A Nemzeti Ünnep után elkezdődik számunkra az Újpest-saga. Három mérkőzés a fővárosi testvérklub ellen. Kettőt a Magyar Kupában játszunk (a visszavágó április 13-án lesz Békéscsabán), közé ékelődik be egy békéscsabai bajnoki mérkőzés (2016. március 19., szombat 15:30 óra).
Országos mumusunk a mindenkori újpesti csapat, messze ellenük a legrosszabb a meccsmérlegünk. A bajnokságokban például még egyszer sem sikerült nyernünk a Megyeri úton és döntetlenre is mindössze ötször futotta az erőnkből. Az Újpesten elért gólkülönbséget meg jobb, ha ki sem mondjuk (ezért írom most ide 73-16). Újpesti teljesítményünk alapján egyértelműnek látszik, hogy közös történelmünk során a fővárosiak kedvenc ellenfeleivé nőttük ki magunkat. Úgy tűnik, depresszió, gólínség, eredménytelenség esetén minket ír fel nekik a nagy futballdoktor. Ráadásul kiválóan bírnak minket, mellékhatásaink az UTE ellen mit sem érnek.
Nos, reméljük, hogy ezen a mérkőzésen mellékhatásunkat – erős fejfájás – is bemutatjuk nekik. Persze nehéz lesz, mert Magyar Kupa mérlegük is lényegesen jobb a miénknél, hiszen összesen tizenötször jutottak be a döntőbe és ebből kilencszer haza is vitték a kupát. Legutóbb a 2013/2014-es kiírást nyerték meg. A döntőben: UTE-DVTK 1-1, tizenegyesekkel 5-4. Abban az évben a Szuper Kupa is Újpestre került. A Puskás Ferenc Stadionban a DVSC volt az újpestiek ellenfele, a rendes játékidő végén 0-0 állt az eredményjelző táblán, a tizenegyes párbajt a fővárosiak nyerték meg 5-4 arányban.
A szerdai kupamérkőzésen még nem lesznek tizenegyesek, a továbbjutás két meccsen dől el. Ráadásul nem a történelmi tények, hanem a jelenlegi forma lesz a meghatározó eleme ennek az összecsapásnak. Ha összehasonlítjuk a két együttes idei szezonját, meglepő hasonlóságot tapasztalhatunk. Az eddig lejátszott hat bajnoki fordulóban az újpestiek egyszer sem rúgtak egynél több gólt ellenfeleiknek. Ezekből az egy gólokból összehoztak két hazai győzelmet, három döntetlent és egy vereséget. Minden meccsen sikerült betalálniuk és kétszer nem kaptak gólt. Bár ez az eredménysor nem illeszkedik az újpesti hagyományokhoz, de ahhoz elég, hogy a csapat a dobogóról (3. hely) várhassa a bajnokság folytatását. Annál inkább beszédesek idei Magyar Kupa meccseik eredményei: a lilák a negyeddöntőben az NBIII Keleti csoportjának utolsó helyén álló Termálfürdő Tiszaújváros csapatát nagyon magabiztosan (Újpesten 8-1; Tiszaújvárosban 0-2) kettős győzelemmel intézték el, a Megyeri úton – amúgy újpesti módra. Korábban kilencet gurítottak a Celldömölknek és ötöt a Zalaegerszegnek. Egyébként Újpesten a játékosok és a nézők mindig is imádták a gólrúgást, nagyon sok csapatot annyira vertek el – amennyire csak tudtak. Tehát nem fékeztek le a biztos győzelem tudatában, továbbra is élvezték a játékot és számolatlanul rugdosták a gólokat. Ez volt a védjegyük. (Zárójelben jegyzem meg, hogy NBI-es életünkben mi is tőlük kaptuk a legtöbb gólt az 1979/1980-as bajnokságban, a fővárosban 9-2 volt az eredmény.)
No de ez a múlt, napjainkban teljesen más a helyzet. A két csapat teljesítménye gyakorlatilag nem különbözik egymástól. A helyezéseink közötti különbség még tavaly alakult ki, a bajnokságnak abban a szakaszában, amikor a mai kor újoncaként csak keresgéltük helyünket a szűkített létszámú mezőnyben, tanultuk a járást a legmagasabb osztályban.
Mostanra már bármelyik magyar csapat ellen azonos eséllyel vesszük fel a küzdelmet, ma már képesek vagyunk nagyon kevés gólt kapni (hat meccsen mindössze négyet), ami mindenképpen a siker egyik szükséges, de nem elégséges feltétele. A győzelmekhez lőtt gólok is kellenek, ezzel még kicsit hadilábon állunk, de a támadójátékunk is látványos fejlődésen ment keresztül a télen. Ma már nem arról kell írnunk, hogy nincs nálunk a labda, hogy a mieink gyakorlatilag egész meccsen aktuális ellenfeleik játékát nézték közelről. Ma már arról kell beszámolnunk, hogy hány százszázalékos gólhelyzetet hagytunk ki a mérkőzésen. Ha mi írjuk magunkról, az valószínűleg nem lenne elég hiteles (a szenteknek is maguk felé hajlik a kezük), de a legutóbbi két bajnoki meccsünk ellenfeleinek edzői nyilatkozatai reálisabb képet mutathatnak. Thomas Doll (Békéscsaba-FTC 0-1) és Horváth Ferenc (Videoton-Békéscsaba 1-1) is arról beszéltek, hogy nagyon izgalmas meccset játszottak és mind a két csapat tulajdonképpen kapusának (a Fradi Dibusz Dénesnek, a Vidi Kovácsik Ádámnak) köszönheti a győzelmet illetve a vereség elkerülését. Ezek már figyelemre méltó szavak!
De így is van! Veszélyesek vagyunk pontrúgásokból, szemre is tetszetős akciókat is vezetünk és oda-oda kerülünk az ellenfelek kapui elé. Az UTE kapujában is egy klasszis – Balajcza Szabolcs igyekszik majd túljárni támadóink eszén. Bizakodjunk! Huszonnyolc évvel ezelőtt (1988) sem nekünk állt a zászló a Magyar Kupában, aztán tessék! A döntő után (Békéscsaba – Bp. Honvéd 3-2) mégis a csabai buszra tették fel a míves serleget.
Újpesten Zoran Spisljak vezetőedző nem számíthat Takács Péter (előző mérkőzésen kiállították), Nathan Eccleston (valószínűleg izomszakadást szenvedett a Videoton ellen), Laczkó Zsolt (meghúzódott) és Vadász Viktor (Kozármislenyben agyrázkódást kapott) játékára. A többiek egészségesek. A csapat egyébként kedden elutazik a fővárosba, hogy a lehetőségekhez mérten pihentebben tudja a Szusza Ferenc Stadionban felvenni a kesztyűt. A legutóbbi hazai bajnoki mérkőzésünkön (FTC) a hazai B-közép molinóin Újpestre látogatásra biztatták szurkolótársaikat – mondván, hogy ők biztosan ott lesznek! Előre is köszönjük nekik, mert lehet, hogy pontosan az ő jelenlétük és szurkolásuk lesz az a plusz erő, ami lehetővé teszi egy továbbjutás közeli eredmény elérését ezen a mérkőzésen. Úgy tűnik, hogy nem csak mi mondjuk állandóan, a drukkereink is érzékelik, hogy csak együtt, közösen lehetünk sikeresek, hiszen: Együtt Erősebbek Vagyunk!
Gólszerzők: Orovecz Ádám (13. perc), Pap Szabolcs (68. perc).
Sárga lapok: Gyürki Máté (75. perc), Czvalinga Áron (78. perc).
Közösségi média