A felnőtt belépők 1.500,- forintba, míg a diák-nyugdíjas tikettek 1.000,- forintba kerülnek. A belépőket személyesen a mérkőzés előtt a stadion pénztárában vagy elővételben online módon is meg lehet váltani az alábbi elérhetőség alatt.
A vendég szektor a Szent Borbála út felől közelíthető meg. Kapunyitás 16:00 órakor. A jegypénztárban és a büfében csak készpénzt tudnak elfogadni.
Élő közvetítés:
Mivel továbbra is igény mutatkozik rá – több külföldön élő és/vagy dolgozó szurkolónk is kérte -, ezért a mérkőzést élőben közvetítjük YouTube csatornánkon az alábbi elérhetőség alatt, az egész világon díjmentesen és kódolatlanul elérhető módon.
Békéscsaba: Uram János (26), Harsányi István (11), Hodonicki Márk (16), Hursán György (17), Mikló Roland (19), Fazekas Lóránt (21), Kuzma Hunor Álmos (22), Viczián Ádám (23), Albert István (25), Kóródi Nándor (27), Czékus Ádám (37). Cserék: Póser Dániel (90), Szabó Bálint (5), Vólent Roland (10), Kovács Kolos (20), Márkus Attila Márk (29), Gyenti Kristóf (42), Ferencsik Bálint Donát (66), Sármány Kristóf (70), Kővári Róbert (77), Pelles Patrik András (78). Vezetőedző: Csató Sándor
Budafok: Dúzs Gellért (1), Oláh Bálint (5), Zuigéber Ákos Lajos (7), Kovács Dávid (10), Németh Márió (15), Sztojka Dominik Balázs (18), Rehó Bálint Brúnó (20), Lorentz Márton (26), Kalmár Olivér (33), Fekete Máté (37), Merényi Ádám (77). Cserék: Horváth András (29), Ecseri Máté (30), Nándori Botond (6), Rétyi Róbert (8), Elek Bence (9), Horváth Olivér Szabolcs (11), Vasvári Zoltán (13), Horgosi Donát (14), Szűcs Patrik Péter (21), Kun Bertalan (48), Miszlai Levente (51). Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Kovács Dávid (42. perc), Czékus Ádám (45. perc), Szabó Bálint (90. perc).
Sárga lapok: Mikló Roland (22. perc), Kalmár Olivér (77. perc), Ferencsik Bálint Donát (86. perc), Szabó Bálint (90. perc).
Nézőszám: 870
A mérkőzés előtt Barkász Sándor – többségi tulajdonosunk Hodonicki Márkot köszöntötte az első csapatunban századik bajnoki mérkőzésén pályára lépése alkalmával.
Fotó: Kiss Zoltán
Négy helyen változott a kezdő összeállításunk az előző hetihez képest: Póser, Gyenti, Kovács Gergő és Tóth Máté helyett Uram, Harsányi, Kuzma, valamint Czékus kapott lehetőséget. Jó felfogásban kezdtük a mérkőzést, a kapu elé szegeztük a vendégeket és több lehetőségünk is adódott a gólszerzésre. Főképp szabálytalanságok árán sikerült csak megállítani a támadásainkat, de egyelőre a színes lapokhoz nem nyúlt a játékvezető. Az első 15 perc után alábbhagyott a lendület, sajnos nem sikerült megszerezni a vezetést. A 22. percben egy rosszul sikerült szerelés miatt Mikló sárgult be. A 28. percben egy szabadrúgás variáció végén Fazekas szerezhetett volna gólt, de Dúzs kapus felszedte a labdát. A 33. percig kellett várni az első vendég sarokrúgásra, szerencsére nem okozott különösebb veszélyt. Ettől kezdve viszont átvette az irányítást a Budafok és gyakorlatilag beszorultunk a kapunk elé, aminek meg is lett az eredménye. A 42. percben szinte a semmiből szerzett vezetést a vendég csapat, Kovács Dávid kapott nagyszerű indítást és higgadtan gurított Uram mellett a kapuba (0-1). Szerencsére gyorsan jött a válasz, egy pontrúgás után Czékus elé pattant a labda, aki könyörtelenül lőtt a felső sarokba (1-1).
Fotó: Kiss Zoltán
A szünetben egyik mester sem változtatott. Jobban jött ki a második játékrészre a vendég csapat, legalábbis az első néhány perc ezt tükrözte. A 48. percben egy beadást követően Mikló fejjel tudott menteni, óriási lehetőség volt. Az 52. percben hatalmas fejpárbaj a budafoki kapu előtt, Dúzs kapus csak üggyel-bajjal tudott menteni. Az 54. percben Czékus vált le védőjéről és cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd Kóródi felé passzolt, akit sajnos lesen talált a labda – sokkal több volt a lehetőségben. Az 58. percben egy szöglet után Hursán tűzte rá a kipattanót, Dúzs kapus hatalmas bravúrral mentett. A fordulásból Merényi került a kontra végén helyzetbe, de csúnyán fölé lőtte a játékszert. A 63. percben Csató Sándor hármas cserét határozott el: Hursán, Kóródi és Harsányi helyett Sármány, Szabó és Kővári léphetett pályára. A 66. percben Mészöly Géza is reagált: Kovács Dávid és Merényi Ádám helyén Rétyi Róbert és Vasvári Zoltán folytathatta. A 73. percben Sztojka szabadrúgása okozott riadalmat a hazai közönség soraiban, de Uram kapus védte a löketet. A 76. percben újabb csere csapatunknál: elhagyta a pályát Kuzma Hunor, helyette Ferencsik kapott még negyed órát. A 78. percben Sármány szabadrúgása pár centivel kerülte el a ficakot, jó próbálkozás volt. A 83. percben lapot húztunk: Hodonicki helyett Vólent lépett pályára. A 84. percben Miklót ütközték le nagyon csúnyán, ápolás miatt állt a játék. A 88. percben Kalmár jöhetett pihenni, helyette Nándori fejezhette be a mérkőzést. A 90. percben jött slusszpoén, Szabó Bálint nagyszerű cserének bizonyult, aki egy szabadrúgásból kilőtte a jobb felső sarkot (2-1).
Az utolsó utáni másodpercben még Rehó fejében volt az egyenlítés, de szerencsére mellé bólintott, ezzel rettentően fontos győzelmet arattunk.
Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:
FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY HAZAI SZURKOLÓINK SZÁMÁRA KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TOVÁBBRA IS LE VAN ZÁRVA!
Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.
Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (3-as kapu a Ligetben) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (személyazonosításra szolgáló arcképes igazolvány). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!
Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek. Előre egyeztetés esetén (legalább 24 órával a mérkőzés kezdete előtt) kerekesszéket is rendelkezésre tudunk bocsájtani.
VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.
Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!
Várjuk Önöket, szurkoljunk közösen – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!
Megközelítés:
A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől (gépjárművel): Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca. Tömegközlekedési eszközként a 8V jelzésű autóbuszt javasoljuk. A részletes menetrend elérhető a következő hivatkozás alatt: https://www.volanbusz.hu/hu/menetrendek/helyi-jaratok/bekescsaba
Ingyenes wifi:
A Kórház utcai Stadion lelátóin ingyenesen elérhetik és használhatják a Internetet. A WIFI4EU SSID jelzésű hálózatra csatlakozva, a Vendég (Guest) bejelentkezést kiválasztva már hozzá is férnek az ingyenes Internethez.
Térkép:
Vendég szurkolók:
A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található (Kórház és Dedinszky utca sarok) őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, már csak a 2-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre.
Vasas: Kiss Ágoston Álmos (1), Pávkovics Bence Gábor (4), Berecz Zsombor (13), Doktorics Áron (14), Hidi M. Sándor (15), Otigba Kenneth Karim (34), Baráth Botond (36), Barkóczi Barnabás (46), Tóth Milán László (77), Urblík Jozef (88), Németh Barnabás Csongor (92). Cserék: Molnár Zsombor (31), Bodnár Gergő János (2), Lehoczky Roland Patrik (5), Radó András (7), Zimonyi Dávid (9), Szánthó Regő (18), Ódor Máté (20), Kapornai Ákos Bertalan (21), Rácz Barnabás (78), Molnár Csaba Milán (89), Cseke Benjámin (94), Pintér Attila Filip (95). Vezetőedző: Pintér Attila
Békéscsaba: Póser Dániel (90), Kovács Gergő (3), Tóth Máté (6), Hodonicki Márk (16), Hursán György (17), Mikló Roland (19), Fazekas Lóránt (21), Viczián Ádám (23), Albert István (25), Kóródi Nándor (27), Gyenti Kristóf (42). Cserék: Uram János (26), Szabó Bálint (5), Vólent Roland (10), Harsányi István (11), Kuzma Hunor Álmos (22), Márkus Attila Márk (29), Ferencsik Bálint Donáth (66), Sármány Kristóf (70), Kővári Róbert (77), Pelles Patrik András (78), Rácz Balázs (98). Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerzők: Hursán György (10. perc), Tóth Milán (13. perc), Németh Barnabás (33. perc), Radó András (94. perc).
Sárga lapok: Kovács Gergő (12. perc), Viczián Ádám (17. perc), Németh Barnabás Csongor (35. perc), Mikló Roland (41. perc), Urblík Jozef (53. perc), Hursán György (59. perc), Berecz Zsombor (73. perc), Baráth Botond (90. perc), Hidi M. Sándor (90+3. perc).
Három helyen változott a kezdőnk a múlt hetihez képest: Uram, Kuzma és Czékus – aki meghúzódott – helyett ezúttal Póser, Albert és Kovács Gergő kapott lehetőséget. A piros-kék mezben pályára lépő hazaiak kezdték a találkozót. Letámadott a Vasas és az 5. percben máris Berecz előtt adódott lehetőség. A 8. percben egy hazai szabadrúgás kombináció után Póser védett hatalmasat. A 10. percben Viczián beadása után Hursán fejelt a kapuba, ezzel megszerezte szezonbeli első találatát – gyakorlatilag az első lehetőségünket gólra is váltottuk (0-1). Két perccel később büntetőhöz jutott a házigazda, miután Kovács Gergő buktatta Tóth Milánt a tizenhatoson belül. A szenvedő fél hidegvérrel értékesítette a tizenegyest, ezzel sajnos igen gyorsan egyenlített a Vasas (1-1). A 21. percben hagytuk lőni Berecz Zsombort, aki gyakorlatilag mindenkitől zavartalanul lőtt egy kapufát, nagy szerencsénk volt. A 27. percben Barkóczi centerezett, de védőink lefülelték. A 30. percben ismét az előbb említett Vasas játékos okozott zavart, szerencsére sikerült blokkolnunk a próbálkozást. A 33. percben Tóth Milán tudta megverni Gyenti Kristófot, majd középre passzolt, Németh Barnabás pedig akadálytalanul passzolt a kapunkba (2-1). A 37. percben Tóth Máté ápolása miatt állt a játék, akit le is kellett cserélni a 41. percben, helyére Szabó Bálint érkezett. A két perc hosszabbításban már nem változott az eredmény, így Vasas előnnyel vonulhattak szünetre a felek.
Fotó: Vasas FC
A második játékrészt mi kezdtük és egyelőre egyik csapat sem változtatott. Az 50. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után ismét Németh veszélyeztetett, szerencsére a kapáslövése jóval a kapunk fölé szállt. Továbbra is támadásban maradt a Vasas, szerették volna lezárni a találkozót. Az 59. percben újabb szabadrúgás kombináció után Pávkovics került helyzetbe. A 61. percben kettős csere csapatunknál: Kovács Gergő és Gyenti helyett Kuzma és Sármány lépett pályára. A folytatásban némileg leült a mérkőzés, a Vasas visszavett a tempóból és tudatosan átengedte a területet. A 71. percben aztán egy gyors kontrát követően Barkóczi lőtt kapura, Pósernek kellett nagyot védeni, a kipattanónál pedig Hodonicki mentett gyakorlatilag a gólvonalról. A 72. percben két helyen változtatott Pintér mester. A 74. percben egy hatalmas védelmi hibát követően Kóródi egyenlíthetett volna, sajnos fölé ment a löket. A 75. percben Sármány lépett ki a szélen, de addig kezelgette a labdát, amíg odalett a lehetőség – sokkal több volt a helyzetben. A 76. percben egy szöglet után Szabó Bálint tette kapura a labdát, sajnos fölé ment. A 80. percben Hursán és Kóródi helyett Harsányi, valamint Márkus kapott még lehetőséget. A 83. percben a gólszerző Tóth Milánt Radó András váltotta a pályán. A folytatásban már csak a védekezésre koncentrált a házigazda. A 89. percben Harsányi végezhetett el igen jó helyről egy szabadrúgást, de a kapu fölé lőtte a labdát. A három perc hosszabbításban még cserélt egyet a Vasas, ráadásul Radó semmiből szerzett találatával bevitték a kegyelemdöfést is (3-1).
Csató Sándor:– Sajnálom ezt a mérkőzést, a vezetésünk után nem lett volna szabad ilyen gyorsan gólt kapni. A második félidőben a játékunk rendben volt, akadt egy nagy ziccerünk, melyet illett volna értékesíteni. Több lehetett volna ebben a meccsben.
Pintér Attila:– Nagyon kulturált futballt játszó Békéscsabát győztünk le. Jó mérkőzés volt, sok helyzetünk, kapufánk volt a három gól mellett. A vége egy pillanatra meleg lett, de a sors igazságtalansága lett volna, ha nem nyerünk.
Ezzel az eredménnyel a Vasas fellépett a második feljutó pozícióba, mi viszont igen nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen a Gyirmót 4-1 arányban legyőzte a Tatabányát, így a 15. helyre csúsztunk vissza a táblázaton.
Mérkőzés információk, esemény, jegyzőkönyv, tabella:
Az online jegyértékesítés megkezdődött, ahol nincs szükség személyes adatok megadására sem, hiszen a mérkőzés normál biztonsági besorolású.
Helyszíni vásárlás esetén a belépőjegyeket egységesen 2.000 forintért, online vásárlás esetén 1.500 + 499 forint kezelési költség áron lehet megvásárolni.
14 év alatti gyermekeknek a belépés ingyenes, de egy nulla forintos, úgynevezett technikai jegyet nekik is ki kell váltani.
Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM vállal felelősséget abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az aktuális mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési sajátosságokért NEM vállalhatunk felelősséget. Megértésüket és türelmüket köszönjük!
Közösségi média