Címkézett bejegyzés

Elmarad második csapatunk két mérkőzése

A Békés Megyei Labdarúgó Szövetség döntése értelmében az eredetileg 2021. február 13-án (szombat) 17:00 órára tervezett Dobozi SE – Békéscsaba 1912 Előre II. Megyei I. osztály kvalifikáció A-csoport 14. fordulójának mérkőzése elmarad és a későbbiekben sem kerül lejátszásra.

Mivel a mérkőzés eredménye gyakorlatilag és érdemben nem befolyásolja a kvalifikációs táblázatot, így a szövetség döntése szerint nem szükséges a meccs megrendezése.

Elmarad a Hódmezővásárhelyi FC elleni felkészülési mérkőzés is
A Hódmezővásárhelyi egyesület lemondta az eredetileg 2021. február 13. (szombat) 10:00 órára tervezett Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba 1912 Előre II. felkészülési mérkőzést, egészségügyi problémákra hivatkozva.

Segítsünk együtt Notesz Lacinak!

Nagy László, azaz Notesz Laci, aki nélkül az elmúlt évtizedekben nem volt jelentősebb rendezvény, kulturális vagy sportesemény, most segítségre szorul. Ha teheti, segítsen Ön is.

Notesz Lacit Békéscsabán szinte mindenki ismeri. Több mint négy éve, a 70. születésnapján elmesélte: neki senki sem mondta, hogy különleges lenne… Szinte minden kiállításon, mérkőzésen, nagyobb eseményen ott volt, és csak úgy sorolta az adatokat, a tudnivalókat.

Múlt év őszén már arról beszélt, mennyire nehezen viseli, hogy egyre kevesebb programra mehet el, és hogy az egészségével is gondok vannak. Korábban minden hazai mérkőzés előtti héten rendre benézett az Előre Székházba, a szép emlékek felelevenítése után néhány 5-10 darab plakáttal távozott, hogy azokat kitegye néhány jól látható, forgalmas helyre.

Most pedig arról értesültünk, hogy még tovább romlott az állapota, az Ady Endre utcai otthonban tudnának gondoskodni róla, viszont szüksége lenne támogatásra, hogy bekerüljön.

Kérjük, ha teheti, segítsen Ön is Lacinak, az OTP 11773339-01043772-00000000 számlára történő utalással, legkésőbb 2021. február 15-ig.

20210129_segitseg_nagy_laszlonak

Kapcsolódó hivatkozások:

https://behir.hu/notesz-laci-szomoru-hogy-egyre-kevesebb-esemenyre-tud-elmenni

https://behir.hu/notesz-laci-azaz-nagy-laszlo-hetveneves 

Az újabb tesztek is negatív eredményeket mutatnak

Az MLSZ előírásainak megfelelően 2021. január 28-án (csütörtökön) reggel ismét koronavírus teszten vettek részt a Békéscsaba 1912 Előre játékosai és a stáb tagjai.

A ma reggel megérkezett eredmények értelmében minden tesztünk negatív, azaz játékosaink ebből a szempontból teljesen egészségesek, így részünkről nincs semmiféle akadálya a vasárnap délutáni Békéscsaba 1912 Előre – FC Ajka mérkőzésnek.

Hajrá Lilák!

Változások a felkészülési programban

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a 2021. január 20-án (szerda) 18:00 órára tervezett Algyő SK – Békéscsaba 1912 Előre felkészülési mérkőzés elmarad, a 2021. január 23-án (szombaton) 11:00 órára tervezett Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre edzőmérkőzés pedig egy órával később, 12:00 órakor kezdődik majd.

Az eredetileg közölt időponthoz képest egy órával később, 11:00 órától kerül megrendezésre második együttesünk január 23-ra (szombat) tervezett Algyő elleni felkészülési mérkőzése.

Az előírások értelmében a felkészülési mérkőzések is ZÁRT KAPUK mögött kerülnek megrendezésre.

Az év utolsó mérkőzése a televízióban

A Békéscsaba 1912 Előre ebben az évben utoljára, 2020. december 13-án (vasárnap) Budapesten lép pályára, a Vasas FC otthonában.

Az összecsapást az M4 Sport televízió élőben közvetíti és a kezdési időpont 19:45 órára változott.

Hajrá Lilák!