A téli felkészülési időszak utolsó erőfelmérője következik 2019. január 26-án (szombaton) 14:30 órától, amikor ismét Szerbiában lép pályára együttesünk az FK TSC Bačka Topola ellen.
Következő ellenfelünk igen komoly játékoskerettel bír, hiszen a Transfermarkt szerint a csapat összértéke 3,9 millió Euró és jó esélyük mutatkozik a felfelé történő osztályváltásra is. A körülmények és vendéglátóink minősége mindenképpen hasznos próba elé állítja majd az Előrét, így eltekintve a hosszú utazástól mindenképpen hasznunkra válhat a túra. Ezzel együtt bő egy hét marad hátra a rajtig, így az utolsó napok már teljes egészében bajnoki ritmusban telnek és természetesen az események is felpörögnek majd.
A SZEOL elleni felkészülési mérkőzés után, csütörtökön jó hangulatú és poénoktól, valamint sporttól egyáltalán nem mentes összetartáson vehettek részt csapatunk tagjai.
A békéscsabai Tréning Centerben került megrendezésre az I. Előre Triatlon – kicsit másképp. Három sportágban (asztalitenisz, csocsó és biliárd), páros versenyben mérhette össze erejét a szakmai stáb és labdarúgóink. Az egész délutánt felölelő hasznos elfoglaltság alkalmával jó alkalom nyílt némi kikapcsolódásra és mivel a vetélkedésnek tétje is volt, komoly taktikai harc alakult ki. A sorsolással eldöntött csoportmérkőzések után, a továbbjutók küzdhettek meg az első három helyezettnek járó serlegekért.
A legjobbnak a Mészáros-Király kettős bizonyult – nekik gratulálunk a győzelemért, de ezen a napon elsősorban a részvétel volt a fontos – így ebből a szempontból mindenki nyert! Mindent összevetve a vesztesek nem felejtenek és visszavágást emlegettek… folytatás következik! 🙂
Extrém időjárási körülmények között folytatja a felkészülést csapatunk, hiszen Békéscsabán éjszaka óta megállás nélkül havazik, így az edzőpálya alkalmassá tétele sem volt egyszerű dolog.
Holnapra ugyanez érvényes a 4-es Honvéd utcai pályára is, hiszen szerdán 14:30 órától a SZEOL SC csapatát fogadjuk felkészülési mérkőzésen. Vendégeink egyébként az NB III. osztályú bajnokság Közép csoportjában a tavaszi szezon előtt a harmadik helyen állnak, így jó eséllyel dédelgetnek feljutási reményeket. A mérkőzés egészen biztosan keménynek és küzdelmesnek ígérkezik, ezért mindenképpen jól szolgálja a felkészülés ezen szakaszát. Érkezünk a kedd délelőtti edzés felvételeivel, melyeken Mészáros Márk, Zahorán Balázs, Szalai Dániel és Makra Zsolt asszisztens edző is kameránk elé állt.
Békéscsaba: Ribánszki László (csk), Nagy Sándor, Szélpál Norbert, Viczián Ádám, Mészáros Márk, Király Patrik, Sinanovic Sinan, Lustyik Levente, Mezei Szabolcs, Szatmári István, Urbin Péter. Cserék: Baráth Bence, Babinyecz Balázs, Dávid Zoltán Gergő, Gránicz Patrik, Ilyés Tamás, Mácsai László, Pilán Márkó, Styecz Bence, Váradi Ádám, Zahorán Balázs, Zsilinszki Martin. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerzők: Šormaz Stefan (41. perc), Radovanović Đorđe (70. perc).
Tisztes helytállást tanúsított az Előre az Európa Ligában három kört ment, sokkal komolyabb játékerőt képviselő Spartak ellen és az elmondások alapján jobban is játszottunk, így az eredmény mindent összevetve a vendéglátók számára hízelgő, de hát ilyen a foci.
Boér Gábor:− Nagyon örülök, hogy sikerült egy ilyen komoly játékerőt képviselő együttes ellen felkészülési mérkőzést játszani. Testközelből tapasztalhattuk, hogy egy ilyen csapat mivel jobb. A mai napon abban voltak jobbak, hogy szinte minden hibánkat könyörtelenül kihasználták. Emellett viszont elégedett vagyok a látottakkal – természetesen az eredményen kívül – hiszen abszolút egyenrangú ellenfélként tudtunk fellépni és többször mi tudtunk jobban futballozni, többet birtokoltuk a labdát és a lehetőségeink is megvoltak. Az első félidőben volt egy kapufánk, sőt két olyan óriási helyzetünk is, amikor például a kapus a tizenhatoson kívül fogta meg a gólba tartó labdát. Nyilván ezek a dolgok nem sokat változtatnak a lényegen, de hozzátartozik az igazsághoz. Mindent összevetve egy ilyen komoly erősségű és szintet képviselő csapat ellen igen jól tudtunk játszani, de érződött a srácokon – főleg a második játékrészben – hogy elfáradtak, illetve amikor cseréltünk, akkor az is, hogy a fiatalok számára ez még nagyon magas szint – nekik sokat kell még tanulniuk, hogy eljussanak ide. Az első félidőben pályára lépő összeállítás azonban bizonyította, hogy tudunk ilyen magasságokban is futballozni. Amiben előre kell lépnünk, az a koncentráció, az érettség és az ellenfél hibáinak kihasználása. Ennyivel tartanak ők előrébb, de egyáltalán nem elérhetetlen ez a szint, így mindenképpen örülök, hogy összejött ez az edzőmeccs – sok ilyenre lenne szükségünk, hogy jó focink legyen!
Közösségi média