Gyászolunk

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 86 másodperc.

Újabb veszteség érte az Előre-családot. Hetvennyolc éves korában elhunyt legendánk, Dobó János.

Dobó János 1944-ben született, aki a legendás 1973/74-es csapat tagja is volt. A Békéscsabai TASK csapatában tűnt fel, a Békéscsabai Építők-Előre következett, majd 1967-ben az NB I-ben is debütálhatott a Szegedi EAC együttesében. A Tisza-parti együttesben két évet töltött, majd az Előre kötelékéhez csatlakozott. 1974-től két éven keresztül újra az élvonalban csillogtathatta tudását. Az NB I-ben összesen 72 mérkőzést játszott és öt gólt lőtt. Az Előre színeiben 1965 és 1976 között 252 bajnoki mérkőzésen összesen 29 gólt szerzett. Pályafutása vége felé visszatért a TASK-ba, ahol NB III-as bajnoki címet ünnepelhetett, végül Medgyesbodzáson és Gerlán vezetett le. Egyik legemlékezetesebb momentuma a Salgótarján elleni 6-3-as sikerrel végződő bajnokin egy érintés nélküli szöglet-gól volt. Dobó János a Békéscsabai Előrében nyolc évig foglalkozott a második-ötödikes gyerekekkel. A csabai 611-ben (ma Trefort szakképző), majd a Gépészeti Szakközépiskolában — ahol szakoktatóként tevékenykedett —, csapataival számtalan sikert élt meg az országos diákolimpiákon.

Dobó János emlékének adózva a 2022. december 11-én (vasárnap) 13:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – PMFC bajnoki mérkőzést gyászszünettel kezdjük.

Emlékét tisztelettel megőrizzük.