Címkézett bejegyzés

Véget ért az “UEFA Elite Youth A” edzőképző tanfolyam

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia weboldalán korábban már beszámoltunk arról, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett “UEFA Elite Youth A” edzőképző tanfolyam egyik állomását sikerrel vette Láza János edzőnk – aki az előző idényben még U19-es csapatunk vezetőedzőjeként tevékenykedett.

Az MLSZ Edzőképző Központ által megrendezésre kerülő UEFA ELITE YOUTH licences edzőképző tanfolyamok célja, hogy naprakész és modern ismeretanyaghoz juttassa az élvonalbeli utánpótlás labdarúgás területén tevékenykedő edzőket.

A járvány-helyzet miatt félbeszakadt képzés befejezése ilyen formán 2020. októberére tolódott, valamint kollégánk státuszában is annyi változás történt, hogy az új szezonban már az első csapatunk szakmai munkáját segíti erőnléti-asszisztens edzőként. Az eltelt időszakról és a tanfolyam menetéről Láza Jánost kérdeztük.

– Sajnos a pandémia miatt áprilisban félbeszakadt a képzés, augusztus elején viszont újraindult és gyakorlatilag ennek volt most a záróvizsgája, befejezése. A képzés a képesítést tekintve, a labdarúgó akadémia szakmai vezetői pozícióra teszi alkalmassá az embert. Eddig a regisztrációs kártya szabályzatban az szerepelt, hogy az első osztályú U19-es csapatok vezetőedzői posztjához is ez a végzettség szükséges, jelenleg viszont ez már megváltozott, így ahogy a képzésen fogalmaztak: ez tulajdonképpen az utánpótlásképzés pro licence – ezen kívül pedig már csak egyfajta képzés létezik, a pro. Az edző-képzési fokozatok egymásra épülnek, ide a bemenő szint az A-licenc, ehhez szükséges még 3 év szakmai gyakorlati-tapasztalat és utána van lehetőség felvételizni. Tavaly országos szinten velem együtt 16 kolléga kapott lehetőséget, tehát látható, hogy igen szigorú feltételeknek és követelményeknek kellett megfelelni az egyéves képzéshez.

– Ezen a nyáron kaptam lehetőséget, hogy bekerüljek a felnőtt csapat stábjába – aminek nagyon örvendek, hiszen szakmai fejlődést jelent ez is számomra. Tavaly az U19-es csapat edzője voltam, tehát a gyakorlati és elméleti ismereteim már rendelkezésre álltak, most viszont ilyen módon sikerült szintet lépni és az NB2-es együttes erőnléti-asszisztens edzőjeként is meg tudom mérettetni magam. Az akadémián még szekcióvezetőként olyan szinten dolgozom, hogy elkészítem a korosztályok szakmai programját hétről-hétre kondicionális- és taktikai szempontból, de az ellenőrzésre sajnos már kevesebb a kapacitásom. Tehát végül is összeállítok egy komplett programot az ifiknek, de a kontroll már az edző kollégákra marad, hiszen az első csapatnál folytatott munka gyakorlatilag az időm nagy részét leköti. Nyilván amikor tudok kimegyek, konzultálunk a kollégákkal, mérkőzést nézek és próbálok segíteni munkájukban. A felnőtteknél igyekszünk – az új szakmai stábbal együtt – olyan szisztémát kialakítani, hogy az utóbbi időkben gyakrabban előforduló sérülések jó részét ki tudjuk iktatni, hiszen ez egy igen sarkalatos pontja a dolognak. Idén nyáron a második csapattal is elkezdtem dolgozni, majd fokozatosan az első csapat egy-egy edzésén is részt vehettem, aztán a szakmai stáb arra kért, hogy jó lenne ha folyamatosan itt tudnék maradni.

– Talán ha kiemelhetnék még egy dolgot, akkor az lenne, hogy az első csapat közvetlen szakmai stábjában egyedül vagyok úgynevezett hazai, tehát “saját nevelésű” edző. Ezáltal fontos feladataim közé tartozik – amit egyébként a klubvezetés eddig is preferál -, hogy a saját nevelésű, fiatal játékosainkat igyekezzek, a lehetőségekhez mérten minél nagyobb számban integrálni és beépíteni a második- illetve első csapatunkba. Összességében tehát mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell fektetnem az ő képzésükre és építésükre, hiszen a jövőben is igen sok minden múlhat azon, hogy ezeket a labdarúgóinkat milyen mértékben és minőségben tudjuk az első csapat felé áramoltatni.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://bcsla.hu/site/uefa-elite-youth-a-20200206/

Masszőr licences képzés

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége magas színvonalon dolgozó masszőr szakembergárda kialakítása mellett döntött. A döntés célja, hogy az élsportban dolgozó masszőrök képzettsége és készségei egységesen megfeleljenek a korszerű nemzetközi követelményeknek.

Bacsa Zoltán (Békéscsaba 1912 Előre) – alsó sor, jobbról első

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2017. 07. 11-i ülésén jóváhagyta, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Felnőttképzési Intézete masszőr licences képzést indítson.

Az Elnökségi határozat végrehajtása érdekében az MLSZ Felnőttképzési Intézete 2017. október hónapban a felnőttképzési törvény hatálya alá nem tartozó, iskolarendszeren kívüli „MLSZ masszőr licence” képzést indított. A részvétel azoknak a masszőr végzettséggel rendelkező szakemberek kötelező, akik a sérülés ellátásában részt vesznek, de nem rendelkeznek ilyen irányú felsőfokú végzettséggel (BSc, MSc diploma).

Természetesen a Békéscsaba 1912 Előre szakemberei is sikerrel vettek részt az oktatásokon, és a részletekről Bacsa Zoltán masszőrünktől kértünk rövid beszámolót: – Mivel a következő idénytől kezdve a kiemelt akadémiákon, és a nemzeti bajnokságokban is csak olyan masszőrök ülhetnek a kispadra, akik rendelkeznek ilyen bizonyítvánnyal, így nekünk is részt kellett vennünk a képzésen. Elég kevés időnk volt az ismeretek, változások és a mai trendek elsajátítására, hiszen mindössze négy alkalommal két-két napot töltöttünk el Telkiben. Jegyzeteket kaptunk, rengeteg házi feladatot kellett megoldanunk, itthon kellett gyakorolnunk. Sok olyan dolog felvetődött egyébként, amit nagy általánosságban rosszul kezelt néhány más városból érkezett kolléga, de rengeteg újdonsággal is találkozhattunk. Egy eklatáns példa: amikor eddig bement az ember a sérült játékoshoz, és valószínűsíthető volt egy csontsérülés, azt eddig fagyasztóval kezeltünk. Ez most tilos. Az egész képzés másik célja egyébként az volt, hogy mindenhol-mindenki egyforma kezelésben, ellátásban tudja részesíteni a sérült játékosokat. Az órákat szakorvosok bevonásával a szövetség két kollégája tartotta, és a radiológiai értékeléstől kezdve, a táplálkozáson át, a folyadékbevitelen keresztül igen sok mindenre rálátást nyerhettünk. A vizsgán igen komolyan vették, hogy testtartás-analízisből minden terapeutának már az öltözőben észre kell vennie, hogy az adott labdarúgónak milyen problémája lehet – ami azt jelenti, hogy a jelekből tudni kell következtetnünk a sérülések jellegére, okára – ezeket pedig kommunikálnunk kell például a csapatorvos, vagy a gyógytornász felé. Mint az életben is általában, ezen a téren is rengeteg változás történt, sok-sok hasznos és adott esetben létfontosságú dolgot tanultunk.

Írásunk megjelenésének napján sikeres vizsgát tett még Elekes Sándor és Knyihár János kollégánk is.

Knyihár János (Békéscsaba 1912 Előre SE) – balról második
Elekes Sándor (Békéscsaba 1912 Előre) – balról harmadik

A Békéscsaba 1912 Előre ezúton is gratulál és további színvonalas munkát, valamint jó egészséget kíván!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://felnottkepzes.mlsz.hu/hir/mlsz-masszor-licence-kepzes-indul-telkiben

Lipcsében folytatódott a Pro-licenc képzés

A 2018. február 20-án (kedden) Nagykanizsán megrendezett Magyar Kupa találkozó után, Boér Gábor vezetőedzőnk a Pro-licenc képzés következő állomására, Lipcsébe utazott.

A Red Bull Aréna előtt

Az RB Leipzig bázisán háromnapos képzésen vehetett részt 23 hallgató, akik előadásokat hallgathattak, meglátogatták az akadémiát és sok-sok hasznos tudást szerezhettek. Lőw Zsolt szervezésében és meghívására, Jörg Daniel – a felvételi bizottság és a képzés vezetője, Sisa Tibor és Pári Sándor kalauzolták a látogatókat, ahol  lehetőség nyílt szakmai párbeszédre, vitára, és a közös érdekek és célok mentén történő együtt gondolkodásra is. A szeminárium a csütörtök esti Lipcse – Napoli Európa Liga mérkőzés közös megtekintésével zárul.

Boér Gábor és Jakab Péter a Red Bull Arénában (Lipcse)

Magyarország 15 éve teljes jogú tagja az UEFA-edzőképzésnek, melynek az egymásra épülő C, B és A-licencet követően elérhető legmagasabb szakmai lépcsőfoka a Pro-licenc megszerzése. A jelentkezőknek négylépcsős, több napon keresztül tartó, szakmai felvételi procedúrán kellett sikeresen teljesíteniük ahhoz, hogy bekerüljenek a képzésbe.

Kapcsolódó hivatkozás:
https://www.mlsz.hu/hir/pro-licenc-a-kozos-gondolkodas-a-kepzes-kulcsa