Címkézett bejegyzés

MLSZ hírek

Ülésezett az MLSZ elnöksége. A testület elfogadta a 2018–2019-es bajnokságok versenykiírását, melyek a stabilitás jegyében nem változnak. Egyszerűbben juthatnak hozzá regisztrációs kártyáikhoz a professzionális klubok szakemberei. A női nevelőegyesületek is részesülnek kártalanításban.

A MLSZ elnöksége már a rajt előtt bő fél évvel elfogadta a 2018–2019-es idényre vonatkozó versenykiírásokat. Az állandóság jegyében az OTP Bank Liga, a Merkantil Bank Liga és a Magyar Kupa szabályzata sem módosult az elmúlt évekhez képest.

Az új szabályozásnak köszönhetően egyszerűsödik az adminisztrációs folyamat. A professzionális bajnokságokban dolgozó, a kispadokon helyet foglaló szakemberek nemcsak Budapesten, az MLSZ székházában, hanem kényelmesen, az adott megyei igazgatóságon is átvehetik kötelezően előírt regisztrációs kártyáikat. Ezzel párhuzamosan arról is döntés született, hogy az MLSZ befogadja a külföldi szövetségek által kiállított engedélyeket, így azok is dolgozhatnak a kiemelt osztályokban, akik például Ausztriában vagy Szlovákiában szerezték meg szaktudásukat.

A jövőben a női klubok is részesülnek a képzési kártalanításban. Ez azt jelenti, hogy amikor az adott játékos profi szerződést köt, akkor visszamenőleg korábbi nevelőegyüttese is díjazásban részesül. Ezzel összefüggő hír, hogy a nemzetközi átigazolásokat az MLSZ a jövőben a FIFA digitális rendszerén, a TMS-rendszeren (Transfer Matching System) keresztül menedzseli, mely transzparenssé teszi a játékosok klubváltásának részleteit – éppen a kártalanítás megítélésének felgyorsítását is elősegítve.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://szovetseg.mlsz.hu/hir/valtozatlan-marad-a-profi-bajnoksagok-rendszere

Alakul a Liga?

A hétvégi fordulók tükrében mindhárom osztályban konkretizálódott néhány további kieső és feljutó csapat kiléte. Bár az utolsó felvonásra is maradtak izgalmak, azért nagy valószínűséggel már aposztrofálható melyik klub, melyik ligában kezdi majd a 2017/2018-as szezont.

Az első osztály bajnoki döntőjéből a Budapest Honvéd került ki győztesen (Budapest Honvéd – Videoton FC 1-0), így megszerezték történetük 14. bajnoki címét. Az is kiderült, hogy a Gyirmót FC együttesén kívül, az MTK Budapest is csak a másodosztályban folytathatja (Paksi FC – MTK Budapest 0-0). A DVSC, Mezőkövesd és DVTK csapatai ezúttal még megmenekültek a lefelé történő osztályváltástól.

A másodosztályban korábban már kiderült, hogy a Puskás Akadémia bajnoki címével kivívta az NB I-ben való szereplés jogát. A második helyezett kiléte azonban csak az utolsó fordulóban tisztázódhat. Az utolsó előtti forduló előtt a második Balmazújváros egypontos előnnyel állt a Kisvárda előtt, de a Soroksárt is csak három egységgel előzte meg Feczkó Tamás csapata. Az újvárosiak a már bajnok és feljutó Puskás Akadémiánál vendégeskedtek és 0-1 hátrányból fordítani tudtak, így megszakították a házigazdák 15 meccses veretlenségi sorozatát. A Kisvárda és a Soroksár is egy-egy, a kiesés elől menekülő csapatot győzött le, a Ceglédet (2-0), illetve a Kozármislenyt (2-1). Utóbbi viszont már nem juthat fel az NB I-be, tehát a Balmazújváros-Kisvárda találkozón, a 38. fordulóban bármilyen eredmény is születik, az már nem kedvezhet a jelenlegi negyediknek. A kiesési harcban a SZEOL és a Cigánd sorsa már korábban eldőlt, a Cegléd és a Kozármisleny kapcsán viszont csak a zárókörben derül majd ki, melyikük lesz a harmadik búcsúzó. Papíron a Csákvár is elköszönhet még, amely a Mosonmagyaróvár ellen a 90. percben kapott gólt, így nem tudta biztosítani következő idénybeli helyét a másodosztályban.

A Békéscsaba számára a bronzérem megszerzésének lehetősége is elúszott. Tekintettel arra, hogy a Dorog ellen csak egy pontot sikerült szerezni (Békéscsaba – Dorog 0-0), így az eddig összegyűjtött 62 ponttal az utolsó fordulóban már nem tudjuk utolérni a Soroksárt (67 pont), így együttesünk az ötödik helyen fejezi be a szezont. A tét számunkra a tisztességes szezon finálé marad a Szeged 2011 ellen – hiszen az eredménytől függetlenül, a 6. helyet elfoglaló Vác (59 pont) csapata – szerencsétlenebb esetben – pontazonossággal sem tud megelőzni minket, mivel kevesebb győztes mérkőzéssel rendelkeznének.

A harmadosztály Keleti csoportjában korábban kiderült, hogy a KBSC FC jutott az NB II-be. Nyugaton is hasonló volt a helyzet, hiszen a toronymagasan vezető ETO FC Győr nyerte el a bajnoki címet, így ők is osztályt léphetnek. A Keleti csoportban felfelé jócskán kilógó Budafoki MTE, a Pécsi MFC-t megelőzve harcolta ki a másodosztályban való indulás jogát. A kiesők tekintetében ismeretes, hogy középről búcsúzott a Komló, a Méhkerék és a Dabas-Gyón. A Gyula még szerencsével odaérhet a 13. helyre, ami némi esélyt adhatna bennmaradásukra. A keleti blokkot szemlélve látható, hogy az Újpest II., a Hajdúböszörmény, a Hatvan, valamint a REAC biztosan kiesik. A 12. helyért pedig még csatában van a DVSC-DEAC II., a ESMTK és a BKV Előre. Az utolsó forduló függvényében azonban a Salgótarján és a Tiszaújváros sem dőlhet hátra. Nyugatról korábban kizárták a Tatabányát, a Diósd, a Komárom, valamint a Hévíz biztosan búcsúzik és a 12. helyért harcolhat még a Videoton II. és a Veszprém. Itt a Sárvárnak legjobb 13. együttesként maradhat már csak esélye, de 10-11. helyeken álló Tarr Andráshida, valamint Gyirmót II. sem ülhet a babérjain – hiszen még befoghatják őket.

A Békéscsaba második csapatának sorsa immár a Mórahalom és a Méhkerék kezében van, hiszen az utolsó fordulóban csak abban az esetben marad esélyünk, ha Méhkeréki SE hazai pályán legyőzi a Mórahalom VSE csapatát, nekünk pedig sikerül elhoznunk a három pontot a Dunaharaszti otthonából. Ebben a helyzetben pontazonossággal és azonos mutatókkal (11 győzelem, 6 döntetlen és 16 vereség) az egymás elleni eredmény döntene a 12. hely sorsáról, ami a november 7-i (17. forduló) eredményét (1-1) is figyelembe véve ilyen formán nekünk kedvezne. Rengeteg a "ha" és a kérdés, melyekre talán még egy hét múlva sem kapunk teljes egészében válaszokat.

A hab a tortán egyébként, hogy az NB III. 2017/2018-as szezon indulóinak névsorát még az is befolyásolhatja, hogy a megyei és budapesti bajnokságokból feljutó csapatok közül ki tudja és/vagy akarja vállalni az egy osztállyal feljebb történő szereplést. Aztán gondoljunk arra is, hogy az eredménye alapján bennmaradó FTC II. folytathatná szereplését, de a klub vezetésének döntése alapján a következő idényben már nem indítják el őket.

Ami viszont biztos, hogy a számunkra legfontosabb NB II. eddig ismert indulói a következők lesznek (névsorrendben): Békéscsaba 1912 Előre, BFC Siófok, Budafoki MTE, Budaörs, Credobus Mosonmagyaróvár, Dorogi FC, ETO FC Győr, Gyirmót FC Győr, KBSC FC, MTK Budapest, Nyíregyháza Spartacus FC, Soroksár SC, Swietelsky-Soproni VSE, Szeged 2011, Szolnoki MÁV FC, Vác FC, ZTE FC.

Megkaptuk a licencet

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2017. április 25-én kelt, 013/2017 (04.25.) számú határozata alapján a Békéscsaba 1912 Előre megkapta a 2017/2018-as szezonra érvényes, első osztályú licencet.

Precíz és kitartó munkára volt szükség ahhoz, hogy a beadott kérelem formai és tartalmi szempontból is megfeleljen az elvárásoknak. A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezúton is köszöni minden érdekelt fél fáradozását. Külön köszönet jár Belanka Csaba gazdasági vezetőnknek!

A Magyar Labdarúgó Szövetség elsőfokú licencadó bizottsága első körben az alábbi sportszervezetek kérelmeit hagyta jóvá.

Nemzetközi (UEFA) és NB I-es klublicencet kapott:
Diósgyőr FC Kft., DVSC Futball Zrt., Fehérvár FC Kft., FTC Zrt., Honvéd FC Kft.

NB I-es klublicencet kapott:
Balmazújváros Sport Kft., Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt., Paksi FC Kft., Puskás Futball Club Kft., Soroksár SC Kft.

NB II-es klublicencet kapott:
BFC Siófok Kft., BSC 1924 Kft. (Budaörs), Dorogi Futball Club, ETO Futball & Futsal Kft., F.C. Ajka Kft., Gold-Sport Kft. (Kozármisleny), Jászberényi Futball Club, Kaposvári Labdarúgó Kft., Soproni Vasutas Kft., Szolnoki MÁV Football Club Kft., Vác Futball Club Kft.

NB I: 4 csapatért szoríthatunk a nemzetközi porondon

Véget ért a labdarúgó NB I 2015–2016-os szezonja, s bár a Magyar Kupa döntője még hátravan, eldőlt, mely együttesek indulhatnak a Bajnokok Ligája, illetve az Európa-liga selejtezőjében.

A bajnokságban az aranyérmet a Ferencváros szerezte meg, így 2004 után ismét a BL selejtezőjében mérettetheti meg magát.

A Magyar Kupa döntőjében az FTC és az Újpest csap össze egymással május 7-én. Mivel a Fradi a BL-ben indul, a lila-fehér egyesületnek pedig még nem járt le a hároméves UEFA-eltiltása, az MK győztese biztosan nem vehet részt az Európa Ligában – azaz a bajnoki második és harmadik helyezett mellett a negyedik pozícióban végző klub is EL résztvevő lesz.

Ennek értelmében az ezüstérmes Videoton, a bronzérmet szerző Debrecen és a negyedik MTK képviseli Magyarországot az EL 2016-os selejtezőjében.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – DVSC-TEVA

Az utolsó mérkőzés. Ugyanolyan, mint az első. Különleges. Mindkettő egy kicsit különbözik a többitől, azoktól, amelyek szépen sorban követték egymást hétről-hétre. Mindkettő búcsú és kezdet is egyszerre. Az első meccs egy nyilvánosság nélküli, munkás szakaszt zárt le a csapatok életében és elindította a bajnokságot. Az utolsó lezárja az egyik tétmeccses szakaszt, igaz a lefújás pillanatában azonnal el is indítja a következőt.

20160429_01

Békéscsaba és Debrecen. Nagyon sok jelző ragadt a két város futballcsapatainak mérkőzéseihez. Keleti rangadó, szomszédvárak csatája, örök riválisok, ősi ellenségek… Évtizedek óta íródó közös történetünkben eleinte mi, az utóbbi húsz esztendőben viszont az Debrecen viszi a pálmát. Volt idő, amikor mi éppen valahol, a NB II felülről szinte láthatatlan mélységeiben jártunk, miközben a Debrecen a Bajnokok Ligájában vitézkedett. Éppen tíz év telt el úgy, hogy a két csapat nem játszott egymással bajnoki mérkőzést. Aztán idén, új NB I-es életünk első meccsét éppen a Debrecen ellen játszottuk hazai pályán. Nagy esély volt a szép és hatásos visszatérésre. Ráadásul minden külső körülmény adva volt ahhoz, hogy nagyot villantsunk. És majdnem nagyot is villantottunk…

Gyakorlatilag telt ház a stadionban. Nem meglepő, hiszen Békéscsabán a Debrecen elleni meccsnek szurkolói szempontból ugyanaz a státusza, mint egy Fradi meccsnek, mert a Debrecent legyőzni ugyanolyan édes érzés, mint a Fradit. Ráadásul csapatunk nagyszerűen kezdte azt a mérkőzést. Már a 14 percben vezetést szereztünk, a vendégek egyenlítése után újra előnyhöz jutottunk és nem voltunk hátrányban a 90. percben sem. De volt hosszabbítás, ahol egy vétlen öngól eldöntötte, hogy ez a visszatérés nagyon keserves lesz számunkra. Nekünk a döntetlen is jó eredmény lett volna ahhoz, hogy erős lélekkel vágjunk bele a hosszú menetelésbe. Utólag, a bajnokság utolsó mérkőzése előtt, az események ismeretében elmondhatjuk, hogy saját sorsunkat játszottuk le azon az első meccsen, amelyiken egyértelműen jobbak voltunk a Lokinál, a játék minden elemében. Soha nem tudjuk meg mi történt volna velünk ebben a bajnokságban, ha azon a mérkőzésen nyújtott teljesítményünknek győzelem, de legalább pontszerzés lett volna a jutalma… Azt viszont tudjuk, hogy mi történt az első elbukott mérkőzés után.

Most itt vagyunk az utolsó mérkőzés előtt, amikor a DVSC komoly tétre játszik, nekünk viszont erre a mérkőzésre már nem maradt konkrét, teljesítendő feladatunk. A mi sorsunk már beteljesedett. Merőben eltérő motivációs szintről viszonyul tehát ehhez a mérkőzéshez a két csapat. A Debrecen sikere, a körülményektől függően Bajnokok Ligája selejtezőt, de legrosszabb esetben is Európa Liga indulást érhet. Pontvesztése, illetve veresége mindkettőtől, sőt a dobogótól is elütheti a csapatot, ha közben az MTK megveri a Vasast, a Videoton pedig győz az Újpest ellen. Nem zabszemre játszik tehát a Loki… A DVSC szeptember 19-dike óta csak a Paks ellen nyert idegenben és tavasszal mindössze négy gólt szerzett vendégként.

Nekünk a szép búcsú lehetősége maradt, csapatunk helyzetén a győzelem már semmin nem változtathat. Nagyon nehéz ilyen körülmények között a játékosok teljesítőkészségét magas szinten tartani. Laczkó Zsolt már bejelentette, hogy elmegy tőlünk, s miután az előző fordulóban Kispesten kiállították, neki már nem lesz dolga ezen a mérkőzésen. Azt nem tudhatjuk, hogy társainak mi járhat a fejében, csak reménykedni tudunk abban, hogy amíg a lila-fehér mez feszül rajtuk, addig mindent megtesznek az Előre győzelméért. Miért is ne tennének meg mindent, amikor egy sportoló lételeme mégiscsak a győzelem, az ellenfél legyőzése. Csapatunknak a 2015/2016-os bajnoki szezonban megadatott tehát, hogy szépen búcsúzzon el az élvonaltól, mert ellenfele ezen a találkozón a mezőny egyik legjobb csapata, a lilák eredendő, ősi ellensége a Debrecen lesz.

20160429_02

A győzelem nagyon sokat érne a jövő évi feljutás szempontjából. Hiszen az utolsó mérkőzés győzelmének emléke beleégne játékosaink fejébe és azzal a magabiztos tudattal vághatnának neki az NB II-es bajnokságnak, hogy nekünk az csak egy átmeneti év lesz. Hogy mi igazából azért lettünk NB II-esek, hogy jól felkészülhessünk következő élvonalbeli szezonunkra. Mert nekünk itt van a helyünk, az élvonalban, hiszen utolsó meccsünkön a Lokit is simán megvertük…

Az már tudható, hogy az elnökség bízik a szakmai vezetőkben. Tehát a szakmai folyamatosság adott az Előrénél – ami egyúttal azt is jelenti, hogy lesz olyan ember a csabaiak öltözőjében, aki nem hagyja majd kimúlni az elmúlt két év megalapozó erejét.

A nézőtérről pedig segítsük minél többen csapatunkat abban, hogy ez az emlék ne csak az első osztályban töltött esztendő miatt legyen édes, hanem a lelátó népe miatt is – akik nagyszámú jelenlétükkel megüzenik csapatunknak, hogy értik és tudják, valamint el is fogadják a klub jelmondatát: Együtt erősebbek vagyunk!

A Békéscsaba – DVSC bajnokit szombaton 16.30-tól rendezik a Kórház utcai stadionban, a játékvezető pedig Németh Ádám lesz, segítői ezúttal: Varga Zsolt dr. és Márkus Tamás. Németh sporttárssal már többször találkozhattunk a szezon folyamán, hiszen a harmadik, ötödik, tizenhatodik, tizennyolcadik és huszonötödik, sőt a kupában is vezetett számunkra meccseket. A találkozót nem közvetíti a televízió, azonban az M4 Sport-csatorna körkapcsolás formájában beszámol a forduló összes mérkőzésének fontos eseményeiről. A szokásos módon Facebook oldalunkon folyamatosan, élőben, fényképes beszámolóval tájékoztatjuk az otthon maradtakat a meccs főbb eseményeiről!

promo_elore_dvsc_web

A mérkőzést a helyszínen tekinti meg a montenegrói szövetségi kapitány – Ljubiša Tumbaković, aki játékosmegfigyelőkkel együtt érkezik Békéscsabára. A mérkőzés előtt már 16 óra 15 perckor kezdődik a hivatalos program, hiszen klubunk elbúcsúztatja Baukó András – legendás gyúrónkat, szertárosunkat, aki a vezetőség felé korábban már bejelentette visszavonulását. Tusi bácsit köszönti majd a klub vezetése és természetesen a Magyar Labdarúgó Szövetség, valamint szurkolóink is kifejezik tiszteletüket.

Az előrejelzés szerint 8-17 Celsius fok, esőmentes, közepesen felhős – focira ideális – időjárás várható. Érdemes tehát komplett sportprogramot beiktatni szombat délutánra-estére, hiszen a mérkőzés után mindenki kényelmesen átérhet a Városi Sportcsarnokba, ahol az EUbility Group-Békéscsabai Előre Női Kézilabda SE az MTK-Budapest együttesét fogadja 19:00 órától!

Ne hagyják ki a szezon utolsó első osztályú, hazai mérkőzését! Hajrá Lilák!