Címkézett bejegyzés

Beharangozó: DVSC-TEVA – Békéscsaba 1912 Előre

Ha a bajnokság első fordulójának utolsó percében a debreceni Korhut jobboldali szabadrúgása a kapufáról kipattanva nem Bényei hátán, hanem a mezőnyben landolt volna, akkor már a bajnokság első fordulójában megszerezhettük volna legújabb kori élvonalbeli történelmünk első pontját. Ha pedig nem vétünk gyakorlatilag háromszor is kapitális védekezési hibát, ha határozottabban futballoztunk volna az egész mérkőzésen, akkor nem csak az első pontunkat, első pontjainkat is megszerezhettük volna. De feltételes módot használni – különösen az események ismeretében – teljesen felesleges, a sportban egyébként sincsenek „Ha”-val kezdődő mondatok…

20150719_elore_bekescsaba

Mégis éppen a sport az, ahol alaposan ki kell beszélni a hibákat, a tévedéseket, a rontásokat, mégpedig terápiás okokból, nevezetesen azért, hogy a vétett hibák többé nem fordulhassanak elő. Miért is nem nyertünk az első fordulóban az előző bajnokság negyedik helyezettje, a XXI. század legeredményesebb magyar csapata ellen? Azért mert három olyan hibát is elkövettünk védekezésben, amilyet egyszerűen nem szabad. Emlékeztetőül: az első gólt gyakorlatilag a gólvonalról fejelte be Nagy Zoltán úgy, hogy nem volt körülötte egyetlen hazai védő sem – egyébként a gólvonalról kifelé és nem befelé szokták fejelni a labdákat. A második bekapott gólunk előtt Koszó, előbb senkitől sem zavartatva lukat rúgott a tizenhatos vonalánál, ezért a labda Tisza elé pattant, aki ezután higgadtan kicselezte előbb a lukat rúgót, aztán a kétségbeesetten becsúszó Bényeit, kényszerből kapura pöccintett labdáját majdnem megfogta Mursits, de az újra visszapattant a csatár elé, aki három lépésről már nem hibázta el az üres kaput – kitalálni sem lehetett volna jobban egy ilyen hibasorozatot. A harmadik gólunkat egy felesleges szabálytalanság előzte meg az oldalvonalnál. Minden kisszögletszerű beadás potenciális vészhelyzet. Ebben az esetben a helyzet manifesztálódott, azaz helyzetből gól lett – a beadás a hosszú kapufáról kifelé pattant ugyan, de a kizárólag Sidibére koncentráló Bényei hátáról bepattant a hálóba. Mindhárom bekapott gólunk gyermeteg hibák és ezekkel szinte törvényszerűen együtt járó pechsorozat eredője volt. Miközben a mérkőzés a mi akaratunk szerint zajlott, játékban és mezőnymunkában ellenfelünk fölé nőttünk, egyszerűen jobbak voltunk náluk – csak éppen kikaptunk.

Azóta eltelt további tíz forduló és megállapíthatjuk, hogy csapatunk játékfejlődésében tökéletesen felfedezhető lett, hogy a hibajavításra tett kísérleteik nem voltak hiábavalóak. A nyolcadik fordulótól kezdve gyakorlatilag mi is megérkeztünk az NBI-be. Ezt a tényt eredményeink is gyönyörűen igazolják. Első hazai győzelmünk már a Diósgyőr ellen megszülethetett volna, ha a végjátékban nem sikerült volna egy beívelés után bepasszíroznia ellenfelünknek a labdát a kapunkba. Mindeneestre meg lett az első hazai bajnoki pontunk is. A Fradi ellen nem csak helytálltunk, hanem ellenfelünk tiszteletét is kivívtuk. Igaz, a gól amit kaptunk, hatalmas potyagól volt, hiszen Böde közeli, középre tartó fejese kiesett Ilizi kezéből, így csurgott a gólvonalon túlra. Ez a szezon Böde „bepattanós” szezonja, ha így nézzük, fejese védhetetlen volt. A következő fordulóban végre megjött az első hazai győzelem is, méghozzá a bajnok Videoton kapitulált hétről-hétre fejlődő csapatunk előtt. A mérkőzésen mind játékban, mind eredményességben magasan ellenfelünk fölé nőttünk. Az első harmad utolsó fordulójában a közvetlen élmezőnyhöz tartozó MTK Budapest elleni mérkőzés szintén a mi irányításunkkal zajlott, a megszerzett egy pontnál több is járt volna nekünk…

A sportban ugye, mint azt az elején leszögeztük, nincsenek „Ha”-val kezdődő mondatok és nincsen volna sem. Viszont óriási a különbség az első fordulóban elszenvedett vereség és az utolsó fordulóban elért döntetlen között. Az első fordulóban, a DVSC meccs után azért keseregtünk, mert saját hibáink okozták vesztünket. Az utolsó fordulóban azért bosszankodtunk a döntetlen miatt, mert nem tudtunk élni lehetőségeinkkel. Ez pedig lelki differencia.

A DVSC-TEVA csapatával nagyon erős a múltbéli kapcsolatunk, pedig az élvonalban először csak az 1979/80-as szezonban találkoztunk. A Debrecen ugyanis ekkor került be – 1964 után újra – az első osztályba. Ahol mi akkor már hatodik élvonalbeli szezonunkat kezdtük meg.

Az NBI-ben eddig összesen 38 mérkőzést játszottunk egymás ellen.

A Békéscsabán lejátszott 20 bajnoki mérkőzés statisztikája: 6 győzelem, 7 döntetlen, 7 vereség. A gólkülönbség 28-29.

Debrecenben ugyanez a statisztika: 8 győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség. A gólkülönbség: 39 -22.

Az összesített eredmények tehát békéscsabai szempontból: 38 mérkőzésen 10 győzelem, 13 döntetlen és 15 vereség. A gólkülönbség: 50 -68.

Legnagyobb arányú győzelem: Békéscsaba – Debrecen 3-0 (1990/91).

Legnagyobb arányú vereség: Debrecen – Békéscsaba 8-0 (1997/98).

Legelső (1979/80) idegenbeli NBI-es mérkőzésünk eredménye 2-2 volt, az utolsó NBI-es meccsünkön vereséget szenvedtünk Debrecenben 5-1 (2004/05).

Mérlegünk a Loki ellen évtizedekig idegenben is imponáló volt, hiszen az első tizenkét debreceni meccsünkön 1979 és 1995 között négy győzelem és hat döntetlen mellett mindössze kétszer kaptunk ki.

Erre az időszakra emlékeztetném jó szívvel szurkolóinkat és játékosainkat is. Gondoljanak arra, hogy voltak olyan évtizedek, amikor Békéscsaba a Kelet-magyarországi focifellegvár, nem Debrecen. Persze elmúltak ezek a legendás idők, új szelek fújnak Debrecenben és Békéscsabán is. Az utolsó tizenhárom bajnokságban a Debrecen csak háromszor nem állhatott fel a dobogóra (2011-ben 5., 2013-ban 6., 2015-ben 4.), két bronzérem és egy második helyezés mellett hét bajnoki aranyat gyűjtöttek. Kétségtelenül a XXI. eddigi legjelentősebb labdarúgó csapatáról van szó.

Csak, hogy menet közben mi is megérkeztünk az élvonalba és mivel ott is akarunk maradni hétről-hétre javítunk játékunkon – lassan, de biztosan kialakult stabil kezdőcsapatunk is, játékunk pedig mérkőzésről-mérkőzésre javul, fejlődik. Az eddig bekapott húsz gólunkból 16-ot az első hat fordulóban gyűjtöttünk be, az utolsó öt fordulóban mindössze négy gólt kaptunk. Az eredmények – és nem győzőm hangsúlyozni – a mutatott játék is egyre inkább azt bizonyítja, hogy felkészültek vagyunk az idegenbeli keleti rangadóra!

Érzik, tudják ezt szurkolóink is, akik a mérkőzés napján buszokkal kelnek útra, hogy az ősi ellenfél saját várában is megmutassák, hogy bíznak, hisznek a csapatukban – mennek tehát velük, mert pontosan tudják, nincs annál jobb, mint a Debrecent Debrecenben legyőzni! Természetesen tisztában vannak azzal, hogy rajtuk is múlik a győzelem, ezért feltétlenül ott kell lenniük, ott kell szurkolniuk a helyszínen, mert pontosan tudják: Együtt erősebbek vagyunk!

Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre

kisvarda_fc_150

Magyar Kupa 2015/2016. 3. forduló

Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre

1-2 (0-1)

Időpont: 2015. október 14. (szerda) 14:00 óra

Helyszín: Kisvárda, Várkerti Sportpálya

Játékvezető: Kassai Viktor

Asszisztensek: Tóth II. Vencel, Ring György

Kisvárda: Tarczy Pál, Koronczi Bence, Kardos Norbert, Graszl Károly, Fazakas Géza, Minczér Tibor, Müller Zsolt, Kulcsár Kornél, Molnár Róbert, Vári Barnabás, Eszlátyi István. Cserék: Fülöp Gergő, Lázár Zsolt Albert, Csilus Tamás, Marcolini Dantes Bertucci Lucas, Koszta Márk, Cser Tamás, Kornutyak Volodymyr.
Vezetőedző: Soós Imre.

Békéscsaba: Mursits Roland, Bényei Balázs, Damjanovic Slavko, Piermayr Thomas, Juhász György, Bagi István, Koroudjiev George Assenov, Borbély Bálint, Szalai Dániel, Kertész Tamás, Szilágyi Péter. Cserék: Ilizi Lubos, Birtalan Botond, Spitzmüller István, Vadász Viktor, Viczián Ádám, Vaskó Tamás, Laczkó Zsolt.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gólszerzők: Koroudjiev George Assenov (30. perc), Laczkó Zsolt (78. perc), Koszta Márk (93. perc).

Sárgalapok: Minczér Tibor (36. perc), Piermayr Thomas (42. perc), Juhász György (66. perc), Borbély Bálint (69. perc), Bagi István (75. perc).

Meggyőző teljesítménnyel vette a labdarúgó Magyar Kupa harmadik körét a Békéscsaba 1912 Előre csapata. A lila-fehérek a Mezőkövesd után egy újabb, jól feltuningolt NB II-es ellenfelet búcsúztatott Kisvárdán. A siker értékét emeli, hogy a szabolcsiak nem adták olcsón a bőrüket.

Mindkét szakvezető a második sorát küldte csatába. A hétvégi NB II-es bajnoki fordulóban Mezőkövesden nyerni tudó hazai csapatból például csupán Graszl Károly maradt meg hírmondónak, de a másik oldalon Zoran Spisljak is a szombati debreceni csatára pihentette legjobb formában lévő emberei döntő többségét.

Kezdetben a csabaiak jobban csipkedték magukat, de 10 perc után fordult a kocka, a hazaiak elkezdtek „kellemetlenkedni”, különösen Molnár és Vári okozott sok fejtörést a sebezhető csabai védelemnek. Negyedóra múltán Mursits kapusnak a gólvonalról kellett bravúrral mentenie. A második negyedóra viszont meghozta az Előre vezető gólját. Bagi passzával Koroudjiev cselezgetett a tizenhatoson belül, amikor egy láb eltalálta. Kassai Viktor nyomban a tizenegyes pontra mutatott, a büntetőt pedig maga a sértett értékesítette, 0–1. A hazaiak töretlen elszántsággal küzdöttek a folytatásban is és nem sokkal a szünet előtt egy szabadrúgás utáni kavarodás végén kis híján kiegyenlítettek, de Mursits ismét hatalmasat mentett. A folytatásban iramos mezőnyjáték folyt, helyzet mindkét oldalon akadt, gólt azonban a vendégek értek el újabbat, amit két csereember hozott össze. Viczián viharzott el a jobb oldalon, majd átívelt a túloldalra, ahol Laczkó lapos lövése utat talált a hazaiak kapujába, 0–2. Néhány minutával később Bagi forgácsolta szét a felső lécet, a lepattanó labda azonban a játékvezető szerint nem haladt át a gólvonalon, pedig találatot érdemlő löket volt! A hazaiaknak a hosszabbítás utolsó pillanataiban sikerült szépíteniük Koszta révén, aki egy szögletnél közelről bólintott Mursits kapujába, 1–2.

A meccs összképét tekintve az Előre megérdemelten jutott tovább, de a várdai „második számú” alakulat teljesítményét sem érheti szemrehányás, hiszen a meccs túlnyomó részében méltó ellenfele volt élvonalbeli ellenfelének.

Zoran Spisljak: – A továbbjutás volt a cél, amit a csapat elért. Az első félidőben a Kisvárdának voltak nagyobb, mégis nekünk sikerült előnyt szereznünk. Szünet után már átvettük az irányítást, ennek eredményeként két gólt összehoztunk, és jó pár helyzetet is kialakítottunk.

line_purple

Belépőjegyek a helyszínen 1.000,- Ft / fő áron válthatók.

Vendég szurkolók a következőképpen közelíthetik meg a stadiont: a 4 számú főúton Kisvárdához érkezve, a körforgalom első kijáratán kell beérkezni a városba. Azt követően még egy körforgalom második kijáratánál kihajtani, mely után pár száz méterre kell balra fordulni az uszodánál, konkrétan a várfürdő bejáratához/parkolóihoz. Itt lehet majd parkolni.

VIP és regisztrált vendégeknek a következő érkezési útvonalat javasoljuk: a 4 számú főúton Kisvárdához érkezve, a körforgalom első kijáratán kell beérkezni a városba. Azt követően még egy körforgalom második kijáratánál kihajtani és az első kereszteződésnél balra kell fordulni egy alsóbb rendű útra, mely félig szilárd burkolatú, félig földes út. Itt a vendégeknek egy kapubejáróig kell hajtani, ahol biztonsági őrök fogadják őket és a parkolóba irányítják. A VIP vendégek elölről is megközelíthetik a pályát, de ebben az esetben a bejáratnál történő jegyárusítás miatt fennakadások lehetnek!

line_purple

Fotók Jegyzőkönyv

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1496759330622894/

Magyarország-Feröer: jegyinformációk

Újra lehet vásárolni jegyeket a Feröer elleni, október 8-i EB-selejtezőre. Az interneten és az ismert jegypénztárak mellett a jegyértékesítésbe folyamatosan bekapcsolódó, többségében vidéki klubpénztáraknál is vásárolhatók belépők.
20151006

A Feröer-szigetek elleni mérkőzés belépőit a meccsjegy.mlsz.hu internetes oldalon, illetve személyesen a Ticket Express két budapesti irodáiban (Bálna, Syma Csarnok), a TEX hálózatában országszerte több mint 300 partnerirodában, valamint újdonságként hat NB I-es klub jegypénztárában lehet megvásárolni, nyitva tartási időben.

A TEX saját, budapesti irodáiban és a kluboknál a szurkolói kártyával rendelkezők mellett a kártyával nem rendelkező szurkolók is vásárolhatnak személyesen belépőt saját részre, személyazonosságuk igazolása után.

Kártyatulajdonosok a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, személyesen az irodák és pénztárak nyitva tartási idejében lehet válthatják meg a jegyeket. A határon túli érdeklődők az interneten keresztül vouchert válthatnak ki, amelyet később belépőre cserélhetnek be, illetve útlevéllel vásárolhatnak jegyet a kiemelt jegypénztárakban.

A belépők ára megegyezik a korábbi Eb-selejtezőkével, így tehát 3.500, 4.500, 8.000 illetve 11.000 forintba kerülnek.

A jegyértékesítésbe bekapcsolódott klubpénztárak címei:

Szombathely, Kossuth Lajos utca 20. (Haladás Ajándékbolt) – Jegyértékesítés: H-P 09:00-17:00, Szo: 09:00-12:00
Budapest, Üllői út 129. – Nyitva tartás: K-P 10:00-18:00, Szo 9:00-13:00
Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 2-4. (Ajándékbolt, második emelet, az “üveglépcsőnél”) – Nyitva tartás: H-P 12:00-18:00, Szo 10:00-16:00 (Ajándékbolt)
Békéscsaba, Kórház u. 6., (Ügyfélszolgálati Iroda) – Nyitva tartás: H-P 08:00-16:00
Zalaegerszeg, Október 6. tér 16. (Iroda) – Nyitva tartás: H-P 09:00-16:00
Győr, Nagysándor József utca 31. (ETO Shop) – Nyitva tartás: H-Szo 10:00-20:00, V 10:00-18:00

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – MTK-Budapest

A magyar mezőny legpatinásabb csapata látogat ezen a hétvégén Békéscsabára.

mtk_team_2015_2016

A Magyar Testgyakorlók Köre 1888-ban alakult meg, labdarúgó szakosztálya 1903-tól szerepel az 1901-ben elindított első osztályú labdarúgó bajnokságban, ahol újoncként felállhatott a dobogó harmadik fokára és hogy megszokja ezt az állapotot, a következő évben 1904-ben már megnyerte első bajnoki aranyérmét is, melyet további 22 követett. Ezenkívül még 20 második és összesen 17 harmadik helyezése volt az élvonalban. Ezzel az eredménysorral a magyar labdarúgás második legeredményesebb együttese a Ferencváros után és az Újpest előtt. Tiszteletre méltó az MTK nemzetközi eredménylistája is. A BEK-ben negyeddöntős (1956) a KEK-ben második (1964) és negyeddöntős (1977), a Vásár Városok Kupájában elődöntős volt (1962). A Közép-európai Kupát kétszer megnyerte (1955 és 1963) egyszer pedig a második helyen végzett (1959). A XXI. században két bajnoki arany (2003 és 2008), két ezüst (2000 és 2007) és két bronz (2005 és 2015) az éremtermelése a csapatnak. Az MTK volt az első egyesület Magyarországon, amelyik 2001-ben Sándor Károly Akadémia néven létrehozta saját utánpótlásképző bázisát Agárdon. Az itt nevelkedett játékosok közül mindig sok tehetséget építenek csapatukba, náluk játszik a legtöbb saját nevelésű játékos. Jelenlegi csapatuk meghatározó emberei is itt pallérozódtak.

Akármilyen tekintélyt parancsoló is az együttes múltja, kisebb hullámvölgyek azért náluk is előfordultak, hiszen többször is kiestek az élvonalból, igaz csak egy-egy évre, többek között 1981/82-es és az 1994/95-ös szezonban. Emiatt csak negyvenhat bajnoki mérkőzést játszottunk velük, az összesített táblázatból kiderül, hogy velünk szemben elért eredményeik tekintélyt parancsolóak.

A két csapat egymás elleni eredményei az NB I-es bajnokságokban jelentős MTK fölényt mutatnak. Tizennégy győzelmünkkel szemben huszonnégy MTK siker áll, a döntetlenek száma nyolc. Ettől függetlenül hazai pályán mérlegünk ellenük is pozitív. Az élvonalban eddig összesen 46 mérkőzést játszottunk egymás ellen.

A Békéscsabán lejátszott 23 bajnoki mérkőzés statisztikája: 11 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség. A gólkülönbség 31-27.

Budapesten ugyanez a statisztika: 16 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség. A gólkülönbség: 47-17.

Az összesített eredmények tehát békéscsabai szempontból: 46 mérkőzésen 14 győzelem, 8 döntetlen és 24 vereség. A gólkülönbség: 48-74.

Legnagyobb arányú győzelem: Békéscsaba – MTK 3-1 (1974/75, 1992/93, 1995/96).

Legnagyobb arányú vereség: Videoton – Békéscsaba 5-0 (1997/98).

Legelső (1974/75) hazai NB I-es mérkőzésünk eredménye 3-1 volt, az utolsó hazai NB I-es meccsünket 1-0-ra elvesztettük (2004/05).

Egyébként a csabai győzelem volt a legjellemzőbb eredmény minden olyan évben, amikor az Előre újoncként fogadta a MTK-t (1974/75 3-1; 1984/85 2-1; 1992/93 3-1; 2002/03 2-2).

Mi ismét újoncok vagyunk, az MTK pedig az előző szezon bajnokságának harmadik helyezettje. Ha a „szokásos” első éves eredmény születik, akkor Előre-győzelem lehet a mérkőzés végkimenetele. És miért is ne lehetne az? Hiszen az utolsó hazai meccsünkön a bajnok testén keresztül jutottunk el első hazai győzelmünkhöz (2-0). Ráadásul nem is akármilyen játékkal. Hiszen hiába birtokolta sokkal többet a labdát ellenfelünk, a mérkőzés irányítása végig a mi kezünkben volt, góljaink nem estelegesek voltak, hanem szép támadások végén születtek. Mindkét gólunkat támadók szerezték, mind a két gólunk kiváló egyéni teljesítmény következménye volt. Viczián parádés lövéssel, Calvente igazi spanyolos szemtelenséggel járt túl Danilovic eszén, amikor könnyedén átemelte a labdát az elé kivetődő kapuson. De az egész csapat kiválóan játszott, a saját posztján mindenki hozzátette a magáét ehhez a győzelemhez. A csapat végig koncentráltan futballozott és amikor kellett, csúszva, mászva, a lövések útjába belevetődve állították meg a meccs végén már négy csatárral rohamozó bajnokcsapat akcióit. Nem is maradt el a győzelem! Adjon ez erőt csapatunknak, amelyik ezzel a győzelemmel megtalálta végre hazai pályáját. Azt a pályát ahol az Előre bárkit képes volt legyőzni, szurkolóinak segítségével és pontosan olyan játékkal, amilyet csapatunk az előző héten bemutatott. Amikor mindenki harcolt, küzdött, a játékosok bebizonyították, hogy értik csapatunk szlogenjét, megérezték a hazai pályán elért győzelem ízét, megértették, hogy csak együttműködve lehetnek sikeresek, de akkor bárki ellen, mert tényleg igaz: Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Úgy látszik, hogy a javuló teljesítményt és tendenciát Zoran Spisljak vezetőedzőnk nem hagyja veszni – sőt, hiszen a csütörtök délelőtti tréningen keményen megdolgoztatta játékosainkat. Akik kíváncsiak voltak az első csapat centerpályán lebonyolított edzésére, csak tátott szájjal bámultak. A könnyed bemelegítést követően könyörtelen, a fizikai állóképesség fokozására irányuló gyakorlatok következtek. Aztán azt is láthattuk, ahogy a fiúk gyakran előforduló szituációk kezelését memorizálták. Mesterünk szeme a pályán volt – ahogy azt szokták mondani – hiszen menet közben szinte mindenkit egyéni tanácsokkal is ellátott. A végén két kisebb csapatot alkotva, az egymás elleni játék következett. A pályán történtek egészen biztosan az alakulat komplett felszerelésének mosásához vezettek, hiszen – fogalmazzunk úgy – nem maradt senki szárazon!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – MTK-Budapest

plakat_elore_mtk_20151003_web

line_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. Békéscsabán kívül a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez nem kötelező a klubkártya, elegendő a személyazonosításra alkalmas, fényképes igazolvány. Hatéves kor alatt a belépés ingyenes és adatszolgáltatás mentes.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be!

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 700,- Ft.

A mérkőzés napján is lesz belépőjegy értékesítés – a hazai pénztárak már szombat reggel 08:00 órától, a vendég pénztárak pedig 16:00 órától várják az érdeklődőket.

Felnőtt belépőjegy ára a mérkőzés napján: 1.500,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára a mérkőzés napján: 800,- Ft.

line_purple

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57000917/Bekescsaba-1912-Elore—MTK-Budapest

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

A mérkőzés normál biztonsági fokozatú besorolást kapott, azaz útlezárások és fokozott rendőri jelenlét nem várható. Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. Vendég szurkolóink a Munkácsy Hotel bejáratával, ferdén szemben található vendég parkolóban állíthatják le gépjárműveiket, belépés pedig a számukra fenntartott 1-es számú kapun keresztül lehetséges. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

line_purple

Hazai vendégeink részére a félidei szünetben folytatódik a nyereménysorsolás: a megváltott jegyek és bérletek közül véletlenszerűen sorsolunk és a nyeremény ezúttal is egy-egy Előre ajándékcsomag lesz.

line_purple

Vendég szurkolóink figyelmébe ajánljuk, hogy egyelőre csak az E-szektort nyitottuk meg – azaz csak ide válthatnak belépőjegyeket. A másik vendég, D-szektort csak abban az esetben vesszük használatba, amennyiben az E-szektor összes ülőhelye elkelt.

A vendég szurkolók érkezése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történhet, egészen a számukra kijelölt Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. A fehérvári drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve léphetnek be a mérkőzésre.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt a győzelemért – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

line_purple