Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC

Az utolsó előtti hazai másodosztályú mérkőzés következik a szezonban 2022. április 29-én (pénteken) 18:00 órától, amikor az ETO FC csapatát fogadjuk a Kórház utcai Stadionban.

A 35. fordulóra kerül sor a 2021/2022-es idényben, ezzel együtt négy mérkőzés maradt hátra és tizenkét pont szerezhető még. A Békéscsaba 1912 Előre sikerrel végződött pécsi túrájának (PMFC – Békéscsaba 1912 Előre 1-2) köszönhetően megerősítette bennmaradó pozícióját a táblázaton, viszont hátradőlni még nem lehet, hiszen a mezőny továbbra is igen szoros. A legrosszabb esetben matematikailag még a legutolsó (20.) helyen álló III. ker. TVE is megőrizheti tagságát a másodosztályban, ezért továbbra is pontra, de inkább pontokra lenne szükségünk ahhoz, hogy a 2022/2023-as szezont is a Merkantil Bank Ligában kezdhessük. Elméletben elegendő lehet a jelenlegi 39 bajnoki pont is a bennmaradáshoz, azonban nem illene ezt a véletlenre, illetve a többi csapatra bízni: tehát hazai pályán győzni kell! Ebben a fordulóban (35.) még nem dőlhet el véglegesen sem a bennmaradók, sem a kiesők sorsra, hiszen annyira sűrű a mezőny és szinte megjósolhatatlanok a fejlemények. Egy újabb győzelem esetén viszont gyakorlatilag ki lehetne jelenteni, hogy a minimális cél elérése sikerült. Ehhez azonban legalább olyan összeszedett, lelkes és koncentrált játékra lesz szükség, mint Pécsett, melyben hatalmas szerepe lehet ezúttal közönségünknek is, így mindenkit kérünk, hogy péntek este látogasson ki a Stadionba és hangosan biztassa a srácokat! Köszönjük!

Következő ellenfelünk az ETO FC is győzelemből érkezik a Viharsarokba, hiszen hazai pályán 2-1 arányban győzte le a Nyíregyházát. Nagy szükségük is volt erre, hiszen a mérkőzés előtt három alkalommal is kikaptak – bár ebből az egyiket a Magyar Kupa elődöntőben a Fraditól szenvedték el (1-4), amit inkább sikerként, mint kudarcként könyvelhettek el. Ezzel együtt nem kezdődött jól számukra a tavasz, hiszen hat fordulón keresztül nyeretlenek voltak, amihez nyilván hozzájárultak a télen távozók, a megbetegedések és a sérülések is. Az “elpazarolt” bajnoki pontoknak köszönhetően lemondhattak arról, hogy az élbolyban végezzenek, így maradt számukra a Magyar Kupában elért siker, valamint a bajnokságban a középmezőnybeli tagság megőrzése. Egyéb veszély még matematikailag sem fenyegeti őket, hiszen jelen pillanatban 12 győzelem, 8 döntetlen, 14 vereség és az ezekkel együtt járó 44 bajnoki pont birtokában a táblázat 10. pozícióját foglalják el. Ebben az értelemben nyugodtabban ők focizhatnak, hiszen csapatunk négy hellyel mögöttük (14.) áll 9 győzelem, 12 döntetlen, 13 vereség, valamint 39 pont egyenleggel.

A történelemkönyvet fellapozva azonban az is tény, hogy az utóbbi években az ETO mumusai vagyunk, hiszen 2018. március 18. óta nem tudtak legyőzni minket. Azóta csak és kizárólag békéscsabai győzelmeket és döntetlen eredményeket olvashatunk ki az eredményhalmazból. Ezáltal a második liga mérlege egyértelműen csabai győzelmet aposztrofálna, hiszen az egymás ellen lejátszott nyolc mérkőzésből ötször mi, egyszer ők győztek, a fennmaradó két alkalommal pedig eldöntetlen maradt az eredmény. Az első osztályú egyenleg viszont teljesen más képet mutat, hiszen huszonegy alkalommal az ETO, míg tizenötször a Békéscsaba tudott győzni, tizenhatszor pedig döntetlenre végeztek a csapatok. Utoljára 2021. november 21-én találkozhattunk velük, amikor idegenben 0-1 arányú békéscsabai győzelem született. Ha mindent összeadunk, akkor az előttünk álló mérkőzés a 61. Békéscsaba – ETO összecsapás lesz.

Valószínűsíthetően a tulajdonosváltásnak is köszönhetően, a téli átigazolási szezonban a győriek nem adtak hírt igazolásokról, viszont több távozóról is olvasni lehetett: Szánthó Regő, Kulcsár Kornél, Vasyl Vashkeba, valamint Kanalos Tony-Markos is máshol próbál meg érvényesülni. Az ETO több fiatal játékost is kipróbált a felkészülési időszakban, így valószínűleg saját erőből próbálják meg pótolni a távozókat. Bemutatkozhatott például Tullner Péter, Hanzli Péter és Farkas Balázs Kesző is, így a szezon második felében elindulhatott egy fiatalítási folyamat náluk, ami hosszabb távon egészen biztosan beválthatja reményeiket. Jó ismerősként köszönthetjük majd Bagi Istvánt, aki korábban Békéscsabán is letette névjegyét. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Óvári Zsolt Leventének (8 gól), valamint Bacsa Patriknak (6 gól) is, hiszen ketten együtt csapatuk szerzett találatainak (42) több, mint egynegyedét vállalták magukra.

Színes lapok miatt vendégeinknél nem lesz eltiltott, a Békéscsabánál azonban Tóth Dániel lesz kénytelen kihagyni a pénteki mérkőzést, hiszen a Pécs ellen begyűjtötte ötödik sárga céduláját. Korábbi sérültjeinkhez (Nikola Pantovic, Albert István, Nagy Sándor, Váradi Ádám és Varga Szabolcs) sajnos csatlakozott még Czinanó Antal Áron kapusunk is, akit bordatörés gyanújával szállítottak kórházba Pécsett. Szerencsére a vizsgálatok nem állapítottak meg törést, azonban hálóőrünkre egyelőre pihenés, valamint további vizsgálatok várnak – így jó eséllyel ebben az idényben már nem tud a csapatnak segíteni. Mindenképpen meg kell említenünk, hogy a másodosztályban Lukács Raymond Barna 21 szerzett találatával még mindig vezeti a góllövő listát, amely mindenképpen kiemelkedő teljesítmény.

Klausz László: – Nagyon örülünk, hogy az előző fordulóban az utolsó pillanatokban sikerült kiharcolnunk a győzelmet. Természetesen ezúttal is a három pont lesz a célunk, ám biztos vagyok benne, hogy a Békéscsaba ezt nem fogja könnyen adni, így nagyon meg kell küzdenünk pénteken. Eredményesek akarunk lenni, mert egy esetleges győzelemmel kapaszkodni tudnánk a tabellán is.

A Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC mérkőzés játékvezetőjeként Szilágyi Sándort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Nagy Norbert látja el. Az 1984-es születésű sporival 2022. március 20-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Aqvital FC Csákvár 1-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 823 sárga- és 48 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 35. fordulóját április 29-én (péntek) 18:00 órától Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC Győr, május 1-én (vasárnap) 17:00 órától Budafoki MTE – Nyíregyháza Spartacus FC, III. ker. TVE – PMFC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Szolnoki MÁV FC, Dorogi FC – Kecskeméti TE, Tiszakécskei LC – BFC Siófok, Szentlőrinc – Aqvital FC Csákvár, Budaörs – DVTK, Soroksár SC – FC Ajka, valamint május 2-án (hétfő) 20:00 órától Szombathelyi Haladás – Vasas FC párosításokban rendezik meg.

A forduló előzményeihez, valamint esetleges fejleményeihez tartozik még, hogy a Vasas, a KTE Szeged elleni győzelme okán még matematikailag sem ünnepelhetett feljutást, azonban hétfőn már erre a dologra végleg pont kerülhet – bár a Vasas Szombathelyen vendégszerepel, ahol a Haladás azért még borsot törhet az angyalföldiek orra alá. Mindenképpen érdekesen és izgalmasan alakul a Kecskemét és a DVTK sorsa, hiszen mindkét csapat 65-65 ponttal áll a táblázaton és jelen pillanatban csak a több lőtt gól rangsorolja a lilákat jobb pozícióba. Hovatovább elméletben még a Szeged is odaérhet a második feljutó helyre, bár ehhez már az előbb említett Kecskemét és Diósgyőr szinte valószínűtlen és óriási baklövéseire is szükség lenne.

Sem az első osztályban, sem a harmadosztályú bajnokságokban nem dőlt el végérvényesen semmi – már ami a kiesőket és a feljutókat illeti – hiszen az NB I-ben még 12, az NB III-ban viszont még 18 szerezhető pont maradt. Az előzményeket és a hátralévő fordulókat figyelembe véve azonban jó eséllyel búcsúzik majd az OTP Bank Ligától az MTK és a Gyirmót. A harmadosztályból pedig feljut majd a Kazincbarcika (Keleti csoport), a Kozármisleny (Közép csoport), valamint Mosonmagyaróvár – BVSC-Zugló párosból (Nyugati csoport) valamelyik csapat.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Vasas (77 pont) és a Kecskemét (65 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Szolnok, a Budaörs, valamint a III. ker. TVE foglalják el.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében gyengén felhős időjárás várható, a hőmérséklet akár 20 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. április 29-én (péntek) 19 óra 54 perckor nyugszik.

A máshol megjelent téves és tévés hírekkel ellentétben a Békéscsaba 1912 Előre – ETO FC mérkőzést NEM közvetíti az M4 Sport Televízió, viszont élő stream lesz a mérkőzésről.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll látogassanak ki a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022. 34. forduló

PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

1-2 (0-2)

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. április 24. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Pécs, PMFC Stadion

Cím: 7633 Pécs, Stadion u. 2.

Játékvezető: Farkas Tibor

Asszisztensek: Baghy Csaba, Kulman Tamás

Tartalék játékvezető: Gaál Ákos

PMFC: Helesfay Donát, Sági Milán, Rácz László, Futó Zsombor, Katona Levente, Kónya Dávid, Bíró Bence Balázs, Hegedűs Márk, Marques-Airosa Patrik, Nikitscher Tamás, Szabó Zalán. Cserék: Bukrán Erik, Dávid Zoltán Gergő, Zsemlye Balázs, Adamcsek Máté, Grabant Bence, Károly Bálint, Tihanyi Olivér László, Svedyuk Alex Pál, Bachesz Edvin, Kövesdi Péter.
Vezetőedző: Vas László

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Farkas Márk, Kitl Miklós, Lukács Raymond Barna, Máris Dominik, Király Patrik, Sipos Gábor, Hodonicki Márk, Bora György, Horváth Péter, Puskás Gábor Sándor. Cserék: Winter Dániel, Gránicz Patrik, Szabó Péter, Bor Dávid Ferenc, Ilyés Tamás, Mikló Roland, Babinyecz Balázs, Tóth Dániel, Farkas Botond Gergő.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

 Gólszerzők: Farkas Márk (2. perc), Lukács Raymond (44. perc), Károly Bálint (60. perc).

 Sárga lapok: Máris Dominik (20. perc), Tóth Dániel (73. perc), Vas László (87. perc).

Kiválóan nyitott a Békéscsaba, már a 2. percben megszerezte a vezetést: egy szöglet után a rövid sarokra berobbanó Farkas Márk csúsztatott a hosszú alsó sarokba, a védő harmadszor volt eredményes az idei bajnokságban (0-1). Ezt követően a vendégek magabiztosan álltak a lábukon, inkább a csabaiak akarata szerint alakult az első félidő. Sőt! A játékrész utolsó előtti percében ismét egy sarokrúgás után született gól: a hazaiak kapusa, Helesfay Donát az első kísérletet még védte, de a lecsorgót Lukács Raymond bombázta a kapuba, aki a huszonegyedik gólját jegyezhette a szezonban (0-2).

Fotó: Kurdi József

Nem lehetett elégedett a látottakkal a Pécs vezetőedzője, Vas László ennek megfelelően hármas cserével frissített a szünetben, ám az áttörést mégis a negyedik változtatás hozta meg: egy óra elteltével az egy perccel korábban beálló Károly Bálint első labdaérintéséből szépített (1-2). A hazaiak védelme nem volt határozott ezen az összecsapáson, hét perccel később Helesfay és Katona nem értette meg egymást, de Lukács ezúttal nem élt a lehetőséggel. Brlázs Gábor is cserélt, Lukácsot és Márist, Ilyés, valamint Tóth Dániel váltotta húsz perccel a vége előtt. Utóbbi öt perccel később óriási ziccert hagyott ki, majd a 83. percben Ilyés is eldönthette volna a meccset, de Helesfay hárított. Öt perccel a vége előtt Czinanó kapus sérült meg egy ütközésnél, így az utolsó percekben Winter Dániel állt a gólvonal előtt. Az eredmény viszont már nem változott, Brlázs Gábor sikerrel mutatkozott be a Lilák kispadján!

Sajnos az összecsapás véráldozattal is járt, hiszen Czinanó kapus a mérkőzés végén egy ütközés után az elsődleges diagnózis alapján bordatörést szenvedett és kórházba is szállították, így jó eséllyel számára idejekorán véget ért a szezon.

Vas László: – Gratulálok a Békéscsabának, hiszen összességében megérdemelten vitte el a három pontot. Két olyan szituációból kaptunk elkerülhető gólokat, amely eddig nem volt ránk jellemző. Mentünk becsülettel az eredmény után, de ez ma csak ennyire volt elég.

Brlázs István Gábor: – A srácok maximálisan betartották a megbeszélt taktikai utasításokat, így aztán jól működött, amit elterveztünk. Megvoltak a lehetőségeink, hogy korábban lezárjuk a mérkőzést, de természetesen így is elégedett vagyok a végeredménnyel és a hozzáállással is. Egész héten remekül dolgozott mindenki és ha így folytatjuk akkor biztosan elérjük minimális célunkat.

A Békéscsaba sikerével javított a helyzetén, a 14. helyen áll és jelenleg öt pont az előnye a már kieső helyen álló Szolnokkal szemben. A csapat legközelebb pénteken 18:00 órától lép majd pályára, amikor az ETO FC érkezik a Kórház utcába.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1151909925620281

Információk Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

Hosszú túra előtt áll csapatunk, hiszen 2022. április 24-én (vasárnap) 17:00 órától az utóbbi időben némileg hektikus teljesítményt nyújtó PMFC otthonában, Pécsett lép pályára a két csapat jubileumi, egymás elleni ötvenedik mérkőzésén.

Öt forduló maradt a másodosztályú bajnokság 2021/2022-es szezonjából és a legutóbbi, 33. forduló történései tovább nehezítették helyzetünket. Több közvetlen riválisunk, a Csákvár és a Budafok is győzni tudott, mi viszont elvesztettük veretlenségünket hazai pályán a Szolnok ellenében (1-2), így jelen pillanatban 8 győzelem, 12 döntetlen, 13 vereség, valamint 36 bajnoki pont birtokában a 16. pozícióból várhatjuk a folytatást. Tizenöt szerezhető egység maradt a kalapban, a sorsolásunk viszont egyáltalán nem könnyű, hiszen sorrendben a Pécs, az ETO, a Nyíregyháza, a Budafok, végül a III. kerület az ellenfél, kétszer hazai, háromszor pedig idegenben kell játszani, ráadásul Schindler Szabolcs távozása újabb kihívások elé állította gyakorlatilag az egész klubot. Mindentől függetlenül, egyelőre félre kell tenni azokat a dolgokat, amelyek játékosaink mentális állapotát, gondolatait negatívan befolyásolhatják, így Brlázs István Gábor megbízott vezetőedző szinte legfontosabb feladata az, hogy rendet tegyen a fejekben – hiszen focizni nem felejthettünk el -, ezáltal a számítható és elméletileg minimálisan szükséges 3-4 bajnoki pontot megszerezze csapatunkkal a biztos bennmaradás érdekében. Továbbra is hangsúlyozzuk, ebben a helyzetben nincs helye és értelme semmiféle széthúzásnak, ellenségeskedésnek, mutogatásnak, mert a hátralévő öt forduló eredményei akár hosszú évekre meghatározhatják a békéscsabai labdarúgás sorsát. Mindenkinek egy emberként a csapat mellé kell állnia, dolgozni, szurkolni, segíteni kell és akkor elérhető a minimális cél, minden mással csak ezután szabad foglalkozni! Az örök érvényű közmondás mondanivalója pedig akárki-akármit mond erre a szituációra is igaz: “Bajban ismerszik meg a jó barát”!

Következő ellenfelünk a Pécsi Mecsek FC teljesítménye – ahogy bevezetőnkben is említettük – az utóbbi időben igen változatos, hiszen visszafelé döntetlen, győzelem, vereség, előtte megint döntetlenek sorozata jellemzi az utóbbi fordulók eredményeit. Ezzel együtt semmiféle veszély nem fenyegeti őket, hiszen főképp a kiváló őszi produktumnak köszönhetően jelenleg 12 győzelem, 10 döntetlen, 11 vereség, valamint az ezekkel együtt járó 46 bajnoki pont birtokában, a táblázat 7. pozícióját foglalják el, ezáltal bennmaradásuk nem is lehet kérdéses. A feljutásra nincs esélyük és ezzel a héten megkapott másodosztályú licenc értelmében nem is számoltak, így a hátralévő mérkőzéseken a helyezés esetleges kozmetikázása maradt célként számukra. Tavasszal egyébként már nem ment annyira a szekér, hiszen az eddig lejátszott 13 mérkőzésből öt alkalommal tudtak győzni (ebből háromszor hazai pályán), háromszor kikaptak, a fennmaradó öt meccsen pedig döntetlen eredmény született. Január óta egyedül a Vasasnak sikerült őket hazai pályán két vállra fektetni, tehát elmondható, hogy nem feltétlenül győzni járnak Pécsre a csapatok. Fogódzót mi sem találhatunk még a közös meccstörténelemben sem, hiszen az egymás ellen eddig lejátszott 49 alkalomból összességében huszonegyszer a baranyaiak győztek, ezzel szemben a Békéscsaba tizenöt alkalommal szerezte meg a három pontokat, tizenháromszor pedig döntetlent mutattak az eredményjelzők a mérkőzések végén. A második vonalban egyszerűbb és soványabb a statisztika, hiszen mindössze ötször találkoztak a felek, melyből egyszer a pécsiek kerültek ki győztesen, a fennmaradó négy alkalommal pedig eldöntetlen maradt az eredmény. Utoljára egyébként 2021. november 7-én találkoztunk a piros-feketékkel, amikor Békéscsabán 1-1 arányú, szintén döntetlen eredmény született. Mindent összevetve inkább egy ikszes mérkőzésre van kilátás, amely helyzetünkben és az adott körülményeket figyelembe véve mindenképpen vállalható és igen hasznos lenne.

Visszatérve a pécsiek tavaszi teljesítményére inkább a járvány okozta megbetegedésekben és ezek utóhatásaiban keresendők az okok. Emlékezzünk vissza, hogy már ősszel is sajnálatos problémáik voltak a COVID-19 járvány miatt, amely januárra már olyan szinten érintette őket, hogy a tavaszi nyitómérkőzés elhalasztását is kérelmezték. Ezzel együtt talán át is gondolták céljaikat és ennek fényében némileg érthetőbbé válik az eredménysor is. A téli átigazolási szezonban jelentős mozgást nem figyelhettünk meg náluk, ami a jó szereplés tükrében nem is lett volna túlságosan indokolt. Érkezett: Zsemlye Balázs (DVTK – kölcsönbe), Nikitscher Tamás (Makó). Távozott: Tölgyesi Viktor. A PMFC keretében ismerős lehet számunkra Svedyuk Alex Pál, Hursán György, Károly Bálint és Dávid Zoltán Gergő is, hiszen korábban mindannyian szerepeltek békéscsabai színekben is. Mindenképpen érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni az Adamcsek Máté (8 gól), Bíró Bence Balázs (6 gól), Hegedűs Márk (6 gól) triónak, hiszen ők hárman csapatuk összesen szerzett góljainak (36) több, mint felét vállalták magukra. Lőtt gólok tekintetében ilyen módon nincsenek túlságosan eleresztve (36 lőtt és 30 kapott), így a képzeletbeli góllövő tabellán csak a 13. helyen állnak, szemben a Békéscsaba hatodik pozíciójával, melyet 47 szerzett találatunknak köszönhetünk. Persze a lőtt gólok mellett egyáltalán nem mindegy, hogy egy-egy csapat mennyit kap, ebből a szempontból pedig teljesen más a helyzet, hiszen míg a pécsiek a hatodik helyen állnak plusz hatos gólkülönbségükkel, addig a Békéscsaba csak a 15. pozícióban szerénykedik a mínusz tizenkettes egyenlegnek köszönhetően.

Színes lapok miatt egyik csapatban sem lesz eltiltott. A Békéscsaba keretének meghatározását minimális mértékben kisebb-nagyobb sérülések, valamint második csapatunk debreceni túrája is befolyásolhatja, ezzel együtt generális változtatásokra nem kell számítani.

Brlázs István Gábor: – Nyilván nem örült senki a kialakult helyzetnek, így aztán lett a héten bőven feladatunk. Schindler Szabolcs távozása után engem kért fel a klubvezetés a vezetőedzői pozícióra, amit ezúton is köszönök és természetesen kötelességemnek is éreztem elvállalni, ami egyben az álmom is volt, hiszen régóta arra készültem, hogy amikor elérkezik az idő, akkor én lehessek a vezetőedző az első csapatnál. A történések gyorsasága és az idő rövidsége miatt csak minimális változtatásokra van most lehetőség, hiszen vasárnap ismét bajnokit játszunk és a fennmaradó öt mérkőzést muszáj olyan szinten teljesítenünk, hogy azzal kiharcoljuk a biztos bennmaradást. Úgy gondolom, hogy meg fogja oldani a csapat, bízom bennük és remélem nem lesz probléma. Nyilván az utolsó mérkőzés megtépázta a srácok idegrendszerét is, de reméljük a hétvégére már ki tudunk ebből lábalni. A rapszodikus szereplésünket viszont mindenképpen megpróbáljuk stabilizálni, amiből viszont az is kiviláglik, hogy jó állományunk van és jó csapat vagyunk, hiszen ha nem így lenne, akkor a jó eredményeket sem tudnánk produkálni. Arra kell sürgősen gyógyírt találnunk, hogy a jó teljesítményt mérkőzésről-mérkőzésre, hétről-hétre ki tudjuk tenni a pályára és akkor relatíve jól végződhet a tavasz. A PMFC stabil és masszív együttes, nagyon megszervezték a védekezésüket és agresszív futballt játszanak, úgyhogy elsődlegesen ehhez kell majd igazodnunk, de mindenképpen eredményesen szeretnénk ezt a mérkőzést is lehozni. Természetesen megértem szurkolóink reakcióját, viszont most tisztelettel arra kérném őket, hogy álljanak mellénk erre az öt fordulóra, mert nagy szüksége van rájuk a csapatnak és a célt csakis együtt érhetjük el! Köszönöm!

Vas László: – Ebben az osztályban bárki, bárki ellen tud pozitív eredmény elérni. Próbáltunk az ellenfelünkből a lehető legjobban felkészülni, de arra kell fókuszálnunk, hogy a játékunk rendben legyen és amit tudunk, azt kivigyük a pályára. Ha ezt megtesszük, biztos vagyok benne, hogy eredményesek leszünk.

A PMFC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Farkas Tibort akkreditálta a szövetség. Segítőiként Baghy Csabát és Kulman Tamást jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Gaál Ákos látja el. Az 1983-as születésű sporival 2022. február 6-án, a Tiszakécskei LC – Békéscsaba 1912 Előre 2-1 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 686 sárga- és 45 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2021/2022-es szezon 34. fordulóját április 24-én (vasárnap) 17:00 órától Szolnoki MÁV FC – III. ker. TVE, PMFC – Békéscsaba 1912 Előre, ETO FC – Nyíregyháza Spartacus FC, FC Ajka – Budaörs, DVTK – Szentlőrinc, Aqvital FC Csákvár – Szombathelyi Haladás, Vasas FC – Tiszakécskei LC, BFC Siófok – Dorogi FC, Soroksár SC – Budafoki MTE, valamint április 25-én (hétfő) 20:00 órától Kecskeméti TE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia párosításokban rendezik meg.

táblázatra pillantva látható, hogy az első két helyen a Vasas (74 pont) és a Kecskemét (62 pont) áll, míg a sereghajtó pozíciókat a Budaörs, Szolnok, valamint a III. ker. TVE foglalják el. A fordulóhoz kapcsolódó érdekesség még, hogy a Vasas feljutása biztossá válhat, amihez gyakorlatilag annyi is elegendő, ha több pontot szereznek a Tiszakécske elleni mérkőzésükön, mint a KTE és/vagy a Diósgyőr ebben a fordulóban. A harmadosztályra kitekintve a bajnokság Közép-csoportjában is eldőlhet a feljutó kiléte, hiszen ha a Kozármisleny győzni tud, a Dunaújváros és a Balassagyarmat pedig nem szerez pontot, akkor már a 32. forduló után készülhetnek a másodosztályra.

Az előrejelzés szerint Pécs térségében zápor és szeles időjárás várható, a hőmérséklet azonban akár 22 Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2022. április 24-én (vasárnap) 19 óra 47 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak a helyszínen!

Hajrá Csaba! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk: PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2022. április 24. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Pécs, PMFC Stadion

Cím: 7633 Pécs, Stadion u. 2.

Stadion:

Belépőjegy információk:

Vendég szurkolók kizárólag a mérkőzés előtt, a 7-es számú pénztárban van lehetőség. A belépőjegyek ára egységesen 1.000,- forint. Fizetés kizárólag készpénzzel lehetséges. A 14 éven aluliak és a 65 év felettiek számára ingyenes a találkozó megtekintése, ugyanakkor az érintett korosztálynak is kérnie kell jegypénztárban egy úgynevezett regisztrációs belépőt, amely díjtalan.

Pénztár- és kapunyitás:

A pénztárak és a stadion a mérkőzés napján 15:00 órakor nyitnak. A békéscsabai szurkolók a Szigeti út felőli 7-es kapun keresztül léphetnek be a vendég szektorba.

Parkolás, tömegközlekedés:

A gépjárművel érkezők számára célszerű a környező utcákat igénybe venni. A városi tömegközlekedés menetrendjéről a TükeBusz Zrt. honlapján informálódhatnak.

Büfék:

A vasárnap délutáni bajnoki mérkőzésen – a hazai és vendégszektorokban egyaránt – büfék üzemelnek. A büfék 15:00 órakor nyitnak. Az északi oldalon négy, a B-középben kettő, a Vendég szektorban pedig egy büfével készül az üzemeltető. A helyszínen készpénzes, illetve bankkártyás fizetésre is van mód.

Közvetítés

A PMFC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést a helyszínen lehet megtekinteni, a pmfc.hu weboldalon viszont élő, szöveges tudósítást olvashatnak majd.

Térkép:

Kapcsolódó hivatkozás:

http://pmfc.hu/2022/04/20/szurkoloi-infok-a-bekescsaba-elleni-meccsre/

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II.

 

NB III. Keleti csoport 2021/2022. 32. forduló

DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II.

2-2 (1-0)

A MÉRKŐZÉS VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL IS MEGTEKINTHETŐ!

A belépőjegyek egységesen 500,- forintba kerülnek.

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. április 24. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: DEAC Sporttelep

Cím: 4032 Debrecen, Dóczy József u. 9.

Játékvezető: Muhari Gergő

Asszisztensek: Dobos Dávid, Pálinkás Donát Ferenc

DEAC: Tóth Dániel, Oliver Tochukwu Onyebuchi Toboy, Sándor Tamás, Spitzmüller István, Szabó Levente Géza, Al-Sheraji Rauf Mohamed, Soltész János, Csányi Ádám, Lakatos Benjámin Csaba, Újvárosi Ádám, Virág Ákos Márk. Cserék: Deczki Máté, Sárosi Norbert, Gaczella Robert Michael, Trencsényi Bence, Sidibe Ibrahima.
Vezetőedző: Sándor Tamás

Békéscsaba: Krnács Richárd, Czvalinga Áron, Kasik Ákos, Zvara Levente Mátyás, Korógyi Szabolcs, Szabó Zsombor, Pap Szabolcs, Bónus Marcell, Mágocsi Bence, Varga Tamás Károly, Szabó Csaba. Cserék: Tóth Alexander Máriusz, Zahorán Áron, Sipaki Patrik Martin, Zelik Csaba, Marik Soma.
Edző: Mészáros Márk

 Gólszerzők: Újvárosi Ádám (25. perc), Sándor Tamás (57. perc), Szabó Csaba (59. perc), Bónus Marcell (82. perc).

 Sárga lapok: Szabó Zsombor (33. perc), Zelik Csaba (95. perc).

 Piros lap: Pap Szabolcs (91. perc).

A csapatok dolgát a nagy eső is megnehezítette, ettől függetlenül már az elején próbálta magához ragadni a kezdeményezést a vendéglátó. Az első félidő derekán megszerezték a vezetést: egy szögletet követően Ujvárosi Ádám a lecsorgó labdát küldte a vendégek kapujába (1-0). A szünetig még akadtak ugyan lehetőségek, de az eredmény nem módosult.

A térfélcserét követően kezezés miatt jutott büntetőhöz a DEAC, a lehetőséget pedig Sándor Tamás higgadtan értékesítette. Sokáig nem állt 2-0 az eredményjelzőn, mivel az 59. percben a lila-fehérek bebizonyították, hogy veszélyesek a sarokrúgásaik: a rögzített szituációból Szabó Csaba fejesével faragott a hátrányán a vendég csapat. A 82. percben egy védelmi megingást Bónus Marcell büntette (2-2). A végjáték során megfogyatkozott a Békéscsaba, mivel Pap Szabolcsnak mutatta fel a játékvezető a piros lapot. Az emberfórt próbálta kihasználni a DEAC, de újabb gól már nem született.

Sándor Tamás: – Az előző héten a Kazincbarcika ellen két játékosunkat is kiállították, így még szűkebb lett a keretünk. Hét olyan futballistára nem számíthattunk ma, akik meghatározó szerepet töltenek be az együttesben. A cserékkel próbáltunk frissíteni a csapaton, de azt kell mondanom, hogy ezen a találkozón a padról érkezők nem tudtak nagy lendületet adni. Olykor a rámenősséget is hiányoltam a srácokból. Kicsit csalódott vagyok az eredmény miatt, de nem dőlünk a kardunkba, megyünk tovább!

Mészáros Márk: – A bajnokság egyik top-csapatával játszottunk, ami az első félidőben meg is mutatkozott, hiszen nagy mezőnyfölényben játszott a DEAC, akcióból mégsem tudtak gólt elérni. A szünetben átszerveztük a védekezésünket, ami megfordította a játék képét. Sokkal kiegyensúlyozottabb lett a párharc és szerencsére a második hazai gól sem zökkentette ki csapatunkat. Továbbra is nyomást tudtunk helyezni a hazaiakra, ennek jutalma lett az értékes pontszerzés. Nagyon büszke vagyok a csapatra, a fiúk sok energiát fektettek a meccsbe!

A debreceni pontszerzés komoly eredmény a csabaiak részéről, egyben mindenképpen jó referencia Mészáros Márknak, aki eredményesen debütált a harmadosztályban.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1113463202766982

Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: