Címkézett bejegyzés

Magyar Kupa 2018/2019. 8. forduló

A 8. forduló párosításainak sorsolását az előző forduló utolsó mérkőzése után tartották meg. Ennek értelmében a Békéscsaba 1912 Előre a Soroksár SC otthonában folytatja 2018. december 5-én (szerda) 12:00 órakor.

A hivatalos játéknapok: 2018. december 4-5. (kedd-szerda)

A Kupa 7. és 8. fordulójába továbbjutott 2017-2018. évi NB I. osztályú bajnokságban szereplő csapatok kiemeltek, a fordulók sorsolásakor nem kerülhetnek egymással párosításra. A 6-12. fordulók sorsolásakor nincs területi kiemelés. Az 1-8. forduló mérkőzései esetén: amennyiben a két csapat között bajnoki osztálykülönbség van, akkor az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, amennyiben azonos szintű osztályban játszanak, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A legjobb 32 mezőnyének párosítása: Kaposvári Rákóczi – Újpest FC, FC Ajka – MTK-Budapest, Budafoki MTE – MOL Vidi FC, Budaörs – DVTK, Vasas FC – DVSC, Pénzügyőr SE – Puskás Akadémia FC, Sényő FC – FTC, Szentlőrinc SE – Kisvárda, Tiszaújváros – Budapest Honvéd, Siófok – Paks, Iváncsa KSE – Haladás, III. kerületi TVE – Mezőkövesd, Érdi VSE – Andráshida SC, Tiszakécske – Füzesgyarmat, Sajóbábony – Taksony SE, Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre.

A Magyar Kupa 9. forduló sorsolása december 5-én (szerda), körülbelül 22:50 órától a Magyarország-Spanyolország női kézilabda EB mérkőzés után, a Góóól! műsort követően az M4 Sportcsatorna stúdiójában elő adásban kerül lebonyolításra.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://adatbank.mlsz.hu/league/49/0/18960/8.html

A Soroksár ellen folytatjuk a Kupában

A legjobb 64 csapat mérkőzött meg a továbbjutásért október utolsó két napján és ebben a fázisban – ahogy azt megszokhattuk -, már születtek meglepetések.

Az szerencsére nem meglepő, hogy csapatunk hozta a kötelezőt és bár nem éppen meggyőző játékkal, de megszerezte a győzelmet a tatabányai túrán. Az viszont igen, hogy több olyan másodosztályú csapat is búcsúzott, melyek merészebb célokkal vágtak neki mind a bajnokságnak, mind a Kupának. A ZTE – DVTK összecsapástól titokban sokan meglepetést sejtettek, de az első osztályban bukdácsoló Diósgyőr 0-2 arányban búcsúztatta a jelenleg ezüstérmes pozícióban álló zalaiakat. Szintén felkaptuk a fejünket, amikor a pillanatnyilag éllovas Gyirmót a III. kerületi TVE otthonában 2-1 arányú vereséget követően kapitulált. A Haladás győzelme Szarvason (1-3) nem tűnik rendhagyónak, csakúgy mint a Fradi Sárváron rúgott négy gólja. A Kisvárda magabiztosan, az előző eredményhez hasonlóan négyet vágott a Gyöngyösnek, míg az MTK öttel szórta meg a Vecsést. A DVSC sem volt rest, hiszen 0-3 arányban gyűrte maga alá a Teskánd TVSE csapatát. A Vasas 2-4 arányban búcsúztatta a Kazincbarcikát, míg a Budaörs a továbbra is betegeskedő Ceglédet hagyta helyben 5-0 arányban. A másodosztályból továbblépett még a Szekszárd ellenében, 1-3 arányú győzelemmel a Budafok, valamint a Tiszakécske is a Dabassal szemben (0-1), míg a Nyíregyháza egyetlen árva góllal kikapott az Andráshida együttesétől és elköszönt. A Soroksár remekelt Körmenden, ahol 0-7-et mutatott az eredményjelző a mérkőzés végén, a Siófok és a Kaposvár viszont szerényebb eredménnyel, de kiharcolta az újabb körbe kerülést. A Csákvár Pakson kapott ki 1-2 arányban, míg a Mezőkövesdnek egy aprócska góllal sikerült Ménfőcsanakon kiharcolnia a továbblépést. A Puskás Dunaújvárosban győzött 0-2 arányban, a Honvéd pedig 0-1-re verte a Jászberényt. A MOL Vidi Vác ellen lépett pályára az Újpest stadionjában és 1-3-as eredménnyel lépett tovább. Több alsóbb osztályban szereplő együttes is versenyben maradt, így a folytatásban is lehetnek érdekességek, hiszen továbbjutott az Érd, az Ajka, a Sényő-Carnifex FC, a Pénzügyőr SE, a Taksony SE, az Iváncsa KSE, a Szentlőrinc SE, a Tiszaújváros, a Füzesgyarmat és a Sajóbábony is. Az este zárásaként egy izgalmas és élvezhető mérkőzésen az Újpest drámai csatában, hosszabbítás után 2-3 arányban harcolta ki a győzelmet az ETO FC Győr ellen.

A következő párosítások sorsolását a 7. forduló utolsó mérkőzése után tartották meg. Ennek értelmében a Békéscsaba 1912 Előre a Soroksár otthonában folytatja.

A hivatalos játéknapok: 2018. december 4-5. (kedd-szerda)

A Kupa 7. és 8. fordulójába továbbjutott 2017-2018. évi NB I. osztályú bajnokságban szereplő csapatok kiemeltek, a fordulók sorsolásakor nem kerülhetnek egymással párosításra. A 6-12. fordulók sorsolásakor nincs területi kiemelés. Az 1-8. forduló mérkőzései esetén: amennyiben a két csapat között bajnoki osztálykülönbség van, akkor az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, amennyiben azonos szintű osztályban játszanak, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

A legjobb 32 mezőnyének párosítása: Kaposvári Rákóczi – Újpest FC, FC Ajka – MTK-Budapest, Budafoki MTE – MOL Vidi FC, Budaörs – DVTK, Vasas FC – DVSC, Pénzügyőr SE – Puskás Akadémia FC, Sényő FC – FTC, Szentlőrinc SE – Kisvárda, Tiszaújváros – Budapest Honvéd, Siófok – Paks, Iváncsa KSE – Haladás, III. kerületi TVE – Mezőkövesd, Érdi VSE – Andráshida SC, Tiszakécske – Füzesgyarmat, Sajóbábony – Taksony SE, Soroksár SC – Békéscsaba 1912 Előre.

Tatabányai SC – Békéscsaba 1912 Előre

Magyar Kupa 2018/2019. 7. forduló

Tatabányai SC – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-0)

Időpont: 2018. október 31. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Tatabánya, Grosics Gyula Stadion

Cím: 2800 Tatabánya, Szent Borbála út

Játékvezető: Horváth Máté

Asszisztensek: Bőhm Ármin, Szabó Dániel

Tatabánya: Balla Olivér, Árvai Dániel, Pawelecf Krisztofer, Nagy Richárd, Wágner Dávid, Kovács István, Klausz Ádám, Kocsis Gergő, Solymos Zoltán, Farkas Viktor, Gaszner Roland Tamás. Cserék: Kurucz Pál, Németh Attila Csaba, Horváth Ádám Alex, Víg Bence.
Vezetőedző: P. Nagy László

Békéscsaba: Ribánszki László, Dávid Zoltán Gergő, Nagy Sándor, Lustyik Levente, Mészáros Márk, Gránicz Patrik, Király Patrik, Hursán György, Viczián Ádám, Szélpál Norbert, Sinanovic Sinan. Cserék: Zahorán Balázs, Gigacz Ákos Lázár, Váradi Ádám, Máris Dominik, Styecz Bence, Uram János.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerzők: Gránicz Patrik (73. perc), Hursán Levente (78. perc).

Sárga lapok: Nagy Richárd (72. perc), Balla Olivér (77. perc).

Legyőzte az Előre a Tatabányai SC csapatát.

73. perc: a csereként beállt Máris ment el a jobboldalon, a tizenhatoson belül buktatták a hazai védők, a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Gránicz biztosan értékesítette, 0-1.

78. perc: Grániczot akasztották a védők a 16-oson belül, újabb 11-es. Ezúttal Hursán volt az ítéletvégrehajtó, 0-2.

Fotó: Zantleitner Ingrid

Az első félidőben a lelkes megyei I. osztályú hazai csapat tartotta a lépést a lila-fehérekkel. A békéscsabaiak csak kevés helyzetet tudtak kialakítani a jól védekező házigazdák ellen, akik több ügyes akciót vezettek. Ezt igazolja, hogy az első negyvenöt percben négy szögletet is rúgtak, míg a vendégek csak kettőt.

Fordulás után a vendégek próbáltak nagyobb nyomást helyezni a Tatabányára, így több lehetőségük is adódott. A félidő közepén egy jogos büntetőből megszerezte a vezetést az Előre, majd öt perccel később újabb büntetőből esett góllal növelte az előnyt.

A látottak alapján a vártnál nehezebben, de megérdemelten jutott tovább a Békéscsaba a legjobb 32 közé.

Boér Gábor: – Elsődlegesen a továbbjutás volt a cél, bár nem teljesen ilyen formában gondoltam. Mindenek előtt szeretnék gratulálni az ellenfélnek, akik nagyon sportszerű, alázatos és szimpatikus játékot mutattak be – igazi sportemberek. A saját csapatommal kapcsolatban viszont kicsit csalódott vagyok – bár elértük a célunkat -, de ennek ellenére nem tudok arra rájönni, hogy a magyar labdarúgóknak miért van szükségük külső motivációs tényezőkre – legyen az edző vagy bárki-bármi más – ahhoz, hogy felpörögjenek, hogy odategyék magukat, hogy minden mérkőzésen a maximumot tudják nyújtani?! Ezzel kapcsolatban kicsit tanácstalan vagyok, bár szerencsére ez a bajnoki mérkőzésekre egyáltalán nem jellemző, de ahogy egy kicsit az ember próbálja elengedni a kezüket és nem annyira szorosan fogni a dolgokat, akkor ez történik. Ismét tanultam és a későbbiekben még egyszer nem fogom ezt a hibát elkövetni. Többször elhangzott már, hogy lehetne sokkal nyugodtabban-higgadtabban kezelni a dolgokat, én azonban továbbra is azt mondom, ha le fogunk higgadni bármilyen okból, akkor nem leszünk sikeresek. Mindentől függetlenül gratulálok a srácoknak a továbbjutáshoz, de ami a továbbiakban igen fontos, az a vasárnapi bajnoki, ahol kétszázszor jobb teljesítményt kell nyújtanunk.

Készítette: Tatabányai Közösségi Televízió

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Információk

Jegyzőkönyv

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1921147648180825/

Beharangozó: Tatabányai SC – Békéscsaba 1912 Előre

A Magyar Kupa 7. fordulója következik a 2018/2019-es szezonban a Békéscsaba 1912 Előre számára, amikor a legjobb 32 közé jutás lesz a tét 2018. október 31-én (szerda) 17:00 órától a Tatabányai SC vendégeként.

Következő ellenfelünk a Tatabánya SC pillanatnyilag a Komárom-Esztergom megyei bajnokságban vitézkedik és az eddig lejátszott 10 mérkőzésükből kilencszer győztek, egyszer kikaptak. Ennek és 27 pontjuknak köszönhetően a táblázat második pozícióját foglalják el, előttük az Oroszlány együttese mindössze eggyel több szerzett ponttal vezet, és a Kupa előző (6.) fordulójában a Hajdúböszörményt búcsúztatták 3-2 arányban. A két mérkőző fél 2013. november 30-án találkozott tétmeccsen utoljára, a 2013/2014-es másodosztályú bajnokságban, amikor szintén Tatabányán gólnélküli döntetlen született. Ezt megelőzően 2013. augusztus 17-én, egy hazai 4-0 arányú csabai győzelemre emlékezhetünk jó szívvel. Mindazonáltal tudjuk, hogy a Kupában is bármi megtörténhet – reméljük, nem fog – így csapatunk a bajnoki mérkőzésekhez hasonló komolysággal készül a szerdai összecsapásra és bízunk benne, hogy határozott és meggyőző teljesítmény után nyugodtan várhatjuk a következő sorsolást. A Békéscsaba egyébként szintén az előző felvonásban csatlakozott a mezőnyhöz, amikor az 1908 SZAC Budapest gárdáját búcsúztatta 0-3 arányban.

A sikerrel teljesített Balmazújváros elleni hazai bajnoki (2-1) után sűrűsödik a program a Lilák számára, hiszen a hétközi kupafordulóra készülve más történés is borzolja a kedélyeket, mely tervezés-szervezés szempontjából sem mondható éppen ideálisnak. A történet csupán annyi, hogy az eredetileg 2018. november 4-én (vasárnap) 13:30 órára, a III. kerületi TVSE Stadionba kiírt Vác FC – Békéscsaba 1912 Előre Merkantil Bank NB II Liga 2018/2019. 15. forduló bajnoki mérkőzés helyszíne cikkünk megjelenésének pillanatában még nem ismeretes. A váci együttes az elmúlt hét pénteki napján jelezte, hogy amennyiben október 30-án, a Váci Stadionban esedékes biztonságtechnikai pályabejárás nem jár sikerrel, akkor pályaválasztói jogcsere igényléséhez folyamodik. Ez adott esetben azt jelenti, hogy a mérkőzést november 4-én (vasárnap) 17:00 órától Békéscsabán lenne szükséges megrendezni. Talán nem kell részleteznünk, hogy a kérdéses dátum előtt négy nappal (ebből csupán egyetlen munkanap, hiszen november 1. Mindenszentek, november 2. munkaszüneti nap, november 3. szombat) mekkora logisztikai és szervezési kihívást jelenthet klubunk számára. Arra pedig már egyáltalán nem lehet ráhatásunk, hogy a kérdéses időpontban más jelentős békéscsabai sportesemény is megrendezésre kerül a városban, ráadásul a szakmai stáb, valamint labdarúgóink számára pedig egyáltalán nem mindegy, hogy itthon vagy idegenben játszunk (utazás, szállás, elemzések). Mindentől függetlenül természetesen állunk a feladat elé és legjobb tudásunk szerint igyekszünk majd a következő fordulóban is megfelelőképpen teljesíteni, legyen az itthon vagy bárhol máshol – de ettől függetlenül bízunk benne, hogy órákon belül pont kerülhet a kérdőjel helyére!

A Tatabányára utazók névsorában egészen biztosan lesz változás, hiszen a Kupa jó alkalmat nyújt azok számára is, akik egyébként kevesebb szerephez jutnak. Egy forduló után színes lapok miatti eltiltottakról szerencsére nem tudunk beszámolni, sérültek viszont továbbra is vannak: Tóth Dániel, Babinyecz Balázs, Pilán Márkó és Ilyés Tamás.

A 2017/2018-as kupaidényben a 10. fordulóig jutottunk, ahol az akkor még első osztályú Balmaz Kamilla Gyógyfürdő ellen két mérkőzésen (5-0 és 1-2) arányban fejeztük be a szereplést. Kicsit több, mint egy évvel ezelőtt (2017. szeptember 20.) a Kondoros ellen indultunk egy 0-2-es eredménnyel, majd Mádon arattunk magabiztos 1-4 arányú győzelmet. A folytatásban a Tiszaújvárost búcsúztattuk az első mérkőzéshez hasonlóan 0-2 arányban, majd a 9. fordulóban már oda-visszavágós rendszerben a Nagykanizsa következett, akiket 1-3 és 1-0 arányban múltunk felül.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/category/merkozesek/magyar-kupa-2017-2018/

 

A forduló premierje 2018. október 30-án (kedd) este 20:00 órától következik a ZTE FC – DVTK összecsapással. A hátralévő 31 mérkőzést a hónap utolsó napján 12:00, 12:30, 15:30, 17:00, 18:00, valamint 21:00 órás kezdési időpontokkal rendezik meg.

Érdekességképpen az előző felvonásban már kiesett a Balmazújváros és a Mosonmagyaróvár is, de más olyan eredmény, amelyre felkaphatnánk a fejünket nem született.

A Kupa 7. és 8. fordulójába továbbjutott 2017-2018. évi NB I. osztályú bajnokságban szereplő csapatok kiemeltek, a fordulók sorsolásakor nem kerülhetnek egymással párosításra. A 6-12. fordulók sorsolásakor nincs területi kiemelés. Az 1-8. forduló mérkőzései esetén: amennyiben a két csapat között bajnoki osztálykülönbség van, akkor az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, amennyiben azonos szintű osztályban játszanak, akkor a sorsoláson elsőnek kihúzott csapat a pályaválasztó.

Egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint.

Kapcsolódó hivatkozás:
http://1912elore.hu/site/versenykiiras-2018-2019-magyar-kupa/

Ebben a fázisban egyébként más Békés megyei érdekeltségű mérkőzésekre is figyelhetünk, hiszen a Szarvasi FC a Szombathelyi Haladást, a Füzesgyarmati SK pedig a THSE-Szabadkikötő csapatát fogadja.

A Tatabányai SC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés játékvezetőjeként Horváth Mátét akkreditálta a szövetség, akivel utoljára 2016. szeptember 15-én, a Kozármisleny – Békéscsaba 1912 Előre 0-2 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkoztunk utoljára. Pályafutása alatt összesen 245 darab sárga és 13 darab piros színű cédulát használt fel. Segítőiként Bőhm Ármint és Szabó Dánielt jelölték ki. Jó mérkőzést kívánunk!

Az előrejelzés szerint Tatabánya térségében a mérkőzés napján gyengén felhős, szeles időjárás várható. A hőmérő higanyszála akár 20 Celsius fokig is emelkedhet, csapadékra nem kell számítani.

A Magyar Kupa 8. forduló sorsolása a WKW ETO FC Győr – Újpest FC mérkőzés után, a Góóól! műsort követően az M4 Sportcsatorna stúdiójában elő adásban kerül lebonyolításra.

Arra buzdítjuk közönségünket, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, idegenbe is kísérjék el csapatunkat és szurkolásukkal segítsék újabb győzelemhez a srácokat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon közösségi oldalainkhoz:

http://www.facebook.com/1912elore

https://www.instagram.com/1912elore/

Információk

Információk: Tatabányai SC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2018. október 31. (szerda) 17:00 óra

Helyszín: Tatabánya, Grosics Gyula Stadion

Cím: 2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 13.

Belépőjegyek, megközelítés

A belépőjegyek egységesen 500,- forint / fő áron a helyszínen válthatók. Elővételes vásárlásra nincs lehetőség. A pénztárak 16:00 órakor nyitnak.

A vendég drukkerek az Olimpikon utca felől közelíthetik meg a stadiont és az úgynevezett “nagy” parkolóban állíthatják le gépjárműveiket. A belépés is ebből az irányból lehetséges.

A VIP vendégek parkolója a stadion túloldalán található, melyet közvetlenül a Szent Borbála útról, a Sport Hotel és Étterem mellett lefordulva érhetnek el. A stadion megközelíthető Tatabánya Óváros, illetve az M1-es autópálya felől is.

Térkép

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!