Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most a Budapesti Honvéd FC következik.
Fotó: Budapest Honvéd FC
A szóban forgó klub históriája igen veretes, hiszen tizennégyszeres magyar bajnokról van szó. A komplett történetükre ezúttal nem térnénk ki, inkább csak az utóbbi időszakot tekintjük át. 2003-ban megtörtént az, ami a csapat fennállása óta még soha, kiesett a Kispest az NB I-ből és a Kft. csődje miatt elvesztette nevét és címerét. Ebben az évben közel állt ahhoz, hogy a legendás kispesti csapat végleg megszűnjön, 2017-ben viszont Marco Rossi irányításával már 14. alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot. Egyszer fent, máskor lent és 2023-ban újra lent, mert a Honvéd ismét kiesett a másodosztályba. A 2024/2025-ös idényben sokáig a tűzzel játszottak, hiszen a 21. fordulóban még a kieső helyen álltak a Merkantil Bank Ligában. A szezont Csertői Aurél irányításával kezdték a piros-feketék, de az 5. fordulóban már Laczkó Zsolt vezetőedző ült a kispestiek kispadján, a bajnokságot pedig Feczkó Tamás vezetésével fejezték be. A Honvéd jó hajrájának köszönhetően végül a 8. helyen fejezte be a 2024/2025-ös idényt.
Egymás elleni múlt
A két klub egymással szembeni múltját vizsgálva nem tudjuk mással kezdeni, mint a szívünket melengető 1988-as kupagyőzelemmel (Békéscsabai ESSC – Budapesti Honvéd SE 3-2). Összességében egyébként a két fél közös történelme inkább az első osztályban íródott, így aztán bőven van merítési lehetőség. A két csapat 55 alkalommal találkozott egymással bajnoki mérkőzésen, így 29 fővárosi, valamint 12 csabai győzelmet olvashatunk ki a számokból, a fennmaradó 14 döntetlen mellett. A második vonalban csak kétszer, 2024. október 27-én (Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC 1-1), valamint utoljára 2025. április 27-én (Budapest Honvéd FC – Békéscsaba 1912 Előre 3-0) találkoztunk velük.
Fotó: Budapest Honvéd FC
Stadion
2018. szeptember 22-én egy gálamérkőzéssel színesített családi nap keretében a klub és a szurkolók elbúcsúztak a Bozsik Stadiontól, hogy a helyén egy minden igényt kielégítő, UEFA 4-es besorolású új stadion épüljön fel. Az avató ünnepségre 2021. július 24-én került sor, a Honvéd az EL-győztes spanyol Villarreal B-csapata elleni barátságos mérkőzésen vehette először birtokba az új, immár Bozsik Aréna névre hallgató létesítményt.
Fotó: Budapest Honvéd FC
Aktualitások
A Honvéd keretében több olyan játékos is megtalálható, akik nevei más irányból talán mindenki számára ismertek. Ilyen például a rutinos 41 esztendős hálóőr Tomas Tujvel, aki nemrég hosszabbította meg szerződését. A nyári átigazolási időszakban Csákvárról Kispestre tette át székhelyét a 28 esztendős Varga Bence, de Zuigéber Ákos is a XIX. kerületben folytatja. Visszakerült a kölcsönből Dúzs Gellért és leigazolták Gyurcsó Ádámot is. Távoztak: Bévárdi Zsombor, Megyeri Gábor, Holman Dávid, Ene Kornél, Nyitrai Bence, Vernes Richárd, Farkas Balázs, Krajcsovics Ábel és Átrok Zalán is. Látható tehát, hogy szinte új csapat épül és Kispesten nyilván elsődleges cél lesz a feljutás. Felkészülési mérkőzéseik sorát a Tiszakécske ellen kezdték, akiket 0-3 arányban legyőztek, majd a Kecskemétet is megverték 1-4-re és a Maccabi Haifa mindössze 0-1-re tudta őket legyőzni. Nyilván mindenki tudja, hogy az edzőmérkőzésekből még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de az eddigi eredménysor arra enged köveztetni, hogy a Honvéd jelentős tényező lehet majd a Merkantil Bank Ligában.
M.B.
https://www.facebook.com/honvedfc/
3/15. rész
Folytatjuk cikksorozatunkat, melyben bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért most a Budafoki MTE következik.
A Budafoki Munkás Testedző Egyesület székhelye Budapest XXII. kerületében található. A klub eddig két alkalommal szerepelt az NB I-ben, először még az 1945-46-os idényben. A csapat a 2019/2020-as szezonban az NB II második helyén végzett és 74 év után visszajutott az élvonalba. A csapatnak nem sikerült a bennmaradás, így egy szezon után kiesett a legmagasabb osztályból. A 2022-2023-as szezonban a Magyar Kupában bejutott a döntőbe, de ott hosszabbítást követően 2–0 arányban kikapott a Zalaegerszegtől. A budafokiak számára sem volt egyszerű a 2024/2025-ös idény, sokáig másodosztályú tagságuk megőrzése volt a tét számukra is, végül azonban 9 győzelem, 8 döntetlen, 13 vereség birtokában 35 pontot gyűjtöttek – holtversenyben a Soroksárral és az Ajkával -, így a 12. pozícióban zártak. Emlékezetes, hogy a 29. fordulóban éppen ellenük harcoltuk ki a bennmaradást (Békéscsaba 1912 Előre – Budafoki MTE 2-1) és Szabó Bálint 90. percben szerzett gólját semmiképpen sem feledjük.
Egymás elleni múlt
Bár a Budafok elleni egyenlegünket az utóbbi időben sikerült némileg kozmetikázni, azért még mindig van mit rajta csiszolni. Összességében a két együttes 18 másodosztályú mérkőzést jegyez egymás ellen, melyből szempontunkból 7 győzelmet, 2 döntetlent, valamint 9 vereséget olvashatunk ki. Az utóbbi években mi voltunk a sikeresebbek, utoljára 2022. szeptember 11-én tudtak minket hazai pályán 1-0 arányban legyőzni.
Stadion
A Promontor utcai stadion szolgál a Budafoki MTE labdarúgó klub otthonául. Kapacitása 1200 ülőhely. Az 1990-es években Gallov Rezsőnek és Vízi Sándornak sikerült elérnie, hogy az Állami Vagyonügynökség a pályát kivegye a privatizációs csomagból. A 2010-es években az Újbuda FC otthona volt. 2019-ben tetőt szereltek a főtribün felé, majd a vendégszurkolóknak is egy különálló tribünt építettek.
Aktualitások
A 2024/2025-ös idényt követően is Mészöly Géza és az általa vezetett szakmai stáb (Göblyös Dávid erőnléti edzőként, Lengyel Patrik segédedzőként, Vezér Ádám pedig kapusedzőként) irányít Budafokon. Érkeztek: Hársfalvi András (Gyirmót), Hajdú Roland (Szentlőrinc), a békéscsabai nevelésű, fiatal Stumpf Gábor (MTK Budapest), Varga György Balázs (Újpest), Herczeg Botond (MTK Budapest), Lajcsik Vencel (DVTK). A hírek szerint a távozási oldalon van kit említeni: Lorentz Márton, Merényi Ádám, Oláh Bálint, Zuigéber Ákos, Kalmár Olivér, Sztojka Dominik, Dúzs Gellért és Szűcs Patrik. A felkészülési mérkőzéseiket tekintve a következő eredmények születtek: Budafoki MTE – FC Ajka 2-1, Komárom VSE – Budafoki MTE 3-0, valamint III.kerületi TVE – Budafoki MTE 4-2.
M.B.
https://www.facebook.com/BudafokiMTE
2/15. rész
Az előre tervezett program szerint 2025. július 7-én (hétfőn) reggel csapatunk elutazott Mátraházára, ahol július 12-ig edzőtáborban folytatja a felkészülést.
Napi két edzés és/vagy regeneráció, egyéb erőnléti programok, mérések, videózások, majd szombaton a Mezőkövesd elleni felkészülési mérkőzés teszi teljessé a programot.
Az utazó játékosok névsora (ABC-rendben): Albert István, Avramucz Dávid, Balla Kevin, Borsos Filip, Csató Martin, Daru Bence, Ésik Ákos, Harsányi István, Hodonicki Márk, Kóródi Nándor, Kotula Máté, Kovács Gergő, Kővári Róbert, Kristóf Patrik Márk, Kuzma Hunor Álmos, Márkus Attila Márk, Mikló Roland, Pelles Patrik András, Póser Dániel, Sármány Kristóf, Szabó Bálint, Takács János, Tóth Patrik, Viczián Ádám, Zsolnai Richárd Tibor.
Hajrá Lilák!
A Merkantil Bank Liga NB II 2025/2026-os idényében tizenhat csapat indulhat és a szabályok értelmében az első két helyen végző együttes feljut az első osztályba, a 15-16. pozíciókban záró két klub pedig kiesik a harmadosztályba. Cikksorozatunkban bemutatjuk a bajnokságban induló csapatokat főképp az aktualitásokra, valamint a velünk szembeni mérlegükre koncentrálva. ABC-rendben vesszük sorra a csapatokat, ezért az Aqvital FC Csákvár nyitja a sort.
A klubok történelmével szándékosan nem foglalkoznánk, ezeket korábbi beharangozóink alkalmával már számtalanszor kitárgyaltuk, de a keresőkben egy-két kattintással bárki megtalálhatja és ezekhez mi sem tudnánk már érdemben hozzátenni.
Az elmúlt tíz esztendőt tekintve csupán két olyan klub van, mely valamennyi idényt az NB II-ben töltötte, a többi majd negyven rivális hol feljutott, hol kiesett, hol megszűnt. Ezen két klub egyike az Aqvital FC Csákvár, a másik a Soroksár SC. A 2022-23-as bajnokságban még 20 együttes alkotta a másodosztályt. a pontvadászat végeztével a 19-20. (Békéscsaba, Dorog) kiesett, a 16-18. helyezettek (Kozármisleny, Szentlőrinc, Nyíregyháza) osztályozót játszott, a Fejér vármegyeiek viszont a 15. helyen végeztek. Egy évvel később már csak 18 csapat szerepelhetett a másodosztályban. A 15-18. helyezettek (Pécs, Tiszakécske, Siófok, Mosonmagyaróvár) búcsúra kényszerültek. Az Aqvital FC akkor a 12. helyen fejezte be a pontvadászatot. Idén már csak 16 együttes szerepelhetett az NB II-ben. A 15-16. kiesett (Tatabánya, Gyirmót), a kék-sárgák azonban 10. helyezettként ismét bebiztosították másodosztályú tagságukat. Tudni illik azt is, hogy a csákvári klub az első osztályú Puskás Akadémia fiókcsapata, tehát játékosok terén mindenképpen minőségi utánpótlás áll rendelkezésre, a kölcsönadott labdarúgóknak pedig mindenképpen hasznos, ha a második vonalban tudnak pallérozódni. Ahogy szokták mondani, ez egy klasszikus win-win szituáció, tehát mindkét fél nyer az együttműködésen, így közös érdek, hogy a Csákvár a Merkantil Bank Ligában szerepeljen.
Egymás elleni múlt
A Csákvár ellenében 17 bajnoki mérkőzés szerepel a statisztikákban és az utóbbi években számunkra mindenképpen mumusnak számítanak. Az összesített mérleg szempontunkból 5-5 győzelem és döntetlen, valamint 7 vereség. Utoljára 2025. március 9-én találkoztunk velük, amikor hazai pályán szenvedtünk 0-3 arányú vereséget. Győzelemnek igen régen, 2020. október 18-án örülhettünk utoljára, amikor idegenben 3-5 arányban tudtuk elhozni a három pontot, azóta csak és kizárólag vereségek szerepelnek az eredménysorban, tehát van jócskán törleszteni valónk. Azért voltak nagy pillanataink is ellenük, így semmiképpen sem feledkezzünk meg egyik legnagyobb arányú győzelmünkről, hiszen 2017. szeptember 24-én 0-6 arányban fektettük őket két vállra.
Stadion
A jelenlegi pályát és a hozzá tartozó épületet 1979-ben kezdték el építeni. A pályaavató 1983-ban volt, a nyitómérkőzést a Tatabányai Bányász csapatával játszották több ezer néző előtt. A 2500 néző befogadására alkalmas létesítményben az 1997-ben lejátszott Csákvári TK-Magyar válogatott mérkőzés tartja a nézőcsúcsot, zsúfolt ház előtt rendezték a hírverő találkozót. Több nemzetközi labdarúgó mérkőzésnek is helyszíne volt a sporttelep és számos országos bajnokságnak, illetve nemzetközi eseménynek is helyt adott. A létesítmény – a 2004-es nagy felújítását követően – a csákvári születésű olimpiai bajnokról, Tersztyánszky Ödönről kapta a nevét. 2011-től, köszönhetően a Társasági Adókedvezménynek, ismét nagy változások történtek a sporttelepen: új műfüves edzőpálya épült, 2014 tavaszára új gyepszőnyeget, esti mérkőzés rendezésére alkalmas villanyvilágítást, eredményjelző-táblát kapott a centerpálya, bővült az ülőhelyek száma és a 2014-15-ös szezon rajtjára elkészült az öltözőépület sátorteteje is.
Aktualitások
Amint azt bevezetőnkben már leírtuk, az Aqvital FC Csákvár a 10. helyen végzett a 2024/2025-ös idényben, 10 győzelem, 6 döntetlen és 14 vereség birtokában 36 pontot gyűjtöttek. Számukra is tartogatott a szezon néhány kellemetlen szituációt, de ettől függetlenül továbbra is a középmezőnyhöz sorolhatjuk őket. Évről-évre ki tudnak nevelni olyan játékosokat, akik aztán akár nemzetközi szinten is megállják helyüket. Így volt ez a közelmúltban is, hiszen a Puskás Akadémia 20 éves hálóőre, Pécsi Ármin ötéves szerződést kötött az angol Premier League aktuális bajnokával, a Szoboszlai Dominiket és most már Kerkez Milost is soraiban tudó Liverpool FC-vel. Pécsi Ármin 18 éves korában, 2023 nyarán az Aqvital FC Csákvár színeiben mutatkozott be a profi ligában és 18 meccsen keresztül kirobbanthatatlan volt a Csákvár kapujából. Tóth Balázs vezetőedzővel és Somodi Bence kapusedzővel olyan munkát végzett, hogy egyetlen percet sem mulasztott az egész őszi szezonban. Teljesítménye elismeréseként a Puskás Akadémia a téli átigazolási szezonban vissza is vitte és azóta az NB I meghatározó kapusává nőtte ki magát. Bár az átigazolási szezon egészen 2025. szeptember 3-ig tart, azért minden csapat azon dolgozik, hogy felkészülést nagyjából végleges összetételben kezdhesse meg. Érkeztek: Lorentz Márton (Budafok), Radics Márton (Puskás Akadémia II.), Zahorán Dávid (Puskás Akadémia II.), Magyar Zsolt (Veszprém), utánpótlásból felkerült Juhász Levente. Távoztak: Nagy Zoárd, Menyhárt Zsombor, Varga Bence, Dusinszki Szabolcs, Varga Bence, Murka Benedek.
A csákváriak eddig egyetlen felkészülési mérkőzést játszottak 2025. június 5-én a Monor ellen, amelyen 2-2 arányú döntetlen eredmény született.
M.B.
Kapcsolódó hivatkozások:
https://www.facebook.com/aqvitalfcnbII/
1/15. rész
Közösségi média