Címkézett bejegyzés

Beharangozó: MTK-Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

Ezerrel pörög a bajnokság, s mivel három fordulóból áll, ebben a szakaszban ismét egy olyan ellenfél akadt az utunkba, akivel kétszer kell idegenben megmérkőznünk, egymáshoz kifejezetten közeli időpontokban. Hiszen február 27-e óta alig több mint egy hónap telt el, akkor vizitáltunk utoljára a fővárosiaknál. Akkor a Fáy utcába kellett utaznunk és nem is játszottunk rosszul, az akkori döntetlenre sokan felkapták fejüket, hiszen mégiscsak egy dobogóra aspiráló csapat ellen értük el ezt az eredményt, amit akkor akár a véletlen vagy a szerencse számlájára is írhatunk volna.

20160405_01

De csapatunk lendülete azóta sem tört meg, a bajnokságban a Fradi elleni vereségeket leszámítva (kétszer 0-1) arattunk két győzelmet (idegenben Paks 2-0 illetve hazai pályán Újpest 1-0), és elértünk újabb két döntetlent (idegenben Videoton 1-1 illetve hazai pályán Diósgyőr 0-0). Komoly csapatok ellen, helyszínektől függetlenül tudtunk eredményesek lenni. Nem nehéz belegondolni, ha ezzel az intenzitással termeltük volna a pontokat a bajnokság első két szakaszában is, akkor most biztosan nem mi zárnánk alulról a tabellát.

A történetünket ismerjük, természetesen akkor járunk el helyesen, ha csak előre tekintünk és nem rágódunk a múlt eseményein. Ugyanakkor az már most, hat fordulóval a bajnokság befejezése előtt is jól látszik, hogy a döntetlenek nem fogják megoldani a problémáinkat, rajtunk csak az segíthet, ha minél több mérkőzést megnyerünk a hátralévő meccsekből. A győzelmek sorát pedig most az MTK dunaújvárosi ideiglenes otthonában kezdhetjük meg. Mert nekünk csak a győzelem lehet az elfogadható eredmény! Akármilyen furcsán is hangzik, amit leírok – de erre minden esélyünk meg is lehet, ha folytatjuk azt a következetes, fegyelmezett, alkalmanként szellemes egyéni megoldásokkal fűszerezett játékot, amit az Újpest és most legutóbb a Diósgyőr ellen is bemutattunk. Az viszont megjósolhatatlan, hogy az MTK legutóbbi súlyos idegenbeli veresége (Pakson 1-4) milyen hatással lesz a fővárosi alakulatra. Mert lehet, hogy ez a figyelmeztetés elszánttá, konokká teszi őket és mindenáron ki akarják majd küszöbölni ezt a csorbát. Szerintem az ellenfél szempontjából ez a verzió várható, tehát ez a vereség nekünk inkább hátrányt jelent, mint előnyt. Hiszen, ha nyertek volna a kék-fehérek, akkor talán könnyedebben vették volna az utolsó helyezett elleni mérkőzést és ez növelte volna az esélyét egy újabb meglepetésnek.

De nekünk nem az ellenfelünkkel, hanem saját magunkkal kell foglalkoznunk és még magasabb szintre kell emelnünk a koncentrációnkat. Akkor majd befele fog pattanni az a labda, amelyik legutóbb kifele pattant a diósgyőriek kapufájáról. Az mostanra egyértelműen kiderült, hogy védekezésben nagyon sokat javult csapatunk játéka, nagyon kevés gólt kapunk, tehát képesek vagyunk magas szinten teljesíteni a saját kapunk előtt. Az is a tavaszi fordulók eddigi tapasztalata, hogy minden mérkőzésen akadnak gólhelyzeteink. Olyan helyzetek, amelyekből könnyedén lehetne gólokat szerezni. Lőttünk ugyan néhány gólt, de a gólra váltott helyzeteknél lényegesen többet el is rontottunk. Tehát adva van a recept: megőrizve játékunk stabilitását, növelni kell helyzetkihasználásunk hatékonyságát. Ez pedig fokozott koncentrációt és figyelmet igényel minden helyzetbe kerülő játékos részéről, esetleg egy kicsit támadóbb felfogású felállást.

Az mindenképpen jó hír a számunkra, hogy az ellenfél legjobb gólvágója, a góllövőlista harmadik helyén álló Torghelle (Air) Sándor nem lesz ott a pályán. Ugyanakkor nem csak hiányzói, hanem visszatérői is lesznek az MTK-nak, hiszen Vaszilisz, Thiam és Gera is Theodoru edző rendelkezésére állnak. Normál esetben mindhárman stabil tagjai a kezdőcsapatnak.

20160405_02

Az viszont kifejezetten jó hír, hogy Zoran Spisljak majdnem minden játékosa hadra fogható, tehát a legjobbnak ítélt csapatát küldheti pályára lilák edzője. Az idei szezonban egyszer már volt hasonló távolban töltött hosszú hete csapatunknak, mint amilyen most is vár rájuk. Pont egy hónappal ezelőtt a kozármislenyi kupamérkőzés után maradtak a Dunántúlon játékosaink a hét végéig. Az a túra kifogástalanul sikerült, hiszen a kupameccsen elért döntetlen a továbbjutásunkat jelentette, az utána következő bajnoki mérkőzést pedig megnyertük Pakson. Akkor Szekszárd és Tolna volt a csapat kihelyezett főhadiszállása, most Telkiben töltjük el a meccsek közötti időt. Egészen pontosan a menetrend a következő:  a csapat ma, kedden délelőtt elutazott Telkibe, este edzés. Holnap este mérkőzés Dunaújvárosban,  csütörtökön edzés Telkiben, majd indulás Sopronba. Pénteken edzés Sopronban, szombaton mérkőzés a Haladás ellen.

A csapatbuszon a következő játékosok kaptak helyet ezúttal: Mursits Roland, Vukasin Poleksic, Damjanovic Slavko, Takács Péter, Thomas Piermayr, Nascimento de Oliveira Fabio, Matus Paukner, Vaskó Tamás, Birtalan Botond, Punosevac Bratislav, Laczkó Zsolt, Bényei Balázs, Spitzmüller István, Fehér Zsolt, Balog Zsolt, Hudák Martin, Ezequiel Calvente Criado, Viczián Ádám, Szalai Dániel, Koszó Balázs Tibor. Eccleston sérült, Vadász pedig korábbi agyrázkódása miatt még nem bevethető.

De ne szaladjunk ennyire előre, mert most azért indult el az Előre egy nappal a mérkőzés előtt, hogy a játékosok a lehető legjobb állapotban tudjanak kiállni az MTK ellen. A várhatóan családi körben lejátszandó mérkőzésen biztosak lehetünk abban, hogy az ellenfél szurkolói nem fognak drukkolásukkal megzavarni bennünket. Ezért megnyerhetjük a meccset, ha csapatként funkcionálunk, ha egymást kisegítve, egymásért játszva bemutatjuk nekik, hogy mit jelent csapatunk jelmondata: Együtt erősebbek vagyunk!

promo_mtk_elore

– Masszív csapat a fővárosiaké, nem téveszt meg bennünket ez a pozitív mérleg – fogalmazott egy nappal az újabb találkozó előtt Zoran Spisljak, a viharsarkiak szakvezetője. – Az MTK a mezőny egyik legmasszívabb csapata, még akkor is, ha az elmúlt hét végén botlottak. Persze az is tény, hogy az eddig lejátszott négy mérkőzés alatt sikerült őket alaposan feltérképeznünk, igencsak megismertük a stílusukat, fel tudunk készülni belőlük. A fő célunk az lesz ellenük szerdán, hogy ne kapjunk gólt. E tekintetben az őszivel ellentétben alaposan feljavultunk, tavasszal mindössze négyszer voltak eredményesek ellenfeleink velünk szemben. És persze ahhoz, hogy megvalósítsuk bennmaradási álmainkat, nekünk viszont gólt kell elérnünk. Ennek szellemében utazunk Dunaújvárosba.

A mérkőzést Vad II. István sporttárs igazgatja, segítői ezúttal Varga Zsolt dr. és Georgiou Theodoros lesznek. Az előrejelzés szerint ideális időjárás várható: közepesen felhős, némi szél –  akár 24 Celsius fokig is melegedhet a levegő hőmérséklete.

A mérkőzés 2016. április 6-án (szerdán) este 19:00 órakor kezdődik a Dunaújvárosi Stadionban. A szokásos módon élőben, fényképes beszámolóval jelentkezünk a helyszínről és Facebook oldalunkon közvetítünk a meccs főbb történéseiről.

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

[nggallery id=125]

Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

dvtk_150

OTP Bank NB I Liga 2015/2016. 28. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

0-0 (0-0)

Időpont: 2016. április 2. (szombat) 18:30 óra

Helyszín: Kórház utcai stadion

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Bognár Tamás.

Asszisztensek: Lémon Oszkár, Horváth Róbert.

Tartalék játékvezető: Berettyán Péter.

Békéscsaba: Poleksic Vukasin, Bényei Balázs, Vaskó Tamás, Damjanovic Slavko, Nascimento De Oliveira Fabio, Birtalan Botond, Spitzmüller István, Piermayr Thomas, Laczkó Zsolt, Ezequiel Calvente Criado, Punosevac Bratislav. Cserék: Mursits Roland, Takács Péter, Balog Zsolt, Fehér Zsolt, Paukner Matus, Viczián Ádám, Hudák Martin.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

DVTK: Ivan Rados, Drazen Okuka, Bacsa Patrik, Bognár István, Lipták Zoltán, Egerszegi Tamás, Tamás Márk, Barczi Dávid, Nemes Milán Imre, Koman Vladimir, Novothny Soma Zsombor. Cserék: Antal Botond, Kovács Gábor, Grumic Miroslav, Nikházi Márk, Ternován Patrik, Eperjesi Gábor.
Vezetőedző: Egervári Sándor.

Nézőszám: 1.477

Sárgalapok: Bratislav Punosevac (91. perc), Thomas Piermayr (92. perc).

A lilák nagyon jó formában várták a mérkőzést, hiszen tavaszi hadjáratuknak köszönhetően már csak két pont a hátrányuk a bennmaradást jelentő tizedik helyhez képest.

Az előző fordulóban az Újpestet sikerült legyőzniük hazai pályán, de az előző hat fordulóban is csupán egy vereséget szenvedtek, azt is a Ferencvárostól. A vendég miskolciak eléggé rapszodikusan teljesítenek ebben a szezonban, pontjaik nagy részét hazai pályán szerezték, idegenben mindössze hat pontot sikerült összegyűjteniük Komanéknak a tizenhárom mérkőzés alatt.

Ennek megfelelően nem túl nagy iramban indult a találkozó. Az első lövés Bacsa nevéhez fűződött a 6. percben, igaz Poleksicnek nem volt nehéz dolga a kísérlet után. A lilák Punosevac révén próbálkoztak először a 10. percben, de a légiós 18 méterről leadott lövése elkerülte a bal kapufát. A következő percekben nem kellett egyik csapat szurkolóinak sem tartania attól, hogy a nagy izgalmak közepette felugrik a vérnyomásuk, hiszen egyik kapu sem forgott veszélyben. A 26. perctől szerencsére felpörgött a mérkőzés, először Bognár lövésénél kellett résen lennie a hazai kapusnak, majd rá egy perccel később jött a válasz a másik oldalon, de Punosevac bal alsó sarok felé tartó lövése ezúttal célt tévesztett. Az addigi legnagyobb vendég lehetőség a 28. percben Novothny előtt adódott, de tíz méterről leadott lövése a bal felső mellett hagyta el a játékteret. A 35. percben Damjanovic, majd a 39. percben Novothny előtt is adódott egy-egy nagy lehetőség, de a legközelebb Bényei állt a gólszerzéshez a 45. percben, de a 16 méterről leadott bombája a jobb oldali lécről kifelé pattant.

A szünet után is kiegyensúlyozott volt a mérkőzés, mindkét csapat gyakran becserkészte ellenfele kapuját, de továbbra sem sikerült bevenni azokat. Ugyanakkor voltak szép pillantok is, ami elsősorban a spanyol Calventenek köszönhető, aki nemcsak nagy kedvvel játszott, hanem olykor fantasztikus megoldásaival, cseleivel még a vendég szurkolókat is tapsra ragadtatta. A közepesnél jobb színvonalú találkozón végül igazságosnak mondható a pontosztozkodás, ami ugyan sokat érhet a végelszámolásnál – de jelen pillanatban csak szerencsés esetben mozdulhatnánk el a tabella utolsó helyéről.

Zoran Spisljak: — Örömteli, hogy több szép támadásunk is volt, az más kérdés, hogy ezen a napon nem tudtuk őket gólra váltani. Ha az a kapufa bemegy, másként alakultak volna a dolgok, csakhogy nem ment be. Így kell elfogadni. A játékunk megfelelő volt, így nem vagyok bosszús. Tény, minden egyes pontnak értéke van, szoros a tabella vége, a végén derül ki, hogy a Diósgyőr ellen megszerzettnek milyen jelentősége lesz. Szervezettek voltunk, nem adtunk lehetőséget a Diósgyőrnek, és ami a lényeg, továbbra is versenyben vagyunk a bennmaradásért. Köszönöm szurkolóinknak a biztatást!

Egervári Sándor: — Megfázás miatt elment a hangom. Pocsék volt csöndben ülni a kispadon. Pisont Pista kollégámat kértem meg, hogy kiabáljon helyettem, neki odasúgtam a meglátásaimat, ő pedig beordított a labdarúgóknak. Amúgy két szervezett együttes játékát hozta a találkozó, próbálkozott mindkét csapat, gyűrtük egymást, de fogást egyikőnk sem talált a másikon. Ezen a napon nem volt benne a győzelem a játékunkban. Végül reális volt a döntetlen. A Békéscsaba a tavasszal rendkívül jól szerepel, nem volt könnyű ellenük futballozni. Masszív csapattá érett.

line_purple

line_purple

line_purple

line_purple

line_purple

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

plakat_elore_dvtk_20160402_webline_purple

Belépőjegy információk:
A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. Békéscsabán kívül a Ticket Express jegyirodákban. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez nem kötelező a klubkártya – elegendő a személyazonosításra alkalmas, fényképes igazolvány. Hatéves kor alatt a belépés ingyenes és adatszolgáltatás mentes.

A mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztárakat már reggel 08:00 órakor nyitjuk, a vendég kasszák 16:30 órától várják az érdeklődőket.

ELŐVÉTELBEN OLCSÓBB!
Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be!

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 700,- Ft.

Jegyeket vásárolhatnak online módon is a következő elérhetőség alatt:
http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/PlaceInfo/3031/Bekescsaba-1912-Elore

NYEREMÉNYEK:
Folytatjuk nyereménysorsolásainkat. A félidei szünetben a szektorok és ülőhelyek sorszámai alapján ezúttal a békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő, a Vagyonkezelő ZRt. és a Békéscsaba 1912 Előre ajándékait nyerhetik meg – így mindenképpen őrizzék meg belépőjüket! A nyeremények átvehetők a mérkőzés alatt a stúdióban vagy munkanapokon, munkaidőben az Előre Székház emeletén, az ügyfélszolgálati irodában! Sok szerencsét kívánunk!

line_purple

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A-, B-, C-, C1-, Tribün és Fedett lelátó szektorokba.

A mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, így kiemelt rendőri jelenlét és útlezárások sem várhatók. Hazai drukkereink – a megszokott módon – kizárólag az Előre Székház felőli, 4. számú kapun léphetnek be. Vendég szurkolók a Munkácsy Hotel bejáratával, ferdén szemben található vendég parkolóban állíthatják le gépjárműveiket, belépés pedig a számukra fenntartott 1-es számú kapun keresztül lehetséges. VIP vendégeink gyalogosan a Székház főbejáratán, gépkocsival pedig az 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre.

line_purple

Vendég szurkolók a D- és E-szektorokba válthatnak jegyeket – összesen 474 darabot. A D-szektort csak abban az esetben nyitjuk meg, ha az érkező vendég drukkerek száma ezt indokolttá teszi.

A vendég szurkolók érkezése a Gőzmalom tér-Kórház utca útvonalon történhet, egészen a számukra kijelölt Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (1-es számú kapunál) füves parkolóig. Az újpesti drukkerek őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve léphetnek be a mérkőzésre.

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

line_purple

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Belépőjegy, bérlet árak:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/sajto/

line_purple

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVTK

Szinte tökéletesnek mondható csapatunk tavaszi bajnoki szereplése. Tényleg csak emlékeztetőül, kezdjük a rossz oldalánál: két vereségünk van hazai pályán (mindkettő 0-1) mindkétszer a Fraditól kaptunk ki, három döntetlenünket idegenben értük el (Videoton 1-1; MTK 0-0; Videoton 1-1), míg győzni tudtunk Pakson (0-2) és az Újpest ellen Békéscsabán (1-0). A hét mérkőzés gólkülönbsége pozitív (5-4), ami figyelembe véve az őszi két szezon nagyon negatív gólkülönbségét mindenképpen bizakodásra ad okot (17-44) a Diósgyőr elleni találkozó előtt.

20150912_043

Arról nem is beszélve, hogy két utolsó hazai meccsünkön mindenki láthatta csapatunk játékában bekövetkezett változást. Nem nyeretlen kétévesek, hanem a Ferencváros és az Újpest ellen játszottunk kifejezetten jól. A már bajnoknak tekinthető Fradi (szerintem idén Fortuna túl nagy kegyben részesíti a fővárosiakat), úgy nyerte meg a meccset 1-0-ra, hogy kapusuk Dibusz volt a mezőny legjobbja. A mérkőzés utolsó 15 percében gyakorlatilag csak nálunk volt a labda (!), mégis megúszták kapott gól nélkül. A másik dobogóra pályázó fővárosi csapat, az Újpest azonban már nem tudta megúszni a vereséget. Már úgy tűnt, hogy sikerül a pesti liláknak a csabai pontszerzés, de a 89. percben érkezett a szlovák légiós Paukner és közeli fejesével eldöntötte a mérkőzést. Sajnos, azonban a vereségünket és a győzelmünket is csak nagyon kevesen látták a helyszínen. A Fradi meccset 2.396, az Újpest elleni mérkőzést 1.431 szurkoló látta. (Még a klaviatúra is nehezen írta le ezeket a számokat.) Az ország két legnépszerűbb csapatának játékára az ország egyik leglátogatottabb stadionjában mindössze ennyien voltak kíváncsiak.

20150912_085

A DVTK ugyanazt jelenti Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, mint az Előre Békés megyének. A Tiszántúl két legmarkánsabb szurkolótáborával rendelkező klub nézői bázisát Borsodban és Békésben is az egész megye lakossága adta (adja (?), adná), Miskolcra és Békéscsabára is zarándoklatok indultak (indulnak (?), indulnának) a mérkőzésnapokon. Nálunk ezek a zarándoklatok már régen elmaradtak, bár a jegyelővételek tanúsága szerint lényegesen több vidéki jegyvásárló van, mint békéscsabai. Persze ez a tény a számok ismeretében teljesen indifferens. Valószínűleg sokkal többen lennének a vidékiek, ha saját csapataik bajnoki mérkőzéseinek időpontja nem esne gyakorlatilag egybe a csabai NBI-es meccsek időpontjaival (április 2-án 17 darab megyei mérkőzést bonyolítanak megyeszerte 16:30 órás kezdéssel). Ezért aztán majdnem érthető is, hogy a vidéki drukkerek otthon maradnak. Mert dönteniük kell a mieink és a mieink között (mert azért két kedvenc csapatuk van) és logikusnak látszik, hogy a kevesebb utazással megoldható mérkőzésre látogatnak ki, azaz maradnak otthon…

Egyébként meg a csabaiaknak kellene már újra bebizonyítani, hogy a múló évtizedek nem változtatták meg őket, az Előre továbbra is lelkük közepe. Ráadásul csapatunk tavasszal olyan játékkal rukkolt elő, amilyenre már nagyon régóta vártunk. Lett arca, lett akarata az együttesnek, erős ellenfelek ellen bizonyította be, hogy képes akaratát a másik csapatra erőltetni. Nyilván erre fogunk törekedni a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen is. A győzelem iránti igényét egyébként mind a két vezetőedző: Zoran Spisljak és Egervári Sándor is bejelentette.

Zoran Spisljak: – A DVTK-val már találkoztunk kétszer a bajnokságban, egyszer hazai pályán – ahol mi domináltunk és sok helyzetet alakítottunk ki – de csak egy pontot tudtunk szerezni. A második alkalommal idegenben sajnos kikaptunk – akkor nem sikerült látványos játékot mutatnunk. Ezen a fiaskón mindenképpen túl kell tennünk magunkat és inkább az utolsó hét forduló teljesítményéből kell merítenünk, legyen szó önbizalomról vagy teljesítményről. Magasra tettük a lécet és ott is kell tartanunk, mert egy újabb lehetőség előtt állunk – melyet kihasználva a tabellán is jócskán előrébb léphetnénk. Mindenképpen a maximumot szeretnénk kihozni magunkból és egyértelműen a három pont itthon tartása a cél.

Egervári Sándor: – A Békéscsaba tavasszal másik arcát mutatja, mint ősszel. Voltak bravúrgyőzelmei is a lila-fehéreknek, de ez a mi célkitűzésünkön nem változtat. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de győzelemre fogunk játszani és szeretnénk mind a három pontot begyűjteni a hétvégén.

20150912_092

Mi játszunk nagyobb nyomás alatt, a DVTK-nak látszólag nincsenek és valószínűleg nem is lesznek kiesési gondjai. A mi gondjaink pedig egyértelműen enyhültek az elmúlt hét fordulóban. Bár még mindig nem mozdultunk el a táblázat utolsó helyéről, de pozíciónk nagyon sokat erősödött. Pontszámban utolértük a közvetlenül előttünk álló Vasast (21-21) és mindössze kettő pont választ el bennünket a már bennmaradást jelentő helyen álló Puskás Akadémia (23) együttesétől. Ez már igazi lőtávolság, ebből a pozícióból abszolút adott a bennmaradás kiharcolásának lehetősége. A Diósgyőr Egervári Sándor irányításával egyre felismerhetőbb játékot játszik, játékosai más motivációs szinten mozognak, mint tették azt korábban. Egervári egyik legfontosabb edzői képessége a jó, alkotóképes közösség kialakítása. Habitusa, tapasztalatai (évtizedes élvonalbeli edzősködés, szövetségi kapitányság, játékosként is mindig csapatban gondolkozó viselkedés) hatására eddig minden munkahelyén sikerült jó, sikerre éhes, sikert elérni tudó kollektívát kialakítania. Diósgyőrben sincs ez másképpen. Az Egervári érában három győzelem (Haladás, Videoton, Kispest Honvéd) mellett egy döntetlen (FTC) és két vereség (Újpest, Haladás) a DVTK mérlege. Eredményességük kísértetiesen hasonlít a mienkhez, ők 10, mi 9 pontot szereztünk hét mérkőzésen. Az viszont tény, hogy a DVTK ellen játszó csapatnak nagyon oda kell figyelnie a mérkőzés utolsó perceire. Újpesten (Nemanja 93.) és Szombathelyen (Ugrai 92.) az utolsó utáni percekben kapott gólokkal szenvedtek vereséget. Ugyanakkor Novothny Soma ebben az időzónában rúgott góljai egyszer győzelmet (Videoton ellen 92. perc) egyszer pedig döntetlent (FTC ellen 88. perc) hoztak a DVTK konyhájára.

Azt már mi is elkezdtük bebizonyítani, hogy tudunk élni a mérkőzések utolsó pillanatainak lehetőségeivel (Újpest, Matus Paukner 89. perc). A győzelemhez most is szükség lesz játékosaink töretlen figyelmére a játékvezető végső sípszaváig – ha kell azért, hogy megőrizzük előnyünket, ha kell azért, hogy kiegyenlítsük hátrányunkat. Azonban minél többen látják ezt a koncentrációt, annál könnyebb lesz játékosaink helyzete, ezért ők is kifejezetten számítanak arra, hogy szurkolóink nagy számban látogatnak ki ezen a garantáltan szép tavaszi estén a stadionba, hiszen mindannyian tudjuk, hogy Együtt erősebbek vagyunk!

A Békéscsaba 1912 Előre – DVTK mérkőzést ezúttal Bognár Tamás sporttárs igazgatja, Lémon Oszkár és Horváth Róbert asszisztenciájával. Az előrejelzés szerint szombaton gyengén szeles, csapadékmentes idő várható, 5-18 Celsius fokos maximum hőmérséklettel. A hazai pénztárak szokás szerint reggel 08:00 órától várják az érdeklődőket, a vendég kasszák pedig két órával a mérkőzés kezdete előtt: 16:30 órakor nyitnak.

line_purple

Kapcsolódó hivatkozások:

http://1912elore.hu/site/dvtk-bekescsaba-1912-elore-20151212/

http://1912elore.hu/site/bekescsaba-1912-elore-dvtk-20150912/

http://dvtk.eu/hirek/masodszor-utazunk-bekescsabara/11077/

line_purple