Címkézett bejegyzés

Ezüstérem desszertnek

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Előre. Elmentek vadászni. Mind meglőtték és hazavitték… tovább is van, bár mindenki ismeri a történetet. Így történt, hogy a Békéscsaba 1912 Előre a 2015. június 1-jén 19:00 órától megtartott, ünnepélyes díszvacsorán desszertnek ezüstérmeket és kristály serleget "fogyasztott".

20150601

Az eseményre meghívást kapott Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere – Szarvas Péter, Gajda Róbert – kormánymegbízott, önkormányzati képviselők és szomszéd városok polgármesterei is.

Dr. Kovács Mihály elnök azzal kezdte a beszédét, hogy 41 éve, 1974-ben jutott először az első osztályba a lila-fehér csapat, ami nagy összefogással valósult meg. Most hasonlóképpen az összefogás, a tervszerű munka hozta meg a sikert. A felnőtt csapat élvonalba jutása, az infrastruktúra fejlesztése és az utánpótlás-nevelés az a három pillér, ami az Előrénél több éve folyó munka középpontjában áll. Jelenleg csaknem ötszáz fiatal van a békéscsabai akadémián, akikből remélhetőleg minél többen eljutnak majd az NB I-be.

Barkász Sándor többségi tulajdonos, kiemelte, hogy 14 évesen Sarkadról indult a számára akkor „nagyvárosnak” számító Békéscsabára a Vízműbe tanulni és akkor nem gondolta, hogy egyszer majd ennek a városnak a futballcsapatát segítheti az élvonalba jutáshoz. Nagy öröm volt számára, hogy vasárnap este hatezer kétszáz emberrel a Kórház utcában örülhetett ennek a nagyszerű sikernek.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere arról beszélt, hogy régen társadalmi esemény volt a városban a meccsre járás. Az emberek egy órával a kezdés előtt elindultak a stadionba és együtt sírtak vagy nevettek a csapattal. Nyár közepétől ismét társadalmi esemény lesz majd a mérkőzésekre járás a városban és a megyében. A lakosságnak most beszámolhatnak arról, hogy jól hasznosult az önkormányzat által nyújtott támogatás, amely feljutást eredményezett.

Zoran Spisljak vezetőedző elmondta, hogy 45 éve sok magyar lakott annak a kis falunak az utcájában ahol felnőtt, itt tanulta meg a gyerekek között a nyelvet. Aztán csaknem 40 évig nem volt szüksége a magyarra, de 2008 óta ismét ebben az országban él, és használja a nyelvet. Megköszönte a csapat tagjainak, a vezetőknek a városnak, a tulajdonosoknak és a szurkolóknak azt a támogatást, amely meghozta az NB I-be jutást.

Gajda Róbert, Békés megyei kormánymegbízott 11 éves fiával a helyszínen élte át azt az örömet amit a feljutás okozott. Gratulált a sikerhez mindenkinek aki hozzájárult ahhoz és hangsúlyozta ezek a fiúk örömet okoztak a Békés megyei embereknek.

Balog Zsolt csapatkapitány megköszönte mindenkinek a támogatást, a segítséget amivel hozzájárultak a feljutáshoz.

Az ünnepség végén a jelenlévők elfogyasztották az Előre Futball Zrt. felügyelő bizottsági tagjának, Szikszai Lászlónak a Pálházán lőtt szarvasból, és vaddisznóból készült ízletes pörköltjét.

A hab a tortán pedig a bajnoki ezüstérmek kiosztása volt, melyet az MLSZ képviselője személyesen, név szerint adott át mindenkinek!

25. forduló

Zártkapus meccs, bírócsere, eltiltások, sérülések és hasonló "nyalánkságok" tarkítják a Merkantil Bank NB II Liga következő, 25. fordulóját – amely egyébként már a mai napon megkezdődik, így aztán érdekes és izgalmas történések elé nézünk.

Nem lesz tehát könnyű dolga egyik résztvevőnek sem: a Vasast idegenben zártkapus mérkőzés fosztja meg szurkolóitól, a Békéscsaba utolsó idegenbeli mérkőzését az eredetileg kijelölt spori sérülése miatt, Gyarmati II. Gábor vezeti majd. Az Ajkánál sérülések nehezítik a felkészülést, a Sopronnál hiányzók miatt kell mással pótolni a keretet, a Mezőkövesdet nyomasztja az újabb pontvesztés esélye, a Balmazújváros csapatánál piros lapos eltiltás és sérültek, a Gyirmótnak pedig egyáltalán nem lesz könnyű dolga Cegléden – hiszen a Pest megyei alakulat minden mindegy alapon a kiesés ellen küzd majd és sorolhatnánk még a csapatokat hátráltató körülményeket. Hiába, nemsokára megkezdődik a bajnokság hajrája és szép lassan mindenki a mozgósítható erőforrásai végéhez közeledik.

Ilyen a futball, minden eshetőségre és lehetőségre fel kell készülni. Így aztán a csütörtök délutáni tréningen Zoran Spisljak elsősorban a felállt védekezés elleni megoldásokat erőltette és gyakoroltatta focistáinkkal – hiszen Siófokon gólt, gólokat kell szereznünk. Gyors, egyérintős támadás-vezetések, beadásokkal – ahol a zavaró emberektől függetlenül kellett sikerrel befejezni az akciókat. Kapusaink is megdolgoztak pénzükért, hiszen kaptak hideget-meleget és alig győzték hárítani a záporozó lövéseket. Csapatunk egyébként nyugodtan, higgadtan és jó hangulatban készült. Videózás, taktikai értekezlet, személyes elbeszélgetések is történtek a héten, majd az edzések elemzése után a mester kijelölte az utazó keretet és együttesünk pénteken délelőtt útra is kel.

Amennyiben tehetik, kísérjék el a lilákat – látogassanak el Siófokra és buzdítsák a fiúkat, hogy ezt az igen fontos mérkőzést három ponttal a zsebünkben teljesíthessük!

A Békéscsaba 1912 Előre – BFC Siófok mérkőzésről Facebook oldalunkon élő kommentárt, az onlajnok.com portálon pedig eredményjelzést olvashatnak majd.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Keddi körkép

Talán megszokhatták már, hogy minden hét elején beszámolunk – néhány gondolat erejéig – az ősszel megkezdett és azóta is megszakítás nélkül folytatott szisztematikus munkáról és ennek eredményeiről. Egy-két dolog apróságnak tűnhet, de – szokták mondani – sok kicsi, sokra megy, így aztán nem mehetünk el szó nélkül a változások, fejlesztések és újdonságok mellett.

A csapat folytatja a megszokott rend szerinti munkát: ma délelőtt például sebességmérések és kis területen folytatott, kevés és gyors átadásokkal vezetett támadások és azok befejezései voltak terítéken.

A székház első emeletén beállítottunk és berendeztünk egy mutatós vitrint, melyben a webshop-ban megvásárolható szurkolói tárgyakat tekinthetik meg az érdeklődők.

Mai fényképes beszámolónkból természetesen nem maradhat ki a centerpálya pillanatnyi állapotának bemutatása sem. A ma délelőtt folyamán kimérték és beállították az új kapukat, melyeket vadonatúj lila-fehér hálóval szereltek. A jövő hét elején megtörténnek a felfestések és a szakhatósági bejárások is. Ezután az MLSZ minősíti a pályát, amely már minden szempontból alkalmas lesz a mérkőzések lebonyolítására. Az időjárásnak megfelelően a borítás is jól fejlődik, így nagy valószínűséggel a Vasas elleni hazai mérkőzést már a régi-új helyen vívhatják meg a lilák.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. ezúton teszi közzé, hogy a 2015. március 28-án (szombaton) 15:00 órától megrendezendő Békéscsaba 1912 Előre – Vasas FC labdarúgó mérkőzés félidei KEZDŐRÚGÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉT bárki megvásárolhatja. Bővebb felvilágosítás és információ: +36 66 637 787.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Szurkolói Ankét – Beszámoló

Szurkolói ankétot tartott szerda este a Békéscsaba 1912 Előre másodosztályú labdarúgó-csapata, melyen több mint félszáz drukker vett részt. Elhangzott, hogy nem lehet más cél a szünetet a feljutó helyen töltő lila-fehérek számára, mint az NB I-be való felkerülés.

Kilenc felkészülési mérkőzésen nyolc győzelmet és egy döntetlent könyvelhetett el az Előre – kezdte Zoran Spisljak vezetőedző, aki beszélt arról is, hogy a hosszú távú tervek között szerepelt – amikor Békéscsabára került -, hogy csapatot építsenek, aztán jussanak fel az NB I-be, ahol aztán meg is ragadnak, nem csak retúrjegyet váltanak. A koncepcióban megfogalmazták, hogy a helyi tehetséges fiataloknak is lehetőséget kell adni, hogy bizonyíthassanak.

– Fontos az utánpótlás és a felnőtt együttes közötti együttműködés – folytatta a tréner.

Hangsúlyozta, eddig 13 fiatal kapott lehetőséget. Az igazolásoknál pedig elsődleges volt, hogy fiatal, magyar játékost szerződtessenek. Zoran Spisljak kiemelte, hogy most 24 év a csapat átlagéletkora, tehát hosszú távra terveznek. A pontos időben elvégzett pontos munkában hisz.

Versenyben vagyunk azokkal, akikre korábban azt mondták, hogy nekik könnyű, mert már van csapatuk – ecsetelte. A tavaszi fordulókkal kapcsolatban hozzátette, nem lesz egyszerű dolguk, mert mindenkinek a Békéscsabára fáj majd a foga, nem a többi, szintén feljutásra esélyes együttesre. A lényegnek azt nevezte, hogy végig versenyben legyen az NB I-ért folytatott harcban a lila-fehér gárda.

A törökországi, beleki edzőtábort – ahol kilenc napot töltött a csapat, négy ellenféllel mérkőzött meg – eredményesnek értékelték Zoran Spisljak segítői, Bücs Zsolt és Purguly Árpád. Hangsúlyozták, hogy nem nyaralni voltak. A szurkolói ankéton bemutatkoztak az Előre friss szerzeményei: a középpályás Spitzmüller István egy nyírségi kitérő után Debrecenből, a védő Fehér Zsolt Siófokról, a kapus Mursits Roland Szombathelyről érkezett.

– Tényleg egy igazi közösséggé formálódott a csapat, mely nemcsak a pályán, hanem azon kívül is egységes – beszélt Balog Zsolt. A csapatkapitány elmondta, mindig csak a következő meccsre készülnek, most a Zalaegerszegre. Szurkolói kérdésre kifejtette, a három pontért utaznak Zala megyébe, és hogy a cél nem lehet más, mint a szezon végi ünneplés, feljutás. A friss igazolások is úgy fogalmaztak, ösztönzi őket, hogy nagy célokért küzdhetnek.

– Miben kell még fejlődnie a csapatnak? – tette fel egy drukker a kérdést a vezetőedzőnek. Zoran Spisljak kifejtette, fontos a gyorsaság, a taktika – a játékosoknak minden pillanatban van feladatuk, nem csak úgy ott vannak a pályán -, a figyelem, a koncentráció is másodpercre sem lankadhat, illetve nemcsak a meccseket, hanem a labdarúgókat egyenként is kielemzik.

– Megvan-e a fedezet az NB I-re? Mert pár szezonnal korábban szintén megvolt az esély a feljutásra, de aztán érdekes módon az utolsó meccseket “elbukta” a csapat – jött a következő felvetés, amire dr. Kovács Mihály válaszolt. Hangsúlyozta: megvan a fedezet, egyértelmű a cél, minden szempontból az NB I-re készülnek, ezért fejlesztenek párhuzamosan mindent, a felnőtt együttest, az utánpótlást, illetve az infrastruktúrát.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. igazgatóságának elnöke, dr. Kovács Mihály beszélt az utánpótlásról, az infrastrukturális fejlesztésekről. Utóbbiról elmondta: rendbe hozták a Fű3-as és Fű2-es pályát, a székházat részben, a stadionban az állóhelyi részre székek kerültek. A centerpályán a minap kezdődött meg a gyepszőnyeg felhelyezése, ami a hét végéig tart. Utána öt héten át kegyes időjárásért fohászkodnak, hogy a Vasast már ott fogadhassa a csapat.

A stadionrekonstrukció folytatódik. A fapados lelátó bontása nyáron kezdődhet, utána az alatt lennének az öltözők, az edzői irodák, a kiszolgáló helységek. Szurkolói kérdésre, hogy lehet-e „félstadionban” játszani az NB I-ben, hozzátette: a jelenlegi ismereteik szerint nem, ezért igyekeznek sürgetni a beruházást. Mezőkövesden látható volt, hogy gyorsan fel lehet húzni egy arénát előre készített elemekből.