Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Balog Zsolt, Balogh Miklós, Juhász György, Bagi István, Tölgyesi Viktor, Birtalan Botond, Berki Péter, Vólent Roland, Szilágyi Péter. Cserék: Czuczi Márton, Pataki Zsolt, Lőrinczy Attila, Borbély Bálint, Kertész Tamás, Király Patrik, Viczián Ádám.
Vezető edző: Zoran Spisljak
Siófok: Ambrusics Róbert, Fehér Zsolt, Gubicza Gábor, Futó Zsombor, Horváth Bence, Gárdos András, Singer Róbert, Kozma Richárd, Pécseli Szilárd, Papp Máté, Ivancsics Gellért. Cserék: Kis Tamás, Peszmeg Viktor, Daru Bence, Vég Bence, Fülöp Noel, Eisenberger Tamás.
Vezető edző: Horváth Károly
Gólszerző: Vólent a 16., Berki a 47., Peszmeg a 88., Szilágyi 90. percben.
A Magyar Kupa második fordulójában az Előre, a – szintén szebb napokat is megélt – Siófokot látta vendégül. A Balaton partiak kicsit „beragadtak” a bajnokság rajtjánál, ugyanis az eddigi négy meccsen mindössze kettő pontot gyűjtöttek (Mint ismert, ugyanez a mutató a lila-fehéreknél négy mérkőzés – hat pont).
Hazai támadásokkal kezdődött a találkozó, a legígéretesebb akció végén Vólent egyedül lépett ki a jobbösszekötő helyén, de nyolc méteres lövését nagy bravúrral hárította szögletre Ambrusics. Bő tíz perccel később azonban már nem hibázott a csabai támadó. Birtalan tört be erőszakosan a vendégek büntetőterületére, úgy tűnt elveszíti a labdát, ám becsúszva megtartotta azt, majd középre gurítását pörgette a gólvonal mögé Vólent. Meddő békéscsabai fölénnyel teltek el a következő percek, aztán a félidő lefújása előtt nem sokkal állt meg jó néhány percre a játék. A lilák büntetőterületén belül egy beívelésnél tumultus alakult ki, és a vége az lett, hogy Fehér, a Siófok hátvédje terült el a földön. Őt a rohammentő szállította a közeli kórházba. Fordulás után rögtön két gólra növelte előnyét az Előre, Balog indítását Berki értékesítette. Békés mederben csordogált tovább az összecsapás, egészen a hajráig, amikor is egy jobb oldali siófoki szögletet Daru paskolt három méterről a csabai kapuba. Az, hogy a döntetlen esélye is elszálljon, arról Szilágyi gondoskodott. Vicziánnal történő kényszerítőzése után a kifutó siófoki hálóőr mellett szerzett gólt, beállítva a 3-1-es végeredményt. Ezzel az Előre bejutott a kupában a legjobb 32 közé.
Zoran Spisljak, az Előre vezetőedzője: – A továbbjutás volt a célunk, amit a fiúk teljesítettek. Örömteli, hogy agresszíven játszottunk, a vezető gólt is ennek köszönhettük. Kilencven percig mi diktáltuk a tempót, amennyiben kicsit pontosabbak vagyunk, úgy nagyobb arányban is győzhettünk volna.
Horváth Károly, a Siófok vezetőedzője: – Több sebből vérzünk és a belső védőink hiányát megéreztük. A Békéscsaba sikere teljesen megérdemelt.
Egy kupamérkőzésnek mindig egyedi hangulata van, mert itt egy, vagy a későbbiekben két mérkőzésen dől el a továbbjutás kérdése.
Ellenfelünket jól ismerjük, hiszen egy bajnokságban játszunk velük, de nekünk a saját, előre megtervezett munkánkat kell tovább építeni. Amikor egy csapat az építkezés fázisában van akkor minden mérkőzés különös fontossággal bír. Itt tudjuk lemérni, hogy hol is tartunk igazán. Jelen helyzetben amikor ilyen hullámzó teljesítményt nyújtunk, számunkra nincs kevésbé fontos mérkőzés. A pénteki bajnoki kudarc óta, a hétvégén sokat dolgoztunk a csapattal, kielemeztük a hibákat, de még sok kemény munka áll előttünk, ahol mindenkinek egyformán oda kell tennie magát.
Ezen a mérkőzésen is koncentráltan, fegyelmezetten és kellő agresszivitással kel játszanunk és természetesen a továbbjutás a célunk.
A válogatott szünet után intenzívebb ritmusban folytatódnak a mérkőzések, hiszen az újabb szusszanásig 3-4 naponta lép pályára csapatunk. Az első állomás a korábbi mumus, azonban a 2020/2021-es szezonban a várakozásoktól jócskán elmaradt teljesítményt nyújtó Csákvár otthona.
Egy szó, mint száz, hosszú túrával folytatjuk és a pillanatnyilag sereghajtó Csákvárhoz utazunk a Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezonjának 12. fordulójában, és 2020. október 18-án (vasárnap) 17:00 órától lépünk pályára. Bár a számok és az előzetes várakozások alapján mindenki vendég győzelmet várhat, azért ne higgyük, hogy egyszerű dolgunk lesz Visinka Ede neveltjeivel. Mivel a Fejér megyeiek gyakorlatilag az életükért küzdenek, így biztosan lehetünk abban, hogy mindent meg fognak tenni a pontszerzés érdekében. Ráadásul egy-egy csákvári kirándulás a sérülések szempontjából is veszélyes szokott lenni számunkra – emlékezzünk csak a 2020. július 26-án lejátszott felkészülési mérkőzésre, amikor legkevesebb négy játékosunk szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket. A két csapat egymás elleni mérlege is igencsak kiegyenlített, hiszen 3 győzelem mellett, 3 döntetlent és 3 vereséget olvashatunk ki a históriás könyvből. A gólarány viszont a mi oldalunk felé billenti a balanszot, hiszen tizenkét szerzett találattal szemben tízet kaptunk. Szintén mellettünk szól a bajnoki táblázat jelenlegi állása (!), hiszen tizenegy teljesített forduló után 5 győzelem, 5 döntetlen és mindössze egyetlen vereség birtokában, 20 pont birtokában a tabella bronzérmes pozícióját foglaljuk el. Ez annyit jelent, hogy egy újabb győzelem esetén – szerencsés esetben – akár feljutó helyről várhatnánk a Szentlőrinc viharsarki látogatását. Ehhez viszont mindenképpen győzni kell, valamint ezúttal szurkoljunk nyíregyházi barátainknak is a Budaörs ellenében, hogy legalább egy döntetlen eredmény érjenek el!
A csákváriak eddigi teljesítménye – ahogy azt bevezetőnkben is leírtuk – igencsak elmaradt az eddigi várakozásoktól. A 2019/2020-as csonka szezont a negyedik (!) helyen zárták, ami mindenképpen megsüvegelendő. Az idén azonban eddig csak négy döntetlen eredményt (Csákvár – Szeged 1-1, Kaposvár – Csákvár 2-2, Csákvár – PMFC 0-0, Csákvár – Dorog 2-2) tudnak felmutatni, amely az utolsó (20.) helyre elegendő. Lemaradásuk nő, idejük viszont egyre fogy, hiszen a még bennmaradást érő 17. pozíciótól is 7 pontnyira vannak, így egészen biztosan nem számíthatunk kíméletes bánásmódra. A szezonkezdet előtti keretrendezés – a hírek szerint – nem egészen úgy sikerült, ahogy azt elképzelték, így ez is egészen biztosan ok-okozati összefüggésben van a produkcióval. Na meg az is, hogy szeptember elején a koronavírus fertőzések miatt számos problémájuk keletkezett. Visszatérve a játékoskeretben történt változásokra, távozott Hermány Bence (PMFC), Kiprich Dávid (Tiszakécske), Galambos Ádám (Nyíregyháza), Szabó Norman (Balassagyarmat), Pratsler Benjamin (?), valamint Sipos Zoltán (Paks), de visszatért Zelizi Patrik, aki az előző idényt Bicskén töltötte és Nándori Botond (PAFC). Felcsútról érkeztek még fiatalok Magyar Zsolt, Koch Attila, Papp Milán és László Noel személyeiben. Szerződést hosszabbított: Madarász Márk, Mészáros Dávid, Sejben Viktor, Daru Bence, Albert István – aki egyébként a 2013/2014-es idényben Békéscsabán játszott – és Tányéros Ádám is, valamint a tapasztalt Marko Vukasoviccsal is sikerült megállapodniuk.
Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni Daru Bencének és Madarász Márknak, akik négy, illetve három találattal vették ki részüket a csapatuk által összesen szerzett 12 gólból. Piros lap miatt ezúttal Major Gergőnek kell kihagynia a Békéscsaba elleni összecsapást – aki egyébként három mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Dorog elleni meccsen, illetve annak lefújása után történtek miatt. Veszélyeztetett helyzetben vannak, azaz négy sárga színű cédulával rendelkeznek: Albert István, Marko Vukasovic, Bora György, Hodonicki Márk, Hursán György – aki kisebb térdműtéte után lábadozik, Lukács Raymond, Máris Dominik és Mészáros Márk is. Sérültjeink gyakorlatilag felépültek, így csak az előbb említett Hursán György és Oláh László nem áll a szakmai stáb rendelkezésre. A mérkőzések gyakorisága, valamint a variációs lehetőségek bővülése miatt nyilván lesznek az emberi erőforrásokkal összefüggő változások a keretben, de úgy gondoljuk, hogy akik bizalmat kapnak vasárnap, teljes mértékben teljesíteni tudják feladataikat.
A két együttes egymás elleni összecsapásaira még egyszer visszatekintve, mindenképpen emlékezetes számunkra a 2017. szeptember 24-én, szintén idegenben lejátszott meccs, melyen 0-6 arányú kiütéses győzelmet arattunk. Egy ehhez hasonlóval most is megbékélnénk. 🙂
Preisinger Sándor: – A válogatott szünetben a csapat fizikai állapotán igyekeztünk javítani. Vasárnap a Csákvár ellen szeretnénk nyerni, mint minden mérkőzésen, de ez nem lesz könnyű feladat. A sérültek közül az elmúlt napokban többen felépültek és bekapcsolódtak a munkába, jelenleg csak Oláh Laci és Hursán Gyuri nincs bevethető állapotban a keret tagjai közül. Örülök, hogy a Magyar Kupában NB I-es ellenfelet kaptunk, így a Diósgyőr ellen lemérhetjük majd, hogy hol tartunk egy élvonalbeli klubhoz viszonyítva.
A mérkőzést élő stream formájában közvetítik a következő hivatkozás alatt:
Az Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Görög Máriót akkreditálta a szövetség. Segítőiként Bertalan Dávidot és Hofbauer Rolandot jelölték ki, míg a tartalék játékvezető feladatait Káprály Mihály látja el. Az 1991-es születésű sporival utoljára 2020. március 14-én, a Szombathelyi Haladás – Békéscsaba 1912 Előre 3-1 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk. Pályafutása során eddig 505 sárga- és 29 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!
A Merkantil Bank NB II Liga 2020/2021-es szezon 12. fordulójátoktóber 18-án (vasárnap) 14:30 órától BFC Siófok – Soroksár SC, Budaörs – Nyíregyháza Spartacus FC, Szentlőrinc – Kolorcity Kazincbarcika SC, 17:00 órától Vasas FC – DEAC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia – FC Ajka, Gyirmót FC Győr – Kaposvári Rákóczi FC, Szolnoki MÁV FC – PMFC, Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre, valamint 20:00 órától DVSC – Dorogi FC, Szombathelyi Haladás – WKW ETO FC Győr párosításokban rendezik meg.
Bár két együttes (Gyirmót és Szeged) egy fordulóval kevesebbet teljesített, továbbra is a DVSC vezeti a táblázatot a Budaörs mögött, a kieső zónában a Szentlőrinc, DEAC és Csákvár próbál meg felzárkózni. A mezőny egyébként továbbra is szoros, hiszen az 4-10. helyek között mindössze három pont a differencia, ahogy a 13-18. pozíciók között is.
Az előrejelzés szerint Csákvár térségében közepesen felhős, szeles nap várható, csapadékot jelen pillanatban nem valószínűsítettek. A mérkőzés napján 18 Celsius fok körül alakulhat a maximális hőmérséklet, ezért mindenképpen érdemes lesz melegebben öltözni. A Nap ezen a napon 17 óra 51 perckor nyugszik.
Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el a srácokat és szurkolásukkal segítsék győzelemre csapatunkat! A belépés ingyenes.
Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az 1912elore.hu web- és a facebook.com/1912elore oldalon megjelenő hírek, interjúk, ötletek, megoldások és fotók a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. tulajdonát képezik. Tilos a tulajdonos előzetes engedélye nélkül a tartalom egészét vagy egyes részeit bármely formában átruházni, terjeszteni, reprodukálni vagy a saját személyes használatot meghaladó mértékben tárolni esetleg kinyomtatni. A híranyagok bármilyen célú szolgáltatásként való felhasználása hangsúlyozottan csak a tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével és csakis a forrás pontos megjelölésével történhet. Az itt fellelhető tartalmak ettől eltérő kezelése szerzői jogi vita tárgyát képezheti.
Székesfehérvár-Zámoly felől: a fő utcán haladva, a tűztornyot elhagyva a Csákvári Csárdánál balra, majd a Rákóczi utca végén jobbra a sportközpontig.
Tatabánya-Környe felől: a Dózsa György utcán haladva a Kastélyparkot elhagyva a játszótérnél balra végig a Mikes Kelemen utcán és a Vöröskapu utcán a sportközpontig.
Bicske-Vértesboglár felől: a községbe érve a Kossuth utcán haladva a Csákvári Csárdánál jobbra végig a Rákóczi utcán majd jobbra a Vöröskapu utca felé.
Lovasberény felől: a Berényi úton egyenesen a Rákóczi utcán haladva, az utca végén jobbra a Vöröskapu utca végégig.
Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!
Mezőkövesd: Kunsági – Búrány, Szeles, Balogh B., Engel – Tajthy (Hegedüs D., 59.), Takács P. – Kulcsár K., Molnár G., Balajti (Csirmaz, 75.) – Máté J. (George, 70.). Vezető edző: Tóth László.
Békéscsaba: Póser – Bényei, Balog Zs., Balogh Miklós, Juhász Gy. – Bagi, Király P. (Tölgyesi, 62.) – Prasler (Balázs R., 59.), Berki P. (Kertész T., 73.), Lőrinczy – Szilágyi P. Vezetőedző: Zoran Szpisljak.
Sárgalap: Bagi a 49., Takács P., a 76., Hegedüs D. a 80., Tölgyesi a 81. percben.
Ennél rosszabbul nem indulhatott volna (már megint) az idegenbeli bajnoki. Az első valamirevaló hazai próbálkozás után a negyedik percben Balajti bal oldali beívelését Molnár fejelte hosszúról a kapuba (a kövesdi cséká, Takács biztos, ami biztos alapon a gólvonalról beljebb segítette a játékszert (1-0).
Három minutával később Szilágyi szerzett labdát, betört a tizenhatoson belülre, de jó helyzetben kb. tizenkét méterről ballal lőtt a bal kapufa mellé. Válaszként csiki-csuki akció végén Kulcsár indítását Máté totojázta el a lilák büntetőterületén belül, így Póser nagy nehezen tisztázni tudott. Az első fél óra hazai góllal végződött. Az addig is remekül osztogató Kulcsárt találta Molnár beadása egyedül, és a mezőkövesdi középpályás a kimozduló csabai hálóőr mellett növelte az előnyüket (2-0).
A második játékrészben némiképp aktívabban kezdett az Előre, de ez ziccerek kialakításában nem valósult meg. Az ötvenhetedik percben Király jobb oldali szögletére érkezett Bagi és Szilágyi egyszerre, de a jobb helyzetben lévő Szilágyi elől társa elcsúsztatta a labdát. Egy óra elteltével megint gólt rúgott a Mezőkövesd. Molnár iramodott meg a jobb oldalon, két cselt követően – a csereként korábban beszálló – Balázs koccintotta össze Molnár bokáját tizenöt méterre a kaputól, s így a megítélt büntetőt Balajti váltotta gólra (3-0).
Hat percre rá Solymosi „spori” a másik oldalán elfelejtett sípolni, ezért amikor Tölgyesit gólhelyzetben a mezőkövesdi hátvéd nemes egyszerűséggel rálökte a labdára, elmaradt a tizenegyes. A hetvenharmadik percben hazai kontrát követően Balajti ívelését Takács egy pattanás után lőtt a hosszúba (4-0).
Így tehát második mérkőzésükön is vereséget szenvedtek vendégként a lilák, ráadásul most is 4-0 lett a vége. Folytatás kedden MK meccsen a Siófok ellen a Kórház utcában.
Tóth László: — A bizalmat kapó játékosok alig várták, hogy pályára lépjenek, s ebből ők, valamint a csapat is pozitívan jött ki. A végeredmény a vendégekre nézve hízelgő.
Zoran Spisljak: — A Mezőkövesd megmutatta, hogyan kell a mérkőzést lerendezni. Mi nem nőttünk fel a feladathoz, pedig minden játékosom figyelmét felhívtam arra, hogy a hazaiak ellen nagyon oda kell figyelniük az egész mérkőzésen.
A játékvezetés profi szintű lesz pénteken, az Előre labdarúgóinak soros bajnoki meccsén, miután – az MLSZ által alkalmazott hivatásos játékvezetői státuszban lévő – Solymosi Péter fújja majd a sípot Mezőkövesden, amelyet a Duna Televízió is műsorra tűz 15:30 órától.
Egy olyan csapat otthonában kell bajnoki mérkőzést játszanunk, amely a közelmúltban megtapasztalta a legfelső osztály légkörét, habár tisztában vagyunk vele, hogy a Mezőkövesd kerete is nagy mértékben kicserélődött. Ám vannak olyan játékosaik, akik tavaly az NB I-ben harcoltak nap, mint nap és valószínűen még bennük van az első osztály ritmusa.
Nekünk is fel kell vennünk ezt a tempót, stabilnak és koncentráltnak kell lennünk, mert csak akkor van esélyünk jó eredmény elérésére.
A Sopron ellen jó teljesítményt nyújtottunk és eredményesek is voltunk – a múlt heti játékunkat kell tovább fejlesztenünk és minden idegszálunkkal az elkövetkező mérkőzésre koncentrálni.
Örülnénk neki, ha szurkolóink Mezőkövesdre is elkísérnének minket, mert velük együtt alkotunk igazi csapatot!
Békéscsaba: Nagy Szabolcs, Kasik Ákos, Nyéki Boldizsár, Styecz Bence, Farkas János, Balog Zsolt, Csicsely János, Váradi Ádám, Fehér Zsolt, Lászik Milán, Szabó Zsombor. Cserék: Jakab Gábor, Körömi Zoltán, Oláh Ákos, Bónus Marcell, Répási Balázs, Czvalinga Márk. Vezetőedző: Brlázs István Gábor
Szabadkígyós: Kun Tamás, Sebestyén Máté, Alb Attila, Matuska Barna, Mócz György, Kiss Péter, Szabó Zoltán, Hegedűs Norbert, Ökrös Dávid, Sebestyén Antal, Maglóczki Roland. Cserék: Tóth Máté, Ragály József Tamás, Csiernyik Attila János, Sebestyén Dániel. Edző: Szabó Zoltán
Gólszerzők: Farkas János (22., 60. és 86. perc), Lászik Milán (50. perc), Oláh Ákos (81. perc).
Sárga lapok: Lászik Milán (21. perc), Sebestyén Dániel (87. perc).
Brlázs Gábor:– Megfelelő hozzáállással, magabiztosan győztünk a fegyelmezetten védekező, sportszerű ellenféllel szemben.
Szabó Zoltán:– A bajnokság legkiemelkedőbb csapata ellen nem vallottunk szégyent. Köszönöm a srácok hozzáállását.
A belépőjegyek egységesen 500,- forintba kerülnek. A megváltott szezonbérletek érvényesek.
Közösségi média