Címkézett bejegyzés

Második csapatunk is megkezdte a felkészülést

Nagyjából egy hónap szünet után, 2022. január 4-én (szerdán) második csapatunk is megkezdte felkészülési programját.

A harmadosztályú bajnokság tavaszi szezonja majd csak február 12-én indul, így több mint hat hét izzadós periódus vár labdarúgóinkra. Bár a pihenő alatt is el kellett végezniük az előre kiadott edzésprogramot, így megfelelő állapotban érkezett vissza mindenki, a közös munkát nem lehet másképp pótolni, ezt pedig mindenki nagyon várta. Néhány sérültet és távozót – velük a megfelelő időben majd külön foglalkozunk – kivéve 18 játékosnak vezényelt edzést szerda délelőtt Nagy Sándor vezetőedzőnk, valamint Jakab Péter szakmai tanácsadónk. A ködös, nedves időjárás nem könnyítette meg játékosaink dolgát, de a focista-élet már csak ilyen, hóban-fagyban, napsütésben, esőben is a pályán kell lenni.

Nagy Sándor: – Hosszú volt a szünet, bár a srácoknak ki lettek adva feladatok, melyeket becsülettel el is végeztek, a közös munkát viszont semmi sem pótolhatja. Némileg szűkült a létszám, hiszen több idősebb játékosunk távozott, így most jobbára csak a fiatalokkal vagyunk. Bízom benne, hogy rövid időn belül ki tudunk majd egészülni és ahogy mindig is szeretnénk, egy-egy posztra két azonos képességű játékossal rendelkezünk majd. A stáb összetételében is történt változás, hiszen a mai naptól Jakab Peti szakmai tanácsadóként segíti a csapatot, amely mindenképp örvendetes. A srácok már nagyon várták az első edzést, így a hozzáállással kapcsolatban semmilyen kifogásolni valót nem találtam. Egyelőre négy felkészülési mérkőzésünk van lekötve, de mindenképp szeretnénk, ha további kettőt is sikerülne tető alá hozni – bár igen nehéz mostanában megfelelő minőségű ellenfelet találni. Az eddig mutatott eredménnyel nyilván nem lehetünk elégedettek, de a mutatott játék hellyel-közzel rendben volt. Amennyiben ez párosulni tud az eredményességgel a jövőben, akkor meg tudjuk próbálni a szinte lehetetlen küldetést, a bennmaradás kiharcolását. Természetesen semmit sem engedtünk még el, sportemberekként az utolsó pillanatig küzdeni fogunk, de ezzel együtt bízunk benne, hogy amennyire rosszul sikerült az ősz, annyira jól sikerül majd a tavasz. A cél tehát mindenképpen a bennmaradás kiharcolása, valamint minél több fiatal játékos beépítése a jövő első számú csapatába Békéscsabán! Nagyon sok szóbeszéd van, mindenfélét hallani innen is, onnan is. Úgy vagyok ezzel, hogy nem bazírozhatunk arra, hogy egy-két csapat majd bedobja a törölközőt, vagy valamelyik feljutó visszalép, illetve nem tudja vállalni. Elmondtuk a srácoknak, hogy tavasszal minél jobb játékot kell mutatnunk és a lehető legtöbb mérkőzést megnyerni, aztán hogy az mire lesz elég, elválik a végelszámolásnál.


Fotók


Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/naptar/

Megkezdtük a felkészülést

Első csapatunk a szokásostól eltérően már a két ünnep között, 2022. december 29-én (csütörtökön) megkezdte téli felkészülési programját.

Mindezzel együtt túl sok idő nem áll rendelkezésre, hiszen a Kazincbarcika elleni 2023. január 29-én megrendezendő, következő bajnoki mérkőzésig kicsivel több, mint négy hét áll a szakmai stáb és játékosaink rendelkezésére. Természetesen a rövid szünetben sem volt lehetőség a teljes kikapcsolódásra, hiszen az előre kiadott futóprogramokat mindenkinek teljesíteni kellett.

Megkezdtük a felkészülést

Az első nap stábértekezlettel, majd eligazítással kezdődött, melyet konditermes stabilizációs bemelegítés, majd pályás tréning is követett. A napokban minden labdarúgónk átesik majd a szokásos szezon előtti, komplett orvosi vizsgálaton, a szakmai stáb ezzel párhuzamosan pedig végrehajtja az állapotfelméréseket is. Az biztos, hogy a bajnoki rajtig három edzőmérkőzést játszunk, de a lista kiegészülhet még további egy meccsel, amit a január 9 és 14. közötti algyői edzőtábor időtartamához próbálunk igazítani. A mai napon egyébként 25 labdarúgónk tudta felvenni a munkát, hiszen néhányan sérüléssel, illetve betegséggel bajlódnak. Horváth Péter beteg, Czinanó Antal műtét után lábadozik, Szalai Dániel viszont már el tudta kezdeni a felkészülést. Lukács Raymond és Hamed Yasin részben könnyített feladatokat kapott, hiszen korábbi sérüléseik után, nincsenek még százszázalékos állapotban. Az előttünk álló időszakban több próbázó is feltűnik majd a Kórház utcában, velük együtt pedig kiszemeltjeink is megérkeznek. Az első csapat összetételében még nem tudunk változásokról beszámolni, de az elkövetkezendő napokban már több folyamatban lévő dolog is véglegessé válhat. A 2022/2023-as szezon téli átigazolási időszaka egyébként 2023. január 15-én veszi kezdetét és  2023. február 14-én éjfélig tart majd. Az első nap előtti eligazításon vezetőedzőnk több apróbb változtatást is eszközölt a napi munkával és felkészüléssel kapcsolatban, de azt is kinyilvánította, hogy minimális elvárás a 15. hely – tehát az első biztos bennmaradást érő pozíció – megszerzése. Ehhez a számítások és az előzetes kalkulációk szerint körülbelül 8 vagy 9 győzelem megszerzésére lesz szükség, ami egyáltalán nem lehetetlen, de nem is tűnik egyszerű feladatnak.

Brlázs István Gábor: – Betegség miatt akadtak, akik kihagyták a hazai futómunkát, ugyanakkor nem volt olyan hosszú a leállás, hogy túlságosan bárki is leereszthetett volna. Ma és holnap ráhangoló foglalkozásokat tartunk, ezeken a jövő keddi edzőmérkőzésre való tekintettel a labda is főszereplő lesz. Bár nekünk korán jön a kecskeméti vizit, egy ilyen szintű ellenfél invitálása mindig megtisztelő, éppen ezért meccsbe kell ráznunk a társaságot. Nagy szükség lenne a vérfrissítésre, de egyelőre nincs konkrétum ebben a tekintetben, pedig az idő rövidsége miatt kísérletezgetésre nem igazán lesz módunk. Bízom benne, hogy a január 9-én kezdődő algyői edzőtáborba már egy-két új játékos velünk tarthat, mert őket megfelelő állapotba kell hozni, amire az ottani napok alkalmasnak ígérkeznek. Rövid és intenzív felkészülés előtt állunk, fontos lenne, hogy minden klappoljon az elkövetkezendő hetekben. A pillanatnyi helyezésünk ellenére szinte valamennyi ellenfelünkkel partiban voltunk ősszel, többnyire azonban sajnos nem volt meg bennünk az a plusz, amit egy-két tapasztalt labdarúgóval orvosolni lehetne. A helyzetünk nem könnyű, de optimisták vagyunk a terveket illetően.

A változtatások egyelőre második csapatunkat érintik inkább, hiszen 6-8 játékosunkkal is szerződést bont a klub – amint minden konkretizálódik, természetesen hírt adunk majd a történésekről és elbúcsúzunk tőlük. NB3-as együttesünk fiatal játékosait szakmai tanácsadóként, ezentúl Jakab Péter is segíti, illetve támogatja majd, míg Szenti Zoltán visszakerül az utánpótláshoz.

Hajrá Lilák!


Fotók:

Fotók


Kapcsolódó hivatkozás:

https://1912elore.hu/site/osszeallt-a-felkeszulesi-program-20221207/

Újra edzésben

A rövid téli szünet után 2022. január 3-án (hétfőn) első csapatunk megkezdte téli felkészülési programját.

Fotó: Imre György

A szokásosnak nevezhető COVID-19 vizsgálat után megkezdődött az első tréning, melyen az úgynevezett Inga-tesztet kellett minden játékosnak teljesíteni. Az első két héten inkább az erőnlét kerül a középpontba egyelőre hazai körülmények között, jövő hétfőtől viszont az algyői edzőtáborban folytatódik munka, mely a Makó elleni edzőmérkőzéssel zárul. A felkészülés második szakaszában már a taktikai elemek és a frissítés kerül előtérbe, az utolsó napokban pedig már bajnoki ritmusban készülünk. Szerencsére korábbi sérültjeink is visszatérhettek, Máris Dominik és Babinyecz Balázs teljes értékű, míg Mikló Roland egyelőre könnyített munkát végezhet. További pozitív változás a keretben, hogy a fiatalok közül Zvara Levente, Váradi Ádám és Mágocsi Bence is az első kerettel készülhet – bár ez korántsem újdonság számukra, hiszen korábban többször is lehetőséget kaptak ezen a szinten.

A hét második felében – az edzőtáborba való elutazás előtt – természetesen közöljük majd a távozók és érkezők nevét is, ehhez persze az is szükséges, hogy minden nélkülözhetetlen dokumentum rendelkezésre álljon.

Fotó: Imre György

Csapatunk felkészülési programját korábban már közzétettük, melyet az alábbi hivatkozás alatt tekinthetnek meg:
https://1912elore.hu/site/felkeszulesi-program-2021-2022-tel/

Schindler Szabolcs: – Mind játékban, mind helyezésben előrelépést várok a csapattól az új esztendőben. Azt szeretnénk, ha egy stabil másodosztályú csapattá válna az Előre és nem lennének kiesési gondjaink. Ősszel a szezon közben érkeztem, így nem az én elképzeléseim szerint történt a nyári alapozás, ám most lesz négy hetünk, hogy becsületesen felkészüljünk a folytatásra. A fiúk hétfőn találkoztak először, majd itthon dolgozunk. A második héten Algyőre megyünk edzőtáborba, majd ismét hazai környezetben folytatódik a munka. Több edzőmérkőzést is beiktattunk a január 30-i Dorog elleni bajnoki találkozóig, így megmérkőzünk majd idegenben az NB II őszi listavezetőjével, a Diósgyőr együttesével is. Lesznek változások a keretben, a fiatalok közül velünk kezdte meg a munkát Váradi Ádám és Zvara Levente, vannak távozók és szeretnénk igazolni a hiányposztokra is. Jó lenne két-három az NB II-es csapatba azonnal beállítható játékost szerződtetni, de ilyenkor télen mindig nehezebb a klubváltás.

Előre jelezzük, hogy a felkészülési mérkőzéseinkről nem lesznek élő közvetítések (live stream), hiszen nem szeretnénk, ha ellenfeleink figyelemmel tudnák kísérni ezeket.

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:

Menetrend 2021/2022. tavasz

Szurkolók az állatokért

Már korábban is hírt adtunk a Szurkolók az állatokért mozgalom céljairól, azonban a Békéscsaba 1912 Előre szeretné, ha a felelős állattartás megtanítása, betartása és ellenőrzése folyamatosan köztudatban maradna.

Erre a 2020.  július 30-án (csütörtökön), a békéscsabai Kórház utcai Stadionban megtartott fotózás is jó alkalmat teremtett. A mozgalom egy figyelemfelhívó naptárt szerkeszt, melynek elkészítéséhez a békéscsabai szurkolói csoportok is felkérést kaptak.

Klubunk dolgozói, játékosai közül sokan felelős gazdiként élik mindennapjaikat, így jól tudjuk mennyire fontos és lényeges ez a téma, ezért ahol tudunk, rendszeresen segítünk a rendelkezésre álló eszközeinkkel!

Köszönet a Remény-Lak Állatvédő Egyesületnek a kutyusokért, szurkolói csoportjainknak a megkeresésért!

Kapcsolódó hivatkozások:

https://szurkolokazallatokert.hu/

https://www.facebook.com/remenylak/

https://1912elore.hu/site/segitettunk-20191212/

A védelem tengelyébe érkezik első igazolásunk

A 2020/2021-es szezonra a Békéscsaba 1912 Előre vezetősége és szakmai stábja mindenképpen szeretné néhány poszton megerősíteni a keretet, így védő pozícióba elsőként Bora György érkezik a lila-fehér klubhoz.

A korábban több csapatnál is szereplő 192 cm magas, 24 éves labdarúgó a Siófok csapatától igazolt Békéscsabára. A 353 mérkőzéssel rendelkező futballista a 2019/2020-as idényben összesen 26 alkalommal lépett pályára, ebből tizenkilencszer kezdőként és védő létére 2 gólt is szerzett. Gyuri 2020. június 25-től, a felkészülési időszakot már a csapattal együtt kezdi meg.

Bora György: − Nagyon boldog vagyok, hogy a Békéscsaba játékosa lehetek. Schindler Szabolcs megkeresése után, sikerült mindenben megegyezni a lila-fehér klub vezetőségével, így ezúton is köszönöm nekik a rengeteg segítséget. Összességében igen pozitív benyomásom van az Előrével kapcsolatban, hiszen a klubvezetés mindent elkövetett azért, hogy a következő idényben már Békéscsabán tudjak játszani. Bízom benne, hogy a híresen lelkes csabai szurkolókkal és közönséggel együtt nagyszerű eredményeket tudunk majd elérni, hiszen nagyon fontos hogy, ebben a nehéz járvány-időszakban is támogassák a csapatot. Én személy szerint ellenfélként még sosem tudtam győzni a Kórház utcában, így aztán bízom benne, hogy hazai játékosként sok-sok ilyenben lesz majd részem.

Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://adatbank.mlsz.hu/player/316659.html

https://www.transfermarkt.com/gyorgy-bora/profil/spieler/326380