Címkézett bejegyzés

Beharangozó: Kaposvári Rákóczi FC – Békéscsaba 1912 Előre

A huszonkettedik Kaposvár – Békéscsaba mérkőzés következik 2021. február 7-én (vasárnap) 14:00 órától és a mérkőzés végkimenetele mindkét fél számára igen fontos, hiszen bajnoki pontra-pontokra Kaposváron és Békéscsabán is igen nagy szükség lenne.

Hasonló a szituáció, mint az Ajka elleni szezonnyitón, hiszen ugyanúgy négy pont az előnyünk ellenfelünkkel szemben – a különbség csupán annyi, hogy most idegenben lépünk pályára. A korábban 17:00 órára tervezett bajnoki kezdési időpontja a kaposváriak kérésére 14:00 órára változott, így némileg hamarabb indulhat majd haza csapatunk a kétnapos túráról. Egy mondat erejéig visszatérve a 22. fordulóra, sem nekünk, sem a Kaposváriaknak nem a terveknek megfelelően indult a tavaszi szezon: a Békéscsaba 1912 Előre hazai pályán 0-3 arányban kikapott az FC Ajka csapatától, míg a Somogy megyeiek a Kazincbarcika ellen értek el gólnélküli döntetlent.

Összességében ezúttal is csabai fölény mutatkozik, ha a múltban egymás ellen lejátszott mérkőzések eredményeit vizsgáljuk: az NB I-ben szempontunkból 6 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség, míg az NB II-ben 4 győzelem, 4 döntetlen és mindössze egyetlen vereség az egyenleg. Legutóbbi találkozásunk alkalmával, 2020. augusztus 16-án 2-2 arányú döntetlen született a Viharsarokban és a kaposváriak több, mint 15 éve (2005. május 21.) tudtak utoljára győzni ellenünk, így aztán a papírforma és a jelenlegi helyzet ismét hatalmas terhet tesz csapatunk vállára. A zöld-fehérek a táblázat 15. pozíciójából, 6 győzelem, 8 döntetlen és szintén 8 vereség birtokában várják a folytatást, míg együttesünk jelenleg 8 győzelemmel, 6 döntetlennel és 8 vereséggel a bajnoki tabella 11. helyét foglalja el. A 23. fordulóban rosszabb esetben előzhet az Ajka és a Szentlőrinc is, így szinte létfontosságú a sokkal izmosabb szereplés. Mindentől függetlenül a lefújásig maximális koncentrációra és teljes erőbedobásra lesz szükség, hiszen az idényben többször is megfigyelhető volt, hogy a kihagyások, figyelmetlenségek az utolsó percekben is megbosszulhatják magukat.

Vendéglátóink 2021. január 4-én kezdték a munkát és négy edzőmérkőzést játszottak a szokásosnál rövidebb felkészülési időszakban: Kaposvári Rákóczi FC – ZTE FC 1-3, Szentlőrinc SE – Kaposvári Rákóczi FC 2-1, Dorogi FC – Kaposvári Rákóczi FC 2-3, ZTE FC II. – Kaposvári Rákóczi FC 0-4. Igazolásaik: Anton Bidzilya (Békéscsaba 1912 Előre), Bartos Julián (Cegléd), Bánki Márton (FTC), Lakatos Csaba (Kisvárda), Zsirai Martin (Pápa), és a rakoczifc.hu szerint Dvorschák Gábor (Győr) is – bár neve mellett az MLSZ Adatbankban továbbra is WKW ETO FC Győr olvasható. A távozási oldalon Tratnyek Dániel, Godzsajev-Telmán Rabil Ogli, Bonnyai Márk, Laky László és Borbély Ákos szerepel. A kölcsönben lévő labdarúgókat: Szabó Bálintot, Varjas Lászlót, Varjas Zoltánt és Földi Botondot pedig visszarendelte az anyaegyesületük.

Várhidi Péter neveltjei közül, színes lapok miatt biztosan nem léphet pályára Nagy Tamás, akit a Kazincbarcika elleni mérkőzés 45. percében kiállítottak. Az automatikus eltiltás sorsára jutott még Szakály Attilla is, aki az utolsó mérkőzésük 78. percében begyűjtötte ötödik sárga céduláját. A kaposváriak hivatalos weboldala szerint Dvorschák Gábor és Nemanja Andric felépült sérüléséből, így ők már ott lehetnek a meccskeretben.

A Békéscsaba keretében nincs eltiltott, ellenben hiányzók továbbra is nehezítik az utazók összeállítását: Hursán György megsérült az Ajka elleni találkozón, így nem áll rendelkezésre, csakúgy mint a továbbra is rehabilitációs munkát végző Gránicz Patrik, Pilán Márkó és Hodonicki Márk sem. Szabó Péter és Mészáros Márk pályára lépése pedig szinte az utolsó pillanatokban dőlhet majd el. A keret összetételét pedig nyilván az is befolyásolja, hogy második együttesünk 2021. február 6-án (szombaton) 10:00 órától Füzesgyarmaton játszik felkészülési mérkőzést.

Várhidi Péter: – Az mindig egy szervezettséget mutat, ha egy csapatot nem tudnak szétszedni idegenben. Taktikai fegyelmezettség és jó kontrajáték jellemzi a Békéscsabát, ennek is tulajdonítható az idegenbeli mutatójuk. A célunk, hogy megoldjuk az előttünk álló feladatot, hiszen nekünk is nagyon kellenek a pontok. Remélhetően sikerrel vesszük az előttünk álló akadályt, ehhez az kell, hogy mi is nagyon szervezett, fegyelmezett játékot mutassunk és taktikailag erősek legyünk. Elég sok változtatási lehetőség van a csapatban, meglátjuk, hogy melyik vezet majd sikerre. Mindig fontos, hogy az első meccsen ne szenvedjünk vereséget. Szerintem elég stabilak voltunk, de a csapatjátékunk nem volt tökéletes. A mostoha körülmények miatt egyik csapat sem mutatta a valódi arcát. A kiállítás egy kicsit bánt, hiszen gyors egymásutánban jött a két sárga lap. Érdekesség, hogy emberhátrányban játszottunk a legjobban azon a találkozón. Az idegenbeli pontszerzés mindig egy csapat erejét mutatja, de ez csak akkor ér valamit, ha a következő hazai mérkőzést megnyerjük.

A 2021. február 4-én (csütörtök) reggel elvégzett kötelező COVID-19 tesztelésen továbbra is minden játékosunk és stábtagunk negatív eredményt mutatott, ilyen formán a járvány-helyzet nem akadályozza csapatunk tevékenységét.

A Kaposvári Rákóczi FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Szőts Gergelyt akkreditálta a szövetség. Segítőiként Becséri Gergelyt és Kovács Gábort (1980) jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Kovács Imre látja el. Az 1981-es születésű sporival utoljára 2020. február 9-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC 2-2 mérkőzésen, szintén játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 665 sárga- és 56 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 23. fordulóját február 6-án (vasárnap) 14:00 órától Szolnoki MÁV FC – DVSC, február 7-én (vasárnap) 14:00 órától DEAC – BFC Siófok, Gyirmót FC Győr – Budaörs, FC Ajka – Aqvital FC Csákvár, Kaposvári Rákóczi FC – Békéscsaba 1912 Előre, PMFC – Kolorcity Kazincbarcika SC, Soroksár SC – WKW ETO FC Győr, Dorogi FC – Nyíregyháza Spartacus FC, 17:00 órától Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Szombathelyi Haladás, valamint Vasas FC – Szentlőrinc párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot a DVSC  (51 pont) vezeti, a második helyre fellépett a Vasas (42 pont), a bronzérmes pozícióban pedig a Budaörs (40 pont) áll. A sereghajtó helyeken továbbra is a Dorog-Csákvár-DEAC trió osztozkodik.

Az előrejelzés szerint Kaposvár térségében borult időjárás várható, a hőmérséklet akár 14 (!) Celsius fok körül is alakulhat. A Nap 2021. február 7-én 16 óra 56 perckor nyugszik.

A mérkőzések továbbra is zárt kapuk mögött – nézők jelenléte nélkül – kerülnek megrendezésre, de a KaposPont jóvoltából ezúttal is tudják majd élőben követni az összecsapást, hiszen live stream formájában YouTube csatornájukon közvetítik az eseményt.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Kapcsolódó hivatkozás:

http://rakoczifc.hu/ellenfel-lesen-bekescsaba-2/

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.

Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)

Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)

Időpont: 2015. január 31. 13:00 óra
Helyszín: Kecskemét, Széktót műfüves pálya
Játékvezető: Burger J.

Gólszerző: Király Patrik (55. perc).

KTE: Tujvel (Verebélyi 46.) – Lovrics, Gyagya, Karan, Skopljak, Laczkó (Farkas A. 46.) – Eninful, Radoja, Kitl (Szivacski 46.) – Bebeto, Gréczi (Selyem 60.)

Békéscsaba: Mursits – Bényei, Koszó, Balog Zs., Juhász – Berki, Bagi, Tölgyesi, Király – Szilágyi, Kertész.

Csere (mind a 60. percben): Balogh Miklós, Balogh Milán, Birtalan, Borbély, Pilán, Fehér, Zámbori, Spitzmüller, Viczián, Vólent.

line_purple

A heti munkát egy felkészülési meccsel zárja csapatunk, szombaton Kecskeméten vendégeskedünk.

Zoran Spisljak az alábbiak szerint határozta meg a kezdő tizenegyet: Mursits Roland, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Juhász György, Berki Péter, Tölgyesi Viktor, Bagi István, Király Patrik, Szilágyi Péter, Kertész Tamás.
Készenlétben: Fehér Zsolt, Zámbori Dániel, Pilán Márkó, Borbély Bálint, Spitzmüller István, Birtalan Botond, Viczián Ádám, Vólent Roland.
Csere: Czinanó Áron.

A csapat ma reggel 09:00 órakor, időben útra kelt.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka

Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021. 22. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka

0-3 (0-1)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. január 31. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Takács János

Asszisztensek: Márkus Péter, Szilágyi Norbert

Tartalék játékvezető: Nagy Norbert

Békéscsaba: Uram János, Farkas Márk, Nagy Sándor, Szabó Péter, Király Patrik, Hursán György, Babinyecz Balázs, Lukács Raymond Barna, Bora György, Kasik Ákos, Paudits Patrik. Cserék: Krnács Richárd, Pap Szabolcs, Kitl Miklós, Máris Dominik, Fazekas Lóránt, Kovács Ádám Tibor, Horváth Péter, Styecz Bence.
Vezetőedző: Preisinger Sándor

Ajka: Horváth Dániel Márk, Kenderes Zoltán, Szekér Ádám, Nagy Mihály Krisztián, Zsolnai Richárd Tibor, Heffler Tibor, Csizmadia Zoltán, Présinger Ádám, Soltész Dominik István, Kovács Nikolasz, Tar Zsolt. Cserék: Balogh Márton, Horváth Tamás, Tóth Barna, Csemer Gyula, Görgényi Dávid, Tóth Gergely Csaba, Irimiás Gergő István, Rétyi Róbert, Szűcs Kristóf, Stoiacovivi Dávid Tibor.
Vezetőedző: Kis Károly

 Gólszerzők: Csizmadia Zoltán (28. perc), Tóth Gergely Csaba (93. és 94. perc).

 Sárga lap: Király Patrik (32. perc), Farkas Márk (57. perc).

Csendes mederben zajlott a mérkőzés első szakasza, komolyabb helyzetet csak a 19. percben jegyezhettünk fel, Nagy lövését Uramnak kellett védenie. Azért azt a szögletek száma is mutatta, hogy melyik csapat volt az aktívabb, a Veszprém megyeiek egymás után rúghatták a szögleteket (a félidőben 8:1 volt az arány). A fokozódó nyomás gólt eredményezett, amikor Zsolnai lövése ugyan még megakadt az egyik csabai védőben, ám Csizmadia kísérletét követően a bal alsó sarokba vágódott a labda. Uramnak köszönhető, hogy a szünetig nem duplázódott meg az ajkai előny.

Fotó: Such Tamás

A második félidőre egy harcosabb Békéscsaba lépett pályára, amely rövid időre kapuja elé szegezte az Ajkát, de hiába játszott nagy fölényben, a gól elmaradt. Pedig a kispadon is mindent megtettek, hogy változzon a helyzet: Preisinger Sándor ugyanis hármas cserét hajtott végre, egyikük Máris közel is járt ahhoz, hogy egyenlítsen. Próbálkozott az Előre, de eredménytelenül, a vendégek viszont a ráadásban magabiztossá tették győzelmüket, a csereember Tóth Gergely duplája széppé tette az ajkaiak délutánját. A lila-fehérek szebb rajtban bíztak, de a gyatra első félidei játék után sem javult fel jelentősen a teljesítmény, így egyáltalán nem véletlen és érdemtelen a Veszprém megyeiek diadala.

Kis Károly: – Békéscsabán mindig nagy diadal nyerni. Küzdelmes mérkőzés volt, az első félidőben jobban játszottunk, mint a hazaiak. A második felvonásban voltak lehetőségeik, de jól védekeztünk, majd a hajrában, amikor már fellazultak a békéscsabaiak, el tudtuk dönteni a találkozót.

Preisinger Sándor: – Az első félidő minősíthetetlen volt, a másodikat pedig nem akarom minősíteni. Annyit mondhatok, hogy gratulálok az Ajkának, teljesen megérdemelten nyerték meg a meccset.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/416729829667359

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/beharangozo-bekescsaba-1912-elore-fc-ajka-20210131/

YouTube Fotók Élő tudósítás

Információk

Jegyzőkönyv

Edzőmeccsek

A szakmai stáb tájékoztatása szerint a Békéscsaba 1912 Előre csapatának 2015. január 28-i (szerda) programja a következők szerint alakul.

Békéscsaba 1912 Előre – Szeged 2011 3-0 (2-0)
Időpont: 2015. január 28. (szerda) 15:00 óra
Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai stadion
A Békéscsaba összeállítása: Balogh Miklós, Balogh Milán, Bekk Péter, Birtalan Botond, Borbély Bálint, Fehér Zsolt, Koszecz Kristóf, Mursics Roland, Pataki Zsolt, Pilán Márkó, Soós János, Spitzmüller István, Szántó Mihály, Vólent Roland, Vozár Dávid, Zámbori Dániel.

line_purple

Békéscsaba 1912 Előre – Orosháza FC 9-0 (5-0)
Időpont: 2015. január 28. (szerda) 17:00 óra
Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai stadion
A Békéscsaba összeállítása: Balog Zsolt, Bényei Balázs, Koszó Balázs, Juhász György, Bagi István, Tölgyesi Viktor, Kertész Tamás, Berki Péter, Szilágyi Péter, Póser Dániel, Király Patrik.

Bemutató edzés és előadás

A felkészülési időszakot kiemelten fontosnak tartja a Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábja, ezért 2014. január 16-án (pénteken) délután Zoran Spisljak és Purguly Árpád bemutató edzést tartottak, melyen a megyében és Békéscsabán dolgozó, utánpótlásért felelős szakemberek vettek részt. A szakmai stáb szeretné elérni, hogy már ebben az időszakban, előre egyeztetett formában és szinkronban a NB II-es csapat módszereivel folytatódjanak a fiatalok foglalkozásai. Tekintettel arra, hogy Békéscsabán minden ifjú labdarúgó számára adott a lehetőség, hogy bemutatkozhassanak az első csapatban, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen módon és formában zajlanak a számukra szervezett tréningek. A találkozóra a partner egyesületektől érkeztek kollégák: Gyula, Orosháza, Szarvas, Mezőberény, Körösladány városokból. Az eseményt Belvon Attila – az U17-es válogatott edzője – is megtisztelte jelenlétével. A székház vadonatúj társalkodójában szakmai előadással folytatódott a program – ahol a vezetőedző hangsúlyozta a periodizáció fontosságát és jelentőségét -, majd a résztvevők feltehették kérdéseiket, felvetéseiket is. Az esemény kötetlen beszélgetéssel zárult, ahol az összegyűltek meglepetésszerűen és közösen köszöntötték Zoran Spisljak vezetőedzőt 50. születésnapja alkalmából.

A pénteki történésekkel kapcsolatban, a témában talán legilletékesebb Marik László – a Békéscsaba 1912 Előre utánpótlás szakmai vezetője nyilatkozott.

Nagyon örültünk az utánpótlás részéről a lehetőségnek, hogy a vezetőedzőnk egy ilyen szakmai programmal segítette munkánkat és szeretnénk, ha a jövőben több ilyen közös rendezvényünk is lenne. Nagyon fontosnak tartjuk a belső edzőképzést, így ezeket a szakmai tréningeket próbáljuk nyitottá tenni a környező partner klubok számára is, hogy számukra is első kézből juthassanak el az információk, ezáltal folyamatosan meg tudják újítani edzésterveiket. Lényeges, hogy a felnőtt és utánpótlás csapatok filozófiája szinkronban, egy irányba, azonos felfogással haladjon előre. Szintén pozitív dolognak tartjuk, hogy a klub vezetőedzője ilyen közel kerül az utánpótlás csapatok trénereihez, akik első kézből juthatnak megfelelő instrukciókhoz és azt is láthatják, hogy az edzések nem ötletszerűen zajlanak. Minden egyes foglalkozást igen komolyan meg kell tervezni, valamint fokozatosan egymásra építeni – erről láthattak vendégeink egy hasznos prezentációt, előtte pedig egy bemutató edzést. A tervek elkészítése és gyakorlati kivitelezése aprólékos munka, a legfőbb alapja, hogy a játékosok teljesítményét számszerűen mérni kell és ezeket az adatokat megfelelő, strukturált, lekérdezhető formában rögzíteni. Ebből a szempontból könnyebb a helyzetünk, mivel Polar és fotocellás rendszerrel is rendelkezünk, ezt szeretnénk tovább fejleszteni közösen, a felnőtt csapattal. A partner klubjainknak is igyekszünk majd segíteni: egyrészt adatszolgáltatással, másrészt akár megfelelő szervezés esetén “kitelepülhetünk” egy-egy felmérés erejéig. A rögzített adatokból pedig egyértelműen látható, hogy az adott focista milyen állapotban van, mennyit és hogyan szükséges fejleszteni ahhoz, hogy a kitűzött célt elérhesse kondicionális-, technikai- vagy taktikai képzésben is. A felnőtt csapatban nagyon tudatos munka folyik és ezt szeretnénk teljes mértékben applikálni az utánpótlás csapatainkra is.

Úgy érzékelem, hogy a megfelelő információk igen fontosak. Egy komplett adatbázist szeretnétek felépíteni?

Lényegében, igen. Hihetetlenül fontos, hogy megfelelő adatokkal rendelkezzünk – látnunk kell, hogy egy-egy játékos akár szezonon belül, akár idényről-idényre milyen mértékben fejlődik. Amennyiben 10-12 éves kortól rendelkezésre állnak a számok, akkor kiválóan látható, hogy milyen munkát végeztünk – illetve az is, hogy a labdarúgó hova juthat majd felnőtt szinten. Terveink között szerepel, hogy megfelelő minőségű videó kamerákat is “szolgálatba állítsunk” – ez tovább segíthetné a munkánkat, mert a rögzített edzések, mérkőzések segítségével vizuálisan is rámutathatnánk az esetleges hiányosságokra és akár referencia anyagokat is készíthetnénk.

Láttatok már hasonló bemutató edzést, előadást? Mennyire tudjátok majd a gyakorlatban is hasznosítani az itt szerzett információkat?

Nagyon kevés ilyen jellegű foglalkozásról hallottam eddig – ahol egy klub vezetőedzője konkrétan az utánpótlás szakembereknek tartott volna előadást, gyakorlati útmutatást. Természetesen tudunk NB I-es klubokról, ahol rendszeresek a hasonló rendezvények – de nagyon-nagyon jó dolognak tartom, hogy Zoran hajlandó segíteni és együtt dolgozni velünk. Úgy gondolom, hogy lehet jövője a dolognak és amennyiben megfelelő időközönként meg tudjuk ezt ismételni, akkor a gyakorlati hasznát is meg fogjuk érezni. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy az utánpótlás edzők, rajtuk keresztül pedig a játékosok is érezhetik, hogy a felnőtt csapat és a klub az övék is – ezt az összetartozást kell erősítenie ezeknek az összejöveteleknek!

Légy szíves számolj be az utánpótlás helyzetéről, céljairól és eredményeiről!

Jelenleg 28 alkalmazott (edzők, kapusedzők, erőnléti edzők, felmérésekért felelős szakemberek, gyúró, orvos, fizioterapeuta) dolgozik az utánpótlásban és 450 játékosunk van a rendszerben. Óriási munka az egész folyamatot koordinálni és szervezni. Tavasztól-őszig könnyebb a helyzetünk, mert a pálya ellátottságunk ebben az időszakban sokkal jobb, mint télen a terem lehetőség, amely elsősorban a kisebbeknél lényeges kérdés – a nagyobb gyerekeknél már nem okoz ez gondot. Több tornatermet is használunk ilyenkor, így ilyenkor egy kicsit szétszórtabban boldogulunk. A munka megfelelően folyik: január elejétől megkezdték a csapatok a felkészülést, illetve a kisebbeknél folytatódnak az edzések, hiszen ők egészen december 19-ig tevékenykedtek – náluk a teremtornák és a futsal időszaka van. Elindult a HLSZ Ligakupa sorozata is a 16 és 18 éves korosztály számára. Itt az első mérkőzésen már túl vagyunk – Nyíregyházán a 18 éveseink 3-0, a 16 éveseink pedig 7-4 arányban győzedelmeskedtek. Az U-21 is elkezdi a héten a felkészülést, ezerrel készülünk a tavaszi folytatásra és bízunk benne, hogy ki tudjuk harcolni a feljutást az NB I-be.

Egyébként komoly átszervezés alatt van a magyar utánpótlás versenyrendszer – bár pontosan még nem tudjuk milyen módon. Az szinte biztosra vehető, hogy az U14 és 15-ös bajnokságban egycsoportos NB I lesz. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi keleti- és nyugati csoport 8-8 helyezettje alkotja majd a következő szezon résztvevőit, tehát nem lesz feljutás az idén az NB II-ből. Jelen pillanatban összesítésben a keleti csoport 5-6. helyén állunk – szerencsére sok pontunk van, mert mindkét csapatunk jól szerepel – a 4. és 8. pozíciót foglaljuk el. Úgy gondolom, hogy a jó szereplés tavasszal is elvárható és teljesíthető – így egy komoly bajnokságban kezdhetjük majd a következő szezont. Jelen állás szerint átszervezik az U16 és U18-as bajnokságokat is – bár ezek még nem százszázalékos információk – de valószínűleg a jelenlegi 15 akadémia és egy újabb csapat alkotja majd a következő bajnokságot. Ha ez így alakul, akkor mindenféleképpen itt is két NB I-es csapatunk lesz, valamint az U-21-es csapat kiharcolhatja a bajnokságban két további felső korosztálynak is a jogot. A legjobb esetben még az is előfordulhat, hogy minden 14 év feletti korosztályunk az NB I-ben szerepelhet majd.

Hát ez tényleg jól hangzik! Hogy érzed a felnőtt csapat esélyeit az első osztályba jutással kapcsolatban?

Biztos, hogy nagyon nehéz lesz – de bízom a csapatban és abban a munkában, amit a szakmai stáb végez. Eddig két új igazolás volt, szerintem mindkét érkező focista segíthet céljaink elérésében. Bízom a feljutásban, hiszen kilenc mérkőzést itthon játszunk majd és ez valamilyen szinten egy kis előnyt jelenthet. Már ősszel is látszott, hogy a szisztematikus munkának köszönhetően, mérkőzésről-mérkőzésre lépett előre a társaság és szerintem, a már magasabb szintről elkezdett felkészülés, valamint a megfelelő körülmények (pl. törökországi edzőtábor) is segíteni fognak ebben. Figyelembe véve az ellenfelek erősítéseit, véleményem szerint négy csapat kerülhet az első két hely közelébe: Mezőkövesd, Vasas, Gyirmót és Békéscsaba.

 line_purple

Belvon Attilát – az U17-es válogatott edzőjét telefonon értük el, aki az alábbiak szerint nyilatkozott a békéscsabai programról.

Úgy érzem, hogy egy igen hasznos és színvonalas délutánt töltöttünk el Békéscsabán. Az a fajta periodizáció, amelyet Zoran is alkalmaz, nem volt ugyan ismeretlen számunkra, – hiszen a válogatottaknál is megjelent már ez a fajta módszer -, azonban egy alapos, precíz, mindenre kiterjedő előadást hallhattunk. Az elhangzottakból teljes mértékben kiderült, hogyan kell egy felkészült edzőnek a játékosokkal bánni és foglalkozni a mindennapi felkészítésükkel. Úgy gondolom, egy igen értékes, hasznos nap volt és az előadás után arra gondoltam: nem véletlen, hogy a Békéscsaba jelen pillanatban a második helyen áll az NB II-es bajnokságban és esélyes a feljutásra is. A szisztematikus munka előbb-utóbb meghozza a várt eredményt és feljutás esetén szerintem stabil NB I-es csapattá válhat a lila-fehér alakulat.

Az utánpótlás szempontjából – úgy gondolom -, hogy az auditálásnál a Békéscsaba is kap olyan impulzusokat, amelyekkel felzárkózhat a nagyobb akadémiákhoz és kidolgozhat egy olyan programot, amellyel meg tudja tartani a tehetséges fiatal játékosokat – hiszen, valljuk be őszintén – az akadémiák ilyen szempontból még előrébb tartanak és bizony elcsábítgatják a gyerekeket azokból a kisebb műhelyekből, ahol 14-15 éves korig képezték őket. Nyilván ennek több összetevője is van, de bízom benne, hogy a Békéscsaba is hasonlóan jól fog dolgozni és megvalósítják, hogyan lehet a játékosokat a felnőtt csapat felé áramoltatni. Amennyiben ezt sikerül elérni, akkor nem lehet probléma és reményeink szerint a viharsarki klub olyan fényében fog tündökölni, mint ahogy tette azt régebben.

A válogatott stábja jövő hét hétfőn vagy kedden Békéscsabára utazik és meglátogatjuk az akadémiát. Beszélünk az edzőkkel és próbáljuk a személyes kapcsolatot tovább építeni, információt szerzünk a tehetséges játékosokról, valamint megfigyeljük a munkamódszereket is. Próbálunk kölcsönös kommunikációt folytatni, amely mindkét fél részére előnyökkel járhat.

Köszönjük szépen, hogy a rendelkezésünkre álltál és további sok sikert kívánunk a munkádban is!