Címkézett bejegyzés

Hajrá Lányok!

Egész Magyarország megdöbbenve olvasta a híradásokat 2016. október 21-én: „Fának ütközött egy gépkocsi Békés megyében, Kamut és Kétsoprony között. A balesetben ketten életveszélyes, egyikük súlyos, még negyedik társuk könnyű sérüléseket szenvedett. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az autóban fiatal lányok ültek és valamennyien a Mezőberényi FC tagjai és egy mérkőzésről tartottak hazafelé.” A hír sajnos igaz volt és a sikeres eredményeket elérő klub, négy játékosa életéért aggódhatott. Azóta a lányok gyógykezelése tovább folytatódik, nehéz terheket róva a családokra.

A csapat egy emberként áll a lányok mellett, aggódnak, szorítanak a felépülésükért és karácsony előtt összefogva az értük aggódó szurkolókkal, támogatókkal JÓTÉKONYSÁGI TORNÁT rendeznek, melynek bevételét a négy családnak ajánlják fel.

Időpont: 2016. december 17. (szombat) 10:00 órától

Helyszín: Mezőberény, Molnár Miklós Sportcsarnok

A program zárása 17:00 óra körül várható, melyen Siklósi István – Mezőberény Város Polgármestere, valamint Dankó Béla Úr az MLSZ képviseletében adja át a díjakat.

Kérjük Önt, amennyiben módja és lehetősége van rá, termékével, eszközeivel vagy anyagi hozzájárulásával segítse kezdeményezésünket!

Támogatójegyet vásárolhatnak önkéntes alapon a következő bankszámlaszámra való befizetéssel:

Mezőberényi FC | OTP Bank 11733144-20001948 | Közlemény: Hajrá Lányok!

Segítségét ezúton is köszönjük!

Véresen komoly

Jótékonysági véradással kezdődött a heti program az Előre Székházban, hiszen szurkolóink felkérésére a Békéscsabai Véradó Állomással és a Magyar Vöröskereszttel szorosan együttműködve 2016. november 7-én (hétfőn) délután, hagyományteremtő és segítő céllal rendeztük meg az eseményt.

20161107_01

A Békéscsaba 1912 Előre által először megszervezett rendezvényen megfelelő létszámban egyaránt képviseltették magukat az Előre vezetői, alkalmazottai és szurkolóink is. Az összegyűjtött vér mennyisége bizakodásra ad okot és arra öszönöz a továbbiakban is, hogy segíteni érdemes. A lelkesedésben tehát nem volt hiány, és már a nyitás előtt többen érkeztek – akiket a klub szendvicsekkel és üdítővel vendégelt meg. Az előkészületek és a lebonyolítás a területileg illetékes Véradó állomás tapasztalt munkatársainak köszönhetően zökkenőmentesen, professzionálisan zajlott – amit ezúton is köszönünk szépen! Természetesen az aktív részvevőket meglepetések és felajánlások is várták, hiszen a klub mindenkit lila-fehér ajándéktárgyakkal, a Magyar Vöröskereszt pedig kuponokkal és vásárlási utalvánnyal ajándékozott meg. A Pek-Snack Látványpékség "Rakétaház" – 5600 Békéscsaba, Andrássy út 30-32. (Csaba Centerrel szemben) jóvoltából friss, meleg péksüteményekkel és további meglepetésekkel is szolgálhattunk – így aztán senki sem távozhatott üres kézzel.

20161107_03

A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére, 1988 óta november 27-e a véradók napja – így különösen aktuális volt a november 7-én megrendezett esemény. A véradás szabályai egyébként Magyarországon igen szigorúak, így néhány jelentkezőnk sajnos nem tudta vérét áldozni. A legfontosabb szabály, hogy véradó minden egészséges nagykorú, de 65 évesnél fiatalabb személy lehet. Egy év alatt egy személy csak meghatározott számú alkalommal lehet véradó: férfiak maximum ötször, nők legfeljebb háromszor adhatnak vért. A véradó egészségének védelme érdekében, a szervezet regenerációját elősegítendő, két véradás közt minimum 56 napnak kell eltelnie.

Véradás előtt az alkalmasságot orvosi vizsgálattal állapítják meg. A vizsgálat során természetesen a vér egyes jellemzőinek meghatározására is sor kerül, legfontosabb ezek közül a vér hemoglobintartalma. Olyan személyek esetében, akik első alkalommal adnak vért életük során, a vércsoport előzetes meghatározása is megtörténik.

Az orvosi vizsgálat a részletes anamnézis felvételéből és egy tájékozódó jellegű fizikális vizsgálatból áll, mely során az orvos meghallgatja a szív- és tüdőhangokat, megtapintja a nyirokcsomókat, megvizsgálja a látható nyálkahártyákat (az esetleges vérszegénységről nyerhető így kiegészítő információ), és a vérnyomásmérés sem maradhat el. Amennyiben a vizsgálatok során eltérések fedezhetők fel, a vizsgáló orvos mérlegeli, hogy a véradót átmenetileg vagy véglegesen kizárja-e a véradásból. A kizárás sokféle betegség, vagy kóros állapot miatt szükséges lehet, a vér alacsony hemoglobintartalmától kezdve, a banális torokgyulladáson át, a potenciálisan halálos veszélyt magában rejtő hepatitis fertőzésekig.

20161107_02

A Békéscsaba 1912 Előre ezúton is szeretne köszönetet mondani minden résztvevőnek és szervezőnek! A felajánlásokból származó ajándékokat – a Békéscsaba 1912 Előre csapatának tagjai által aláírt labda, valamint a békéscsabai Pek-Snack Látványpékség által adományozott kétezer forint értékű vásárlási utalványt véradóink között sorsoljuk ki. A nyerteseket értesítjük és a nyeremények átvételének módjáról tájékoztatjuk.

A véradáson több média is képviseltette magát és tudosított az eseményről. Segítségüket és hozzáállásukat köszönjük szépen! Beszámolókat, interjúkat a Békés Megyei Hírlap 2016. november 8-dikai számában, a 7.TV kedd este 19:00 és 20:00 órakor adásba kerülő Híradó című műsorában, valamint a Rádió1 hullámhosszán is hallhatnak, olvashatnak és nézhetnek.

A példaértékű kezdeményezést a továbbiakban is szeretnénk újra megrendezni – kibővítve akár más békéscsabai sportszervezetek részvételével.

line_purple

line_purple

Kapcsolódó hivatkozások:

http://1912elore.hu/site/a-segitseg-a-verunkben-van/

https://www.youtube.com/watch?v=kgK8Q5RKoc4

http://www.koroshircentrum.hu/1619-Szurkoloi-felkeresre-rendezett-veradast-az-Elore

http://www.beol.hu/bekes/kozelet/harmincan-adtak-vert-az-elorenel-692390

http://bmsextra.hu/lila-feher-ver-a-korhaz-utcabol/

http://www.miradionk.com/site/hetfon-tortent/

A segítség a vérünkben van!

A Békéscsaba 1912 Előre szurkolói csoportjai felkérésére közös VÉRADÁST szervez a Békéscsabai Véradó Állomással és a Magyar Vöröskereszttel szorosan együttműködve.

veradas_web

A nyári időszakban a szabadságolások, a szezonális allergia és a kánikulai meleg miatt minden évben kevesebb a véradó. Máskor naponta átlagosan 1600-1800-an adnak vért, ilyenkor húsz-harminc százalékkal kevesebben.

Az elmúlt hetekben egyre csökkenő tendenciát mutat a véradáson megjelenő véradók száma. Az idei nyáron augusztus első hetében nyújtották legkevesebben karjukat véradásra.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezért arra kér mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, vegyen részt az általunk szervezett véradáson és buzdítsa erre ismerőseit, barátait is!

Időpont: 2016. november 7. (hétfő) 13:00-16:00 óra között.

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utca 6. (Előre Székház 2. emelet – Taktika terem)

Jelentkezni lehet az admin(at)1912elore.hu e-mail címen: név, e-mail cím és telefonszám megadásával!

Kérjük, hogy minden véradó hozza magával a személyi igazolványát, lakcím- és TAJ-kártyáját!

Minden véradónak lila-fehér ajándéktárgyakkal köszönjük meg a részvételt!

Segíts Te is, hogy segíthessünk – hiszen tudják, Együtt erősebbek vagyunk!

Köszönjük!

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1704811436508168/

Folytatódik a bajnokság

A válogatott szünet után, ezen a hétvégén végre folytatódnak a Merkantil Bank NB II Liga küzdelmei és három hét alatt négyszer is éles mérkőzésen kell újra ritmusba lendülnie csapatunknak.

20161014_02_web

Nem telt eseménytelenül a szünet, hiszen a szokásosnak nevezhető napi tevékenységeken, edzéseken kívül október 7-én (péntek), a Szolnok elleni felkészülési mérkőzéssel (2-1) hangoltak a srácok az október 16-i (vasárnap) Vác elleni mérkőzésre. A vasárnapi derbi jó alkalom lehet egy újabb győzelmi széria megkezdésére, melyet ráadásul élőben közvetít az M4 Sport televízió. Bár következő ellenfeleink (Vác, ZTE, Csákvár, Mosonmagyaróvár) a bajnoki táblázaton pillanatnyilag gyengébb pozíciót foglalnak el, egyik meccs sem ígérkezik egyszerűnek. Bár a váciak utolsó két fordulója nem sikerült a legjobban – vegyük figyelembe, hogy előtte 3-3-as döntetlent játszottak a Puskással, 1-2 arányban legyőzték Szolnokot és 2-2-es döntetlent produkáltak a Soroksár ellen – így aztán intenzív programmal készülünk a Pest megyeiek fogadására. Annál is inkább, hiszen sérülések és eltiltások is nehezítik Zoran Spisljak dolgát az ütőképes kezdő összeállítás meghatározásakor. Birtalan és Bényei piros cédulák, Szélpál az összegyűjtött 5 darab sárgalapja miatt automatikusan egy mérkőzést kénytelen kihagyni, Juhász György combizom húzódással bajlódik, Huszár továbbra is sérült és a már teljes értékű munkát végző – korábban megsérült – Fehér Zsolt bevethetőségét sem tudta a szakmai stáb egyelőre megerősíteni.

Mivel időközben konkretizálódott a Magyar Kupa 7. forduló Aqvital FC Csákvár – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés kezdési időpontja is – amely egyébként az eredeti játéknaphoz képest korábban, 2016. október 25-én (kedd) 17:30 órától kerül megrendezésre – és október 22-én pedig az ország másik szegletében, Zalaegerszegen lépünk pályára – így a Lilák számára hosszabb túra veszi kezdetét. Csapatunk október 21-én (péntek) buszra száll és majd csak az MK-mérkőzés után, október 25-én éjszaka érkezik vissza Békéscsabára. Azon a héten pedig még egy hazai mérkőzés vár csapatunkra, hiszen a hónap utolsó előtti napján a Mosonmagyaróvárt fogadjuk a bajnokság 15. fordulójában.

A kéthetes szünet egyébként arra is elég időt biztosított, hogy szurkolói csoportjaink által, korábban kezdeményezett jótékonysági véradás pontos időpontját leszervezhessük – így segítségnyújtó akciónk 2016. november 7-én (hétfőn) 13:00-16:00 óra között kerül majd lebonyolításra az Előre Székház 2. emeletén található, úgynevezett Taktika teremben. Természetesen továbbra is várjuk minden segíteni szándékozó szurkolónk és szimpatizánsunk jelentkezését (admin(at)1912elore.hu) – hiszen a segítség a vérünkben van! Minden résztvevőnek lila-fehér ajándékokkal és egyéb meglepetésekkel is kedveskedünk majd! A klub több vezetője, edzője, munkatársa, szurkolója is már jó előre jelezte részvételét, így egészen biztosan kitűnő hangulatban, jó alkalom kínálkozik majd, hogy az egymás közötti kapcsolatokat egy igazán nemes cél érdekében tovább tudjuk ápolni.

20161014_01_web

Az edzések, konditermes foglalkozások és taktikai megbeszélések monotonnak nevezhető sorában 2016. október 12-én (szerda) jó alkalom kínálkozik csapatunk előtt némi kikapcsolódásra, hiszen a szakmai stáb úgy döntött, hogy közösen fog szurkolni a békéscsabai kézilabdás lányoknak a Győri Audi ETO vendégszereplése alkalmából – így az edzésprogramot oly módon sikerült átszervezni, hogy labdarúgóink időben meg tudjanak érkezni a nagy érdeklődésre számot tartó hétközi kézilabdás eseményre.

Csütörtökön délután azonban már súlyméréssel és tréninggel folytatódik a munka. Péntekre két foglalkozást – megfelelő regenerálással kombinálva – is betervezett mesterünk, szombaton viszont már csak egy átmozgató tréning zárja a heti felkészülést.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Új felszerelés az utánpótlásban

Ahogy azt már korábban, az utánpótlás csapatokban szereplő gyermekek szülői részére megtartott, összevont értekezleten közöltük: Barkász Sándor többségi tulajdonos jóvoltából, a múlt héten megkezdődött az új, minőségi és nem utolsó sorban egységes felszerelések kiosztása. Fiatal játékosaink ezek után méltóképp tudják majd képviselni a viharsarki klubot bármilyen mérkőzésen vagy rendezvényen egyaránt. A ruházatok első alkalommal történt, ünnepélyes átadásának alkalmával Igricz Mihály – klubigazgató, Laczkó Zsolt és Thomas Piermayr – első csapatunk tagjai is aktívan részt vett az eseményen!

A klub nevében külön köszönetünket fejezzük ki Móga Beáta, Sajben Gábor és Gera Imre felé – akik időt és fáradtságot nem kímélve folytatják a felszerelések  kezelését! Köszönjük szépen!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!