A felkészülés ideje alatt stadionunk is épül-szépül. Látványosan, hirtelen kinőtt a földből az új lelátó és a kivitelező tájékoztatása szerint a bajnoki rajtra szinte az egész “kirakós” összeáll majd.
Címkézett bejegyzés
Az új építmény egy harmadáig, az első dilatációs szakaszig már állnak a tartóoszlopok. A kivitelező tájékoztatása szerint folyamatosan érkezik majd a 970 darab előregyártott betonelem, melyeket július végéig egy hatalmas kirakósjátékhoz hasonlóan daruznak, betonoznak és hegesztenek össze. Ez azt jelenti, hogy az előbb említett időpontra szerkezetkész állapotba kerülhet az új épület.
Az oszlopok már önmagukban is impozáns látványt nyújtanak, de a java és a leglátványosabb szakasz még csak ezután következik, amikor hatalmas, több tonna súlyú elemeket emelnek majd a helyükre.
Ismét látványosabb szakasszal folytatódhat a Kórház utcai Stadion átépítése.
A kivitelező tájékoztatása szerint akár már a jövő héten megkezdődhetnek az új építmény alapozásának előkészületei. Jelen pillanatban talajmunkálatok és a keletkezett törmelék elszállítása, valamint rekultiválása folyik és az időjárási, valamint egyéb organizációs körülmények függvényében a következő napokban újabb fázisba léphet a rekonstrukció.
Közösségi média