Címkézett bejegyzés

Elhunyt Palotai Károly

Szombaton kora délután életének nyolcvanharmadik évében elhunyt Palotai Károly olimpiai bajnok labdarúgó.

Fotó: Lehoczky Péter

Palotai Károly 1935. szeptember 11-én született Békéscsabán. Az Előrében kezdett el futballozni 1950-ben, majd a Győri ETO-ba került, amellyel 1963-ban bajnoki címet nyert az NB I-ben. Bekerült a magyar olimpiai válogatottba, amellyel 1964-ben Tokióban olimpiai bajnoki címet nyert.

Pályafutása befejezése után nemzetközi labdarúgó-játékvezető lett. Játékvezetőként két olimpián, három világbajnokságon, és három Európa-bajnokságon fújta a sípot. Két alkalommal, 1976-ban és 1981-ben vezette a Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőjét.

A játékvezetői pályafutása befejezését követően 1985-ben lett a FIFA, és az UEFA játékvezető ellenőre, és húsz éven át járta a pályákat, figyelte és értékelte fiatalabb kollégái munkáját. Civilben sportvezetőként dolgozott, csaknem két évtizeden át 1971-től a Győr-Moson-Sopron megyei Sportigazgatóság helyettes vezetője volt. Tizenhat éven át 1990 és 2006 között a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Testületének elnökhelyetteseként tevékenykedett.

Palotai Károly a magyar és a világ labdarúgó-játékvezetésének kiemelkedő alakja volt. A világon az egyetlen, aki játékosként olimpiai bajnok lett, és játékvezetőként is eljutott a legszűkebb elitbe.

Munkásságáért számtalan hazai és nemzetközi elismerésben részesült, 2012-ben Győr díszpolgárának választották, 2014-ben megkapta a Príma díjat. Az UEFA 2016-ban budapesti kongresszusán életműdíjjal ismerte el pályafutását.

Legutolsó kitüntetését 2017 december 11-én, utolsó nyilvános szereplése alkalmából szülővárosában Békéscsabán vehette át, amikor Békéscsaba halhatatlan sportcsillaga címet kapott, két másik békéscsabai kötődésű olimpiai bajnokkal, Gedó Györggyel és Ónodi Henriettával együtt.

Még decemberben Győrben kórházba került, és itt érte a halál február 3-án, szombaton.

Emlékét megőrizzük!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/az-uefa-budapesti-kongresszusan-jutalmaztak-palotai-karolyt/

Az UEFA budapesti kongresszusán jutalmazták Palotai Károlyt

Hétfő este vette kezdetét az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) budapesti, 40. kongresszusa, amelynek megnyitóján, a Várkert Bazárban életműdíjat vehetett át Palotai Károly.

palotai_eletmudij

Az életműdíjak átadása különösen szép pillanatokat hozott a magyar futballnak, mivel pályafutása elismeréseként a korábbi kiváló játékos és játékvezető, a 80 éves Palotai Károly is átvehette az UEFA Gyémánt-díját.

Palotai labdarúgóként tagja volt az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes magyar válogatottnak, játékvezetőként pedig az 1976-os és az 1981-es BEK-döntőben is ő bíráskodott, és részt vett három világbajnokságon (1974, 1978, 1982).

„Nagy meglepetés számomra ez a díj, ami újra bizonyítja számomra, hogy a futballnál nincs szebb dolog a világon. Rengeteget kaptam a focitól, és különösen jó érzés, hogy ugyan én csak egy közkatona voltam a futballban, mégis ekkora megtiszteltetés érhet, hogy átvehetem ezt a díjat. Ezért nagyon hálás vagyok” – mondta meghatódva köszönőbeszédében Palotai Károly.

Palotai Károly (Békéscsaba, 1935. szeptember 11. –) olimpiai bajnok, magyar labdarúgó, nemzetközi labdarúgó-játékvezető, ellenőr és sportvezető. A hazai és a nemzetközi bíró elit legjobb labdarúgója. Polgári foglalkozása sportvezető. Játékvezetői tevékenysége a Zsolt István utáni második nagy magyar játékvezetői pályafutás.

1950-től a másodosztályú Békéscsabai Előre, 1955 és 1956 között a Győri Vasas ETO labdarúgója volt. 1956-ban válogatott kapus bátyjával, Palotai Jánossal és Pálffy Antallal elhagyta az országot. Az NSZK-ban élt, a Freiburg csapatában játszott és a Siemens cégnél dolgozott. 1958-ban tért haza. 1959-től szerepelhetett újra a győri együttesben, ahol 1967-ig volt a csapat tagja.

Palotai Károly unikum a világ legjobb bírói között. Senkinek sincs olyan gazdag játékos pályafutása mint neki. Senki sem volt olimpiai bajnok, senki nem nyert bajnoki címet, senki nem szerepelt a BEK elődöntőjében. Palotai az egyetlen, aki játékosként és játékvezetőként is részt vett a BL-ben, illetve még annak elődjében, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Egy időben ő volt Európa legjobban foglalkoztatott FIFA-játékvezetője. Véleménye a játékvezetői sikerről: A világbajnoki döntő vezetése a játékvezető karrierjének csúcsa. Ez a bíró halhatatlansága, hiszen neve fennmarad az idők végezetéig.

Fotó: focibiro.hu