Címkézett bejegyzés

Magyar Kupa sorsolás

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint a Magyar Kupa 2018/2019-es szezon 7. fordulójának sorsolását 2018. szeptember 28-án (pénteken) 10:00 órakor tartották az MLSZ Székház Konferenciatermében.

A sorozatban 2018. október 31-én, a legjobb harminckettőbe jutásért játszanak majd a résztvevő csapatok. A sorsolás technikai részéhez tartozik, hogy a 7. és 8. fordulóba bekerülő, NB I-es bajnokságban szereplő együttesek kiemelést élveznek, ebben a szakaszban még nem kerülhetnek egymással szembe. Ennek megfelelően ezeket a sportszervezeteket külön serlegbe helyezik, melléjük az össze többi versenyben lévő, NB II-es vagy alacsonyabb szintű csapat nevét tartalmazó urnából húznak ellenfelet, a folytatásban pedig a fennmaradó 52 klubot sorsolják párba.

A következő fordulóban a Békéscsaba 1912 Előre csapata Komárom-Esztergom megyébe utazik, ahol a Megyei I. osztály pillanatnyilag 3. helyezettje, a Tatabánya SC együttese lesz az ellenfél.

A 7. fordulóban is az alacsonyabb osztályú csapat (azonos osztályból sorsolt csapatoknál az elsőként kihúzott) a pályaválasztó. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a ráadás során is mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el vagy nem esik gól, abban az esetben a büntetőpontról elvégzett rúgásokkal dől el, melyik fél léphet a következő körbe.

A Magyar Kupa 7. fordulójának hivatalos játéknapja 2018. 10. 31. (szerda). Villanyvilágítás hiányában a legkésőbbi kezdési időpont: 12:30 óra.

Magyar Kupa 7. forduló főtábla: Szarvasi FC (Békés megye I.)–Haladás, Sárvár FC (NB III)–Ferencváros, Jászberény (NB III)–Budapest Honvéd, Csákvár (NB II)–Paksi FC, Dunaújváros (NB III)–Puskás Akadémia, Gyöngyösi AK (NB III)–Kisvárda, ZTE (NB II)–DVTK, Vác FC (NB II)–Mol Vidi FC, Vecsési FC (Pest megye I.)–MTK, Technoroll Teskánd KSE (Zala megye I.)–DVSC, ETO FC Győr (NB II)–Újpest FC, Ménfőcsanak (NB III)–Mezőkövesd, Kazincbarcika (NB II)–Vasas FC (NB II), Érdi VSE (NB III)–Monor (NB II), Lipót Pékség SE (Győr-Moson-Sopron megye I.)–FC Ajka (NB III), Tatabányai SC (Komárom-Esztergom megye I.)–Békéscsaba (NB II), Dabas (NB III)–Duna Aszfalt TVSE (NB II), Budaörs (NB II)–Ceglédi VSE (NB II), Sényő (NB III)–Makó FC (NB III), III. kerületi TVE (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II), Dabas-Gyón FC (Pest megye I.)–Pénzügyőr (NB III), Balassagyarmati VSE (Nógrád megye I.)–Taksony SE (NB III), Szekszárd UFC (NB III)–Budafok (NB II), Iváncsa (NB III)–Pápai Perutz FC (NB III), Viadukt SE Biatorbágy (Pest megye I.)–Szentlőrinc SE (NB III), Balatonlelle (Somogy megye I.)–Termálfürdő Tiszaújváros (NB III), Füzesgyarmati SK (NB III)–THSE-Szabadkikötő (NB III), Oroszlányi SZE (Komárom-Esztergom megye I.)–Sajóbábony SE (NB III), TARR Andráshida SC (NB III)–Nyíregyháza Spartacus (NB II), Körmendi FC (Vas megye I.)–Soroksár (NB II), Kalocsai FC (Bács-Kiskun megye I.)–BFC Siófok (NB II), SZEOL (NB III)–Kaposvári Rákóczi (NB II).

Pénteken sorsolnak a Magyar Kupában

Pénteken délelőtt, szeptember 28-án 10:00 órától kerül sor a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolására.

Az élvonalbeli együttesek csak a főtábla első körében kapcsolódtak be a küzdelmekbe, ahol még 128 csapat volt versenyben. A 64 fős mezőnybe minden, az OTP Bank Ligában szereplő csapat kvalifikálta magát, a Merkantil Bank Ligából viszont már lesznek hiányzók: a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, a Dorogi FC és a Credobus-Mosonmagyaróvár már búcsúzott a sorozatból.

A Magyar Kupa 7. fordulójába jutott csapatok összetétele: NBI – 12 csapat, NB II – 17 csapat, NB III – 23 csapat, Megyei I. osztály – 12 csapat.

A sorsolásra pénteken, az MLSZ székházában kerül sor. Az NB I-es csapatok – de már csak ők – kiemeltként nem kerülhetnek össze, és mindig vendégként lépnek pályára, lévén az alacsonyabb osztályú együttesek a pályaválasztók.

A hivatalos játéknap október 31., a továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

BLSZ I. osztályú ellenféllel kezdünk a Magyar Kupában

Az MLSZ kedden elkészítette a főtábla első körének teljes párosítását.

A sorsolás előtt Deák Bálint elmondta, hogy a Magyar Kupa-főtábla első fordulójának hivatalos játéknapjai szeptember 22., szombat és 23., vasárnap. Hozzátette, ahol nincs villanyvilágítás, ott legkésőbb 15 óra lehet a kezdésidőpont.

A párharcoknál mindig az alacsonyabb osztályú együttes a pályaválasztó. Ha azonos osztályú ellenfelekről van szó, akkor az elsőként kihúzott csapat lesz hazai pályán.

A párharcok egy meccsen dőlnek el. Ha a rendes játékidő végén döntetlen az állás, kétszer tizenöt perces hosszabbítás, valamint szükség esetén tizenegyespárbaj következik. A főtábla első körében 128 csapat érdekelt.

Magyar Kupa 2018/2019. 6. forduló:

Körösladányi MSK (Békés megye I.) – Budaörs (NB II)
Szegedi VSE (Csongrád megye I.) – Ferencváros (NB I)
Bátaszék (Tolna megye I.) – Újpest (NB I)
Cigánd (NB III) – Mol Vidi (NB I)
Bonyhád VLC (Tolna megye I.) – Budafok (NB II)
Bőny SE (Győr-Moson-Sopron megye I.) – Budapest Honvéd (NB I)
Király SZE (Vas megye I.) – Kaposvári Rákóczi (NB II)
Kozármisleny (NB III) – ETO FC Győr (NB II)
Fegyvernek Városi SE (Jász-Nagykun-Szolnok megye I.) – Monor (NB II)
Gyöngyöshalász SE (Heves megye I.) – Gyirmót FC Győr (NB II)
BKV Előre (NB III) – DVSC (NB I)
Szekszárd UFC (NB III) – Dorogi FC (NB II)
Berkenye SE (Nógrád megye I. )– Duna Aszfalt TVSE (NB II)
Komáromi VSE (NB III) – Puskás Akadémia (NB I)
Sárrétudvari KSE (Hajdú-Bihar megye I.) – ZTE (NB II)
Tállya KSE (NB III) – MTK (NB I)
Fűzfői AK (Veszprém megye I.) – Soroksár (NB II)
1908 SZAC Budapest (Budapest I.) – Békéscsaba 1912 Előre (NB II)
Szolnoki MÁV (NB III) – Kisvárda (NB I)
Hódmezővásárhely (NB III) – Vác (NB II)
Nagykőrösi Kinizsi (Pest megye I.) – Vasas (NB II)
Csepel FC (NB III) – Haladás (NB I)
Nyírbátor (NB III) – Nyíregyháza (NB II)
ESMTK (NB III) – DVTK (NB I)
SZEOL (NB III) – Balmazújváros (NB II)
FC Hatvan (Heves megye I.) – Ceglédi VSE (NB II)
Jászberény (NB III) – Mosonmagyaróvár (NB II)
Putnok (NB III) – Csákvár (NB II)
Siklós (Baranya megye I.) – Paks (NB I)
Szeged-Grosics Akadémia (NB III) – Siófok (NB II)
Fővárosi Vízművek SK (Budapest I.) – Mezőkövesd (NB I)
PMFC (NB III) – Kazincbarcika (NB II)
Jánoshalmi FC (Bács-Kiskun megye I.) – Füzesgyarmati SK (NB III)
Eger SE (NB III) – Dunaújváros (NB III)
Oroszlányi SZE (Komárom-Esztergom megye I.) – Ózdi FC (Borsod-Abaúj-Zemplén megye I.)
Szarvasi FC (Békés megye I.) – Debreceni EAC (NB III)
Felsőtárkány (Heves megye I.) – Ménfőcsanak (NB III)
Nagykanizsa (NB III) – Iváncsa (NB III)
Lipót Pékség SE (Győr-Moson-Sopron megye I.) – Kecskeméti TE (NB III)
Viadukt SE Biatorbágy (Pest megye I.) – Balatonfüred (Veszprém megye I.)
Dunaharaszti MTK (NB III) – Szentlőrinc SE (NB III)
Technoroll Teskánd KSE (Zala megye I.) – Mezőfalva MEDOSZ SE (Fejér megye I.)
Öttevényi TC (Győr-Moson-Sopron megye I.) – Gyöngyösi AK (NB III)
Tordas SE (Fejér megye I.) – Sényő (NB III)
RKSK (NB III) – THSE-Szabadkikötő (NB III)
PTE PEAC (Baranya megye I.) – FC Ajka (NB III)
Hévíz SK (Zala megye I.) – Pápai Perutz FC (NB III)
Kalocsai FC (Bács-Kiskun megye I.) – Ibrány SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye I.)
Balkányi SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye I.) – TARR Andráshida SC (NB III)
Tatabányai SC (Komárom-Esztergom megye I.) – Hajdúböszörményi TE (Hajdú-Bihar megye I.)
Edelényi FC (Borsod-Abaúj-Zemplén megye I.) – Sárvár FC (NB III)
Gesztelyi FCE (Borsod-Abaúj-Zemplén megye I.) – Sajóbábony SE (NB III)
Dabas (NB III) – SBTC (NB III)
Tiszafüred – Dabas-Gyón FC (Pest megye I.)
Úrkút Sportkör (Veszprém megye I.) – Balatonlelle (Somogy megye I.)
Sárisápi Bányász SE (Komárom-Esztergom megye I.) – Vecsési FC (Pest megye I.)
Csesztreg (Zala megye I.) – Makó FC (NB III)
Jánossomorja (Győr-Moson-Sopron megye I.) – III. Kerületi TVE (NB III)
BVSC-Zugló (Budapest II.) – Érdi VSE (NB III)
Kecskeméti LC (Bács-Kiskun megye II.) – Körmendi FC (Vas megye I.)
Ikarus-Maroshegy (Fejér megye I.) – Taksony SE (NB III)
Schott Lukácsháza (Vas megye I.) – Balassagyarmati VSE (Nógrád megye I.)
Tiszasziget SE (Csongrád megye I.) – Thermálfürdő Tiszaújváros (NB III)
Nagyatádi FC (Somogy megye I.) – Pénzügyőr (NB III)

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1908szac.hu/

Sorsolás

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága 2018. július 18-án, a 086/2016. számú határozatában közölte a Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es őszi szezon (1-21. forduló) mérkőzéseinek kezdési időpontjait.

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
01.2018.07.29.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreCredobus Mosonmagyaróvár
02.2018.08.05.v17:30BudaörsBékéscsaba 1912 Előre
03.2018.08.12.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreCeglédi VSE
04.2018.08.19.v18:00ZTE FCBékéscsaba 1912 Előre
05.2018.08.26.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreBSS Monor
06.2018.08.29.sze19:00Vasas FCBékéscsaba 1912 Előre
07.2018.09.02.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
08.2018.09.16.v17:00Aqvital FC CsákvárBékéscsaba 1912 Előre
09.2018.09.25.k19:00Békéscsaba 1912 ElőreWKW ETO FC Győr
10.2018.09.30.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBudafoki MTE
11.2018.10.03.sze19:00Nyíregyháza Spartacus FCBékéscsaba 1912 Előre
12.2018.10.07.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreKaposvári Rákóczi FC
13.2018.10.21.v14:30Duna Aszfalt TVSEBékéscsaba 1912 Előre
14.2018.10.28.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBalmaz Kamilla Gyógyfürdő
15.2018.11.04.v13:30Vác FCBékéscsaba 1912 Előre
16.2018.11.07.sze19:00Békéscsaba 1912 ElőreDorogi FC
17.2018.11.11.v13:30Soroksár SCBékéscsaba 1912 Előre
18.2018.11.25.v18:00Békéscsaba 1912 ElőreGyirmót FC Győr
19.2018.12.02.v13:00KBSC FCBékéscsaba 1912 Előre
20.2018.12.09.v13:00Credobus MosonmagyaróvárBékéscsaba 1912 Előre
21.2018.12.16.v13:30Békéscsaba 1912 ElőreBudaörs

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/sorsolas-eredmenyek-tabella-menetrend/tabella-sorsolas-2018-2019-nb2/

Itthon kezdünk

A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában 2018. július 6-án kisorsolták a Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019-es szezonjának menetrendjét.

A sorsolás szerint a Békéscsaba 1912 Előre hazai pályán kezd 2018. július 29-én (vasárnap) a Credobus Mosonmagyaróvár csapata ellen.

F.
Dátum
Nap
Időpont
Hazai
Vendég
01.2018.07.29.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreCredobus Mosonmagyaróvár
02.2018.08.05.v17:30BudaörsBékéscsaba 1912 Előre
03.2018.08.12.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreCeglédi VSE
04.2018.08.19.v18:00ZTE FCBékéscsaba 1912 Előre
05.2018.08.26.v19:00Békéscsaba 1912 ElőreBSS Monor
06.2018.08.29.sze19:00Vasas FCBékéscsaba 1912 Előre
07.2018.09.02.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBFC Siófok
08.2018.09.16.v17:00Aqvital FC CsákvárBékéscsaba 1912 Előre
09.2018.09.25.k19:00Békéscsaba 1912 ElőreWKW ETO FC Győr
10.2018.09.30.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBudafoki MTE
11.2018.10.03.sze19:00Nyíregyháza Spartacus FCBékéscsaba 1912 Előre
12.2018.10.07.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreKaposvári Rákóczi FC
13.2018.10.21.v14:30Duna Aszfalt TVSEBékéscsaba 1912 Előre
14.2018.10.28.v17:00Békéscsaba 1912 ElőreBalmaz Kamilla Gyógyfürdő
15.2018.11.04.v13:30Vác FCBékéscsaba 1912 Előre
16.2018.11.07.sze19:00Békéscsaba 1912 ElőreDorogi FC
17.2018.11.11.v13:30Soroksár SCBékéscsaba 1912 Előre
18.2018.11.25.v18:00Békéscsaba 1912 ElőreGyirmót FC Győr
19.2018.12.02.v13:00KBSC FCBékéscsaba 1912 Előre
20.2018.12.09.v13:00Credobus MosonmagyaróvárBékéscsaba 1912 Előre
21.2018.12.16.v13:30Békéscsaba 1912 ElőreBudaörs

Figyelem! A menetrendben pályaválasztói jogcserék, esetleges televíziós közvetítések, valamint a csapatok jóváhagyott egyéni igényei okozhatnak még változásokat.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.mlsz.hu/file/newse/20611/file/merkantilbankligasorsolas.docx