Címkézett bejegyzés

DVSC-DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II.

dvsc_150

Felkészülési mérkőzés

DVSC-DEAC – Békéscsaba 1912 Előre II.

1-0 (0-0)

Időpont: 2016. január 23. (szombat) 14:00 óra

Helyszín: Debrecen-Pallag

A Előre NB III-as csapata a szintén harmadik vonalban érdekelt DVSC-DEAC ellen próbázott szombaton délután. Leszámítva Dombi Tibort, aki még 42 évesen is játszik a piros-fehéreknél, a két hasonszőrű fiatal együttes között nagy küzdelem folyt a pályán. Az első félidőben nem igazán alakult ki helyzet, csak pontrúgásokból veszélyeztettek a csapatok. Szünet után két nagy lehetőség is adódott a csabaiak előtt, de mindkettő kimaradt, az utolsó előtti percben pedig egy lecsúszott beadás utat talált Baráth Bence kapujába.

– Nagyon kemény két és fél héten vagyunk túl, ennek hatására tompán játszottunk, mentálisan és fegyelmi téren viszont lényegesen érettebb a csapat az őszinél. Bízom benne, hogy hétfőn sikerül pontot tennünk a függőben lévő átigazolási ügyeinkre és akkor az utolsó három hetet már a végeleges kerettel tudjuk végigdolgozni.

 

Elnézést kért az UTA Arad

Köztudomású, hogy a 2016. január 20-án (szerdán), a békéscsabai Kórház utcai Stadionban megrendezett felkészülési mérkőzésre, az UTA Arad helyett – számunkra ismeretlen okból – a Pankotai Şoimii csapata érkezett meg.

Ezúton tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat és az érdeklődőket, hogy a Békéscsaba 1912 Előre stábját senki sem értesítette a változásról – ezzel már csak akkor szembesültünk, amikor megérkezett a másik vendég együttes. Tudni kell, hogy a békéscsabai klub alkalmazottjai és stábja minden szabályt, előírást és határidőt betartva, bejelentési- és engedélykérési kötelezettségének eleget téve készítette elő és rendezte meg a találkozót, így érthetetlenül állt a helyzet előtt.

Attól függetlenül, hogy a mérkőzés előtt néhány hírportálon már lehetett olvasni az esetleges változásról – határozottan kijelentjük, hogy erről hivatalos úton nem kaptunk értesítést, éppen ezért erről nem is állt módunkban tájékoztatni a közvéleményt. A híreket olvasva haladéktalanul megpróbáltuk elérni a vendég csapat vezetését, de ez irányú próbálkozásaink nem jártak sikerrel. A lila-fehér klub stábja a mérkőzés után hivatalos úton kért állásfoglalást és magyarázatot az UTA Arad vezetésétől, amelyre a mai napon érkezett válasz, amelyben az aradiak megértésünket kérték. A hitelesség kedvéért alábbiakban közöljük a hozzávetőleges, lényegi fordítást és az eredeti levelet is.

line_purple

Az UTA Arad ezúton szeretné megköszönni meghívásukat a 2016. 01. 20-i felkészülési mérkőzésre, ugyanakkor tájékoztatjuk Önöket, hogy a Moneasa-i edzőtáborban való tartózkodásunk és egyéb belső szervezési problémák miatt, ezen nem tudtunk részt venni. Tekintettel felkészülési programjukra, úgy döntöttünk hogy ugyanolyan osztályban szereplő csapatot küldünk magunk helyett.

Köszönjük a megértésüket és sok sikert kívánunk a következő szezonban!

Tisztelettel: Grădinariu Decebal Codru, ügyvezető igazgató

line_purple

“Clubul UTA vă mulţumeşte pentru invitaţia d-voastră de a participa la meciul de pregătire din data de 20.01.2016 şi totodată vă informează că datorită problemelor legate de prezenţa echipei în cantonamentul de la Moneasa şi a altor probleme organizatorice interne, am fost nevoiţi să declinăm participarea şi am hotărât pentru a nu perturba programul echipei dumneavoastră să trimitem o echipă din acelaşi eşalon fotbalistic, liga a 2-a şi din acelaşi judeţ.

Mulţumim pentru înţelegere şi vă dorim mult succes în returul acestui campionat.

Cu stimă

Grădinariu Decebal Codru. Director General”

Békéscsaba 1912 Előre – Pankotai Şoimii

soimii_pnacota_150

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – Pankotai Şoimii

3-1 (0-0)

Időpont: 2016. január 20. (szerda) 14:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion (műfüves pálya)

Cím: 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6.

Játékvezető: Csonka Bence

Asszisztensek: Medovarszki János, Flinta Zoltán

Békéscsaba: Vukasin Poleksic, Vadász Viktor, Vaskó Tamás, Thomas Piermayr, Fabio Nascimento de Oliveira, Takács Péter, Konyecsni Zoltán, Birtalan Botond, Laczkó Zsolt, Ezequiel Calvente Criado, Matus Paukner. Cserék: Alexander Svedyuk, Fehér Zsolt, Damjanovic Slavko, Juhász György, Spitzmüller István, George Koroudjiev Assenov, Oláh László Dávid, Hudák Martin, Punosevac Bratislav, Szalai Dániel.
Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Pankotai Şoimii: Cioara Andrei, Dan Daniel, Pascariu Claudiu, Dubestean Radu, Siminc Gabriel, Leucuta Alexandru, Pavel Alin, Fucas Marian, Pirtea George, Dragalina Dragos, Marius Ion. Cserék: Pascalau Ovidiu, Gilca Florin, Mihai Alin, Irimia Cristian, Farcas Cosmin, Ilario Costa, Modoranovici Novica.
Vezetőedző: Popa Ionut

Gólszerzők: Pascariu (64. perc), Oláh László (72. perc), Punosevac Bratislav (77. perc), Szalai Dániel (88. perc).

Eredetileg a román bajnokság másodosztályában szereplő UTA Arad együttesét várták a békéscsabaiak – helyettük érkezett az ugyancsak második ligás Pankotai Şoimii. Ám így is jó derbit hozott a szerda kora délutáni összecsapás.

A csabaiaknál továbbra is akadtak hiányzók. A csapatkapitány Balog Zsolt és Borbély Bálint is sérüléssel bajlódik. A fiatal támadó, Viczián Ádám a műtétje után lábadozik, játékára még sokáig kell várni. Az első hatvan perc után a kapus kivételével egy teljesen új csapat lépett pályára. Mind a négy gól ekkor esett, az elsőt a vendégek szerezték, amire jött a házigazdák három válasza.

– Végig uraltuk a játékot – összegzett a mérkőzés után Zoran Spisljak, a békéscsabaiak vezetőedzője. – Miként Dabason, ezúttal is jelentős fölényben játszottunk, ami most már gólokkal is párosult. Hatvan percig már bírják a tempót a játékosok, a jövőben ezt az időszakot szeretném fokozatosan kitolni a bajnokság kezdetéig. Most azért meglátszott, hogy a hatvanadik perc után pályára küldött teljesen új csapat friss erő volt, hiszen mindhárom gólunk ebben az időszakban esett.

Oláh Imre technikai vezető nem volt jelen a mérkőzésen, aminek oka prózai: a fővárosba utazott, hogy Békéscsabára hozzon egy új kiszemelt labdarúgót, a 24 esztendős Nathan Ecclestont, aki a Liverpoolban kezdte pályafutását, jelenleg Blackpoolban játszik. Várhatóan szombaton a szabadkaiak elleni újabb felkészülésin már tesztelheti is Zoran Spisljak.

line_purple

Fotók

line_purple

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/173639242994226/

Várfürdő-Gyula Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre II.

gyulai_termal_se_150

Felkészülési mérkőzés

Várfürdő-Gyula Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre

3-3 (1-3)

Időpont: 2016. január 20. (szerda) 18:00 óra

Helyszín: Gyula, Gyulai Termál FC Sporttelep

Gyula: Harman – Ferenczi, Kerekes, Szabó Cs., Turcsek – Okos, Bálint, Sipos, Nagy G. – Styecz, Balogh M. Játszott még: Kajári, Hegedűs, Burai, Korcsok, Gyevi-Nagy, Szűcs, Kovács G. Edző: Szekeres Lajos.

Békéscsaba: Máthé – Vozár, Lászik, Tatár, Zámbori – Szélpál, Mácsai, Ruzsa, Kálmán – Tokodi, Tóth D. Játszott még: Szarvasi, Takács J., Tóth N., Tóth L., Pilán, Katona. Edző: Boér Gábor.

Gólszerzők: Nagy G., Burai, Styecz, ill. Tóth D. 2, Szélpál.

gyula_termal

Az Előrénél három új játékos kapott helyet a kezdőben, közülük Szélpál Norbert és Tóth Dániel jegyezte mindhárom csabai találatot. Kettőjükkel előrehaladott tárgyalásban áll a klub, és akár már csütörtökön összejöhet a megállapodás velük.

– Szélpál és Tóth minőségileg is óriási erősítést jelentene, velük akár már csütörtökön megállapodhat a klub, a többi próbázó esetében pedig a debreceni edzőmeccs lesz a vízválasztó. Hétfőtől már csak azokkal fogunk gyakorolni, akikre az egész idény alatt számítunk – adott pontos helyzetképet az átigazolásokról Boér Gábor.

A szakvezető szerint biztosan nem lesz közöttük a kapus Szarvasi Péter, aki Baráth Bence leigazolását követően a bőség „áldozata” lett, valamint a debreceni 210 centiméteres Tóth Norbert, akinek tovább kell erősödnie annak érdekében, hogy ebben az osztályban megfelelő szerephez juthasson.

A függőben lévő Borlean Remus, Tokodi Sándor, az erdélyi Tóth Levente, valamint a medgyesi születésű, de Siófokról próbázó Katona György négyes tagjai szombaton Debrecenben bizonyíthatják, hogy helyük van a csapatban.

Fotók: Békéscsaba 1912 Előre – Pankotai Şoimii

[nggallery id=100]