Címkézett bejegyzés

Szabó Péter a negyedik igazolásunk

Tapasztalt jobbszélső érkezett Szabó Péter személyében a Békéscsaba 1912 Előre együtteséhez, aki több felkészülési mérkőzésen is feltűnt a Lilák soraiban, szerződésére azonban a napokban került pecsét.

Az 1991-es születésű labdarúgót a Szolnoki MÁV FC csapatából igazoltuk, aki támadásban és védekezésben egyaránt számításba vehető. Korábban szerepelt a Szeged 2011-Grosics Akadémia és a Kisvárda csapataiban is, a 2019/2020-as idényben 25 mérkőzésen lépett pályára, ebből 14 alkalommal kezdőként és 3 gólt is szerzett.

Péter, köszöntünk Békéscsabán! Sok sikert és sérülésmentes szezon kívánunk!

További nagyszerű hír, hogy a fiatal szekció sem szűkül, hiszen Anton Bidzilya újabb egy évig egészen biztosan Békéscsabán marad. A húszéves, robbanékony labdarúgónk az előző idényben 18 mérkőzésen szerepelt és egy gólt is szerzett. Anton jelen pillanatban még sérüléssel bajlódik, de igyekezete és akarata minden bizonnyal meghozza az eredményt és nemsokára újra a pályán láthatjuk.

Kapcsolódó hivatkozások:

https://adatbank.mlsz.hu/player/263354.html

https://adatbank.mlsz.hu/player/777252.html

Lemondtuk a debreceni túrát

A Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábja arról tájékoztatja szimpatizánsainkat és az érdeklődőket, hogy az eredetileg 2020. július 22-re (szerda) tervezett DVSC – Békéscsaba 1912 Előre felkészülési mérkőzést a sérült játékosaink mennyiségére való tekintettel és ezzel párhuzamosan az egészséges labdarúgóinkra háruló terhelések optimalizálása miatt LEMONDTUK.

A július 20-25. közötti időszakban első csapatunk nem játszik edzőmérkőzést, a bajnoki főpróbára viszont 2020. július 26-án (vasárnap) 16:00 órától kerül sor Csákváron.

Hajrá Lilák!

Elmarad a Füzesgyarmat elleni felkészülési mérkőzés

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a július 22. (szerda) 17:30 órára tervezett Füzesgyarmati SK – Békéscsaba 1912 Előre II. felkészülési mérkőzés elmarad.

Megyei I. osztályú csapatunk következő alkalommal július 25-én (szombaton) Hódmezővásárhelyen lép pályára.

Hajrá Lilák!

Sikeres nevezés

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2020. június 10-én kiadott tájékoztatása szerint a 2020-2021. évi MLSZ vagy Megyei Igazgatóságok által kiírt nagypályás vagy csökkentett pályaméretű labdarúgó bajnokságok, kupák nevezési határideje egységesen 2020. július 3. (péntek) 12:00 óra volt.

A beérkezett dokumentációk alapján a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága 2020. július 8-án (szerda) kiadott VERBI03/0084-0001/2020. iktatószámú határozata szerint a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. nevezését elfogadta, így ettől kezdve gyakorlatilag minden adott ahhoz, hogy a Lilák a 2020/2021-es másodosztályú ligában és a kupasorozatban is szerepeljenek.

Érdekesség, hogy egyelőre csak 18 klub nevezését hagyták helyben (ABC-rendben): Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt., BFC Siófok Kft., BSC 1924 Futball Kft., Dorogi Futball Szolgáltató Kft., DVSC FSZ Zrt., ETO Futball Kft., F.C. Ajka Kft., FC Csákvár Kft., Gyirmót FC Kft., Kaposvári Labdarúgó Kft., Kazincbarcikai SC FC Kft., Nyíregyháza Spartacus FC Kft., Pécsi Sport Nonprofit Zrt., Soroksár Sport Club Kft., Szeged 2011 Kft., Szolnoki MÁV FC Kft., Szombathelyi Haladás Kft., Vasas Futball Club Kft.

A Debreceni EAC sportszervezetének működési forma váltása folyamatban van, ha minden dokumentumot pótolt, az MLSZ Versenybizottsága csak ezután tudja a nevezését tárgyalni!

Sorsolás csak a mezőny véglegesítése után várható.

Közlemény

Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a Romániában kedvezőtlenül alakuló járványhelyzet miatt a 2020. július 4-én (szombat) 11:00 órára tervezett Békéscsaba 1912 Előre – Club Atletic Oradea nemzetközi felkészülés elmarad.

Jelen helyzetben klubunk másik ellenfelet keres az előre betervezett időpontra, hiszen a felkészülés ezen szakaszában lényeges lenne a megfelelő terhelés, így amint újabb információval szolgálhatunk, azonnal közölni fogjuk.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!