Címkézett bejegyzés

Újra itthon

Utoljára 2014. október 18-án a BFC Siófok ellen játszott itthon – a saját pályáján, hazai környezetben – az Előre. Régen volt – úgyhogy mind a játékosok, mind a szakmai stáb és természetesen szurkolóink is ki vannak éhezve a Kórház utcai hangulatra, meccsérzésre! A eddigi hatalmas érdeklődésből már most látszik, hogy nem leszünk kevesen 2015. március utolsó napján, a Vasas elleni, villanyfényes, pályaavató rangadón. Drukkerek, érdeklődők, sajtósok, fotósok az egész ország területéről bejelentkeztek, sőt még határon túlról is érkeznek szimpatizánsaink. Szükség is lesz a megfelelő biztatásra, hiszen nagyon fontos megszerezhető három pont a tét.

egyutt_erosebbek_vagyunk

Mivel a másodosztályú bajnokság utolsó harmadához érkeztünk, ellenfelünk már számításokba bocsátkozik: azt elemzik, hogy hány pont lenne szükséges a feljutáshoz. Az aktuális szezonban – valljuk be – reálisan még öt csapatnak lehet esélye az üdvösségre, így látszik mennyire szoros a mezőny és minden egyes szerzett pontnak hatalmas jelentősége lehet a végelszámolásnál. Lehet osztani-szorozni, számolgathatunk és bújhatjuk a statisztikákat – de tény, hogy a lilák olyan kerettel, ahol adott esetben több fiatal játékos is kezdőként lép pályára, egymás után 10 mérkőzést idegenben – illetve nem a saját pályáján játszott -, valamint sorozatban hét mérkőzésen tudott győzni, akkor jogosan és büszkén dédelgethetjük feljutási esélyeinket! Hova tovább, a korábban pályaválasztói jogcserével lebonyolított mérkőzések után, májusban egymás után ötször lépünk pályára hazai körülmények között és bízunk benne, hogy megfelelő létszámú közönség előtt!

Feltehetnénk a kérdést, bírni fogja a csapat a rá nehezedő nyomást? A válasz egyszerű és a képlet is – Zoran Spisljak mesterünk szavaival élve: “A saját játékunkat kell játszanunk – fegyelmezetten, felkészülten, százszázalékos koncentrációval! Egy mérkőzés olyan, mint egy sakkjátszma – minden gyorsan és rugalmasan változhat menet közben is, amely körülményekre reagálni kell. Nyilván, az ellenfél is felkészült belőlünk, így adott esetben a meglepőnek tűnő dolgok, a kiemelkedő egyéni megoldások könnyen eldönthetik a találkozó sorsát. Ehhez még egy plusz adalék a hazai pálya előnye és a szurkolóink biztatása. Bármelyik labdarúgó sokkal jobban tud teljesíteni, ha több ezer ember hajtja és ad még egy kis adrenalint.”

A Vasas együttese jelen pillanatban 20 lejátszott forduló után, 41 ponttal, 13 győztes, 2 döntetlen és 5 elvesztett mérkőzéssel áll a tabella élén. Bár az utolsó, Kaposvár elleni hazai mérkőzésük nem úgy sikerült, ahogy azt elgondolták – gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó. Igen, a kötelezőnek kikiáltott mérkőzéseket a legnehezebb hozni – szokták mondani. Ezért úgy gondoljuk, hogy attól függetlenül, hogy az Előre csak két ponttal lemaradva (12 győzelemmel, 5 vereséggel és 3 döntetlennel) a harmadik helyen áll és figyelembe véve a feljebb említett 10 mérkőzésen nyújtott teljesítményt – korai lenne még számolgatni. “Csináljuk a dolgunkat és körmünk szakadtáig küzdeni, hajtani fogunk! A maga idejében pedig majd számolgathatunk.” – nyilatkozta Purguly Árpád“Játékosaink elszántak és az eddigi mérkőzéseken is látott, önbizalommal teli, taktikus játékot fogják nyújtani, ezt megígérhetem. Szurkolóink biztatása és a hazai körülmények pedig hab a tortán!”

A számokra visszatekintve azonban látszik, hogy sok még a szerezhető pont – így tekintettel arra, hogy abszolút az élmezőnyben állunk, az álomból valóság lehet. Viszonyításképpen a 2013/2014-es szezonban a Nyíregyházának 66 pont, a 2012/2013-as szezonban pedig a Mezőkövesdnek 58 pont is elég volt a feljutáshoz – így valószínűsíthetően a 60 pont körüli bajnoki egység már elegendő lehet az üdvösséghez – ehhez a liláknak minimum 21 kőkemény “fát szükséges még kivágniuk”!

Hajrá Lilák, Együtt erősebbek vagyunk!

Bemutató edzés

A Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata 2015. március 30-án (hétfőn)  az eredetileg 17:00 órára kiírt időponttól eltérően 18:00 órától nyílt, mindenki által megtekinthető, bemutató edzéssel várja szurkolóit és a sajtó képviselőit a centerpályán.

Az eső miatt az edzés a FŰ 3-as pályán kerül megrendezésre!

Amennyiben esni fog, úgy a tréning nem a centerpályán kerül lebonyolításra, mivel a keddi mérkőzés miatt óvni kell a pálya épségét.

1912_elore_bemutato_edzes_uj

Mindenkit szeretettel várunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Villanyfényes pályaavató a Kórház utcában

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. vezetősége örömmel jelenti be, hogy az immáron 3 éve tartó létesítmény-fejlesztések egy újabb fontos szakasza fejeződött be. Elérkezett a pillanat, amikor ismét a Kórház utcai centerpályán szurkolhatunk a liláknak! A FŰ3-as gyakorló pálya, a műfüves pálya, valamint az öltözőknek helyet adó székházunk rendbetétele után, a centerpálya felújításának részeként befejeződött a pálya rekonstrukció. Így a lelátókról újra, a megszokott körülmények között – 5 méterrel a korábbi állóhelyi lelátó irányába eltolva – biztathatjuk focistáinkat, akik mindent megtesznek majd azért, hogy a Vasas együttesét a pályaavató mérkőzésen legyőzzék!

Klubunk mindig kiemelten kezeli szurkolói és a vendég csapat érdekeit is. Tekintettel arra, hogy a Vasas FC több játékosa a jövő héten a különböző korosztályos válogatottakkal vesz részt edzőtáborban és játszanak nemzetközi felkészülési mérkőzéseket, így azzal a kéréssel fordult a Békéscsabához, hogy az eredetileg 2015. március 28. (szombat) 15:00 órára kiírt mérkőzést egy későbbi időpontban játsszuk le.

A vezetőség, a szakmai stábbal együtt mérlegelte az igényeket és a vendég csapattal történő egyeztetés után úgy döntött, hogy a Merkantil Bank NB II Liga 21. fordulójának Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC mérkőzését 2015. március 31-én (kedd) 18:00 órától rendezi meg. A 18:00 órás kezdési időponthoz kifejezetten szurkolóink miatt ragaszkodtunk – így a régóta áhított villanyfényes mérkőzés, jóval a rendes munkaidő vége után kezdődhet.

plakat_elore_vasas_20150331_web

Bízunk benne, hogy az új időpont minden érdekelt fél elégedettségét elnyeri és drukkereink minél nagyobb számban meg tudnak érkezni a találkozóra! A számunkra is nagyon fontos mérkőzés eredménye szempontjából kifejezetten lényegesnek tartjuk, hogy a lelátókról megfelelő biztatást kapjanak labdarúgóink. A felújított pályát pedig mindenképpen érdemes megnézni, hiszen nem minden évben történik ilyen mértékű innováció a Kórház utcában!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Kapcsolódó cikkek:

http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-vasas-fc-20150331/

http://vasasfc.hu/hirek/idopontvaltozas_-_bekescsaba-vasas_marcius_31-en_kedden-1065

http://1912elore.hu/site/jegyelovetel/

http://1912elore.hu/site/ujra-itthon/

http://www.beol.hu/bekes/sport/latvanyos-palyaavato-603315

Szépül a pálya, alakul a program

Hétfőn kialakult a csapat heti edzés terve, valamint a 2015. március 31-én (kedd) 18:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC pályaavató mérkőzés programja is. A hétfő pihenőnap volt a csapatnál, a hét további részében azonban napi két edzéssel, taktikai értekezlettel és videózással is készülnek a jövő hét keddi rangadóra. A centerpálya szépül, a frissen készült felvételeken látható, hogy már teljes díszben pompázik. A délutáni napsütéses időben kifejezetten szép látvány. Csapatunk csütörtökön délután már egymás közötti, mérkőzés-körülményeket szimuláló meccsel hangol. Március 30-án (hétfőn)  17:00 órától pedig nyílt, mindenki által megtekinthető, bemutató edzéssel várja szurkolóit és a sajtó képviselőit a centerpályán. Amennyiben esni fog, úgy az edzés nem a centerpályán kerül lebonyolításra, mivel a keddi mérkőzés miatt óvni kell a pálya épségét.

A pályaavató derbin meglepetésekkel is szolgálunk és tekintettel a meccs fontosságára, valamint a nem mindennapi körülményekre semmiképpen ne csináljanak más programot kedd estére!

Szurkolóinkat a belépésnél egy exkluzív 32 oldalas Előre prospektussal lepjük meg.

A mérkőzés előtt Barkász Sándor, dr. Kovács Mihály és a tervek szerint Szarvas Péter polgármester is köszönti a szurkolókat és miután az első labda megérkezett az égből, a kezdőrúgást is ők végzik el.

A félidei szünetben csinos lányok szórakoztatják egy rövid aerobik bemutatóval szurkolóinkat, a Forma Bontó Rekreációs Fitnesz Központ jóvoltából. Nézőink között kisorsolunk egy mezt és egy labdát, melyet csapatunk minden tagja aláírt, valamint egy 6.000,- forint értékű fitnesz bérletet is. A sorsolás a bérletek és a mérkőzésre értékesített belépők sorszámai alapján történik majd.

Belépőjegyeket elővételben is vásárolhatnak:
2015. március 25 és 31. között a Hetes Kft. Andrássy úti Sportáruházában nyitva tartási időben,
2015. március 26 és 31. között a Kórház utcai székház emeletén 10:00 és 12:00 óra között.

Az árak változatlanok: diák/nyugdíjas 500,- Ft, felnőtt 700,- Ft.
Kérjük a rendelkezésre álló nyitva tartási idők maradéktalan betartását!

A mérkőzés megtekintéséhez NEM szükséges külön szurkolói kártya kiváltása.
Belépőjegyek online rendelésére egyelőre nincs mód.

Természetesen a helyszínen, a mérkőzés előtt – a szokásos módon is meg lehet váltani a belépőket.

Egy szó, mint száz úgy gondoljuk, hogy tartalmas és szórakoztató kedd esti programra van kilátás a Kórház utcában, ahol a szotyi és tökmag fogyasztása is engedélyezett! Rajtunk és a csapaton semmi sem múlik! Bízunk benne, hogy szurkolóinkon sem!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Ingyenes rangadó Gyirmóton

Vendéglátónk weboldala szerint a Merkantil Bank NB II Liga 20. fordulójának Gyirmót FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzést a szurkolók térítésmentesen tekinthetik meg, sőt különféle meglepetésekkel is kedveskednek majd a létszám növelése érdekében. Bár a beléptetés – stadionjuk átalakítási munkálatai miatt – kissé bonyodalmasnak tűnik, azért bízunk benne minél többen elkísérik csapatunkat a Győr-Moson-Sopron megyei túrára. Az oldalsó lelátók is lezárásra kerültek, így csak a kapuk mögül van lehetőség a szurkolásra. A lilák pénteken ebéd után kelnek útra, hogy megfelelően felkészülve és kipihenve magukat tudjanak szombaton pályára lépni.

gyirmot_bekescsaba

A mérkőzés kimenetele mindkét résztvevő számára igen fontos a bajnokság végeredménye szempontjából, hiszen a csapatok között mindössze egyetlen pont és hely különbség van. Bár vendéglátóink hármas győzelmi sorozatot produkáltak, a csabaiak viszont jó formában és megfelelő önbizalommal várják a találkozót. Tavaly szeptemberben a Gyirmót bizonyult jobbnak, amikor hazai pályán sikerült – a játékvezető hatékony közreműködésével – három ponttal megajándékoznunk őket. Biztosak vagyunk abban, hogy a fiúk megfelelő elszántsággal és akarattal, a megszokott harapós idegenbeli produkciót nyújtják. Egyáltalán nem lehetetlen a küldetés, hiszen a Gyirmót időnként rapszodikusan teljesít: 19 győzelem, 6 döntetlen és 2 vereség a mérlegük. A Magyar Kupában is még állva maradt kisalföldiekkel 2013. óta háromszor találkoztunk, összesen nyolc gól született és döntetlen eredménnyel egyik mérkőzés sem zárult.

Kertész Tamás sérült, Berki Péter és Prasler Thomas Michel, valamint a fiatal Pilán Márkó nem százszázalékos, a többiek viszont a mester rendelkezésére állnak.

Az időjárás előrejelzés szerint változékony időjárás, akár zápor-zivatar is tovább nehezítheti a körülményeket.

A mérkőzés 2015. március 21-én (szombat) 18:00 órától kerül megrendezésre. Helyszín: Győr-Gyirmót, Ménfői úti Sporttelep. A mérkőzést Berke Balázs dirigálja, Kepe Arnold és Kulman Tamás segítségével.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!