Címkézett bejegyzés

Gyászolunk

Elhunyt Horváth László csapatunk egykori középpályása, aki 1988 és 1995 között 87 mérkőzésen lépett pályára az Előre színeiben és ezeken a mérkőzéseken 8 gólt szerzett.

A Heves megyei Domoszlón született, serdülő korában már az ifisták között játszott és egy utánpótlás tornán fedezte fel Csank János – az Eger akkori edzője. A mesteredző később is meghatározó szerepet játszott pályafutásában, hiszen leszerelése után a miskolci Papp József SE-ből igazolta Vácra, ahonnan a játékos követte mesterét Békéscsabára is. Élvonalbeli pályafutásának befejezése után játszott még alacsonyabb osztályú együttesekben, utoljára szülőfaluja, Domoszló csapatában. Hori még csak 51 éves volt.

Emlékedet megőrizzük! Nyugodj békében!

Gyászolunk

Újabb veszteség érte az Előre-családot. Kilencvenkét éves korában elhunyt Miklya János egykori szakosztályi titkár.

Gyászolunk

Utoljára 2018. május 20-án, a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzésen találkozhattunk személyesen vele, amikor közönségünkkel együtt köszöntöttük a kupagyőzteseket. Több igen súlyos betegséggel küzdött, végül azonban felülkerekedett a kór. Jánost 2023. július 13-án (csütörtökön) 15:00 órakor helyezik örök nyugalomra a Jaminai Katolikus Temetőben.

Osztozunk a család gyászában, emlékét tisztelettel megőrizzük.

Elhunyt Ondrik István

Életének 81. évében elhunyt Ondrik István főiskolai tanár, a Békéscsaba és a SZEOL-Délép SE egykori edzője.

gyertya_lila

Ondrik István 1936-ban született Tótkomlóson, majd atletizált (100 és 200 méteres síkfutás), illetve futballozott Békéscsabán. 1978 és 1980 között volt a békéscsabaiak vezetőedzője, összesen 68 meccsen dirigálta az NB I-es alakulatot. A csabaiak az ő irányításával játszották egyik legemlékezetesebb mérkőzésüket: 1978. december 2-án 5–0-ra verték az akkoriban élcsapatnak számító Diósgyőrt.

Elhunyt Papp László

Életének hetvenhatodik évében elhunyt Papp László, a Békéscsabai Előre egykori labdarúgója, későbbi technikai vezetője és edzője.

gyertya_lila

A nyírségi származású sportember katonaként került Békéscsabára, majd az Előrébe igazolt, ahol a lila-fehérek NB II-es csapatában szerepelt és bajnoki címet nyert 1968-ban. Visszavonulását követően 1971-től az Előre Spartacus technikai vezetőként tevékenykedett az egyesületnél, később szakosztályvezetőként és edzőként is segítette szeretett klubját. Különböző időszakokban, összesen több mint húsz éven át dolgozott az Előrénél.

A Békéscsaba 1912 Előre vezetősége, szakmai stábja, játékosai és munkatársai legőszintébb együttérzésüket fejezik ki. Részvétünket nyilvánítjuk a gyászoló család felé, osztozunk mély fájdalmukban. Nyugodjék békében!

Gyász: elhunyt a békéscsabai futballcsapat korábbi edzője

Fájó szívvel tudatjuk, hogy Ondrik István testnevelő tanár volt békéscsabai lakos 2017. január 7-én, 80 éves korában elhunyt. Temetése 2017. január 20-án 13:00 órakor lesz a tótkomlósi evangélikus temetőben.

gyertya_lila

Ondrik István 1978 és 1980 között volt a békéscsabaiak vezetőedzője. A csabaiak az ő irányításával játszották egyik legemlékezetesebb mérkőzésüket: 1978. december 2-án 5-0-ra verték az akkoriban élcsapatnak számító Diósgyőrt. Mind az öt gólt Vágási Sándor szerezte, akit az edzői stáb védő létére csatárként szerepeltetett a meccsen.