Címkézett bejegyzés

Biztos pont a tizenhatoson belül

Ismét egy stabil kezdő embert – aki a 2014-2014-ös szezonban eddig 810 percet töltött a kapuban -, Póser Dánielt találtam meg kérdéseimmel és a következő bajnoki meccsel kapcsolatos esélyekről is faggattam.

Tavaly érkeztél a Kazincbarcikától Békéscsabára, így neked is ez a második szezonod a liláknál. Milyen a csapategység és hogy érzed magad az Előrénél?

Szerencsére most már a csapategység is nagyon rendben van – főleg mióta Zoran van velünk. Az előző szezonban eleinte a Liga Kupa és Magyar Kupa meccseken szerepelhettem, de a 2014-2015-ös bajnokságban már biztos tagja lettem a csapatnak. A jobb teljesítmény elérésében iszonyú sokat segítettek a szurkolóink – buzdítottak, a nevemet skandálták és a meccsek végén, a “pacsizásnál” is sok-sok dicséretet és buzdítást kaptam – amit ezúton is köszönök szépen!

A Balmazújváros ellen tizenegyest is hárítottál és az utolsó hazai mérkőzésen sem unatkoztál. Mit jósolsz a Szolnok ellen és hogyan készülsz az újabb mérkőzésre?

Minden mérkőzésre egyforma menetrend szerint készülök. A mester mindig tételesen elmondja a videózás során, hogy az ellenfél játékosainál mire kell figyelnem. Ezeket a dolgokat megpróbálom memorizálni és átgondolni: melyik szituációban mi lenne az ideális megoldás. Próbálom a legtöbbet kihozni magamból, igyekszem csak az előttem álló feladatra koncentrálni.

A csúszós, vizes pálya a kapusok egyik rémálma. Milyen alapszabályok vannak ezekre a körülményekre és végeztek speciális gyakorlatokat ilyenkor?

Az biztos, én sem szeretem a vizes pályát – főleg a műfüves pályán tud a labda rettenetesen felgyorsulni és ez extra koncentrációt és sokkal nagyobb figyelmet igényel. Az alapszabályok a kapusok számára – függetlenül az időjárástól – ugyanazok, de ilyenkor például megpróbáljuk a kesztyűt minél szárazabban tartani. Külön, speciális edzés ilyen esetre nincs, ugyanazokat a gyakorlatokat végezzük, csak más pozícióban.

Holnap utaztok, de azért kaptok a mestertől egy kis pihenőt? Lesz egy kis kolbászkóstolás vagy majd csak a hétvégén?

Igen, holnap utazunk és ma délután még tréningünk van – úgyhogy inkább pihenek és felkészülök a holnapi meccsre. A “kolbászozást” szerintem a hétvégére hagyják a többiek is, én nem maradok a Békéscsabán, úgyhogy jó szórakozást kívánok mindenkinek!

Az adatlapodon a Gladiátor az egyik kedvenc filmed. A csapat kabala esetében is erre a figurára szavaztál?

Még nem sikerült szavaznom, de úgy gondolom, hogy erre a figurára adom majd le a voksom.

Focigála az Előrével

Az egykor szép eredményeket elért csapatok tagjai közül is ott lesznek néhányan azon a focigálán, melyet október 12-én rendeznek meg az Előrések tiszteletére Békéscsabán.

20141012

– Az 1974-ben az NBI-be feljutott és az 1994-ben az NBI-ben bronzérmet szerzett Előrés focicsapatok előtt tisztelegve rendezzük meg október 12-én, vasárnap focigálánkat a Kórház utcai stadionban. Erre, s az ezt megelőző Békéscsaba-Kaposvár NBII-es meccsre is ingyenes lesz a belépés – tudtuk meg csütörtökön, a városháza dísztermében megtartott sajtótájékoztatón Frankó Attilától. Az esemény főszervezője elmondta, hogy az NBII-es mérkőzés előtt a 94-es csapat játszik az aradi öregfiúkkal, s ezen kívül is sok meglepetéssel készülnek a labdarúgást kedvelő közönség számára.

meghivo_focigala_20141012

Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy a városvezetés (bár nem kötelező feladat) mindig figyelmet fordított a sport támogatására.
– Bízunk benne, hogy lesz még jó focicsapata Békéscsabának, s ezt az utánpótlás neveléssel és a helyi tehetségekre alapozva tudjuk elérni. Hajrá Előre, Hajrá Csaba! – hallhattuk a polgármester jelöltként is szereplő politikustól.

A tájékoztatón jelen volt dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Előre Zrt. igazgatósági elnöke , aki arról beszélt, hogy a szakmai munka mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az eredmények méltó megünneplésére és az emlékezésre, így örömmel fogadták a focigála ötletét is. „Azon dolgozunk, hogy a csabai foci kerüljön vissza a magyar labdarúgás térképére” – fogalmazott az elnök.

Mint az a tájékoztatón megtudtuk, az 1974-es csapathoz még fővárosi egyesületek játékosai is félve jöttek, hiszen tudták, hogy igazi „oroszlánbarlangba” érkeznek, ahol a 12. játékos a közönség volt. Az első NBI-es szezonban ugyanis 15 ezer volt az átlagos nézőszám egy-egy mérkőzésen, míg 1994-ben átlagosan 8500-an látogatták a csabai meccseket, ami a Fradi után a második legnagyobb nézőszám volt akkoriban.

Forrás: csabaimerleg.hu

line_purple

Rádió Spot:

Beszélgetés Frankó Attilával (Csaba Rádió):

Futball Fesztivál: Békéscsaba 1912 Előre – Balmazújváros

A legkisebbek és a legnagyobbak közreműködésével sikerült egy kis futball fesztivált csempészni a Kórház utcába. Kezdeményezésünkre, Marik László segítségével sikerült a legkisebb játékosainkat is kicsábítanunk a hétvégi bajnokira, akik a szünet idejében bemutathatták, hogy nyugodtan lehet a csabai utánpótlásra számítani, mert rengeteg tehetséges kis srác rúgja nálunk a labdát.

elore_balmazujvaros

De a fesztivált mi kezdtük: a mérkőzés elejétől kezdve hittünk magunkban és magabiztosan játszottunk egész végig. Az első perctől kezdve megmutattuk ellenfelünknek, hogy mire számíthat. Végre úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy azt már régen szeretnénk; határozottan, agresszívan, és győzni akarással. Ezt helyzetekben és egy gyors góllal is alátámasztottuk. Nem zavart meg minket az sem, hogy 75 percig emberhátrányban fociztunk és hogy egyik jó formában lévő játékosunkat Praslert egy súlyos sérülés után korán elveszítettük. Sőt ezek a nehézségek megduplázták a csapat erejét és ilyen hátrányban is sikerült még háromszor bevenni az ellenfél kapuját.

Mindenkinek nagyobb energiát kellett mozgósítania a védekezés érdekében, de ugyanakkor figyeltünk az ellenfél megingásaira és az ilyen helyzeteket kihasználva szereztük góljainkat. Ez nagyon nagy fegyelmet és koncentrációt igényelt a játékosok részéről, de a fiúk kiállták a próbát és győztesen, emelt fővel tudtuk befejezni a mérkőzést.

Ide tartozik az a fontos hír is, hogy a Láza János által vezetett U21-es csapatunk idegenben fölényes és magabiztos játékkal 4-0-ra felülmúlta a Grosics Akadémia korosztályos csapatát és ezzel átvette a vezetést az U21-es bajnokságban.

Célunk, hogy saját nevelésű játékosok kerüljenek a felnőtt csapatba

Édesapja csapatkapitányként vitte az NB1-be az ELŐRÉT.

Az U21 edzőjével, Láza Jánossal beszélgettem a hétvégi győzelemről és az utánpótlás fontosságáról.

Gratulálok a hétvégi győzelemhez! 

Hogy készültetek a Grosics Akadémia ellen?

– Köszönöm a gratulációt kollégám és az egész csapat nevében!

Keményen készültünk a hétvégi mérkőzésre, hiszen a bajnokságban legfőbb vetélytársunk a Grosics Akadémia. Végig nagyon jó, dinamikus, gyors mérkőzés volt. Úgy gondolom, reális eredmény született, hiszen a döntő helyzeteket mi tudtuk kialakítani, mert pontosak voltunk a kapu előtt. Tehát egy gyors, kreatív, összességében színvonalas játékkal tudtuk megverni az ellenfelet. Természetesen kellet hozzá az is hogy a felnőtt csapat keretéhez tartozó utánpótláskorú játékosok is segítséget tudtak nyújtani. 

Az U21-es csapat a 7. fordulót követően, a Grosics Akadémáival holtversenyben, 15 ponttal a tabella második helyén áll. Éppen ezért fontos az, hogy 4-0-ra meg tudták verni őket.

– Igen, nagyon fontos győzelmet arattunk, így most már pontelőnnyel vezetjük a bajnokságot, de tudjuk hogy messze még a vége ezért nem dőlünk hátra, hanem megyünk tovább az úton, melynek végén remélhetőleg egy bajnoki cím és nagyon reméljük hogy az NB-1be való visszajutás vár ránk. Nagy könnyebbséget jelent számunkra hogy a felnőtt csapatunk teljes mellszélességgel ki áll mellettünk, és ahogy erejükből telik segítik a munkánkat.

Szerencsére nagyon jó a kapcsolata az utánpótlás csapatnak a felnőtt csapat között, Zorán Spisljak számára nagyon fontos, hogy a békéscsabai utánpótlásban nevelkedett focistáknak játéklehetőséget adjon, és aki olyan az csatlakozzon minél hamarabb hozzájuk. Vannak olyan utánpótlás játékosok, akik a felnőtt csapattal készülnek. Ez azt is jelentheti, hogy felnőtt mérkőzéseken is meg tudják magukat méretetni, mint ahogy arra már volt példa a Ligakupa sorozatban. Az átjárás biztosítva van: azok, akik hétről hétre jól teljesítenek, oda tudnak kerülni a csapat keretéhez. Nagyon jó hogy szinte minden hazai mérkőzésünkön itt van valaki a csapattól. Jó, hogy ki tud jönni a vezetőedző, pályaedző a mérkőzésekre, így nem csak az én vagy a szakmai igazgató véleménye dönt arról, hogy kik azok, akik feljebb tudnak kerülni, hanem a saját szemükkel meg tudják nézni, hogy kik azok, akik jól játszanak.

A játékosoknak nagy motivációt jelent az, hogy érezhetik, figyelemmel vannak követve a felnőtt csapat irányából. 

Az U21-es csapat legközelebb október 4.-én, szombaton 13:00-tól játszik a SZEOL SC-vel.

A legjobb 16 között a Békéscsaba

Kialakult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének mezőnye. Kilenc NB I-es, öt NB II-es és két NB III-as csapat jutott a legjobb 16 közé.

Íme a nyolcaddöntő mezőnye:
Kisvárda (NB III), Vác (NB III), Ajka (NB II), Békéscsaba (NB II), Csákvár (NB II), Gyirmót (NB II), Szolnok (NB II), DVSC-TEVA (NB I), DVTK (NB I), Ferencváros (NB I), Győri ETO FC (NB I), Honvéd (NB I), MTK (NB I), Pécsi MFC (NB I), Újpest (NB I), Videoton (NB I).

 „A célt, amit kitűztünk magunk elé elértük Salgótarjánban, sőt duplán örülhetünk, mert ebben nagy szerepet játszott a csabai utánpótlásban nevelkedett Viczián Ádám, aki mind a három gólból kivette a részét.

Az első félidőben nehezebben jutottunk el gólhelyzetig, de akkor is adódott két nagy lehetőségünk, ami kimaradt. A második félidőben köszönhetően Berki és Viczián jó játékának már kijött az osztálykülönbség és egyértelműen kirajzolódott, hogy melyik csapat érdemli meg a továbbjutást.

Ez a kupamérkőzés még abból a szempontból is nagy jelentőséggel bírt, hogy hosszú idő után ismét pályára léphetett a sérüléséből felépült Koszó Balázs, aki nagyon jól kapcsolódott be a játékba és jövőben is számíthatunk rá.”

A nyolcaddöntő párosításait az MLSZ székházában készítik majd el – a fejleményekről természetesen időben beszámolunk majd. A továbbjutás továbbra is egy mérkőzésen dől majd el, a találkozókat október 29-én rendezik.