Címkézett bejegyzés

Vége a téli szünetnek

A Békéscsaba 1912 Előre első csapata 2024. január 8-án (hétfőn) megkezdi a felkészülését a tavaszi idényre.

Csató Sándor

Csató Sándor és szakmai stábja szezonnyitó értekezlettel kezdi a közös munkát, majd 14:00 órától sor kerül az első edzésre is. Természetesen játékosaink eddig sem pihentek, hiszen házi feladatként futóprogramokat kellett teljesíteniük. Hétfőn a felkészülési menetrend is teljes egészében véglegesítésre kerül, ezután pedig már be tudunk számolni az előttünk álló eseményekről.

Csapatunk 2024. március 3-án a Pénzügyőr ellen idegenben folytatja a Dél-Keleti csoport küzdelmeit.

M.B.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Felkészülési program 2023/2024. nyár

Az alábbiakban első csapatunk folyamatosan frissített felkészülési programját tekinthetik meg. Változások természetesen előfordulhatnak, de igyekszünk naprakész információkkal szolgálni.

A felkészülési mérkőzések kezdési időpontjainak meghatározása nem kizárólag rajtunk múlik, hiszen ellenfeleink kéréseit is figyelembe kell vennünk.


Dátum
Időpont
Esemény
Helyszín
Eredmény, megjegyzés
2023.06.26.13:00Felkészülés kezdeteKórház utcai Stadion
2023.07.01.11:00Békéscsaba 1912 Előre - Füzesgyarmati SKKórház utcai Stadion7-0 (3-0)
2023.07.08.11:00Debreceni EAC - Békéscsaba 1912 ElőreDebrecen3-0 (1-0)
2023.07.10.Edzőtábor kezdeteMátraháza
2023.07.12.17:00SBTC - Békéscsaba 1912 ElőreSalgótarján1-0 (0-0)
2023.07.14.Edzőtábor végeMátraháza
2023.07.15.11:00Kecskeméti TE - Békéscsaba 1912 ElőreKecskemét1-0 (1-0)
2023.07.19.18:00Békéscsaba 1912 Előre - Körösladányi MSKKórház utcai Stadion1-1 (0-0)
2023.07.21.18:00Füzesgyarmati SKBékéscsaba 1912 Előre II3-1 (2-0)
2023.07.22.10:00Békéscsaba 1912 Előre - CS Socodor (Román III.)Kórház utcai Stadion6-0 (1-0)
2023.07.26.17:30Békéscsabai MÁV SE - Békéscsaba 1912 Előre II.Békéscsaba MÁV Sportpálya1-9 (0-4)
2023.07.29.10:00OMTK-ULE 1913 - Békéscsaba 1912 Előre II.Orosháza2-4 (1-2)
2023.08.01.18:00Hódmezővásárhelyi FC II. - Békéscsaba 1912 Előre II.Hódmezővásárhely2-3 (1-0)
2023.08.04.18:00Békéscsaba 1912 Előre II. - Csabacsűdi GYLSEBékéscsaba Labdarúgó Akadémia13-0 (7-0)
2023.08.09.17:30Békéscsaba 1912 Előre II. - Szeghalmi FCBékéscsaba Labdarúgó Akadémia2-0 (1-0)

Változások előfordulhatnak.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Mátraházán folytatódik a felkészülés

Az eltervezett program szerint július 10 és 14. között Mátraházán folytatódik a felkészülés csapatunk számára.

Mátraháza

Napi két edzéssel, valamint több kiegészítő foglalkozással zajlik az ötnapos tábor. Július 12-én (szerdán) 17:00 órától a Salgótarján elleni felkészülési mérkőzés szakítja meg a tréningeket, július 15-én (szombaton) 11:00 órától pedig Kecskeméten zárja együttesünk a heti programot.

Az edzőtáborban résztvevő labdarúgók (24 fő) névsora (ABC-rendben): Albert István, Babinyecz Balázs, Bacsa Krisztián, Bora György, Fazekas Lóránt, Futó Zsombor, Geiger Norbert Attila, Hodonicki Márk, Ilyés Tamás, Komáromi Csongor, Kóródi Nándor, Krnács Richárd, Kuzma Hunor, Máris Dominik, Mihály Bálint, Mikló Roland, Pap Szabolcs, Pintér Norbert, Póser Dániel, Sármány Kristóf, Somogyi Pál, Váradi Ádám, Vólent Roland, Zádori Krisztián.

Hajrá Lilák!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Felkészülés: első nap


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

Változások a keretben

A Békéscsaba 1912 Előre június 26-án Csató Sándor vezetésével kezdte meg öthetes felkészülési programját.

A lefelé történő osztályváltás következményeként számos változás történt a játékoskeretben és a szakmai stábban is. Ami már biztos, hogy távozott az Előre kötelékéből: Lukács Raymond Barna, Hamed Yasin, Talpalló Norbert Lajos, Kitl Miklós, Farkas Botond Gergő és Czékus Ádám. Munkájukat szívből köszönjük, további sportsikereket és sérülésmentes szezonokat kívánunk!

A távozókkal párhuzamosan érkezőkről is be tudunk számolni és nyilvánvalóan még további igazolásokra is számítani lehet. A személyi változások második csapatunkat sem kerülik el és amint konkrétumokról is be tudunk számolni, közzé fogjuk tenni. A nyári átigazolási szezon június 15-től szeptember 6-ig tart, tehát bőven van még idő, bár vezetőedzőnk szeretne már hozzávetőleg végleges kerettel elutazni a mátraházai edzőtáborba, amely július 10 és 14. között esedékes. Az első héten több próbázó is feltűnik majd az edzéseken és amennyiben mindenféle szempont szerint megfelelőség mutatkozik, akkor újabb igazolásokat is közölhetünk majd.

Pintér Norbert

A Békéscsaba 1912 Előre leigazolta az első osztályú múlttal rendelkező, igen tapasztalt Pintér Norbertet, aki Kaposvárról érkezett hozzánk. Norbi az elmúlt szezonban 17 gólig jutott az NB3-as bajnokság Nyugati csoportjában és a harmincnyolc forduló alatt harminchatszor kezdőként, míg egyszer csereként lépett pályára. A 404 bajnoki mérkőzéssel rendelkező labdarúgó Pakson kezdte pályafutását, majd Balmazújváros-Szolnok-Kaposvár útvonalon érkezett meg hozzánk. Norbi elsődleges feladata, hogy támadóként számos góllal segítse a csapat visszajutását a másodosztályba.

Sármány Kristóf

Szintén az érkezési oldalon mutathatjuk be az NB3 Keleti csoport gólkirályát, a fiatal Sármány Kristófot, aki a Hatvan csapatától érkezik Békéscsabára. Kristóf az elmúlt idényben 36 alkalommal lépett pályára és a bajnoki mérkőzéseken 21 gólig jutott. Pályafutását szintén Hatvanban kezdte, majd a DVSC Labdarúgó Akadémián, a Loki második csapatában, Balmazújvárosban és a DEAC csapataiban is pallérozódott.

Sármány Kristóf: – A békéscsabaiak által felvázolt tervek és saját céljaim egybeestek, ahogy ők, magam is szeretnék visszakerülni a másodosztályba. Fejlődésem szempontjából döntöttem a Csaba mellett, mert mindenképp szerettem volna szintet lépni és úgy érzem, hogy jó döntést hoztam. Az FC Hatvan korrekt volt velem szemben, Ofella Zoltán elnök úr azt mondta, ha lesz jobb ajánlatom és lehetőségem, akkor az érdekeimet szem előtt tartva elengednek – így is lett.

Új érkezőinket üdvözöljük Békéscsabán, sok sikert és sérülésmentes idényt kívánunk!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.