Címkézett bejegyzés

Információk: Békéscsaba 1912 Előre II. – Körösladányi MSK

Békéscsaba 1912 Előre II. – Körösladányi MSK

Időpont: 2022. november 19. (szombat) 11:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépőket megvásárolhatják elővételben az Előre Székház ügyfélszolgálati irodájában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között, valamint a mérkőzés előtt a pénztárnál is. Pénztárnyitás: 10:00 órakor. Fizetés készpénzzel és bankkártyával is lehetséges.

Hazai drukkerek az 5-ös számú kapun keresztül léphetnek be és a lila színű (új) pénztárnál válthatják meg a belépőjegyeket. A 4-es számú kapu, valamint a ligetben található 3-as számú kapu ZÁRVA lesz.

Vendég szurkolók a Munkácsy Hotel mellett található 1-es számú kapun belépve foglalhatják el helyeiket a tribünön. Ingyenes parkolás a bejárattal szemben lévő füves területen lehetséges.

A körgát felőli büfé 10:00 órakor nyit. A liget oldalán található büfé ezúttal ZÁRVA lesz.

Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján csak az 5-ös számú kapun keresztül lehetséges.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba

Ingyenes wifi:

A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.

Térkép:

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban megfelelő számú drukker érkezése esetén büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.

Sajtó akkreditáció:
https://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Pályarendszabályok:
https://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
https://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre II. – Komlói Bányász

[nggallery id=158]

Békéscsaba 1912 Előre II. – Komlói Bányász

komloi_banyasz_150

NB III. Közép csoport 2016/2017. 6. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Komlói Bányász

3-3 (2-1)

Időpont: 2016. szeptember 11. (vasárnap) 11:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Borbás Bottyán Aurél

Asszisztensek: Török Sándor, Minda Gábor

A mérkőzés megtekintése ingyenes!

A mérkőzésről Facebook oldalunk vonatkozó Esemény rovatában élőben tudósítunk.

Békéscsaba: Máthé Gábor, Vozár Dávid, Takács János Dávid, Kmetykó Kevin, Szajkó Dévald Márk, Beszterczei Attila, Oláh László Dávid, Mácsai László, Kálmán Szilárd, Bozsó Milán, Ihrig-Farkas Sebestyén. Cserék: Baráth Bence, Tóth Gergő Attila, Konyecsni Zoltán, Kis Richárd, Balog Zsolt.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

Komló: Lackó Attila, Németh Tamás, Halasi Olivér, Rein Bence Attila, Gólya Martin, Farkas Bálint, Ferencz Bálint, Tukerics Ákos, Mészáros Tibor, Valkovics Dávid, Nagy Attila. Cserék: Gáspár Szabolcs, Paulik Ádám, Bölcsföldi Milán, Szentes Krisztián, Habi Benjamin, Nagy Norbert, Juhász Csaba.
Vezetőedző: Teslic Igor

Gólszerzők: Halasi Olivér – öngól (6. perc), Ihrig-Farkas Sebestyén (12. perc), Valkovics Dávid (31. perc), Mácsai László (67. perc), Halasi Olivér (76. perc).

Sárgalapok: Ferencz Bálint (21. perc), Németh Tamás (53. perc), Ihrig-Farkas Sebestyén (76. perc), Bölcsföldi Milán (81. perc).

Nézőszám: 100

A zsinórban elszenvedett öt vereség nem múlt el nyomtalanul Komlón, ahol a héten edzőváltás volt: Varga László helyét a vajdasági származású Teslic Igor vette át.

Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a Békéscsaba, szűk negyedóra leforgása alatt kétgólos előnyre tett szert. A 6. percben Oláh lőtt 20 méterről kapura, a büntetőpont táján Halasin megpattant a labda, amely zavartalanul gurult a jobb alsó sarokba, mert a kapus már elmozdult a másik irányba, 1–0. Újabb hat perc elteltével Ihrig-Farkas kapott egy remek átadást a tizenhatoson, ráfordult és 13 méterről bevette Lackó kapuját, 2–0. A gyenge kezdés után a vendégek egyre többször eljutottak a csabai kapuig. A 30. percben a szépítés is összejött számukra. Egy nagy bedobásnál kilökték az egyik hazai védőt, a labda így Valkovics elé hullott, aki középről, kapásból bombázott a bal alsó sarokba, 2–1.

A második félidőben átvette az irányítást a Komló, aktívabban támadott a pontszerzés érdekében. Mégis a hazaiak szereztek újabb találatot, miután a 65. percben Ihrig-Farkast szabálytalanul szerelték a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Mácsai értékesítette, 3–1. A magabiztosnak tűnő előny sem jelenthetett azonban garanciát a csabai pontszerzésre, mert teljesen nyílttá vált a meccs, pro-kontra nagy lehetőségekkel. Saját kapuja után Halasi a 76. percben Máthé Gáborét is bevette. A csabai kapus reflexmozdulattal ütött bele egy közeli lövésbe, a labda Halasi elé pattant, akinek közelről már nem okozott nehézséget bekotorni, 3–2. Az egyenlítés sem váratott sokat magára, szépséghibája, hogy méteres leshelyzet előzte meg. A védelem mögé belőtt labdára Bölcsföldi startolt és 20 méterről ellőtte a kiszolgáltatott Máthé mellett, 3–3. Még a végre is maradt komoly helyzet, de újabb gólt már nem láthattak a nézők.

Mindent egybevetve a döntetlennel a látogatók lehettek elégedettebbek!

Szenti Zoltán: – Nagyon nehéz ilyenkor bármit is mondani, hiszen újra egy megnyert mérkőzést sikerült elvenni tőlünk. Sajnos ezzel nem tudok mit kezdeni. Ezután is csináljuk a dolgunkat, folytatjuk a megkezdett edzésmunkát és megpróbáljuk a bosszantó védekezési hibákat kiküszöbölni.

Teslic Igor: – A mai mérkőzés számunkra nagyon rosszul indult: szerencsétlen körülmények között, egy megpattanó labdából hátrányba kerültünk, a második találat pedig egy védelmi hiba miatt esett  – ebben talán egy kicsit a kapusunk is benne volt. Innen elég nehéz volt felpörgetni a srácokat, de egy begyakorolt szituációból találtunk egy gólt a félidő közepén. Aztán a félidőben megpróbáltunk egy kicsit változtatni, ami úgy gondolom sikerült. Ezután egy jogos tizenegyesből a hazaiak tudták növelni az előnyüket. Rögtön változtattam és ennek, valamint az akaratnak köszönhetően sikerült pontot elhozni Békéscsabáról. Nagyon remélem, hogy innen egy olyan széria kezdődhet el, ami győzelmekkel van kikövezve.

line_purple

Fotók Élő tudósítás Jegyzőkönyv

Tabella

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/205070836574341/

 

Jászberényi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

NB III. Keleti csoport 2022/2023. 17. forduló

Jászberényi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-1 (0-0)

Kövess minket a TikTok-on is!

https://www.tiktok.com/@1912elore

Időpont: 2022. november 13. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Jászberényi Városi Stadion

Cím: 5100 Jászberény, Sportpálya u. 9.

Játékvezető: Leél-Őssy Ádám

Asszisztensek: Gordos Árpád Mihály, Skover Péter

Jászberény: Menczeles István, Ludasi Martin, Remili Mohamed, Szőllősi Ferenc, Borics Levente, Varjas László, Perevuznik Makszim Sztepanovics, Sárossy Dániel, László Krisztián, Kurunczi Gábor, Horváth Attila. Cserék: Ecsegi Zsolt Máté, Palcsó Martin László, Nagy Szabolcs, Donkó Ádám, Benedek Zétény Ágoston.
Vezetőedző: Lakatos Béla

Békéscsaba: Tóth Alexander Máriusz, Bacsa Krisztián, Trescsula Máté, Balla Mátyás, Máris Dominik, Oláh Ákos, Bónus Marcell, Babinyecz Balázs, Sipos Gábor, Marik Soma, Izing Martin Ferenc. Cserék: Apró Ármin, Zahorán Áron, Sipaki Patrik Martin, Pap Szabolcs, Csák Albert, Komáromi Csongor, Sztankó László Márk, Rajsli Tamás.
Vezetőedző: Szenti Zoltán

 Gólszerzők: Bónus Marcell (69. perc), Nagy Szabolcs (83. perc).

 Sárga lapok: Perevuznik Makszim Sztepanovics (27. perc), Máris Dominik (58. perc).

Győzelmi lehetőséget szalasztott el Jászberényben második csapatunk. Több ziccert is elhibáztunk, így be kellett érnünk az egyik ponttal, ami a helyzetünkön nem sokat javított.

Fotó: Pesti József

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. Mi dolgoztunk ki több nagy lehetőséget, ám ezek rendre kimaradtak, jászberényi oldalon csupán Remili megmozdulásai okoztak riadalmat.

A szünet után is lendületesen tudtuk folytatni, sokadik lehetőségünket a 69. percben Bónus egy egyéni akció végén gólra váltotta. A folytatásban is akadtak mérkőzést lezáró helyzetek, ehelyett mégis a hazaiak egalizáltak a hajrában, miután egy kósza kontrát szerencsésen fejeztek be. Az utolsó tíz percben mindkét fél nyíltan a győztes gól megszerzésére hajtott. Az egyik oldalon Babinyecz, a másikon Kurunczi hibázta el a meccslabdát, a helyzetek alapján azonban ezt a meccset biztosan hozunk kellett volna.

Nagy Sándor: – Jászberényben hagytunk két pontot. A csapat hozzáállásával és játékával elégedettek lehettünk, de sajnos ez ismét nem párosult kielégítő eredménnyel. Szerény vigasz, hogy az ellenfél edzője is korrekten elismerte azt, hogy nagy szerencsével tudták döntetlenre menteni a mérkőzést. Meg kell tanulnunk nyerni, mert csak az vihet előre bennünket a tabellán.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1513391189174435

Fotók Jegyzőkönyv Tabella

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Beharangozó: Jászberényi FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

A 17. forduló következik a harmadosztályú bajnokságban is, így második csapatunk 2022. november 13-án (vasárnap) 13:00 órától Jászberényben lép pályára.

Mindkét együttesünk 13:00 órától lép pályára vasárnap, így aztán jócskán lesz okunk izgulni, hiszen mindkét mérkőzés igen fontos számunkra. A Jászberény elleni derbit gyakorlatilag hatpontosnak is nevezhetjük, mert egyáltalán nem mindegy, hogy a Lilák akár egy pontra is megközelíthetik a közvetlen riválist, vagy még nagyobbra nőhet a távolság a két csapat között. Előzni ugyan még így sem tudnánk, mivel 16 lejátszott mérkőzés után a jászberényiek 15 ponttal állnak a táblázat 17. pozíciójában, a Békéscsaba pedig 11 egységgel még mindig a sereghajtó (20.) helyről várja a túrát. Természetesen az sem mindegy, hogy a két mérkőző fél közé ékelődő Sényő milyen eredménnyel zár a Vasas II. ellen, így többismeretlenes az egyenlet. Ezzel együtt négy forduló, tehát 12 szerezhető pont maradt a 2022-es évben, melyekből illene minél többet begyűjteni, hogy tavasszal maradjon reális esély a bennmaradás kiharcolására. De, ez egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, mert a sorsolás értelmében olyan együttesek következnek a sorban – a Jászberényen kívül -, melyek a tabella első feléhez tartoznak: Körösladány, DEAC, BVSC-Zugló.

Következő vendéglátónk számára felemás módon indult a szezon, egy döntetlennel nyitottak (Vasas II. – Jászberény 3-3), aztán sorban jöttek a vereségek. Tíz fordulónak kellett eltelnie, hogy a Hajdúszoboszló ellen magukra találjanak (4-1), és ettől kezdve produkáltak egy ötmérkőzéses veretlen sorozatot, amely nyilvánvalóan pontokat is hozott a konyhára. A jó szériának az előző felvonásban a Hatvan vetett véget 2-1 arányú győzelmével, így a berényiek vereségből érkeznek a 17. játéknapra. A vártnál gyengébb szereplésnek okai is voltak, a kék-fehérek ugyanis igen szűkös kerettel és számtalan sérülttel próbáltak fordulóról-fordulóra megküzdeni a pontokért. A hiányzókat igyekeztek valamilyen szinten pótolni és még menet közben is igazoltak a visszalépett Balassagyarmattól, ahonnan Mertse Ábel érkezett. A hírek szerint összességében azonban mégis tovább szűkültek lehetőségeik, hiszen Fekete Olivér a nagypályás foci helyett a futsal felé vette az irányt, Lami Bálint pedig az előző fordulóban a kiállítás sorsára jutott, így automatikusan kihagyja majd a Békéscsaba elleni mérkőzést.

A két csapat egymás elleni mérlege is egyértelműen a mi esélyeinket erősíti, hiszen az előző (2021/2022) szezonban oda-vissza megvertük a Jászberényt: 2021. október 17. Jászberény – Békéscsaba 1-3, 2022. április 17. Békéscsaba – Jászberény 4-2. Ha pedig az előző, BKV Előre elleni hazai meccsen (2-2) mutatott játékot vesszük alapul, akkor minden sanszunk megvan arra, hogy ponttal, de még inkább pontokkal térjünk haza. Szerencsére színes lapok miatt senki sem hiányzik majd, az összeállítást legfeljebb első csapatunk igényei befolyásolhatják valamilyen szinten.

Nagy Sándor: – Hatpontos mérkőzés előtt állunk, amely rendkívüli fontossággal bír számunkra. Remélem, hogy minden lehetőséget kapó játékosunk átérzi majd ennek a súlyát és a saját felelősségét is! Amennyiben másolni tudjuk a BKV Előre elleni mutatott második félidei játékunkat és nem lesznek kikényszerített hibák, akkor jó eséllyel el tudjuk hozni a három pontot.

A Jászberényi FC – Békéscsaba 1912 Előre II. mérkőzés játékvezetőjeként Leél-Őssy Ádámot, segítőiként Gordos Árpád Mihályt és Skover Pétert akkreditálta a szövetség. Az 1988-as születésű sporival 2019. február 24-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC 2-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 375 sárga- és 25 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Az NB III. Keleti csoport 2022/2023-as szezon 17. fordulóját november 13-án (vasárnap) 13:00 órától Sényő-Carnifex FC – Vasas FC II., Facultas-Tiszafüredi VSE – DVTK II., Aqua-General Hajdúszoboszló – Pénzügyőr SE, BVSC-Zugló – Termálfürdő FC Tiszaújváros, DEAC – Kisvárda Master Good II., Körösladányi MSK – FC Hatvan, Jászberényi FC – Békéscsaba 1912 Előre II., BKV Előre – Füzesgyarmati SK, Karcagi SE – DVSC II., valamint Putnok FC – Eger SE párosításokban rendezik meg.

A bajnoki táblázatot tizenhat lejátszott fordulót követően a BVSC-Zugló (40 pont) vezeti a Putnok (30 pont) és a DEAC (28 pont) előtt. A tabella végén (17-20. hely) pedig a Jászberény, a Sényő, a Tiszaújváros, valamint a Békéscsaba II. áll.

Az előrejelzés szerint Jászberény térségében erősen felhős, ködös időjárás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet csupán 10 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2022. november 13-án (vasárnap) 16 óra 11 perckor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

M.B.

Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Mérkőzés

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: