Címkézett bejegyzés

Két újabb érkezővel véglegesnek tekinthető a keret

A Békéscsaba 1912 Előre két újabb érkező szerződtetésével gyakorlatilag véglegesnek tekinti a rendelkezésre álló játékoskeretet.

Kovács Gergő

Belső védő pozícióba igazoltuk a fiatal 21 éves, közel kettőszáz centiméter magas Kovács Gergőt, aki Fehérgyarmaton kezdte pályafutását, most pedig már lila-fehér színekben harcolhatja ki a feljutást.

Himics László

Támadó-középpályásként segíthet csapatunknak a szintén fiatal 22 éves Himics László, aki Kisvárdáról érkezett az Előréhez és a felkészülési mérkőzések, valamint a tréningek folyamán maximálisan meggyőzte a szakmai stábot alkalmasságáról. Laci a 2020/2021-es idényben már az OTP Bank Ligában is bemutatkozhatott, úgyhogy összességében jelentős NB-s tapasztalattal bír.

Mindkét új labdarúgónknak sok sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk Békéscsabán!

Hajrá Lilák!

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

 

Négyen csatlakoztak első csapatunk keretéhez

A Békéscsaba 1912 Előre szinkronban céljainkkal négy olyan labdarúgót igazolt, akik reményeink szerint mindenféle téren illeszkednek a szakmai stáb és a klubvezetés elképzeléseibe. Új érkezőink egy ideje már a csapattal készültek, több felkészülési mérkőzésen is pályára léptek, így a szakmai stábot mindenféle téren sikerült meggyőzniük alkalmasságukról.

Támadó pozícióba érkezett a jobblábas, 187 centiméter magas, 26 éves Hulicsár Máté, akit a Monor SE együttesétől igazoltunk, ahol ősszel nyolc gólt szerzett. Máté korábban játszott az Újpest, valamint a Kecskemét csapataiban is, így otthonosan érzi magát a lila-fehér közegben.

Hulicsár Máté

Bal oldali védő pozícióba szerződtettük Óvári Balázst, aki Győrből érkezett csapatunkhoz. Balázs az elmúlt ősszel még az NB III. Észak-nyugati csoportjában szereplő ETO Akadémia együttesét erősítette, elszántsága és céltudatossága igazi értéke lehet klubunknak.

Óvári Balázs

Visszatért a békéscsabai középpályára a 24 éves, 180 centiméter magas, nagy munkabírású Pusztai András, aki 2014 és 2020 között már szerepelt Békéscsabán. András a Körösladány csapatától jött, ahol az elmúlt őszi szezon majdnem minden mérkőzésén kezdőként lépett pályára, valamint három gólt is szerzett.

Pusztai András

Szintén a középső szekciót erősíti a jövőben a 25 éves, 182 centiméter magas Tóth Máté is, aki Szombathelyről tette át székhelyét Békéscsabára. Máté jelentős NB-s tapasztalattal rendelkezik (40 NB I-es, valamint 34 NB II-es mérkőzés), valamint a korosztályos magyar válogatottakban 12 alkalommal szerepelt, így egészen biztosan csapatunk hasznos tagjává válik.

Tóth Máté

Új játékosainknak sok-sok lila-fehér sikert, sérülésmentes szezonokat kívánunk és köszöntünk Benneteket Békéscsabán! Mivel az átigazolási szezon még tart és a szakmai stáb szeretne további erősítéseket eszközölni, az anyagi források függvényében, egyáltalán nem elképzelhetetlen további érkező bejelentése az elkövetkezendő napokban.


További hír, hogy csatlakozott a Békéscsaba 1912 Előre első csapatának szakmai stábjához Babinyecz Balázs is, aki korábbi sérülései miatt már nem tudja profi szinten folytatni labdarúgó pályafutását, de amatőrként Gyulán továbbra is pályára léphet majd. Babi, szeretettel köszöntünk új szerepkörödben és sok sikert kívánunk!

Babinyecz Balázs


Máshol folytatja a jövőben Geiger Norbert Attila és Rédling Kevin is. További hír a csapat háza tájáról, hogy a szakmai stáb felé Máris Dominik és Váradi Ádám jelezte távozási szándékát, mivel felsőbb osztályban szeretnék pályafutásukat folytatni, így szerződésük felbontását kérték. Mindkét labdarúgó több NB II-es csapatnál járt már próbajátékon, megegyezés esetén klubunk nem gördít akadályt távozásuk elé. További sok sikert kívánunk pályafutásukhoz! Futó Zsombor játékára pedig tavasszal második csapatunk keretében tart igényt a szakmai stáb.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

A legjobbak

A Békéscsaba 1912 Előre szavazást indított szurkolói, vendégei, weboldalunk látogatói és az érdeklődők részére: “Szavazz, a 2023/2024-es őszi szezon legjobb játékosára!” címmel.

Szavazás 2023/2024. ősz

A szavazás 2023. november 21-én (kedden) indult és egészen 2023. november 25-én (szombat) déli 12:00 óráig elérhető volt.

Pintér Dániel

Pintér Norbert

A rekordszámú 1.382 beérkezett szavazat alapján az első három helyen Vólent Roland, Zádori Krisztián és Pintér Norbert végzett. A szakmai stáb döntése alapján az őszi szezon legjobb játékosa Pintér Norbert lett.

Vólent Roland

Vólent Roland

A szezon gólkirályi címét Vólent Roland tudhatja magáénak, hiszen az 1-15. fordulók alapján 8 bajnoki, valamint egy MOL Magyar Kupa találattal járult hozzá csapatunk sikereihez.

Póser Dániel

Póser Dániel

A legtöbb időt – szintén az 1-15. fordulót figyelembe véve -, egészen pontosan 1.440 percet pedig Póser Dániel töltött a pályán!

Gratulálunk a nagyszerű teljesítményekhez és köszönjük közönségünk aktivitását! Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Rédling Kevin is Békéscsabán folytatja

A Békéscsaba 1912 Előre leigazolta a fiatal, mindkét szélen egyaránt bevethető Rédling Kevint.

Rédling Kevin

Kevin a Mezőkövesd együttesétől érkezett Békéscsabára, korábban Szegeden, valamint a Vasas és a Veszprém korosztályos csapataiban nevelkedett. A húszéves labdarúgó rengeteg mérkőzéssel és annál is több szerzett góllal bír, így békéscsabai szerepvállalása nem titkolt szándékkal a klub visszajutását segítheti.

Kevin, üdvözlünk Békéscsabán, sok-sok lila-fehér sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk!

Hajrá Lilák!


Mivel a nyári átigazolási szezon egészen szeptemberig 6-ig tart, így nem elképzelhetetlen újabb labdarúgó, akár labdarúgók érkezése.

Saját nevelésű labdarúgók az Előrénél

Újabb fiatal, saját nevelésű és megyei születésű labdarúgók folytathatják szerződéssel karrierjüket a Békéscsaba 1912 Előre kötelekében.

Komáromi CsongorKuzma Hunor Álmos

Komáromi Csongor (18 éves) és Kuzma Hunor Álmos (17 éves) alázatos és kitartó munkájuknak köszönhetően elérték, hogy a Békéscsaba 1912 Előre már az első keretben is számoljon velük. Az előző idényben második csapatunk harmadosztályú mérkőzésein már bemutatkozhattak, de bízunk benne, hogy az azonnali visszajutást követően a másodosztályban is letehetik majd névjegyüket.

Klubunk hosszabb távon tervez mindkét, igen tehetséges játékossal, így jó eséllyel nemsokára megkaphatják a lehetőséget, hogy bemutatkozhassanak első csapatunk valamelyik mérkőzésén is. Mindez további példa lehet az akadémián nevelkedő játékosok számára, hogy megfelelő teljesítmény és munka esetén a felnőtt kerethez kerülhetnek.

További sok sikert és sérülésmentes szezonokat kívánunk!

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.