Címkézett bejegyzés

Eltörölnék a buszoztatást

Eltörölnék a buszoztatást, a klubokra bíznák a kártya és a regisztráció alkalmazását.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, Kósa Lajos szerint a sporttörvénynek a testület által kezdeményezett módosítása esetén könnyebbé válik az NB I-es labdarúgó-mérkőzésekre járás – írja az MTI.

Az Országgyűlés weboldalán található dokumentum szerint a bizottság kedden eldöntötte, hogy kezdeményezi a sportról szóló 2004. évi I. törvény sportrendezvények biztonságával összefüggő módosítását.

A mérkőzések biztonsági szervezése kapcsán tartott szakmai konzultációkon a szakbizottság tagjai mellett részt vettek a kormányzat illetékesei, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség és egyes szurkolói csoportok képviselői is.

A módosító javaslat általános indoklásából kiderül: a konzultáció eredményeként konszenzus született abban, hogy – többek között – felül kell vizsgálni a hatályos jogi szabályozást. Az indítvány kidolgozása során a szurkolók által benyújtott írásbeli javaslatokat is figyelembe vették.

Kósa Lajos, a bizottság elnöke (Fidesz-KDNP) az ülés után elmondta, hogy a változások könnyebbé tehetik az NB I-es mérkőzések látogatását a nézők számára. Úgy fogalmazott: bizonyos engedményeket muszáj tenni, így például lemondtak a szurkolói utaztatásról, a szurkolói kártya és regisztráció alkalmazását pedig a klubokra bízzák, csak a kiemelt kockázatú meccseken lesz kötelező a névre szóló jegyértékesítés.

A politikus hozzátette: a bizottság javaslatában számos egyéb módosítás is szerepel, amely megkönnyíti a szurkolók számára a mérkőzésre járást és reményét fejezte ki, hogy ez jótékonyan hat majd a meccsek nézettségére, illetve támogatja a sport ügyét.

Információk: MTK-Budapest – Békéscsaba 1912 Előre

A 2015. november 17-én (kedden) 17:30 órától megrendezendő MTK-Budapest – Békéscsaba 1912 Előre Magyar Kupa 2015/2016. 4. forduló 2. mérkőzésre – a vendéglátó klub tájékoztatása szerint – 2015. november 12. (csütörtök) 12:00 órától vásárolhatók meg elővételben a belépők.

promo_mtk_elore_20151117

A jegyek ára egységesen: 500,- forint.

Elővételes jegyvásárlás a szokásos helyeken lehetséges:

– online módon a meccsjegy.mlsz.hu,

– személyesen az Előre Székház Ügyfélszolgálati Irodájában, munkanapokon 08:00-16:00 óra között,

– személyesen a Ticket Express jegyirodákban.

A belépőjegyek váltásához nem kötelező klubkártya, elegendő a személyazonosító okmány bemutatása. A mérkőzés napján a helyszínen – az Illovszky Rudolf Stadion pénztáraiban – is megválthatják jegyeiket. A mérkőzés napján a jegypénztárak 16:00-kor nyitnak.

A mérkőzést az M4 Sporttelevízió élőben közvetíti. Ettől függetlenül – aki teheti, kísérje el a Lilákat Budapestre is és szurkoljunk együtt a továbbjutásért!

line_purple

Kapcsolódó hivatkozások:

http://mtkbudapest.hu/hirek/jegyinfo-mtk-budapest-bekescsaba-1912-elore-magyar-kupa


http://1912elore.hu/site/mtk-budapest-bekescsaba-1912-elore-20151117/

Az MLSZ két meccs időpontját módosította

Az MTK-Békéscsabát egy nappal korábban rendezik.

A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága november 6-i ülésén két Magyar Kupa-mérkőzés kezdési időpontját is módosította, ugyanis az M4 műsorára tűzte az MTK-Békéscsaba és a Videoton-Haladás nyolcaddöntőt.

Előbbi párharc 2015. november 18-án (szerda) 17.30-ra kiírt visszavágóját egy nappal korábban, november 17-én (kedd) 17.30 órától, míg a Hali Sóstói meccsét 2015. november 18-án 18 óra helyett 20.15-től rendezik.

MAGYAR KUPA, FŐTÁBLA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

November 17. (kedd)
17.30: MTK–Békéscsaba (Tv: M4)

November 18. (szerda)
12.00: Kozármisleny (NB III)–Budapest Honvéd
12.00: Inter CDF (BLSZ I)–Tiszaújváros (NB III)
12.00: Soproni VSE (NB II)–Nyíregyháza (NB III)
13.00: DVSC–Szeged 2011 (NB II)
17.00: Csákvár (NB II)–Ferencváros
18.00: Újpest–ZTE FC (NB II)
20.15: Videoton–Szombathelyi Haladás (Tv: M4)

MLSZ Fegyelmi határozat

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) november 3-i ülésén az alábbi határozatot hozta.

mlsz

A FEB a Békéscsaba – Újpest mérkőzéssel kapcsolatban a Békéscsabát, mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezetek szidalmazása) 50.000 Ft, az Újpestet, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezetek szidalmazása) 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

Forrás:
http://www.mlsz.hu/fegyelmi-hatarozatok

Belépőjegy információk

A megszokott módon folytatódik a belépőjegy értékesítés – az alábbiakban azonban néhány újdonságra is felhívjuk kedves vendégeink figyelmét.

Elővételben, személyesen – minden munkanapon, 08:00 és 16:00 óra között megválthatják belépőjüket Ügyfélszolgálati Irodánkban, az Előre Székház első emeletén. Figyelem: 2015. október 23. (péntek) ünnepnap, így aznap a jegyértékesítés szünetel. 2015. október 24-én (szombaton) reggel 08:00 órakor nyitjuk a pénztárakat, ahol természetesen ezen a napon megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Paksi FC bajnokira is megvásárolhatják a belépésre jogosító okiratokat.

20151019

Nagy az érdeklődés a Magyarország – Norvégia válogatott mérkőzés iránt, melyre 2015. október 19-től (hétfő) szintén vehetnek személyesen is jegyeket. A jövő hét szerdán, 2015. október 28-án ütemezett Békéscsaba 1912 Előre – MTK-Budapest, Magyar Kupa 2015/2016. 4. forduló 1. mérkőzésére is előre megválthatják a belépőket 2015. október 20-tól (kedd). Figyelem: a Magyar Kupa mérkőzésre kizárólag a kombinált, VIP, tisztelet és technikai bérletek érvényesek. A bajnoki fordulókra váltott bérletekkel nem lehetséges a belépés.

Újdonság, hogy a Paksi FC elleni bajnoki mérkőzésre 250,- forint értékű italkuponnal kedveskedünk minden olyan látogatónknak, aki érvényes Csabai Kolbászfesztivál bérlettel vagy a szombati napra érvényes Fesztivál belépővel rendelkezik. A kuponok átvétele, a mérkőzésre való belépés után, a Fesztivál karszalagok bemutatásával lehetségesek. Egy vendég – akár mérkőzés belépőjeggyel, akár bérlettel érkezett, csak egy italkupont válthat be a stadionban üzemelő bármelyik büfében. A kuponokat nem szükséges ezen a mérkőzésen felhasználni, bármelyik hazai meccsre érvényesek maradnak. Egészségükre!

Október 26-án (hétfőn) megkezdődik az OTP Bank NB I Liga 14. fordulójától érvényes kedvezményes bérletek árusítása is. A kedvezményes árakat nemsokára közzé tesszük. Bérletek kizárólag az A-, B-, C- és C1 hazai szektorok szabadon maradt helyeire válthatók és természetesen Előre Klubkártya szükséges hozzá.

A belépőjegyek árai változatlanok a bajnokság további részében és a Magyar Kupa esetleges további hazai mérkőzéseire is.

Felnőtt belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 1.400,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára – elővételes vagy online vásárlás esetén: 700,- Ft.

Felnőtt belépőjegy ára a mérkőzés napján: 1.500,- Ft,
Diák/nyugdíjas belépőjegy ára a mérkőzés napján: 800,- Ft.

Jegyeket továbbra is válthatnak online módon is, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint a Ticket Express jegyirodáiban!

Váltsa meg belépőjegyét személyesen elővételben vagy online módon – hiszen kedvezményesebb áron juthat hozzá és a mérkőzésre sorban állás nélkül juthat be!

line_purple

plakat_elore_paks_20151024_web