Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a Merkantil Bank NB II Liga 2022/2023. 9. fordulójának Békéscsaba 1912 Előre – Credobus Mosonmagyaróvár mérkőzésének, az eredetileg 2022. október 2. (vasárnap) 17:00 órára tervezett kezdési időpontja 15:00 órára változott.
Címkézett bejegyzés
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2016. július 19-én délután eljuttatta a 2016/2017-es másodosztályú szezon résztvevőihez a már pontos kezdési időpontokkal kiegészített sorsolást.
Ebből világosan kiderül, hogy a klubok és a HLSZ kérését-beadványát figyelmen kívül hagyva, az őszi szezonban a fordulókat 16 alkalommal vasárnapi, 3 alkalommal szerdai, valamint 1 alkalommal szombati napokon szükséges lebonyolítani. Érdemes tudni, hogy azon klubokra – melyek NB3-as csapatot is indítottak – érvényes az a szabály, hogy a harmadosztályú mérkőzéseket kizárólag vasárnapi napokon rendezhetik meg, így aztán a naptárt tanulmányozva négy alkalommal is időpont ütközés tapasztalható – tehát valószínűsíthetően ezeken a napokon egymás után két-két meccset kell majd lebonyolítanunk.
Tekintettel a "szurkolóbarát" kezdési időpontokra és drukkereink javaslatára, a hazai bajnoki és esetleges Magyar Kupa mérkőzésekre érvényes, a Kórház utcai Stadion úgynevezett Tribün szektorába (B-közép) szóló bérletek árát egységesen (felnőtt és diák/nyugdíjas) 6.500,- forintra csökkentettük. A stadion más szektoraiba szóló szezon belépők ára NEM változott. Az új típusú bérletek 2016. július 20-tól megvásárolhatók a korábban már közölt feltételek szerint. Aki már korábban megváltotta bérletét és most úgy dönt, hogy inkább a Tribün szektorba szeretne átülni, annak természetesen a különbözet visszatérítésével új kártyát készítünk.
F. | Dátum | Nap | Idõpont | Hazai | Vendég | Osztály |
---|---|---|---|---|---|---|
01. | 2016.07.31. | v | 18:00 | Ceglédi VSE | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
02. | 2016.08.07. | v | 17:30 | Békéscsaba 1912 Elõre | Balmaz Kamilla Gyógyfürdõ | NB2 |
01. | 2016.08.07. | v | 17:30 | Hódmezõvásáhelyi FC | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
03. | 2016.08.10. | sze | 17:30 | Budaörs | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
02. | 2016.08.14. | v | 11:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Méhkeréki SE | NB3 |
04. | 2016.08.14. | v | 17:30 | Békéscsaba 1912 Elõre | Soroksár SC | NB2 |
03. | 2016.08.21. | v | 17:30 | Szigetszentmiklósi TK | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
05. | 2016.08.21. | v | 19:00 | Szolnoki MÁV FC | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
06. | 2016.08.24. | sze | 16:00 (TV) | Békéscsaba 1912 Elõre | Puskás Akadémia FC | NB2 |
04. | 2016.08.28. | v | 17:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Dunaújváros | NB3 |
07. | 2016.08.28. | v | 17:30 | Master Good Kisvárda | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
05. | 2016.09.04. | v | 11:00 | Ferencvárosi TC II. | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
06. | 2016.09.11. | v | 11:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Komlói Bányász | NB3 |
08. | 2016.09.11. | v | 16:30 | Békéscsaba 1912 Elõre | Swietelsky-Soproni VSE | NB2 |
09. | 2016.09.15. | cs | 18:00 | HR-Rent Kozármisleny | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
10. | 2016.09.18. | v | 16:00 | SZEOL SC | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
07. | 2016.09.18. | v | 16:00 | Szentlõrinc SE | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
6. (MK) | 2016.09.21. | sze | 13:00 | 43. sz. Építõk | Békéscsaba 1912 Elõre | MK |
08. | 2016.09.25. | v | 11:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Várfürdõ-Gyulai TFC | NB3 |
11. | 2016.09.25. | v | 16:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | Cigánd SE | NB2 |
09. | 2016.10.02. | v | 15:00 | Szekszárdi UFC | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
12. | 2016.10.02. | v | 17:00 | Aqvital FC Csákvár | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
10. | 2016.10.09. | v | 11:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Budafoki MTE | NB3 |
13. | 2016.10.16. | v | 13:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | Vác FC | NB2 |
11. | 2016.10.16. | v | 14:30 | Mórahalom | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
14. | 2016.10.22. | szo | 17:00 | ZTE FC | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
7. (MK) | 2016.10.25. | k | 17:30 | Aqvital FC Csákvár | Békéscsaba 1912 Elõre | MK |
13. | 2016.10.30. | v | 13:30 | Dabas-Gyón | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
15. | 2016.10.30. | v | 17:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | Mosonmagyaróvári TE 1904 | NB2 |
16. | 2016.11.06. | v | 13:30 | BFC Siófok | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
14. | 2016.11.06. | v | 13:30 | Pécs | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
12. | 2016.11.09. | sze | 13:30 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Paksi FC II. | NB3 |
16. | 2016.11.20 | v | 13:00 | Pénzügyõr SE | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
17. | 2016.11.20 | v | 15:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | Nyíregyháza Spartacus FC | NB2 |
17. | 2016.11.27 | v | 11:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Dunaharaszti MTK | NB3 |
18. | 2016.11.27 | v | 13:00 | Dorogi FC | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
15. | 2016.11.30 | sze | 13:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | FC Dabas | NB3 |
18. | 2016.12.02. | p | 13:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Hódmezõvásárhelyi FC | NB3 |
19. | 2016.12.04. | v | 15:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | Szeged 2011 | NB2 |
20. | 2016.12.11. | v | 13:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | Ceglédi VSE | NB2 |
19. | 2017.02.19. | v | 14:00 | Méhkeréki SE | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
21. | 2017.03.26. | v | 17:00 | Balmaz Kamilla Gyógyfürdõ | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
20. | 2017.02.26. | v | 12:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Szigetszentmiklós | NB3 |
22. | 2017.02.26. | v | 16:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | Budaörs | NB2 |
21. | 2017.03.05. | v | 17:00 | Dunaújváros | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
23. | 2017.03.05. | v | 14:30 | Soroksár SC | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
22. | 2017.03.12. | v | 11:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Ferencvárosi TC II. | NB3 |
24. | 2017.03.12. | v | 17:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | Szolnoki MÁV FC | NB2 |
25. | 2017.03.16. | cs | 17:00 | Puskás Akadémia FC | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
23. | 2017.03.19. | v | 15:00 | Komlói Bányász | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
26. | 2017.03.19. | v | 15:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | Master Good Kisvárda | NB2 |
24. | 2017.03.26. | v | 11:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Szentlõrinc SE | NB3 |
25. | 2017.04.02. | v | 16:30 | Várfürdõ-Gyulai TFC | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
27. | 2017.04.02. | v | 18:00 | Swietelsky-Soproni VSE | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
26. | 2017.04.09. | v | 11:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Szekszárdi UFC | NB3 |
28. | 2017.04.09. | v | 19:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | HR-Rent Kozármisleny | NB2 |
29. | 2017.04.12. | sze | 16:30 | Békéscsaba 1912 Elõre | SZEOL SC | NB2 |
27. | 2017.04.16. | v | 16:30 | Budafoki MTE | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
30. | 2017.04.16. | v | 16:30 | Cigánd SE | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
28. | 2017.04.23. | v | 11:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Mórahalom | NB3 |
31. | 2017.04.23. | v | 17:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | Aqvital FC Csákvár | NB2 |
29. | 2017.04.30. | v | 17:00 | Paksi FC II. | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
32. | 2017.04.30. | v | 17:00 | Vác FC | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
33. | 2017.05.03. | sze | 18:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | ZTE FC | NB2 |
30. | 2017.05.07. | v | 11:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Dabas-Gyón | NB3 |
34. | 2017.05.07. | v | 17:30 | Mosonmagyaróvári TE 1904 | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
31. | 2017.05.13. | v | 17:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Pécs | NB3 |
35. | 2017.05.14. | v | 17:30 | Békéscsaba 1912 Elõre | BFC Siófok | NB2 |
32. | 2017.05.21. | v | 18:00 | FC Dabas | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
36. | 2017.05.21. | v | 18:00 | Nyíregyháza Spartacus FC | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
33. | 2017.05.28. | v | 11:00 | Békéscsaba 1912 Elõre II. | Pénzügyõr SE | NB3 |
37. | 2017.05.28. | v | 18:00 | Békéscsaba 1912 Elõre | Dorogi FC | NB2 |
34. | 2017.06.04. | v | 18:00 | Dunaharaszti MTK | Békéscsaba 1912 Elõre II. | NB3 |
38. | 2017.06.04. | v | 18:00 | Szeged 2011 | Békéscsaba 1912 Elõre | NB2 |
Időpont: 2022. szeptember 11. (vasárnap) 16:00 óra
Helyszín: Budafoki MTE Sporttelep
Cím: 1222 Budapest, Promontor u. 89.
Stadion:
Megközelítés:
Az 58-as és a 158-as autóbuszok a stadion közvetlen közelében lévő Víg utca (Sporttelep) megállóig szállítják a szurkolókat. Innen néhány perces sétával érhető el a létesítmény. A vendégszektor bejáratához a Lőcsei utcai megállónál érdemes leszállni. Budafok vasútállomástól a BMTE Stadion mindegy 20 perces sétára található. A vendég szurkolók a Sátor utcán felsétálva, a Zúzmó utca felől léphetnek be a stadionba.
Belépőjegyek, beléptetés, vendég szektor:
A teljes árú (felnőtt) belépőjegy 1.000,- forintba, míg a diák-nyugdíjas 500,- forintba kerül a helyszínen. Hat éves kor alatt ingyenes a belépés. A diák és/vagy nyugdíjas jegy kizárólag diák- vagy nyugdíjas igazolvánnyal együtt érvényes. A BMTE Stadionba való belépéshez klubkártya vagy szurkolói kártya nem szükséges. Fizetés kizárólag készpénzzel lehetséges. A pénztárak két órával a mérkőzés kezdete előtt nyitnak. A vendég szektorban WC és büfé is rendelkezésre áll.
Parkolás:
A BMTE Stadion környékén korlátozott számban van parkolási lehetőség. A mérkőzésre érkezők a stadion környékén lévő utcákban, a KRESZ szabályai szerint helyezhetik el gépjárműveiket. Kérjük, hogy az egyénileg személygépjárművekkel érkező szurkolók a Tóth József utca – Gádor utca, valamint az M0 – Nagytétényi út – Tóth József utca – Gádor utca útvonalon közelítsék meg a rendezvény helyszínét.
Figyelem!
Felhívjuk a Tisztelt Szurkolók figyelmét, hogy a pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is szabálysértést képez, annak feltalálása esetén az azt birtokló személlyel szemben minden esetben szabálysértési eljárást kezdeményez a BRFK XXII. kerületi Rendőrkapitányság.
Térkép:
Időpont: 2022. szeptember 4. (vasárnap) 17:00 óra
Helyszín: Szeged, Szent Gellért Fórum
Cím: 6728 Szeged, Dorozsmai út 2-4.
Belépőjegy információk, beléptetés:
Az MLSZ iránymutatásainak megfelelően a Szeged-Csanád Grosics Akadémia hazai bajnoki- és kupamérkőzéseire névre szóló jegyértékesítést folytat. Jegyet személyi igazolvánnyal, vagy klubkártyával van lehetőség vásárolni személyesen vagy online módon. Több jegy vásárlása esetén, minden szurkoló igazolványának rendelkezésre kell állnia vásárlásnál. A belépők ára 1.000,- Ft / fő. A vendég és VIP bejárat a Kereskedő köz felől közelíthető meg.
Behajtás a Szeged, Városgazda utca 17. (megközelítés Kereskedő köz) felőli bejáraton keresztül történik – a vendég bejáraton. A jegypénztárak 2 órával a mérkőzés előtt nyitnak. A tiszteletjegyek a C-lelátóra szólnak, a jogosultak az előzetesen leadott igények alapján a pénztárban vehetik majd át ezeket. VIP vendégeink az A3 részbe érvényes belépővel foglalhatják el helyüket. Az előzetesen leadott rendszámok alapján szintén a Kereskedő köz felől behajthatnak a stadion területén található parkolóba.
Felhívjuk figyelmüket az online, elővételes jegyvásárlás lehetőségére, mely sokkal egyszerűbb és kényelmesebb is, hiszen ugyanazokat az információkat kéri a weboldal mint a helyszínen a jegyvásárlásnál a jegypénztáros. Mindenképpen érdemes ezt a lehetőséget választani, hogy a helyszínen elkerüljék a sorban állást, csak egy regisztráció szükséges hozzá.
Online jegyvásárlás elővételben:
Stadion:
Biztonság:
A vendéglátó klub felhívja a figyelmet, hogy a stadionban biztonsági kamerarendszer üzemel, mely mindenben megfelel a hatályos törvényi előírásoknak. A stadionba belépő szurkolókról kép- és hangfelvétel is készülhet.
Megközelítés:
Gépjárművel a Dorozsmai úton áthaladni a felüljárón, majd a MOL-kút előtt balra fordulni a Fonógyári útra, ezután szintén balra fordulva a Kereskedő köz felől megközelíthető a stadion.
Élő közvetítés (live stream):
A mérkőzésről élőképes közvetítés adunk a helyszínről az alábbi elérhetőség alatt.
Térkép:
Kapcsolódó hivatkozások:
https://www.szeged-grosicsakademia.hu/palyarendszabalyok
https://szentgellertforum.hu/futballmeccs/
https://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/
Közösségi média