Címkézett bejegyzés

Karaoke Grand Prix

A mátraházi edzőtáborban eltöltött pörgős három nap után a szakmai stáb és játékosaink más területen is megmérettethették magukat, hiszen esti programként egy laza karaoke verseny is szerepelt az órarendben.

A hangulatfokozó elfoglaltság szummázásaként talán kijelenthető, hogy a top listákra azért egyik produkció sem várományos, de a közös éneklés mindenképpen némi felüdülést jelentett az igen kemény felkészülési időszakban.

Újra együtt!

Az egy hónapos pihenő után labdarúgó csapatunk megkezdte felkészülését a 2018-as év kihívásaira. Játékosaink az ünnepek után élményekkel feltöltődve tértek vissza a Kórház utcába és örülnek, hogy folytathatják a közös munkát.

Bár játékosaink jó része a napokban már átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, a hagyományoknak megfelelően vezetőink és a szakmai stáb együtt köszöntötték az együttes tagjait. Kozma János megköszönte az eddig elvégzett munkát, majd elmondta a klubvezetés 2018-as évre kitűzött elvárásait, és tájékoztatást nyújtott a klub pillanatnyi helyzetéről is. Megtudtuk, hogy a konkrét cél: minél jobb eredmény elérése a bajnokságban, a tabella 1-5. pozíciójának megszerzése, és a Magyar Kupa sorozatban való továbbjutás. A Békéscsaba 1912 Előre a 2018/2019-es szezonra is első osztályú licencet igényel majd, és a folytatásban is az állandóság elvét szeretné előtérbe helyezni. Továbbra is az a célkitűzés, hogy játékosaink olyan szintre juthassanak el, hogy majd alkalmasak legyenek az NB I-es bajnokságban is helytállni. Folytatódni fog a már korábban megkezdett szoros együttműködés az Akadémiával, hogy minden tehetséges, saját nevelésű játékosnak legyen módja és lehetősége bemutatkozni akár a másodosztályú bajnokságban. Elnökünk azt is elmondta, hogy nagyon szeretnék, ha az Előre második csapata kiharcolná a feljutást a Megyei I. osztályból, és újra elindulhatnánk az NB III-as bajnokságban. Hangsúlyozta, hogy a megyei bajnokságban való visszajátszást adott esetben senki ne tekintse büntetésnek, vagy visszalépésnek – hiszen az első keret egyik kiemelt feladata az is, hogy ezen a szinten is hatékonyan segítse második csapatunk céljainak elérését.

Igricz Mihály klubigazgató örvendett, hogy az ünnepek alatti egyéni felkészülést, profikhoz méltóan, mindenki komolyan vette, – hiszen láthatóan kitűnő állapotban érkeztek meg labdarúgóink az első edzésre. Felhívta a figyelmet, hogy a tavaszi szezonban mindenki csakis a kitűzött célokra koncentráljon, és ne azzal foglalkozzon, hogy az esetleg lejáró szerződésének mi lesz a sorsa. Elmondta, hogy a vezetőség mindenkivel, a megfelelő időben le fog ülni, hogy a 2018/2019-es idényre vonatkozó terveket egyeztetni tudja. Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánt mindenkinek!

Jakab Péter az Akadémia vezetője úgy fogalmazott, hogy nagyon jó újra együtt látni az Előre-családot és elmondta, hogy csakis akkor lehetünk sikeresek és eredményesek, ha a kitűzött feladatokat együtt, egyetértésben, közösen és lelkiismeretesen végezzük el. Ehhez kívánt kitartást és további sportsikereket az új esztendőben is!

Boér Gábor: – Jelen pillanatban már tényleg csak felkészülésről beszélhetünk, hiszen a játékosok igen komoly egyéni programot kaptak a szünetre, és igazi profikhoz méltóan – az eredmények azt mutatják -, hogy betartották az utasításokat, nagyon jó állapotban érkeztek vissza. Ennek nagyon örülök, ez is azt bizonyítja, hogy kitűnő alanyok foglalnak helyet az öltözőben. A felkészülés hosszú lesz, sok időt fogunk a hidegben eltölteni, de mindezt azért tesszük, hogy eredményesen tudjunk majd szerepelni a tavaszi szezonban is. Az első két nap még arról szól, hogy minden szempontból felmérjük labdarúgóinkat, és akkor talán egy olyan összképet kapunk a csapatról, amellyel lehet majd dolgozni. Ez alapján fogjuk még jobban és pontosabban belőni azokat a terheléseket, amelyek természetesen már vázlatszerűen megvannak, és akkor tényleg testre- és egyénre szabott munkával tudjuk focistáinkat terhelni. Továbbra is szeretnénk a bajnokság egyik élcsapata lenni, de azt látni kell, hogy közvetlen riválisaink sokkal komolyabb anyagi lehetőségekkel rendelkeznek. Ettől függetlenül megpróbáljuk mindenkivel felvenni a versenyt és a pályán eltüntetni ezeket a különbségeket. Szeretnénk megtartani a bravúros harmadik helyet, és amennyiben módunkban áll, közelebb kerülni a két első csapathoz. A realitás viszont jelen pillanatban azt mutatja, hogy az MTK és a Kisvárda mindenféle területen előrébb tart nálunk, de vannak olyan csapatok is, akik a tabellán mögöttünk, viszont más értelemben előttünk helyezkednek el. Azt megígérhetem, hogy ezeket a differenciákat megpróbáljuk munkával, lelkesedéssel és minél nagyobb precizitással annulálni. Nagyon tartalmasnak ígérkezik a tavaszi idény, hiszen a Kupában is talpon vagyunk és szeretnénk ott is minél tovább jutni. Fontos, hogy az év első igazi megmérettetésén, Nagykanizsán már olyan állapotban legyünk, mintha akkor kezdődne a bajnokság. Frissnek, élesnek kell lennünk, erre hegyezzük ki a felkészülést, hiszen tényleg fontosnak tartjuk azt a mérkőzést. A bajnokságban az MTK ellen kezdünk – nem szeretnék ennyire előre szaladni az időben – de véleményem szerint méltó ellenfélként, egy igazi rangadóval indulunk majd neki a bajnokságnak. Addig viszont nagyon sok edzés és munka vár ránk. A programot igyekeztünk ennek megfelelően összeállítani, és azért sem játszunk ezúttal túl sok mérkőzést, hiszen a szezon bő három hónapja alatt rengeteg meccsen kell majd helytállnunk. Minden edző és játékos is szinte az élete végéig tanul, fejlődik és normális esetben megpróbál minden új szezonban valamilyen téren hozzátenni még egy kis pluszt a munkához. Így lesz ez most is, megpróbáltuk a rendszert kiegészíteni újabb dolgokkal, még precízebben és pontosabban fogunk néhány területen dolgozni, és ezáltal talán még hatékonyabbak tudunk majd lenni. Nyilván az időjárás sok mindent befolyásol majd, de a téli felkészülés már csak ilyen. A munka mennyisége biztosan nem változik, hiszen az őszi szezonra is megfelelőképpen, minőségben sikerült felkészülnünk. Bizonyos finomításokat viszont mindenképpen eszközölni fogunk, főleg a háttérben történő folyamatok tekintetében – elsősorban a regenerációra és a rehabilitációra gondolok. Az is biztos, hogy sokkal több időt töltünk el majd a pályán, a játékosok sokkal többet lesznek kint – szeretnénk ha még profibban élnének és dolgoznának, és ha a sérülésmegelőzés még hatékonyabban tudna működni. Összességében szeretnénk ha a felkészülésünk még minőségibb lenne a tavaszi szezonra, és ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor az eredmények sem fognak elmaradni.

A rövid vezetőedzői eligazítást követően megkezdődött a valódi munka, és csapatunk a Fű3 edzőpályán tartotta meg első tréningjét. A keretből csak Eszlátyi István hiányzott, mindenki más megjelent és felvette a munkát. A szakmai stáb elmondása alapján legfeljebb egy igazolást terveznek, amely akár már napokon belül meg is valósulhat.

Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk a 7.Tv 2018. január 12-én és 15-én (péntek és hétfő) 19:00 órától kezdődő Híradó, valamint Kezdőkör című műsorait, melyekben beszámolókat láthatnak-hallhatnak az első napokról.

A felkészülési időszakot természetesen szinte napról-napra követni fogjuk, és minél részletesebben igyekszünk majd beszámolni minden lényegesebb eseményről, történésről.

Stadion építkezés 11. rész

A 2017-es évben utoljára számolunk be a stadion rekonstrukció pillanatnyi állapotáról. Részben az utóbbi napok szerencsés időjárásának, másrészt a kivitelező hihetetlen szervezőképességének köszönhetően látványos tempóban zajlanak a munkafolyamatok. Bár kívülről-elölről nem sok változás látszik az új lelátón, azonban belülről és a színfalak mögé nézve, jelentős átalakuláson ment keresztül az új épület.

Az építésvezető elmondása alapján továbbra is megfelelő ütemben haladnak a munkálatok, de nyilván próbálják rugalmasan és ésszerűen kezelni a folyamatokat, hogy a továbbiakban is tartani tudják a határidőket. Túránk alkalmával közelről is megtekinthettük az építmény belső részeit, ahol gyakorlatilag már felismerhetővé váltak azok az elemek, melyeket a közeljövőben nap, mint nap használni is fogunk.

Jelen pillanatban a legfőbb feladat a külső nyílászárók lehető leggyorsabb beszerelése, hogy ezután már az időjárási viszonyoktól függetlenül tudják folytatni a belső munkálatokat. Ezzel párhuzamosan az úgynevezett függönyfalak létrehozása, a belső nyílászárók beszerelése, a közbenső födém építése, gépészeti- és elektromos szerelések is folynak. Jelentős fázisnak számítanak a padlófűtéssel kapcsolatos munkálatok elvégzése, hogy az aljzatbetonozást is be lehessen fejezni, mely a csőrendszerek nyomáspróbája után a napokban meg is történik.

Szintén jelentős és szemrevaló fázis lesz a tetőszerkezet tartóvázának helyére daruzása. Ennek előkészületi munkálataiként már a fogadórész hegesztését végzik, így gyors ütemben összeállnak majd a kirakós játék darabjai. Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy az egész szerelvény mintegy 70 tonna súlyú lesz, így az ilyen nagyságrendű emelési munkálat alapos előkészületet igényel.

Az előbb említett tevékenységekkel párhuzamosan víz-, hő- és tetőszigetelési munkálatok is zajlanak. Karácsonykor természetesen a kivitelező is leállást vezényel, de a két ünnep között már tovább folytatják a tennivalókat, hiszen a módosított határidő szerint, március 31-ig mindennel el kell készülni.

További információk itt:
http://1912elore.hu/site/category/stadion/rekonstrukcio/

Évzárás

Bár játékosaink előtt még három levezető tréning áll, és valójában csak szerdán fejezik be a munkát, ettől függetlenül 2017. december 10-én (vasárnap) már több ünnepélyes eseményre is sor került.

A győztes szezonfinálé szünetében Kozma János búcsúztatta a kezdőkörben Oláh László masszőrünket, aki közel húsz éven át szolgálta a lila-fehér klubot. Laci bácsinak további jó egészséget kívánunk, és természetesen a továbbiakban is szeretettel látjuk az Előre bármelyik mérkőzésén is!

A meccs előtt hangosbemondón keresztül hívtuk fel vendégeink figyelmét, hogy a Stormcorner szurkolói csoport december 27-én ünnepli húszéves fennállását, melyet drukkereink a meccs után – miután mindenki elhagyta a stadiont és a játékteret – saját szektorukba vonulva, látványos és hatalmas drapéria felvonásával, valamint némi pirotechnika bevetésével tettek emlékezetessé. Némi meglepetéssel mi is készültünk számukra, de ez sajnos a LED-fal meghibásodása miatt nem tudott megvalósulni.

Szintén a vasárnap délutáni derbi után 18:00 órától került sor az Előre-család őszi szezont lezáró vacsorájára, a stadion szomszédságában elhelyezkedő Munkácsy Hotelben. A rendezvény elején vezetőink kértek szót: elsőként Kozma János, az igazgatóság elnöke méltatta a csapat őszi teljesítményét, és megköszönte az emlékezetes pillanatokat. A folytatásban, vezetőedzőnk Boér Gábor fejezte ki örömét, valamint tulajdonosaink maximális támogatását, segítségét és elkötelezettségét emelte ki. Ígéretet tett a hasonló folytatásra, és arra is hogy még keményebb, kitartóbb munkára van szükség a jövőben is, hogy kitűzött céljainkat elérhessük. Többségi tulajdonosunk Barkász Sándor, poénoktól egyáltalán nem mentes felszólalásában megköszönte a szakmai stáb, dolgozóink és labdarúgóink munkáját, kellemes ünnepeket kívánt és némi tanmesével fűszerezve további kitartásra, példamutatásra, visszafogottságra hívta fel mindenki figyelmét.

A hagyományos közönségszavazás eredményhirdetésével folytatódott az est hivatalos része, melynek győztese ezúttal Mészáros Márk, a Lilák 8-as számú mezét viselő védője lett. A rekord mennyiségű 1.863 szavazatból Márk 552 darabot tudhatott magáénak, így tulajdonosunktól vehette át a teljesítményért járó emléklapot. A Békéscsaba 1912 Előre és egyben az NB II-es mezőny őszi szezonjának abszolút gólkirálya Birtalan Botond lett, akinek Kozma János nyújtotta át az örök emlékként szolgáló díjat. Boti 12 bajnoki és 1 Magyar Kupa találattal járult hozzá együttesünk sikereihez. A legjobb fiatal játékosnak járó különdíjat a szakmai stáb döntése alapján, Szatmári István kapta. Gratulálunk a kiemelkedő teljesítményekhez!

Az ünnepélyes pillanatok zárásaként Birtalan Botond kért szót, megköszönte tulajdonosaink, vezetőink támogatását, munkáját, majd Viczián Ádám csapatkapitánnyal együtt ajándékokkal kedveskedett az asztalfőn helyet foglalóknak!

Az estét a vacsora elfogyasztása után, kötetlen beszélgetés, vicces beszólások, jókedv és felszabadultság jellemezte. A teljes keret legközelebb 2018. január 11-én találkozik újra. Mindenkinek jó pihenést és kikapcsolódást kívánunk!

Fotók: WKW ETO FC Győr – Békéscsaba 1912 Előre

Fotók: Elekes Sándor és eto.hu

[nggallery id=233]