Címkézett bejegyzés

Utolsó hazai

A két utolsó hazai mérkőzés következik 2017. május 28-án, amikor egy valódi LILA-FEHÉR vasárnapon együtt búcsúzhatunk a Kórház utcai Stadiontól. A régi, megszokott helyek többet, ilyen formában, mérkőzésen nem szolgálnak majd, hiszen az átépítés szinte az összes lelátót érinti. A délelőtti matinén 11:00 órától második együttesünk a Pénzügyőr csapatát látja vendégül, 18:00 órától pedig a Dorogi FC-t fogadjuk a centerpályán, a Merkantil Bank Liga 37. fordulójában.

A héten több rendezvényen is tiszteletünket tesszük, hiszen a hétvégi bajnoki után már csak egy forduló marad vissza, majd labdarúgóink szabadságot kapnak. Kedden délelőtt egy kedves meghívásnak teszünk eleget, hiszen a Békéscsabai Kolbászklub invitálására közös kolbászgyúrással, -sütéssel, valamint kóstolóval egybekötött összetartással indítjuk a hetet. A délutáni edzés után 18:00 órától a Békéscsabai Előre NKSE – Master Good Kisvárda SE női kézilabda mérkőzésre látogatunk, ahol remélhetőleg ismét remek hangulatban együtt szurkolhatunk a lányoknak!

Május 26-án (pénteken) folytatódik jótékonysági akciósorozatunk, amikor délelőtt 10:00 órától a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium gyermeknapi programjára érkezünk, ahol közös focival, ügyességi játékokkal, fotózással és ajándékokkal lepjük meg a nebulókat. Az iskola diákjainak tiszteletbelépőkkel is kedveskedünk és természetesen szeretettel látjuk őket a 2016/2017-es szezon utolsó, hazai bajnoki mérkőzésén.

Mindenképp érdemes lesz kilátogatni vasárnap a Kórház utcába, hiszen a Békéscsaba 1912 Előre – Dorogi FC mérkőzés előtt, a Békéscsabai Kvasz András Repülőnap jóvoltából kisebb légi bemutatót tekinthet meg a nagyérdemű. A látványosság közvetlenül a kezdés előtt látható majd, amikor több gép egymás után, közvetlenül a stadion felett repül majd keresztül a lehető legkisebb magasságban.

A Békéscsabai Repülőnapot 2017. május 27-28. között látogathatják az érdeklődők.
Helyszín: Békéscsabai Repülőtér.

További információk a rendezvénnyel kapcsolatban:
https://www.facebook.com/events/1359048704171874/

Minden kedves érdeklődőt és szurkolónkat szeretettel látjuk a szezon utolsó hazai mérkőzésein, amikor együtt szurkolhatunk és biztathatjuk csapatunkat! Várunk mindenkit, aki Csabai! Legyen ismét igazi hangulat és búcsúzzunk együtt szeretett Stadionunktól!

Csapatunk heti programjairól természetesen részletesen beszámolunk.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.bekesairport.hu/index.php/hu/

Gyermeknap

Ezen a napon nem a megszokott körülmények között tanulhattak a diákok – mondta Szilágyi Tibor igazgató, kifejtve, hogy bár nem voltak tanórák, így is sok-sok ismerettel gazdagodhattak a fiatalok. Hozzátette, hogy a tanév vége felé és gyermeknap előtt lehetőség van egy kis kikapcsolódásra, szórakoztató programokkal szintén készültek, valamint a rendezvény a közösségépítés terén ugyancsak lényeges, a tanulók sportolókkal, a rendőrséggel, a civil élet szereplőivel találkozhattak.

Fontos, hogy a játékosok ne csak a futballozó gyerekekkel találkozzanak, erre remek lehetőséget adott a rendezvény – mondta Boér Gábor vezetőedző. A fiatalok megismerkedhettek a labdarúgókkal, akik a mester szerint teljesen mások a pályán, mint azon kívül. A gyermeknap a játékosok számára is feltöltődést jelentett, plusz motivációt, ami előrébb viheti a teljesítményüket.

Boér Gábor megosztotta, hogy a szezon két utolsó bajnoki mérkőzésén – most vasárnap 18 órakor a Dorog, majd jövő héten Gyulán a Szeged 2011 ellen – egyaránt győzelemre törekszenek, a cél a hat pont begyűjtése. Mint fogalmazott, a hosszú és olykor döcögős idényt úgy szeretnék lezárni, hogy senkinek ne legyen keserű a szájíze, hogy a tabella elején végezzenek, hogy mindent megtettek a feljutásért, amihez most még valami hiányzott. 

Az NB II-es klub ajándékok sorával érkezett. Tiszteletjegyeket osztogattak a szezon legutolsó hazai, Dorog elleni meccsére, valamint több száz lila-fehér karkötő is gazdára talált. Emellett lábról-lábra járt a labda, volt büntetőrúgó-verseny, a játékosok dekáztak, cseleket mutattak be, no meg folyamatosan osztották az aláírásokat a lelkes gyerekeknek.

A program végén játékosaink megtekintették az igencsak bő kínálatot, melyet a Belvár gyermeknapi programja kínált – sőt néhány játékot ki is próbáltak. Majd egyszer csak a 3/b osztály tantermében kötöttek ki, ahol Juhász Gyuri még egy rögtönzött matekórát is adott.

Gyermeknap, vagy gyereknap. A megfogalmazás teljesen mindegy. A lényeg, hogy jelentőségéből szerencsére úgy tűnik, nem tud veszíteni. Persze mindig tennünk kell érte, hogy ne is tudjon.

Ennek oka pedig egészen egyszerű: május utolsó vasárnapja 28-dikára esik, és 1950 óta minden évben ez az időpont a mérvadó, legalábbis nálunk. A nemzetközi gyermeknapot, mely az ENSZ-nek hála lett egyetemes (Universal Children’s Day), Törökországnak köszönhetjük. A törökök ugyanis már a 20. század elején is fontosnak tartották, hogy minden évben legyen egy olyan időszak, mely a legkisebbekről szól. Az ENSZ döntést legerősebben meghatározó tényező azonban nem kifejezetten Törökország hagyományossá lett gyakorlata volt, hanem a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949-es határozata. Ők ugyanis egy minden évben megrendezésre kerülő, nemzetközi rendezvénysorozattal kívánták felhívni a figyelmet a második világháború sújtotta országok rendkívül nehéz helyzetben lévő gyermekeinek sorsára. A végcél pedig az összefogás és a segítségnyújtás volt. Az 1920-as török kezdeményezés után a genfi Gyermekjóléti Konferencia is felfigyelt a kérdésre, ők 1925-ben tartottak először hivatalos gyermeknapot. Végül úgy döntött a világ, hogy legyen június 1. a kijelölt dátum. Ezt a legtöbb országban a mai napig tartják. A 2017-es évben Magyarországon a gyermeknap május 28-dikára esik.

A Békéscsaba 1912 Előre továbbra is kiemelten kezeli a legkisebbekkel való kapcsolattartást, hiszen a folyamatos utánpótlás-korú gyermekek akvirálása igen fontos szerepet tölt be klubunk feladatai között. Jótékonysági akciósorozatunk 2017. május 26-án (péntek) 10:00 órától a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium tornatermében folytatódik, ahol első csapatunk tagjai és a szakmai stáb részvételével közös programokon (foci, hetes-rúgó verseny, fotózás) vehetnek részt az érdeklődő diákok. Az iskola diákjainak lila-fehér ajándékokkal, valamint tiszteletbelépőkkel is kedveskedünk és természetesen szeretettel látjuk őket a 2016/2017-es szezon utolsó, hazai bajnoki mérkőzésén.

A Békéscsaba 1912 Előre utánpótlás korú játékosai részére, 2017. június 10-én (szombaton) 09:00 órától rendezi meg saját, gyermeknapi programját a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Fotók

Kapcsolódó hivatkozás:
http://www.belvarbcs.hu/portal/cikkek/2017/05/23/gyereknapi-programok

Példás összefogás

A Békéscsaba 1912 Előre küldöttsége 2017. április 13-án (csütörtökön) látogatást tett a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet Gyermekosztályán, ahol Dr. Baji Sándor osztályvezető főorvos kalauzolásával megtekintette annak működését.

A vizit után Boér Gábor vezetőedző, Juhász György csapatkapitány, Máthé Gábor kapus, valamint Molnár Balázs átnyújtották az adománygyűjtő akciónk keretében eddig összegyűjtött összeget. Az adomány első részeként csapatunk és a stáb tagjai, a vezetőség, valamint szurkolóink által, összesen 160.000,- forinttal tudtunk az osztály további sikeres működéséhez hozzájárulni.

Dr. Baji Sándor szívből megköszönte az adományt és elmondta, hogy a pénzből olyan eszközöket vásárolnak majd, amelyeket rendszeresen és gyakran szükséges pótolni, hogy a megfelelő minőségű betegellátást biztosítani tudják.

Az adománygyűjtés 2017. április 13-án délután, az összevont szülői értekezleten folytatódik, ahol az utánpótlásban dolgozó szakembereink is megteszik felajánlásaikat. Ezzel együtt a SZEOL elleni bajnoki mérkőzés bevételéből származó, belépőjegyenkénti további 100-100 forintos tételeket húsvét után adjuk át.

Köszönjük, hogy Önök is segítettek!

Adni jó!

A Békéscsaba 1912 Előre a két soron következő hazai mérkőzésén folytatja a korábban megkezdett jótékonysági akciósorozatát.

Boér Gábor – vezetőedző és első csapatunk kezdeményezésére gyűjtést szervezünk. A vezetőség, mindkét csapatunk tagjai, a szakmai stáb, az utánpótlásban dolgozó szakemberek és dolgozóink egyaránt pénzadománnyal járulnak hozzá a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet Gyermekosztályának működéséhez. A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. vezetősége felajánlotta továbbá, hogy a 2017. április 12-én (szerdán) 16:30 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – SZEOL SC mérkőzésre értékesített összes belépőjegy árából 100-100 forinttal járul hozzá a kezdeményezéshez.

Látogassanak ki minél többen a meccsre és váltsanak elővételben belépőt, hiszen ezzel már automatikusan hozzájárulnak jótékonysági akciónkhoz!

Természetesen szurkolóinkat és vendégeinket is invitáljuk és szeretnénk, ha egy emberként csatlakoznának a kezdeményezéshez, hiszen már a 2017. április 9-én (vasárnap) 19:00 órakor kezdődő Békéscsaba 1912 Előre – HR-Rent Kozármisleny mérkőzésen kihelyezünk egy urnát, amelyben a további, egyéni adományokat gyűjtjük. A hazai pénztáraknál kihelyezésre kerülő pénzgyűjtőbe mindkét, következő hazai mérkőzésen szeretettel fogadjuk a bármilyen mértékű hozzájárulásokat. Kérjük Önöket, hogy amennyiben módjuk és lehetőségük van rá, adakozzanak és segítsük együtt a gyermekosztály további felelősségteljes munkáját!

Az összegyűlt összeget még a húsvéti ünnepek előtt, előre egyeztetett időpontban adjuk át Dr. Baji Sándor – osztályvezető főorvosnak.

Előre is köszönjük támogatásukat!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Cipősdoboz akció

Egyszer volt, hol nem volt… Volt egyszer egy angol nagymama, aki, látva a világégés utáni állapotokat, és megsajnálva a borzalmakról mit sem tehető gyermekeket, összecsomagolta ajándékát egy cipősdobozba, és elküldte egy szegény gyermeknek. Nem sejthette, hogy egyszerű, de nemes tettét százak, ezrek, milliók követik majd és, hogy a cipősdobozba zárt szeretet áttör határokat, korokat, életszemléleteket és mozgalommá fejlődik.

purple_christmas_box_web

A Cipősdoboz akció (vagy, ahogy szülőhazájában, Angliában hívják: Operation Christmas Child) egy évtizede érte el hazánkat, akkor még Nyugat-Európából érkezett csomagokat kaptak karácsonyra – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével – az arra rászoruló gyerekek. 2004-ben pedig a szeretetszolgálat elindította hazánk első önálló akcióját. A „boy” vagy „girl” feliratok helyett megszülettek a „fiú” és „lány” cimkék, és az akció mottója: „Tízezer gyermek karácsonya”. Ez akkor még elérhetetlen álomnak tűnt…

A Békéscsaba 1912 Előre Zoran Spisljak – vezetőedző kezdeményezésére "Cipősdoboz akciót" hirdet. Vezetőedzőnk jól tudja, milyen fontos az ajándékozás és azt is, hogy sok gyermeknek nagyon kevés az öröm az életében! Talán nincsenek is, akik ajándékot adjanak nekik, vagy a szegénység szab gátat a Karácsonykor szokásos, hagyományos szeretetnyilvánításnak!

Csatlakozz Te is kezdeményezésünkhöz, segíts a rászoruló gyermekeknek!

Legyünk Európában az első labdarúgó klub, amely segítő szándékával és karitatív tevékenységével, példamutatásával mosolyt csalhat a szomorú gyermekarcokra, hogy a Karácsony számukra is igazi Ünneppé válhasson – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

line_purple

Mit kell tenned?

Szerezz egy cipősdobozt, rakd tele édességekkel, könyvekkel, régi megunt játékokkal, sportszerekkel, ruházattal, tanszerekkel, ami belefér! Zárd le, csomagold be – lehetőleg lila-fehér és/vagy ezüst-arany színkombinációkat használva, majd hozd be az Előre Székházba vagy az NB2-es mérkőzések alatt a hazai pénztárba! A dobozra tegyél egy cédulát, milyen idős és milyen nemű gyermeknek szeretnéd adni! Az ajándékokat a klub címerével ellátott matricákkal is feldíszítjük és Zoran Spisljak segítségével juttatjuk el a rászorulóknak. Minden ajándékozó sorsoláson vehet részt, ha regisztrál az ügyfélszolgálati vagy a gazdasági irodában és közülük 11 szerencsést az alábbi nyereményekkel jutalmazzuk.

Nyeremények:
Utazás a felnőtt csapattal egy idegenbeli labdarúgó mérkőzésre és közvetlen betekintés a csapat életébe, utánpótlás korú labdarúgóink esetében edzéslehetőség a felnőtt csapat játékosaival, a felnőtt csapat mezei, tiszteletbérletek, lila-fehér ajándéktárgyak.

Leadási határidő:
2016. december 11. (vasárnap) 15:00 óra.

Sorsolás:
2016. december 22. (csütörtök).

Kérünk minden lila-fehér érzelmű, viharsarki szimpatizánst, hogy vegyen részt jótékonysági akciónkban! Segítsetek, hogy mi is segíthessünk!