Címkézett bejegyzés

Ribánszki László máshol folytatja

A Békéscsaba 1912 Előre 35 esztendős, tapasztalt hálóőre máshol folytatja pályafutását. Klubunk közös megegyezéssel, kifejezetten játékosunk kérésére bontotta fel szerződését és nem állított semmiféle akadályt továbblépése elé.

Laci 2016 óta segítette az Előrét és 147 tétmérkőzésen keresztül védte a lila-fehér kaput, valamint többször a csapatkapitányi karszalagot is magára ölthette. Tapasztalatára, munkabírására mindig is nagy szükségünk volt, de az élet úgy hozta, hogy máshol próbálja ki magát és a több játéklehetőség reményében igazolt el Békéscsabáról.

Laci, mindent köszönünk! Sok szerencsét, jó egészséget és sérülésmentes szezont kívánunk! Sosem feledünk, hiszen beírtad magad az Előre történelmébe!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Soroksári SC

Időpont: 2020. augusztus 26. (szerda) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Élő tudósítás

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon, de élő stream-et nem. Az összecsapást felvételről YouTube csatornánkon is megtekinthetik majd.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztár 17:00 órakor, a vendég kassza pedig 18:00 órakor nyit. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolnia.

A büfék 18:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A1, A2, A3, A4, A5 és A6 szektorokba.

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Közlekedési információ:

Útakadályról, torlódásról vagy elterelésről nem tudunk.

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Információk: PMFC – Békéscsaba 1912 Előre

Időpont: 2020. augusztus 23. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Pécs, PMFC Stadion

Cím: 7633 Pécs, Stadion u. 2.

Stadionrajz:

 

Pénztár és kapunyitás

  • A mérkőzés napján – 2020. augusztus 23-án, vasárnap – a helyszínen 17:00-kor nyílnak a jegypénztárak.
  • Kapunyitás a hazai és a vendégszurkolók részére szintén 17:00-től lesz.
  • A Békéscsaba ellen a Szigeti út felőli A-F jelzésű ülőszektor, a B-közép tribün, valamint a Vendégszektor kerül megnyitásra.
  • Belépéshez az északi ülő szektorokba az 5-ös, 6/B, a B-közép szektorba a 3-as kaput használhatják a drukkerek.
  • A békéscsabai szurkolók a Szigeti út felőli 7-es kapun keresztül léphetnek be a Vendégszektorba.

Jegyvásárlás

  • Meccsnapon a jegyvásárlásra csak a helyszínen a B-közép bejáratánál, a Stadion utcában található 2-es, illetve északon, a Szigeti útnál a 4-es és 5-ös hazai, valamint a 7-es vendégpénztárban nyílik lehetőség.
  • A belépőjegy ára egységesen 1.000,- forint.
  • A 14 éven aluliak és a 65 év felettiek számára ingyenes a találkozó megtekintése, ugyanakkor az érintett korosztálynak is kérnie kell a jegypénztárban egy úgynevezett regisztrációs belépőt, amely díjtalan.
  • A pénztárak, valamint a stadion belépőkapui a mérkőzés kezdése előtt két órával, 17:00 órakor nyílnak.
  • Bérletvásárlásra a meccsnapon nincs lehetőség.

Parkolás, tömegközlekedés

  • A gépjárművel érkezők számára célszerű a környező utcákat igénybe venni, valamint a stadionnal délről szomszédos egyetemi kar parkolóját használni.
  • A városi tömegközlekedés menetrendjéről a TükeBusz Zrt. honlapján informálódhatnak.
  • Kérjük a szurkolókat, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt lehetőség szerint érkezzenek időben.

Szurkolói drapériák kihelyezése, sportszerűség

  • Fokozottan felhívjuk szurkolóink figyelmét arra, hogy mérkőzésre behozni kívánt molinókkal és drapériákkal szigorúan tilos letakarni és eltakarni a menekülőkapukat, valamint a pályaszéli reklámfelületeket.
  • Kérjük, hogy tartsák be a vonatkozó pályarendszabályokat, tartózkodjanak a pirotechnikai eszközök használatától és kizárólag sportszerűen biztassák a csapatokat!
  • A ruházat és csomagátvizsgálás során a rendezők körültekintően fognak eljárni a tiltott eszközök bevitelének megakadályozása érdekében.

Kapcsolódó hivatkozások:

http://pmfc.hu/2020/08/17/szurkoloi-infok-a-bekescsaba-elleni-bajnokira/

http://pmfc.hu/palyarendszabalyok/

Figyelem! Felhívjuk figyelmüket, hogy az idegenbeli mérkőzések megtekintése és az elutazás előtt minden esetben szíveskedjenek figyelmesen elolvasni a mérkőzésekkel kapcsolatos információkat, melyeket egyedülálló módon rendszeresen és azonnal frissítünk, miután hivatalos formában megkaptuk a belépőjegyekkel és beléptetéssel kapcsolatos tájékoztatást. A szükséges tudnivalókat időben megosztjuk összes online felületünkön, így a Békéscsaba 1912 Előre NEM tud felelősséget vállalni abban az esetben, ha valaki az információk hiányára hivatkozva, bármilyen okból nem tud az adott mérkőzésre bejutni! Előfordulhat, hogy adott esetben a vendéglátó klub nem ad minden részletre kiterjedő tájékoztatást, így mindenképp javasoljuk, hogy keressék fel az ellenfél csapatának felületeit is és tájékozódjanak a bejutás feltételeiről. A Békéscsaba 1912 Előre minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy vendégei, szurkolói és az érdeklődők időben, megfelelő felvilágosítást kapjanak, de önhibánkon kívül a helyszíni rendezési feltételekért NEM tudunk felelősséget vállalni. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Információk: Békéscsaba 1912 Előre – Kaposvári Rákóczi FC

Időpont: 2020. augusztus 16. (vasárnap) 19:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion (centerpálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház utca 6.

Élő tudósítás

A meccsről élő, szöveges tudósítást adunk weboldalunkon, de élő stream-et nem. Az összecsapást felvételről YouTube csatornánkon is megtekinthetik majd.

Belépőjegy információk:

A mérkőzésre érvényes belépők megvásárolhatók elővételben, munkanapokon 08:00-16:00 óra között, Békéscsabán az Előre Székház I. emeletén található Ügyfélszolgálati Irodában. A mérkőzésre való belépéshez szükséges igazolás személyes beszerzéséhez NEM kötelező klubkártya, sem személyazonosításra alkalmas igazolvány. Tizenöt éves kor alatt a belépés ingyenes.

Természetesen a mérkőzés napján is lesz jegyértékesítés. A hazai pénztár 17:00 órakor, a vendég kassza pedig 18:00 órakor nyit. A megváltott belépőjegyekkel korlátlanul lehet ki- és belépni a mérkőzés alatt. Aki a félidő után érkezik, ugyanúgy szükséges belépőjegyet vásárolnia.

A büfék 18:00 órától szolgálják ki vendégeinket.

FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, HOGY KIZÁRÓLAG A FEDETT LELÁTÓ HASZNÁLHATÓ! A RÉGI (Kórház utcai felőli) LELÁTÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEZÁRÁSRA KERÜLT!

Mindenképp javasoljuk, hogy időben és előre váltsák meg jegyüket, hogy a legjobb helyekről tekinthessék meg a találkozót. Hazai szurkolóink a bérletekkel nem lefoglalt helyek bármelyikére vásárolhatnak jegyeket, az A1, A2, A3, A4, A5 és A6 szektorokba.

Hazai drukkereink az Előre Székház után balra található, 5-ös számú kapun léphetnek be a körgát felőli oldalra (A4, A5 és A6 szektorok), a ligetben található 3-as számú kapun keresztül pedig az A1, A2 és A3 szektorokat érhetik el.

Kerekes székekkel érkező vendégeink is ezen a bejáraton (Liget) érhetik el a számukra kijelölt, A1-es szektorban található helyeket. Gépjárművel történő behajtás kizárólag előre leadott rendszámok alapján (az 5-ös számú kapun keresztül) lehetséges érvényes, belépésre jogosító okirattal együtt (belépőjegy, bérlet). Önmagában a mozgáskorlátozott igazolvány nem elégséges. A mozgáskorlátozott WC-k használatához kérjék a biztonsági szolgálat segítségét!

Látássérült vendégeinknek szintén az A1-es szektorban található ülőhely nélküli – mozgássérült – helyeket javasoljuk. Mobil székeket tudunk itt biztosítani, melyeket a biztonsági szolgálattól igényelhetnek.

VIP vendégeink gyalogosan vagy gépjárművel a Székház után balra található, 5-ös számú kapun érkezhetnek a helyszínre. A pénztárnál jobbra tartva található a számukra fenntartott VIP parkoló. Érdemes figyelembe venni, hogy a mérkőzés alatt az új lelátó két oldala nem átjárható, tehát aki a ligeti oldalon lép be, az nem tud átmenni a körgát felőli oldalra és viszont.

Kérjük, hogy a stadionon belül figyeljenek a lezárásokra, semmiképpen ne lépjenek be olyan területre, amelyek el vannak határolva és saját érdekükben ne használják a lezárt szektorokat!

Várjuk Önöket, szurkoljunk együtt – hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Megközelítés:

A stadionhoz érkezés optimális útvonala Budapest felől: Szarvasi út – (jobbra) Baross utca – (balra) Széchenyi utca – (balra) Gőzmalom tér – (jobbra) Kórház utca.

Közlekedési információ:

Útakadályról, torlódásról vagy elterelésről nem tudunk.

Vendég szurkolók:

A vendég drukkerek a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A vendég szektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll rendelkezésükre. Felhívjuk figyelmüket, hogy a jelenlegi állapot ideiglenes.

Térkép:

Sajtó akkreditáció:
http://1912elore.hu/site/kapcsolat/sajto/

Stadion információk:
http://1912elore.hu/site/stadion-adatok/

Pályarendszabályok:
http://1912elore.hu/site/palyarendszabalyok/

Transzparensek használata:
http://1912elore.hu/site/transzparensek-hasznalata/

Bérlet- és belépőjegy információk:
http://1912elore.hu/site/jegy-berlet/

Horváth Péter és Fazekas Lóránt is lilában folytatja

Horváth Péter Ajkáról igazolt Békéscsabára, míg Fazekas Lóránt a Budapest Honvédtól érkezett kölcsönbe.

Újabb igazolásainkkal gyakorlatilag véglegesnek tekinthető a Békéscsaba 1912 Előre 2020/2021-es kerete és bízunk benne, hogy segítségükkel folytatódni tud az eddig megkezdett igen jó szériánk.

A 25 esztendős Horváth Péter az utóbbi három szezonban az FC Ajka színeiben szerepelt és jelentős szerepet vállalt a dunántúliak felfelé történő osztályváltásában is, hiszen összesen 23 gólig jutott (ebből 19  bajnoki). A 185 centiméter magas, zalaegerszegi születésű futballista elsősorban a pálya középső szegmensében és bal oldalán vethető be, és a hétvégi FC Ajka elleni bajnoki mérkőzésünk 71. percében már lehetőséget is kapott a bemutatkozásra.

A 2002-es születésű, 191 centiméter magas Fazekas Lóránt Gyöngyösön nevelkedett és 2015 óta futballozik a Magyar Futball Akadémián. Az előző szezonban mutatkozott be a felnőttek között, ahol öt mérkőzést játszott a Honvéd NB III-as csapatában. Bajnok volt az U16-os és az U17-es csapat tagjaként, ezüstérmet szerzett az U15-ös és az U19-es korosztályban és 17 évesen már az NB III-ban játszott, tavaly pedig profi szerződést kapott egyesületénél. A Békéscsabához egyelőre egy évre, kölcsönbe érkezett. Lóránt már több felkészülési mérkőzésünkön is szerepet kapott, az első csapat keretéhez tartozik és bízunk benne, hogy tehetsége és kitartása feljogosítja arra, hogy a másodosztályú mezőnyben is megvethesse a lábát.

Fazekas Lóránt: – Teljesen új közegbe csöppentem, senkit nem ismertem közelebbről, de szerencsére hamar sikerült barátokat szerezni. A csapattársaim megmutatták nekem a várost, hogy mik a szokások itt. Először nagyon furcsa volt ez a kisvárosi hangulat, hogy itt mindenki bicajjal jár, de tetszik, hogy szinte minden egy helyen van és könnyen elérhető minden, amire szüksége van az embernek. Nagyon tetszenek a körülmények, a csapat nagyon befogadó volt, úgy érzem, jó helyem lesz itt. Remélem, hogy minél előrébb tudunk végezni a tabellán, ha pedig az én szemszögömből nézzük, szeretném minden mérkőzésen kihozni magamból a maximumot, remélem, hogy sok játéklehetőséget kaphatok majd, mert az a célom, hogy meg tudjam állni a helyem NB II-ben.

Természetesen mindkét új szerzeményünk nemsokára részletesebben is bemutatkozik.

Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://honvedfc.hu/hirek/a-fejlodes-erdekeben/2020-08-12