Címkézett bejegyzés

Beharangozó: FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre

A válogatott szünet előtti forduló következik 2026. március 22-én (vasárnap) 15:00 órától, amikor első csapatunk Ajkán lép pályára.

FC Ajka - Békéscsaba 1912 Előre

Az aktuális bajnokságban megszokhattuk már, hogy tétmérkőzés tétmérkőzést követ és nincs ez másképp most sem. Következő ellenfelünk mindössze egyetlen pozícióval (12. hely) és három bajnoki ponttal (25) áll előttünk, így szinte hatpontos mérkőzésről beszélhetünk. Mivel győzelmeik száma nyolc, míg csapatunk neve mellett csak öt van, így győzelem esetén sem tudnánk őket megelőzni a táblázaton, de egyáltalán nem mindegy, hogy még jobban ellépnek tőlünk vagy egyre kiélezettebbé válik a verseny. A jelenlegi minimális különbség gyakorlatilag az előző fordulónak köszönhető, hiszen az ajkaiak 0-1 arányú győzelmet szereztek Kecskeméten, míg mi sajnos pont nélkül maradtunk itthon a Honvéddal szemben. A végcél számukra és számunkra is a bennmaradás kiharcolása, ennek eléréséhez pedig még nyolc forduló áll rendelkezésre, ezzel együtt pedig 24 bajnoki egységet lehet gyűjteni.

Békéscsaba 1912 Előre - FC Ajka 0-2 (0-0)

A Veszprém vármegyeiek a bajnokság felénél még a 9. helyen álltak, így szó sem volt edzőkérdésről, nyugodtan készülhettek a tavaszra. Igazolások tekintetében sem volt indokolt a teljes vérátömlesztés, így nem merültek bele túlságosan a témába. Érkeztek: Tóth Tamás Vid (Videoton FC Fehérvár, kölcsönben), Nagy Nikolasz (Oberwart), Papp Máté (Illés Akadémia), Jelena Richárd (Kozármisleny, kölcsönben), valamint Makrai Gábor (Kazincbarcika). Távoztak: Bogdán Hunor, Lakatos Márk, Rideg Ábel, Garai Zétény, Gregor Zalán, Rideg Bálint, Lichy Kristóf, Horváth Péter, Forgó Milán, Herjeczki Kristóf és Mészáros Barnabás. A tavaszt viszont négy vereséggel kezdték – kikaptak a Zuglótól, a Videotontól, a Budafoktól és a Honvédtól is -, aztán legyőzték 2-1 arányban a Szentlőrincet, majd ismét kikaptak a Csákvártól, ez pedig Csábi József ajkai karrierjének végét jelentette. A Kecskemét elleni mérkőzésre már Gaál Bálint asszisztens edző készítette fel az együttest, ami annyira jól sikerült, hogy idegenben legyőzték a pillanatnyilag bronzérmes Kecskemétet – tehát győzelemből és új impulzusoktól, valamint motivációval feltöltődve várják csapatunk érkezését.

Békéscsaba 1912 Előre - FC Ajka 3-0 (1-0)

Ezzel együtt a sorminta alapján elméletben békéscsabai győzelemnek kellene következnie, annál is inkább hiszen együttesünk 2026-os idegenbeli teljesítménye szerencsére igencsak feljavult, ráadásul a statisztika is mellettünk áll. A két mérkőző fél eddig 14 alkalommal találkozott, melyből hétszer mi, hatszor pedig ők kerültek ki győztesen, a fennmaradó egyetlen alkalommal pedig döntetlen eredmény született. Mindez azt is jelenti, hogy mindkét csapat inkább a győzelemre szokott játszani, tehát jó eséllyel számíthatunk ezúttal is gólra vagy gólokra. Törlesztenivalónk is akad, hiszen legutóbbi találkozásunk alkalmával 2025. szeptember 28-án nagyon sima 0-2 arányú vereséget szenvedtünk Békéscsabán. Utolsó, egyik legnagyobb győzelmünket 2024. augusztus 4-én arattuk ellenük, amikor 3-0 arányban tudtunk győzni Békéscsabán. A motiváció, az apropó és a formajavulás is mind-mind azt támasztja alá, hogy van keresnivalónk Ajkán és reméljük ezen tényezők, valamint a csillagok állásának összessége győzelmet, ezáltal újabb három pontot hoz majd a konyhára.

Sérültjeink sajnos továbbra is vannak, de jó eséllyel már visszatérők is lehetnek, tehát talán-talán lassanként ebből a szempontból is kiegyenesedünk. Borsos Filip és Zsolnai Richárd számára egyáltalán nem lesz idegen a terep, hiszen korábban éppen az ajkai kispadot erősítették. Érdemes lesz kiemelt figyelmet szentelni a Cipf Dominik (3 gól), Csizmadia Zoltán (3 gól) duónak, de Katona István és Mohos Barnabás is már két-két alkalommal talált be az ellenfelek kapujába.

Csató Sándor: – Lassan minden olyan ellenféllel játszottunk már, amelyik az élbolyhoz tartozik, ettől függetlenül ebben az osztályban nincs könnyű mérkőzés. Különösen fontos számunkra az előttünk álló hétvége, hiszen megfelelő eredménnyel nagyot tudnánk előrelépni. Nem őszinte a mosolyunk az Ajka legutóbbi Kecskeméten elért sikere miatt, de így is győzelmi reményekkel kelünk útra és bízunk benne, hogy tudjuk hozni azt a stabil teljesítményt, ami tavasszal idegenben rendre jellemzi csapatunkat. Úgy tűnik, hogy következő ellenfelünk jól jött ki az edzőcseréből, bár úgy vélem Csábi József nagyszerű szakember és sikerült felhoznia a csapatot, miután helyzetbe került. Akadnak kisebb sérüléssel bajlódó játékosok keretünkben, betegünk is volt, de összességében megvagyunk létszámra és minőségre is. Ami a találkozót illeti, harcos és küzdelmes kilencven percre számítok, fontos lehet majd, hogy ki szerzi meg az első gólt. Ha okosan, higgadtan és fegyelmezetten játszunk, lehet esélyünk céljaink megvalósítására.

Az FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Gaál Ákost, segítőiként Király Zsoltot és Kulman Tamást, tartalék játékvezetőként pedig ifj. Hartung Vilmost akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival 2026. március 8-án, a Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre 0-3 mérkőzésen tartalék játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 764 sárga- és 37 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Színes lapok miatt csapatunknál Fodor Tibor asszisztens edző még mindig eltiltását tölti, vendéglátóink keretében viszont nincs senki szankcionálva. Veszélyeztetett helyzetben azonban többen is vannak, hiszen 4-4 sárga cédulával bír: Bacsa Benjamin, Csizmadia Zoltán, Mohos Barnabás, Hodonicki Márk és Mikló Roland is.

A bajnoki táblázatot a Honvéd vezeti 48 ponttal, mögötte a Vasas áll a második helyen 46 egységet gyűjtve, a Kecskemét pedig 36 ponttal a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. Kieső helyeken jelenleg a Szentlőrinc (15.), valamint a Soroksár (16.) állnak.

A hét történéseihez tartozik még, hogy a Szentlőrinc csapatától távozni kényszerült Visinka Ede, két nappal később pedig Márton Gábor csatlakozott, aki a szakmai munkát sportigazgatóként segíti a jövőben.

A válogatott szünetben 2026. március 27-én (péntek) 13:00 órától Mezőkövesden lépünk majd pályára felkészülési mérkőzésen.

A mérkőzésről elérhető majd élő közvetítés (live stream) az alábbi hivatkozás alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=YZxmNjut-Zs

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 23. fordulóját 2026. március 22-én (vasárnap) 14:00 órától Szentlőrinc – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, BVSC-Zugló – Mezőkövesd Zsóry FC, Budafoki MTE – Tiszakécskei LC, Karcagi SC – Budapest Honvéd FC, 15:00 órától Videoton FC Fehérvár – HR-Rent Kozármisleny, FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre, Aqvital FC Csákvár – Kecskeméti TE, valamint 17:00 órától Vasas FC – Soroksár SC párosításokban rendezik meg.

Az előrejelzés szerint Ajka térségében vasárnap erősen felhős, szeles nap várható, a legmagasabb hőmérséklet pedig +14 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2026. március 22-én (vasárnap) kereken 18 órakor nyugszik.

Arra biztatjuk közönségünket, hogy amennyiben módjukban áll, utazzanak el a mérkőzésre és szurkoljanak a srácoknak! Köszönjük!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


MérkőzésNO AI!

Információk: FC Ajka – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2026. március 22. (vasárnap) 15:00 óra

Helyszín: Ajka, Ajkai Városi Sportcentrum

Cím: 8400 Ajka, Sport u. 16.


Belépőjegy információk:

A felnőtt jegyek 2.000,- forintba, a diák-nyugdíjas tikettek 1.000,- forintba kerülnek. Tizennégy éven aluliaknak és hölgyeknek ingyenes a belépés. A jegyeket csak a mérkőzés napján a vendég pénztárban lehet készpénzért megváltani. A jegyvásárláshoz nem szükséges személyi igazolvány és/vagy szurkolói kártya. A pénztárak 14:00 órakor nyitnak.


Stadion:


Térkép:


Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC

Békéscsaba 1912 ElőreBudapest Honvéd FC

Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026.
22. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC

0-2 (0-0)

KÖVESD INSTAGRAM OLDALUNKAT IS!


Időpont: 2026. március 14. (szombat) 14:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Játékvezető: Kovács Imre

Asszisztensek: Becséri Gergely, Nagy Viktor

Tartalék játékvezető: Katona Balázs

Békéscsaba: Póser Dániel (90), Borsos Filip (07), Zsolnai Richárd Tibor (09), Igricz Mihály (13), Mikló Roland (19), Kuzma Hunor Álmos (22), Kelemen Dávid (28), Major Gergő György (33), Kotula Máté (37), Pintér Bence (40), Sármány Kristóf (70). Cserék: Takács János (12), Tóth Patrik (73), Szabó Bálint (05), Avramucz Dávid (08), Ésik Ákos (11), Hodonicki Márk (16), Viczián Ádám (23), Kóródi Nándor (27), Daru Bence (29), Papp Áron (72), Nagy Richárd (88).
Vezetőedző: Csató Sándor

Honvéd: Tujvel Tomas (83), Szabó Alex (04), Csontos Dominik Zoltán (05), Gyurcsó Ádám (09), Hangya Szilveszter (11), Pinte Patrik (17), Kesztyűs Barna (19), Medgyes Zoltán Henrik (23), Ujváry Ferenc (36), Szamosi Ádám Szabolcs (40), Baki Ákos (44). Cserék: Dúzs Gellért (01), Papp Lőrinc Andor (31), Zuigéber Ákos Lajos (07), Csonka Bonifác (15), Varga Kevin (21), Gáspár Dávid János (35), Nyers Ádám (37), Somogyi Tamás (43), Szabó Tibor (47), Kovács Erik (75), Varga Bence (77).
Vezetőedző: Feczkó Tamás

Gól Gólszerzők: Medgyes Zoltán Henrik (52. perc), Zuigéber Ákos Lajos (82. perc).

Sárga lap Sárga lap: Kelemen Dávid (80. perc), Kuzma Hunor (80. perc), Csató Sándor (82. perc), Baki Ákos (87. perc), Zuigéber Ákos Lajos (92. perc).

Nézőszám: 1.650


A mérkőzés előtt Barkász Sándor többségi tulajdonos köszöntötte Póser Dánielt, aki az elmúlt vasárnap lépett századik alkalommal lila-fehér mezben pályára. Csapatunk tiszta fehérben, míg a vendégek a hagyományos piros-fekete szerelésben léptek pályára igen szép létszámú közönség előtt. Csató Sándor egy helyen változtatott a múlt heti Budafok elleni kezdő összeállításon: Balla helyett Igricz kapott ezúttal lehetőséget. Az első tíz percben próbált meglepni minket a Honvéd, de jól álltuk a sarat, igaz Póser kapusnak többször is játékba kellett avatkoznia. Főképp a mezőnyben futballoztak a csapatok a folytatásban, nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. A 27. percben Boros lépett ki egy labdával, végül szerelték – több volt a lehetőségben. A 36. percben Major fejelt, de Tujvel kapusnak csemege volt. A 38. percben Csontos szabadrúgása okozott riadalmat a hazai kapu előtt, végül sikerült felszabadítani. A 39. perc végén Sármányt indították majdnem jó ütemben, de sajnos lest mutatott az asszisztens. A 44. percben a Honvéd végezhetett el sarokrúgást, de végül csabai szabadrúgás lett belőle, így gól nélküli döntetlennel mehettek szünetre a csapatok.

Békéscsaba 1912 Előre - Budapest Honvéd FC 0-2 (0-0)

Fotó: Bencsik Ádám

A félidőben egyik mester sem változtatott. A 47. percben Sármány lőtt a kapu elé egy labdát, Zsolnai tette bele a labdát, de elakadt egy védőben. A 48. percben Póser kapust inzultálták a vendég drukkerek, ezért állt a játék. A 49. percben betalált a Honvéd, de lest mutatott az asszisztens, így nem változott az eredmény. Az 52. percben Kelemen és Kuzma nem értette meg egymást, a lehetőséget Medgyes használta ki és a hálóba gurította a labdát (0-1). Az 54. percben Hangya lépett el a szélen és lőtt, de szerencsére az oldalhálóban kötött ki a labda. Az 58. percben Ésik, Hodonicki és Viczián lépett pályára Sármány, Major, valamint Igricz helyett. A 64. percben újabb csere csapatunknál: Borsos helyén Daru folytatta. A 68. percben a Honvéd is két helyen változtatott. A 75. percben újabb változtatások következtek: Medgyes helyén Varga, valamint Pintér Bencét Papp Áron váltotta. A 81. percben igen jó helyről végezhetett el szabadrúgást a vendég csapat, a lehetőséget Zuigéber váltotta gólra, ezzel megduplázta előnyét a Honvéd (0-2). A játékvezető négy percet hosszabbított a mérkőzés végén, de a ráadás ideje alatt már nem változott az eredmény.

Feczkó Tamás: – Amiért jöttünk az sikerült, megnyertük a mérkőzést. Úgy léptünk pályára, hogy domináljunk, az első félidő feléig ez működött is, azután kiegyenlítődött a játék. A szünetben megbeszéltük, hogy min kell változtatni és örülök annak, hogy gyorsan sikerült is gólt szerezni. Ezután több nagy bedobása volt a hazai csapatnak, amiből veszélyeztettek, de a kapusunknak a kilencven perc alatt egyszer sem kellett védenie.

Csató Sándor: – Csalódott vagyok, mert a múlt heti győzelem után azt vártam, hogy legalább egy döntetlent ki tudunk harcolni hazai pályán, ám a második félidő elején sajnos kaptunk egy buta gólt. Hiába játszottunk jól az első félidőben, a másodikban alaposan visszaestünk. A Honvéd jobb csapat, más célokért küzd.

Összességében elmondható, hogy halovány játékkal, de helyzeteiket maximálisan kihasználva győzött a Honvéd. Sajnos komolyabb nehézséget nem tudtuk a piros-feketék elé gördíteni ezen a napon, a jobb erőkből álló, feljutásra pályázó csapat tudta megszerezni a három pontot.




Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:

Mérkőzés információkJegyzőkönyv

Tabella


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Beharangozó: Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC

A nemzeti ünnep miatt a szokásosnak nevezhető vasárnap helyett, 2026. március 14-én (szombaton) 14:00 órától fogadjuk a jelenlegi listavezető Budapest Honvéd FC együttesét a Kórház utcai Stadionban.

Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC

A Merkantil Bank Liga 22. fordulója következik, amely azt is jelenti, hogy kilenc forduló maradt vissza az idényből, ezáltal összességében még 27 bajnoki pont szerezhető. Soknak tűnik, de mégsem az, hiszen minden egyes apró pontért vérre menő küzdelem folyik a másodosztályban. Mindenki szeretne minimum bennmaradni, de még inkább előrébb lépni a táblázaton, hogy a tagság megőrzése nyugodt körülmények között sikerülhessen. Aztán vannak csapatok, akik teljesen más dimenzióban, generálisan különböző célt tűztek ki maguk elé. Ilyen például következő ellenfelünk is, akik jó eséllyel a feljutás egyik várományosai. Bár láttuk azért az előző fordulóban, hogy ők is verhetők, hiszen a Kecskemét a Bozsik Arénában tört borsot az orruk alá és 0-1 arányú győzelmet aratott. Ezáltal nem tudtak elnyúlni a Vasas elől, akik továbbra is a nyomukban loholnak, hiszen lemaradásuk jelen esetben mindössze kettő pont. Az első osztályú tagságért folyó küzdelemben mi még nem írnánk le sem a Kecskemétet, sem a Mezőkövesdet – bár feljutásukhoz azért már jó adag szerencsére is szükség lenne. Ettől függetlenül tudjuk milyen a foci – sorolhatnánk a szokásos frazeologizmusokat -, bármi megtörténhet, ráadásul ismerjük Murphy törvényeit is, úgyhogy érzéseink szerint lesznek még meglepetések, furcsaságok a hátralévő időben.

Budapest Honvéd FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-0 (3-0)

Fotó: honvedfc.hu

Ami viszont közvetlenül minket érdekel, hogy olyan csapat érkezik a Viharsarokba, amely sűrű menetrendben volt, mert szombat-csütörtök-hétfő ritmusban kellett pályára lépniük, most pedig Békéscsabán folytatják úgy, hogy egy nappal kevesebb idejük van regenerálódni, mint nekünk és az sem mellékes, hogy a hazai pálya előnye is nálunk lehet. Mondhatni jó sorozatban vagyunk, a budafoki háromgólos győzelem létfontosságú volt, de önbizalom és határozottság szempontjából sem elhanyagolható egy ilyen siker, tehát bizakodva és eltökélten lépünk majd pályára – ez egészen biztos! A mérkőzés iránti érdeklődés jelentős, tehát jó eséllyel telt ház közeli állapot lehet és közönségünk biztatása hatalmas segítség. Természetesen vendégeink és szurkolóik is készülnek, a vendég szektor a Honvéd szimpatizánsokkal lesz tele – de jól van az így, ízig-vérig valódi labdarúgó mérkőzésre van tehát kilátás, parázs hangulattal és megfelelő hőfokkal! Ez kell!

Budapest Honvéd FC - Békéscsaba 1912 Előre 3-0 (3-0)

A Honvéd eddigi mérlege lehengerlő, így a 14 győzelem, 3 döntetlen és 4 vereség birtokában nem véletlenül vezetik a tabellát. A két mérkőző fél közös történelme főképp az első osztályú mérkőzésekből merít, hiszen abban a ligában már 55 alkalommal találkoztunk. A másodosztályban viszont még egyszer sem tudtuk legyőzni őket, két vereség mellett mindössze egyetlen döntetlenre (1-1) futotta 2024. október 27-én. Mindez azt is jelenti, hogy van törleszteni valónk, van motivációs tényező, de természetesen reálisan nézve a dolgokat egy hasonló döntetlen eredménnyel talán most is megelégednénk. Viszont aki mer, az nyer, tehát nem kell kishitűnek lennünk – vesztett már a Kórház utcában más, nálunk jóval magasabban jegyzett csapat is! Na, és tegyük azt is hozzá, hogy az összesített mérleg tárgykörből nem maradhat ki a történelmi 1988. június 13-i kupadöntő, melyet 3-2 arányban mi nyertünk meg, amely egyben a Békéscsaba 1912 Előre eddigi legnagyobb sikere is – ez kétségtelen! Utolsó találkozásunk alkalmával sem játszottunk teljesen alárendelt szerepet, hiszen a 2025. szeptember 21-én 2-1-re végződött találkozón is volt keresnivalónk.

Csató Sándor: – Nagyon erős kerettel rendelkezik a Honvéd, az utóbbi évben szépen építkeztek. Jók pontrúgásban és kontrajátékban is, így nekünk elsősorban ezeknek az elemeknek a kioltására kell majd különös hangsúlyt fektetnünk. Feljutásra áll és bajnoki címre tör, nyilván nem engedhet meg magának sok botlást, de mi azon leszünk, hogy még izgalmasabbá tegyük az éllovasok versenyét, ezzel pedig saját helyzetünket is javítsuk. Jó érzés, hogy idén fut a szekér házon kívül, de hazai pályán is nagyon fontos lenne nyerni végre. Utóbb két nagyon jó csapattal szemben maradtunk alul a Kórház utcában és nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy most egy újabb kiemelkedő rivális vár ránk. A Videotonnal szemben jól játszottunk, mégis kikaptunk. Budafokon inkább a célfutball vezetett minket a nagyon fontos három ponthoz, így most is ebben bizakodunk – szeretnénk meglepetést okozni.

Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC mérkőzés játékvezetőjeként Kovács Imrét, segítőiként Becséri Gergelyt és Nagy Viktort, tartalék játékvezetőként pedig Katona Balázst akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival 2024. szeptember 29-én, a Békéscsaba 1912 Előre – Szentlőrinc 2-1 mérkőzésen szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása során eddig 744 sárga- és 27 piros lapot használt fel. Hasznos munkát, jó mérkőzést kívánunk!

Színes lapok miatt Fodor Tibor asszisztens edzőnk továbbra is eltiltás alatt áll, vendégeinknél pedig Kállai Kevin a Kecskemét elleni mérkőzés 95. percében begyűjtött piros lapja miatt szintén csak a lelátóról szemlélheti az eseményeket – hiszen az aktuális fegyelmi határozat szerint négy soron következő mérkőzésre tiltották el. Sérültjeink sajnálatos módon továbbra is vannak – jó eséllyel ezzel már együtt kell élnünk -, így mindig akad olyan körülmény, amely miatt szükség van az újratervezésre.

A bajnoki táblázatot a Honvéd vezeti 45 ponttal, mögötte a Vasas áll a második helyen 43 egységet gyűjtve, a Kecskemét pedig 36 ponttal a feljutó pozíciók mögött a bronzérmes helyet foglalja el egyelőre. A tabella végén a Békéscsaba  (13. hely), a Budafok (14. hely), a Soroksár (15. hely), valamint a Szentlőrinc (16. hely) állnak.

A hét kiemelt eseményeihez tartozik, hogy az FC Ajka megvált Csábi József vezetőedzőtől, ezért a csapatot Gaál Bálint készíti fel a soron következő Kecskemét elleni találkozóra. Ne felejtsük el, hogy közvetlenül a válogatott szünet előtt, 2026. március 22-én Ajkára utazunk.

Természetesen ezúttal is elérhető majd élő közvetítés, hiszen a Békéscsabai Médiacentrum a helyszínről tudósít majd az alábbi elérhetőség alatt:

https://www.youtube.com/watch?v=DzvTIXwtZ9g

A Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026-ös szezon 22. fordulója 2026. március 14-én (szombat) 14:00 órától Karcagi SC – Budafoki MTE, Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC, 15:00 órától Tiszakécskei LC – Videoton FC Fehérvár, HR-Rent Kozármisleny – BVSC-Zugló, Kecskeméti TE – FC Ajka, Aqvital FC Csákvár – Szentlőrinc, 17:00 órától Soroksár SC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia, valamint 2026. március 16-án (hétfő) 20:00 órától Mezőkövesd Zsóry FC – Vasas FC párosításokban kerül megrendezésre.

Az előrejelzés szerint Békéscsaba térségében szombaton gyengén felhős, szeles időjárás valószínűsíthető, a legmagasabb hőmérséklet +19 Celsius fok körül alakulhat. A Nap 2026. március 14-én (szombaton) 17 óra 48 perckor nyugszik.

Arra biztatunk mindenkit, hogy látogasson ki szombat délután a mérkőzésre és szurkoljon a srácoknak!

Hajrá Lilák!

M.B.


Figyelmükbe ajánljuk második csapatunk következő mérkőzését is, hiszen 2026. március 14-én (vasárnap) 14:00 órától – éppen egy időben az első csapat meccsével – Monoron lépnek pályára!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.


MérkőzésNO AI!

Válts belépőjegyet előre!

Felhívjuk szurkolóink, vendégeink és az érdeklődők figyelmét, hogy érdemes elővételben megváltani a 2026. március 14-én (szombat) 14:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC Merkantil Bank NB II Liga 2025/2026. 22. forduló labdarúgó mérkőzésre érvényes belépőjegyeket!

Békéscsaba 1912 Előre – Budapest Honvéd FC

Mivel az érdeklődés már most igen jelentős, így mindenképpen javasoljuk, hogy váltsák meg előre belépőjüket, hogy elkerülhessék a felesleges sorban állást! Az Előre Székház első emeletén található gazdasági irodában munkanapokon 08:00 és 16:00 óra között lehet megvásárolni a hazai szektorokba érvényes jegyeket. A mérkőzés biztonsági szempontból alap fokozatú, így mindenféle azonosítás nélkül lehet belépőjegyet váltani – azaz nem szükséges hozzá személyazonosításra alkalmas igazolvány. Egy személy akár több jegyet is vásárolhat egyszerre, tehát nincs semmiféle limitáció. A megváltott szezonbérletek természetesen érvényesek. A mérkőzés napján a pénztárak 13:00 órakor, tehát egy órával a meccs kezdési időpontja előtt nyitnak majd. Figyelem: amennyiben megtelik a lelátó, tehát amikor annyi belépőjegy kerül eladásra ahány szabad ülőhely rendelkezésre áll, akkor a pénztárak bezárnak és már nem fogunk tudni több látogatót beengedni!

Online módon NEM értékesítjük a belépőjegyeket és Békéscsabán elővételben kizárólag a hazai részbe lehet jegyet vásárolni! A vendég szektorba csak elővételben, Budapesten lehetséges belépőket vásárolni és amennyiben a mérkőzés előtt elfogynak a vendég szektorba érvényes belépők, akkor a meccs napján ki sem nyit a vendég pénztár.

Teljes árú belépőjegyet természetesen annak is váltani kell, aki csak a második félidőre érkezik – tehát ingyenes bejutás, vagy bármilyen más kedvezményes lehetőség nincs. A mérkőzések megtekintése 15 éven aluliak és 65 éven felüliek részére is díjtalan. Felhívjuk a figyelmet, hogy a belépőjegyek csak egyszeri belépésre jogosítanak, tehát ha valaki kimegy a stadionból a mérkőzés ideje alatt bármilyen okból, már nem fog tudni visszajönni azzal.

Vendég szurkolók figyelmébe ajánljuk, hogy a vendég szektor befogadóképessége jelenleg 216 fő, így maximálisan ennyi belépőjegy értékesíthető.

Figyelmükbe ajánljuk az alábbi kapcsolódó hivatkozásokat, melyek segítségével weboldalunkon minden szükséges információt részletesen és mindenre kiterjedően elérhetnek.

Töltsük meg a lelátót és szurkoljunk együtt a srácoknak! Ne maradj otthon, nem érdemes!

Hajrá Lilák!


Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.