Március hónap első szerdáján (2018. 03. 07.) véglegessé váltak a Magyar Kupa negyeddöntőinek párosításai, ezután pedig a Magyar Labdarúgó Szövetség is meghatározta a mérkőzések pontos kezdési időpontjait.
Az időjárási körülmények miatt elmaradt és március 6-án, valamint 7-én pótolt mérkőzések végeredményei értelmében (Paksi FC – Újpest FC 0-2, Sényő-Carnifex FC – MTK Budapest 2-0, Budapest Honvéd – BFC Siófok 2-1) a negyeddöntőbe került az Újpest FC, az MTK Budapest, valamint a Budapest Honvéd is. Meglepetés volt, bár a továbbjutást nem befolyásolta, de eredmény szempontjából mindenképpen figyelemre méltó, hogy 9. forduló második mérkőzésén, az MTK két góllal kapott ki a Sényő együttesétől – összesítésben egyébként 4-2 arányban az MTK jutott tovább).
A 10. forduló első mérkőzéseinek (negyeddöntők) párosításai és időpontjai a következők:
Újpest FC – MTK Budapest
2018. március 13. (kedd) 18:00 óra (élő televíziós közvetítés)
Puskás Akadémia FC – DVTK
2018. március 13. (kedd) 17:00 óra
Budapest Honvéd – DVSC
2018. március 14. (szerda) 16:00 óra (élő televíziós közvetítés)
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre
2018. március 14. (szerda) 17:00 óra
Ebben a fázisban is két mérkőzésen dől el a továbbjutás. A továbbjutás – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától – a következők szerint történik. Az a csapat, amelyik mindkét mérkőzést megnyeri, vagy győzelem és döntetlen eredményeket ér el, vagy egy győzelem és egy vereség esetén pozitív a gólkülönbsége, illetve azonos gólkülönbség esetén idegenben több gólt szerzett, jut tovább. A két mérkőzés rendes játékideje után azonos pontszám és ugyanazon mérkőzés-eredmény esetén a második mérkőzést követően 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Amennyiben a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, a továbbjutást az idegenben szereplő csapat szerzi meg, mivel az idegenben elért gólok döntetlen eredmény esetén, duplán számítanak. Amennyiben a hosszabbításban nem esik gól, akkor a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.
Alapvonali játékvezetők: Takács János, Kulcsár Katalin
Tartalék játékvezető: Szert Balázs
Balmazújváros: Pogacsics Krisztián, Rus Adrián, Habovda Yuriy, Zsiga Ervin, Sigér Dávid, Rudolf Gergely, Jagodics Bence, Andric Nemanja, Batarelo Ante, Vajda Sándor, Eke Uzoma. Cserék: Szécsi Gergő, Tamás László Hunor, Lasha Shindagoridze, Kónya Márk, Harsányi Zoltán, Rácz Ferenc, Irakli Maisuradze. Vezetőedző: Horváth Ferenc
Békéscsaba: Máthé Gábor, Birtalan Botond, Gránicz Patrik, Mészáros Márk, Szatmári István, Nagy István, Király Patrik, Kiss László, Viczián Ádám, Nagy Sándor, Szélpál Norbert. Cserék: Ribánszki László, Zahorán Balázs, Urbin Péter, Tóth Dániel, Hursán György, Babinyecz Balázs, Gyurján Bence. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerzők: Vajda Sándor (23., 51. és 60. perc), Zsiga Ervin (35. perc), Habovda Yuriy (44. perc).
Sárga lapok: Tóth Dániel (56. perc), Kiss László (69. perc), Nagy István (92. perc).
Fotó: balmazfoci.hu
A Békéscsaba kezdte a mérkőzést, és a negyedik percben máris előttünk adódott lehetőség, amikor Szatmári lövését kellett Pogacsics kapusnak hárítania. Egy perccel később Rudolf került helyzetbe, de Máthé a helyén volt. A továbbiakban viszont főképp a mezőnyben fociztak a felek, míg a 23. percben egy beadás után Vajda találatával megszerezte a vezetést a hazai együttes, 1-0. A folytatásban Nagy István révén rögtön egyenlíthettünk volna, nem sok kellett hozzá. A bekapott góltól némileg megzavarodott a Békéscsaba, és egy eladott labda után Zsiga kihasználta az adódó lehetőséget, 2-0. A 44. percben még Habovda Yuriy is betalált, így háromgólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző az első félidő végén.
A szünetben hármat is cserélt Boér Gábor: Szatmári István helyett Gyurján Bence jelentkezett játékra, Viczián Ádámot Urbin Péter, valamint Gránicz Patrikot Tóth Dániel váltotta. A frissítés ellenére továbbra is rosszul folytatódott a mérkőzés számunkra, hiszen az 51. percben Vajda érkezett egy átadásra a jobb oldalon és Máthé kapus mellett a hosszúba gurított, 4-0. Az 56. percben Tóth Dániel sárgult be, majd Andric Nemanja helyett Lasha Shindagoridze kapott lehetőséget. A 60. percben Vajda tovább parádézott és mesterhármast ért el, amikor harminc méterről tekert egy szabadrúgást a kapura, amely a jobb alsó sarokban kötött ki, 5-0. Két perccel később a frissen beállt Shindagoridze tálalt Zsiga elé, aki centikkel lőtt mellé. A 68. percben ismét a grúz légiós pillanatai következtek, de Máthé kapus védte a bombát. A folytatásban Kiss László is sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A 71. percben a mesterhármast elérő Vajdát váltotta Harsányi. A 78. percben Birtalan végezhetett el pontrúgást, de a hazai kapus hárította a lehetőséget. Aztán utolsó cseréjét is kihasználta Horváth mester, amikor Kónya Márk érkezett Rudolf Gergely helyett. A 83. percben elszalasztottunk egy nagy lehetőséget, amikor egy csabai lövés szállt a hazai kapu fölé. A rendes játékidő utolsó előtti percében egy újabb löketet védett Pogacsics kapus, sehogy sem akart összejönni a szépítő találat. A három perc hosszabbításban már nem változott az eredmény, így a hazaiak magabiztos győzelmével zárult a találkozó.
Boér Gábor:– Az első húsz perc még úgy ahogy rendben volt, hiszen egy óriási, ajtó-ablak helyzetet hagytunk ki – ilyen szinten ezt be kell rúgni, különben megbüntetik. A Balmazújváros pedig gyakorlatilag az első lehetőségét kihasználta, ami a mi hatalmas hibánkból adódott. Olyan szituációból kaptuk a gólt, amelyet sokszor átbeszéltünk már korábban is. Ezután pedig magunkat végeztük ki, hiszen mi adtuk az ellenfélnek a gólokat, amelyeket természetesen meg is érdemeltek. Nagyon rossz felfogásban, hitehagyottan játszottunk. Nyilván a saját felelősségemmel is tisztában vagyok, mivel én hibáztam a legnagyobbat. Négy napunk van arra, hogy felálljunk a padlóról, mert vasárnap nagyon fontos bajnoki mérkőzésünk lesz. A mostani ellenfelünknek ez sikerült, remélem mi is fel tudunk ebből tápászkodni. Beszéltünk már sok mindenről, de mindentől függetlenül bízom benne, hogy hétvégén vissza tudjuk szerezni a becsületünket, mert most ez a legfontosabb.
Összességében elmondható, hogy a Balmazújváros nem sok esélyt hagyott csapatunk számára, hogy a visszavágón kiharcoljuk a továbbjutást. Sajnos ez a hajó elúszni látszik, de ettől függetlenül a mérkőzésből megpróbáljuk levonni a tapasztalatokat, kijavítani a hibákat és természetesen a hazai mérkőzésen sem fogunk feltartott kézzel pályára lépni.
A másik három negyeddöntőn a következő eredmények születtek: Puskás Akadémia FC – DVTK 0-1, Újpest FC – MTK Budapest 2-1, Budapest Honvéd – DVSC 0-0.
Nyolc csapat maradt állva a Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjában, így a negyeddöntő első mérkőzésével 2018. március 14-én (szerda) 17:00 órától folytatódnak a küzdelmek számunkra, amikor a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő lesz a vendéglátónk.
A 2018-as év különös jelentőséggel bír a kupa szempontjából, hiszen a Békéscsaba Előre Spartacus FC 1988. június 13-án 3-2 arányban győzte le a Budapesti Honvéd csapatát a Magyar Népköztársaság Kupa döntőjében, így aztán igazán szép jubileum kerekedhetne a dologból. Persze ehhez még van bőven tennivalónk és megoldandó feladatunk. A negyeddöntőben az a Balmazújváros az ellenfelünk, amely a 2016/2017-es szezonban a Puskás Akadémia mögött, második helyen jutott fel az első osztályba. Az előző idényben ilyen formán két alkalommal is találkoztunk a Hajdú-Bihar megyeiekkel, 2016. augusztus 7-én a liga 2. fordulójában hazai pályán 0-1 arányú vendég siker, míg 2017. március 26-án, a 21. fordulóban ugyanilyen arányú, idegenbeli békéscsabai győzelem született. Mindkét fél részéről elmondható, hogy már egyik oldalon sem ugyanaz a csapat lép pályára, tehát az esélylatolgatás soktényezős egyenlet megoldását vetíti elő. Ellenfelünk egy jókora zakó után lép pályára szerdán, hiszen a bajnokságban 5-0 arányban kapott ki a Fraditól. A folytatás sem éppen szívderítő számukra, hiszen a hétvégén már a Videoton ideiglenes otthonába, Felcsútra utaznak. A két klub egyébként az utóbbi hét évben tizenegy alkalommal mérkőzött meg tétmeccsen egymással, és a matek szerint felénk billen a mérleg nyelve, hiszen öt alkalommal békéscsabai győzelem, négyszer döntetlen eredmény született, és csak kétszer kaptunk ki – érdekes módon mindkét alkalommal hazai pályán. A legtöbb gól egyébként 2014. szeptember 27-én született, akkor hazai pályán 4-2 arányban győztük le a Balmazt. További érdekesség, hogy hat alkalommal piros cédulák is előkerültek, több alkalommal is érezhető volt a feszültség a két együttes összecsapásain. Ellenfelünk egyébként élet-halál küzdelmet folytat az OTP Bank Ligában, hiszen a Mezőkövesddel egyetemben a kiesés elkerülése érdekében mozgósítanak minden rendelkezésükre álló erőforrást. A saját bajnokságukban pillanatnyilag 22 lejátszott mérkőzés után, mindössze 5 győzelemmel, 8 döntetlennel, 9 vereséggel és 23 bajnoki ponttal a búcsúzást jelentő 11. pozíciót foglalják el. Horváth Ferenc vezetőedző így több oldalról is rendesen be van kerítve, hiszen a hajdúsági klub vezetésének elvárásai szerint a bajnokságban a bennmaradás, a kupában pedig a továbbjutás a cél. A házi góllövő listájukra pillantva érdemes kiemelt figyelmet szentelni – amennyiben pályára lép majd szerdán – Arabulira, aki eddig hét alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.
A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő a Kupa 6. fordulójában a Karancslapujtő KE csapatát búcsúztatta 0-2 arányban, a következő felvonásban a Bátaszék SE ellen győzött szerény 0-1-es eredménnyel, majd a 8. fordulóban a Dunaújvárost lépte le idegenben 1-3 arányban. A már oda-visszavágós rendszerben a WKW ETO FC Győrt idegenben 2-3 arányban győzte le, míg hazai pályán csak 0-0-ás döntetlen született.
Csapatunk a kedd délutáni edzés után 18 fős kerettel kelt útra, hogy frissen és megfelelő komolysággal tudjon majd Balmazújvárosban pályára lépni. Szerencsére sárga lapos eltiltás és komolyabb sérülés miatt, a keretben nem volt szükséges komolyabb változásokat végrehajtani.
A kupa 10. fordulójának küzdelmei egyébként már kedden megkezdődnek 17:00 órától a Puskás Akadémia – DVTK, 18:00 órától pedig a Újpest FC – MTK Budapest mérkőzésekkel. Szerdán a maradék két összecsapást rendezik meg, 16:00 órától Budapest Honvéd – DVSC, valamint 17:00 órától Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre párosításokban. A visszavágókra 2018. április 4-én (szerdán) kerül sor.
Horváth Ferenc:– A Békéscsaba ellen szeretnénk győzni, és előnnyel menni majd a visszavágóra. Mivel egy héten belül három mérkőzést is játszunk, ebből kettőt Magyarország két legjobb csapata ellen, így mindenképpen szükség lesz a játékosok jó mentalitására. A terheléstől nem félek, fel vannak készítve labdarúgóink, emiatt nem lehet baj.
Boér Gábor:– Majdnem egy éve vettem át a csapatot és úgy érzem, hogy nagyon tartalmas, sikeres időszak van mögöttünk. Kevés olyan kudarcunk volt, ami esetleg nem férne bele egy ilyen évbe. Nem vagyunk még most sem a csúcson, egyáltalán nem értük el a teljesítőképességünk határait. Nagyon szeretek dolgozni és szeretem a munkámat, ezzel együtt akkor is ugyanolyan edzőnek érzem magam, amikor kikapunk, mint amikor győzni tudunk. Az edzőt, mint embert mindig a csapata határozza meg és nekem szerencsére nagyon jó csapatom van, akik egymásért, a klubért és természetesen értünk is rengeteget tesznek és küzdenek. Nagyon szeretnénk tisztességesen lehozni a kupasorozatot és az álmunk az, hogy továbbjussunk és maradandót alkossunk. Nyilván ebbe lesz beleszólása a Balmazújvárosnak is, de megpróbáltunk belőlük megfelelően felkészülni és szeretnénk egy olyan eredményt elérni, hogy a visszavágón reális esélyünk maradjon a továbblépésre.
Birtalan Botond:– Úgy érzem, hogy a csapat hangulata rendben van, ebben nyilván segített a hétvégi győzelem is. Szeretnénk idegenben olyan eredményt elérni, ami pozitív és hogy lehetőleg ne nekünk kelljen az eredmény után szaladni majd a visszavágón. Reméljük úgy alakulnak majd a mérkőzések, hogy nekik kell több energiát mozgósítaniuk és akkor sikerülhet a saját elképzeléseinket a pályára tenni. Mindenképpen jó mérkőzésre számítok holnap és bízunk a sikerben. Nyilván az önbizalmuknak nem tett jót a Fradi elleni zakó, de nekik nem az FTC-t és nem is a Videotont kell megverniük céljaik elérése érdekében – bár nyilván gyűjtögetni kell a pontokat, akár bravúrok árán is. Abban viszont szinte biztos vagyok, hogy bajnokságra tartogatják a több energiát, de ahogy hallottam nagyon fontos nekik is a Kupa. Nem gondolom, hogy gyenge csapattal állnának fel, meglátjuk. Mi győzelemből, ők vereségből jönnek, így remélem ki tudjuk majd a lélektani fölényt használni.
A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Molnár Attilát akkreditálta a szövetség. Az 1989-es születésű sporival legutóbb 2017. november 12-én, a nem túl szerencsésen sikerült Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre 4-1 mérkőzésen – melyen 6 darab békéscsabai sárga lapot osztott ki -, szintén játékvezetőként találkozhattunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 376 sárga- és 28 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Becséri Gergelyt és Szalai Ádámot jelölték ki. Az alapvonali asszisztensek feladatait Takács János és Kulcsár Katalin látják el, míg a tartalék játékvezető posztját Szert Balázs tölti be. Jó mérkőzést kívánunk!
Az előrejelzés szerint, a mérkőzés napján Balmazújváros térségében szeles időjárás várható, akár 2 mm esővel és 14 Celsius fokos maximális hőmérséklettel. A Nap 2018. március 14-én (szerda) 17 óra 48 perckor nyugszik.
Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék győzelemhez a srácokat!
A vendég drukkerek a “C” szektorba tudnak jegyet váltani. A felnőtt belépők 500,- forintba, a diák-nyugdíjas tikettek 250 forintba kerülnek. A 6 éves kor alatti gyermekek részére a mérkőzés megtekintése ingyenes. Online módon kizárólag klubkártyákkal lehetséges a vásárlás. A stadion pénztáraiban az elővételes jegyértékesítésnél nem kötelező a szurkolói kártya, de minden esetben szükséges egy hivatalos fényképes okmány bemutatása. Ha elővételben más részére kívánnak jegyet vásárolni, akkor kérjük hozzák magukkal az illető valamelyik hivatalos fényképes igazolványát, vagy egy jó minőségű, jól olvasható fénymásolatot az igazolvány mindkét oldaláról. Az elővételes jegyvásárlásnál a pénztárosok az telefonokkal lefényképezett igazolványokat is elfogadják. Mérkőzésnapon már csak az eredeti iratokat fogadják el. A mérkőzésre a helyszínen 2018. március 13-án (kedd) 16:00-18:00 óra között lehet elővételben jegyet vásárolni. A mérkőzés napján 2018. március 14-én (szerda) 16:00 órakor nyit a C-szektor pénztára. A vendégszektor befogadóképessége 306 fő, ami azt jelenti, hogy ennél több vendég drukkert nem tud a vendéglátó klub beengedni.
Figyelem! Az elővételes (Ticket Express jegyirodák) és online módon történő jegyvásárlás lehetősége 2018. március 12-én (hétfő) indul.
A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre Magyar Kupa labdarúgó mérkőzés zavartalan lebonyolítása érdekében ideiglenes forgalomkorlátozást rendeltek el 2018. március 14-én (szerdán) Balmazújváros városában az alábbi helyeken és módokon: 16.00 órától előreláthatólag 19.00 óráig a Semsey Andor utca Sport tér közötti útszakaszon, a Kastélykert utca felől, valamint a Sporttér utca teljes szakaszán a Debreceni utca irányában, a Semsey Andor utca felől egyirányú forgalmi rend kerül kialakításra. A fenti időpontban a Debreceni utcáról, a Sport tér felé behajtani tilos.
A Magyar Kupa 2017/2018-as szezonjának 9. fordulója összességében már nem hozott meglepetéseket. Az összes eddig lezárt oda- és visszavágón továbbjutottak az első osztályú csapatok (Puskás Akadémia FC, DVSC, DVTK, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő). Bár a Paksi FC – Újpest FC, Sényő-Carnifex FC – MTK Budapest és a Budapest Honvéd – BFC Siófok mérkőzések elmaradtak, de talán nem sértünk meg vele senkit, ha a párosításokból az Újpest, az MTK, valamint a Honvéd továbbjutását aposztrofáljuk nagyobb valószínűséggel.
A február 28-án megtartott sorsolás értelmében a negyeddöntők első mérkőzéseinek párosításai a következők: Újpest FC vagy Paksi FC – MTK Budapest vagy Sényő-Carnifex, BFC Siófok vagy Budapest Honvéd – DVSC, Puskás Akadémia FC – DVTK, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Békéscsaba 1912 Előre.
A sorsoláson elsőnek kihúzott csapat az első mérkőzésen pályaválasztó, a visszavágón a másodiknak kihúzott csapat a pályaválasztó.
A 10. forduló hivatalos játéknapjai március 14. (szerda) és április 4. (szerda), amely a csapatok egyeztetései és a televíziós közvetítések miatt még változhatnak. Ebben a fázisban is két mérkőzésen dől el a továbbjutás. A továbbjutás – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától – a következők szerint történik. Az a csapat, amelyik mindkét mérkőzést megnyeri, vagy győzelem és döntetlen eredményeket ér el, vagy egy győzelem és egy vereség esetén pozitív a gólkülönbsége, illetve azonos gólkülönbség esetén idegenben több gólt szerzett, jut tovább. A két mérkőzés rendes játékideje után azonos pontszám és ugyanazon mérkőzés-eredmény esetén a második mérkőzést követően 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Amennyiben a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, a továbbjutást az idegenben szereplő csapat szerzi meg, mivel az idegenben elért gólok döntetlen eredmény esetén, duplán számítanak. Amennyiben a hosszabbításban nem esik gól, akkor a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.
Közösségi média