Címkézett bejegyzés

Segítsünk együtt Notesz Lacinak!

Nagy László, azaz Notesz Laci, aki nélkül az elmúlt évtizedekben nem volt jelentősebb rendezvény, kulturális vagy sportesemény, most segítségre szorul. Ha teheti, segítsen Ön is.

Notesz Lacit Békéscsabán szinte mindenki ismeri. Több mint négy éve, a 70. születésnapján elmesélte: neki senki sem mondta, hogy különleges lenne… Szinte minden kiállításon, mérkőzésen, nagyobb eseményen ott volt, és csak úgy sorolta az adatokat, a tudnivalókat.

Múlt év őszén már arról beszélt, mennyire nehezen viseli, hogy egyre kevesebb programra mehet el, és hogy az egészségével is gondok vannak. Korábban minden hazai mérkőzés előtti héten rendre benézett az Előre Székházba, a szép emlékek felelevenítése után néhány 5-10 darab plakáttal távozott, hogy azokat kitegye néhány jól látható, forgalmas helyre.

Most pedig arról értesültünk, hogy még tovább romlott az állapota, az Ady Endre utcai otthonban tudnának gondoskodni róla, viszont szüksége lenne támogatásra, hogy bekerüljön.

Kérjük, ha teheti, segítsen Ön is Lacinak, az OTP 11773339-01043772-00000000 számlára történő utalással, legkésőbb 2021. február 15-ig.

20210129_segitseg_nagy_laszlonak

Kapcsolódó hivatkozások:

https://behir.hu/notesz-laci-szomoru-hogy-egyre-kevesebb-esemenyre-tud-elmenni

https://behir.hu/notesz-laci-azaz-nagy-laszlo-hetveneves 

Szurkolói felhívás

Ahogy azt megszokhattuk, természetesen szurkolóink is készülnek az előttünk álló hétvége kapcsán és igyekeznek emlékezetessé tenni az igen fontos Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC bajnoki mérkőzést, valamint az ezt követő ünnepséget is.

Kérésüknek megfelelően nem áruljuk el meglepetésüket, de biztosra vehetik, hogy fergeteges hangulatot, szurkolást varázsolnak majd a lelátókra.

Lényegesnek tartjuk kezdeményezésüket is közzétenni, amelyben bárki segíthet a maga módján és lehetőségeihez mérten!

A Stormcorner és Bad Boys csoportok az alábbi felhívással fordulnak a Békéscsaba 1912 Előre szurkolóihoz, vendégeihez és szimpatizánsaihoz.

Tisztelt Szurkolótársunk!

Egy nyíregyházi szurkoló barátunk, Tomek Zoltán súlyos betegségben szenved. A hosszú gyógykezelés kimerítette a család anyagi erőforrásait, ezért a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC bajnoki mérkőzés előtt, alatt és után gyűjtést szervezünk. Minden támogatás igen sokat jelent, ezért kérjük lehetőségei szerint járuljon hozzá a gyógykezelés sikerességéhez! Köszönjük szépen a család nevében!

Klubunk a hazai és a vendég pénztárakhoz egyaránt egy-egy gyűjtődobozt helyez majd ki, amelyben elhelyezhetik adományaikat, melyeket ezúton is köszönünk!

Segítsen Ön is egy rászoruló embertársunkon! Köszönjük!

Segítség a rászorulóknak

A tervezett menetrend szerint 2017. december 11-én (hétfő) délután 17:00 órakor a Békéscsabai Karácsonyi Vásárba látogatott el első csapatunk, ahol pénzadománnyal járult hozzá a rászorulók megsegítéséhez.

A játékosaink és a szakmai stáb által összegyűjtött 135.000,- forintot Frankó Attila vásárigazgatónak nyújtottuk át, aki megköszönte a segítséget és elmondta, hogy az összeg a december 21-én (csütörtök) 11:00 órától megrendezendő véradáshoz, valamint a december 23-án (szombat) 13:00 órakor kezdődő étel- és ruhaosztáshoz kerül majd felhasználásra.

A vásár megtekintése után együttesünk tagjait forró teával vendégelték meg, majd vidám dodzsemezésre is sor került. A látogatást közös fotózással zártuk és bízunk benne, hogy segítségünk – bár tudjuk, apró csepp a tengerben – valamilyen szinten szebbé, és nyugalmasabbá teheti az arra rászoruló embertársaink életét! Az Előre évek óta tartó példaértékű jótékonykodása, és hogy a stáb, valamint játékosaink egy emberként állnak a kezdeményezések mellé is bizonyítja, hogy a Békéscsaba 1912 Előre igazi, nagybetűs csapatot alkot, és szlogenünk valóban megállja a helyét: Együtt erősebbek vagyunk!

Hajrá Lányok!

Egész Magyarország megdöbbenve olvasta a híradásokat 2016. október 21-én: „Fának ütközött egy gépkocsi Békés megyében, Kamut és Kétsoprony között. A balesetben ketten életveszélyes, egyikük súlyos, még negyedik társuk könnyű sérüléseket szenvedett. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az autóban fiatal lányok ültek és valamennyien a Mezőberényi FC tagjai és egy mérkőzésről tartottak hazafelé.” A hír sajnos igaz volt és a sikeres eredményeket elérő klub, négy játékosa életéért aggódhatott. Azóta a lányok gyógykezelése tovább folytatódik, nehéz terheket róva a családokra.

A csapat egy emberként áll a lányok mellett, aggódnak, szorítanak a felépülésükért és karácsony előtt összefogva az értük aggódó szurkolókkal, támogatókkal JÓTÉKONYSÁGI TORNÁT rendeznek, melynek bevételét a négy családnak ajánlják fel.

Időpont: 2016. december 17. (szombat) 10:00 órától

Helyszín: Mezőberény, Molnár Miklós Sportcsarnok

A program zárása 17:00 óra körül várható, melyen Siklósi István – Mezőberény Város Polgármestere, valamint Dankó Béla Úr az MLSZ képviseletében adja át a díjakat.

Kérjük Önt, amennyiben módja és lehetősége van rá, termékével, eszközeivel vagy anyagi hozzájárulásával segítse kezdeményezésünket!

Támogatójegyet vásárolhatnak önkéntes alapon a következő bankszámlaszámra való befizetéssel:

Mezőberényi FC | OTP Bank 11733144-20001948 | Közlemény: Hajrá Lányok!

Segítségét ezúton is köszönjük!