Címkézett bejegyzés

A harmincas szám jegyében

További adalékokkal szolgálunk a 2018. május 20-án (vasárnap) megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC bajnoki mérkőzéssel, az ezzel kapcsolatos tudnivalókkal, valamint az utána következő ünnepséggel kapcsolatban. Ígérjük, érkezünk még további jó hírekkel is!

Mivel közelítünk az időponthoz (június 13.), ami azt jelenti, hogy harminc évvel ezelőtt nyertük meg a Magyar Népköztársasági Kupát, így igyekeztünk a harmincas szám köré építeni aktivitásainkat.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. vezetőségének döntése értelmében a mérkőzésre eladott belépőjegyekből származó bevétel 30 százalékát klubunk jótékonysági célra ajánlja fel. Az összeg sorsáról szurkolóink dönthetnek majd és ajánlhatnak bármilyen olyan szervezetet (pl. alapítvány, egyesület), amely szabályos módon képes befogadni a felajánlást. A legtöbb javaslatot kapott szervezettel felvesszük a kapcsolatot és ünnepélyes keretek között nyújtjuk át támogatásunkat.

Bízunk benne, hogy a remélhetőleg létfontosságú mérkőzésen újra tömött lelátók előtt futhatnak ki játékosaink a pályára. Ne maradjon le, váltsa meg belépőjét időben, előre és támogasson Ön is egy jó ügyet!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

A Futball Éjszakája – 2018

Első alkalommal kerül megrendezésre 2018. szeptember 7-én (péntek) “A Futball Éjszakája” rendezvény, amely során az ország 20 nagyvárosában nyílnak meg a stadionok, labdarúgó központok.

Természetesen a Békéscsaba 1912 Előre az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez, ezért soha nem látott és tapasztalt esti-éjszakai programsorozattal készülünk szurkolóink, vendégeink és az érdeklődők részére. A példaértékű esemény megrendezésének első állomásaként klubunk meghívta a rendezőbizottságot a 2018. május 20-án (vasárnap) 17:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzésre. Nagy örömünkre szolgál, hogy Nemcsák Károly – színművész, Borsi László, Borsi Dávid és Krizán Sándor is megérkezik Békéscsabára és megtekintik a mérkőzést, valamint részt vesznek az utána következő ünnepségen is.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://futballejszakaja.hu/

Időpontváltozás

A tegnapi napon véglegessé vált a Megyei I. osztály – Felsőház 27. forduló Békéscsaba 1912 Előre II. – Méhkeréki SE labdarúgó mérkőzés helyszíne, amely a felek megegyezése szerint a Kórház utcai Stadion centerpályája lesz.

Ma pedig a végleges kezdési időpont is ismertté vált, amely 2018. május 1. (kedd) 17:00 óráról 15:00 órára változott. A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége figyelembe vette, hogy 17:00 órától egy másik jelentősebb sporteseményre is sor kerül Békéscsabán, így igazodva ehhez a mérkőzéshez úgy alakította az időpont kijelölését, hogy szurkolóink és az érdeklődők mindkét rendezvényre időben megérkezhessenek.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Helyszínváltozás

Felhívjuk szurkolóink, vendégeink és az érdeklődők figyelmét, hogy a 2018. május 1-én (kedd) 17:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre II. – Méhkeréki SE Megyei I. osztály – Felsőház 27. forduló labdarúgó mérkőzés a 4-es Honvéd utcai pálya helyett a Kórház utcai Stadion centerpályáján kerül megrendezésre.

A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk!