Címkézett bejegyzés

Támadóval erősítettünk

Lukács Raymond Barna lila-fehérben folytatja.

A Békéscsaba 1912 Előre vezetése mindenben megállapodott Lukács Raymond Barnával, aki 2020. január 14-től csapatunkat erősíti és azonnal munkába is állt. A tapasztalt támadó a Kazincbarcika csapatától, családjával együtt érkezett Békéscsabára, korábban pedig a Kisvárda, a Salgótarján, valamint a Mezőkövesd színeiben is szerepelt. A 153 tétmérkőzéssel és 65 góllal bíró támadó a 2019/2020-as őszi szezonban 7 gólt szerzett, köztük a két Békéscsaba ellen vívott találkozón is – így a támadó sorban egészen biztosan hatalmas segítség lehet.

Raymond, köszöntünk Békéscsabán és sok-sok lila-fehér gólt, valamint sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozások:

https://adatbank.mlsz.hu/player/697548.html

https://kbsc.hu/hirek/kbsc-hirek/2020-01-14/lukacs-raymond-az-elso-tavozo

Szinte végleges a keret

A bajnoki rajt előtt két héttel és a finomhangolás megkezdésének időpontjára gyakorlatilag véglegesnek tekinthető a Békéscsaba 1912 Előre másodosztályú kerete.

Elöljáróban annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy a 2019/2020-as idényben sokkal nagyobb lesz az átjárás csapataink között, így bármikor-bárki játszhat majd akár a másod-, akár a Megyei I. osztályban is. Ezáltal kialakulhat egy egészséges versenyhelyzet a keretbe kerülésért és a fiatalok előtt is további kapuk nyílhatnak meg, ezáltal bizonyíthatják rátermettségüket, agilitásukat. A szakmai stáb és a klubvezetés több további igazolást eszközölt a távozók pótlására, egyben a csapat megerősítésére – amire igen nagy szükség is volt, hiszen minden idők egyik legerősebb bajnoksága előtt állunk.

Korábban csatlakozott a kerethez, majd szerződést is kötött a klubbal Pantovic Nikola. A 25 éves középpályás a 2013/2014-es szezonban már szerepelt nálunk, most az AFK Csikszereda Miercurea Ciuc csapatától érkezett újra Békéscsabára. A Viharsarokban folytatja az első osztályban is szerepelt, 19 éves Anton Bidzilya, aki egy idényre kölcsönbe érkezik az MTK-tól. Lustyik Levente sokat fejlődött, így továbbra is nálunk folytathatja pályafutását. Szintén lila-fehérben léphet pályára a 19 éves Gréczi Márton is, aki az előző idényben Tiszakécskén futballozott. Ceglédről igazolt Békéscsabára a tapasztalt középső támadó Olasz Dénes is, aki 336 tétmérkőzéssel a háta mögött próbál majd segíteni csapatunknak.

Sérültjeink is épülgetnek: Ribánszki László – csapatkapitány, korábbi súlyosabb sérüléséből gyakorlatilag gyógyultnak tekinthető, így a héten már teljes erőbedobással edzett, valamint a hétvégi edzőmérkőzésen is lehetőséget kapott. Elmondása szerint a szezonkezdésre már bevethető lesz. Lustyik Levente két térdműtétje után még rehabilitációs munkát végez, visszatérésére várni kell. Hursán György Achilles-sérülése után már edzésbe állt, de még nincs százszázalékos állapotban. A maródiak között található még Mácsai László, valamint Dávid Zoltán Gergő – akinek kezén tört el az egyik ujja.

A felkészülés folyamán többször lehetőséget kapott az első keretben Varga Tamás és Bán Benedek (Békéscsaba 1912 Előre II.), akik a Megyei I. osztályban már többször is pályára léptek. Szintén próbázik a 19 éves Molnár Dominik, aki a Paks II. csapatától érkezett. Utóbbi focisták sorsáról a vezetőség és a szakmai stáb dönt majd a napokban.

Az új érkezőknek sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk Békéscsabán!

Újabb profi szerződések az Előrénél

Ahogy minden klub, így a Békéscsaba 1912 Előre számára is létfontosságú és kiemelten fontos, hogy meg tudja tartani tehetséges, fiatal labdarúgóit. A távlati célok elérése és az évekkel ezelőtt felállított elvekhez hűen 2019. április 26-án újabb, saját nevelésű játékosaink írhatták alá első professzionális szerződésüket.

A jelenleg U17-es korosztályban szereplő Bánfi Dominik, Kasik Ákos és Papp Szabolcs szerződéskötései jól példázzák az Előre koncepcióját és példaértékű állomásként aposztrofálható a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia eredményei között, amely az utóbbi években rendre képes biztosítani első- és második csapataink számára is a minőségi utánpótlás-bázist.

Kozma János és Bánfi Dominik

Kozma János és Kasik Ákos

Kozma János és Papp Szabolcs

Dominik 2012 óta a Békéscsaba kötelékében focizik és ahogy a példa is mutatja, a kitartás és minőségi munka minden esetben meghozza az eredményt. Ákos 2012-ben Szarvasról igazolt Békéscsabára, ahol végigjárva a korosztályos csapatokat, mára egyik meghatározó egyénisége lett az akadémiai alakulatnak. Szabolcs 2012-ben szintén megyei kötődésű futballistaként, Vesztőről került a megyeszékhelyre és jelen pillanatban vezeti a házi góllövő listát.

Sok-sok lila-fehér sikert és további sérülésmentes szezonokat kívánunk!

Vólent Roland aláírt Békéscsabán

A Békéscsaba 1912 Előre mindenben megállapodott Vólent Rolanddal, így régi kedves ismerősünk a 2018/2019-es tavaszi szezonban már lila-fehérben folytatja.

Roland a Gyirmót FC Győr együttesétől érkezik haza, így a 26 éves, tapasztalt támadó mindenképpen minőségi erősítést jelent majd csapatunknál. Az őszi idényben 7 gólt jegyzett, így a klubvezetés, valamint a szakmai stáb is bízik abban, hogy segíteni tudja az Előrét céljai elérésében. Korábban a 2014/2015-ös szezonban, hathatós közreműködésével sikerült kiharcolnunk a feljutást, hiszen ebben az időszakban 6 találattal járult hozzá az NB I-es tagság kiharcolásához.

Rolandot 69-es számú mezben láthatja majd a nagyérdemű és bízunk benne, hogy amennyiben a papírmunka is akadály nélkül lezajlik, akkor már a Cegléd elleni mérkőzésen akár pályára is léphet. Természetesen még a héten kameravégre kapjuk régi-új játékosunkat, aki ilyen módon is köszönti majd a csabai drukkereket.

Isten hozott újra itthon Roli, sok-sok lila-fehér gólt és sérülésmentes szezont kívánunk!

Kapcsolódó hivatkozás:
https://ada1bank.mlsz.hu/player?itemId=24061

Támadóval erősítünk

A Békéscsaba 1912 Előre a szakmai stáb kérésére és javaslatára 2018. október 1-től leigazolta Sinan Sinanovicot.

A 21 éves támadó szabadon igazolható játékosként, Nyíregyházáról érkezett a klubhoz – azaz a Békéscsabának nem kellett fizetnie az átigazolásért – és korábban a Kozármisleny együttesében, Gránicz Patrik csapattársaként is szerepelt. Bízunk benne, hogy a mohácsi születésű, magyar állampolgárságú, a támadó szekció mindkét oldalán bevethető, gyors és mozgékony labdarúgó nagy segítségére lesz csapatunknak. A Békéscsaba 1912 Előre vezetése és szakmai stábja – az igazolástól függetlenül – továbbra is változatlan koncepcióval, a saját nevelésű játékosaink beépítését tartja szem előtt, azonban tekintettel a sérültjeinkre és a bajnokság menetére mindenképpen szükséges lépésnek érezte az igazolás realizálását. Sinanovic a 2017/2018-as szezonban 29 bajnoki meccsen lépett pályára, ebből tizenegyszer kezdőként, melyeken három gólt szerzett – számolt be weboldalunknak Igricz Mihály klubigazgató.

Pillanatnyilag a tabella első helyén álló csapatunk számára egészen biztosan nagy erősítést jelent majd Sinan érkezése és a tervek szerint a holnapi Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzésen, 77-es számú lila-fehér mezben már pályára is léphet.

Sok sikert, gólt és sérülésmentes szezont kívánunk lila-fehér színekben!

Kapcsolódó hivatkozások:

http://1912elore.hu/site/player/sinanovic-sinan/

https://www.transfermarkt.de/sinan-sinanovic/profil/spieler/268377

http://adatbank.mlsz.hu/player/428751.html