Címkézett bejegyzés

Jobb teljesítmény kell

Az iszonyú hőség miatt némileg átszervezett időpontokban készült csapatunk a héten. A szakmai stáb az időjárási körülmények miatt, kora reggelre és késő délutánra időzítette a tréningeket, hiszen a nagy meleg sokkal jobban igénybe veszi az ember szervezetét.

Hétfőn reggel renenerációval kezdődött a program, majd keddre pihenőnapot rendelt el mesterünk. Szerdán viszont már egész napos elfoglaltság várt játékosainkra: napközben két edzés, majd közös vacsorával folytatódott a menetrend. Csütörtökre két pályás foglalkozás, valamint videózás volt az előírt feladat. Pénteken kora reggel feszültségoldó és figyelemelterelő játékkal zárult a tréning, majd vezetőedzőnk és játékosaink a média rendelkezésére álltak. Szombaton délután taktikai értekezlet, majd este még egy edzés vár labdarúgóinkra. Vasárnap pedig kerethirdetés, még egy megbeszélés és 17:30 órától pedig már a bajnoki mérkőzés következik.

Gránicz Patrik: – Mindent megpróbáltam a múlt héten csereként beállva is megtenni azért, hogy előrébb juttassam a csapatot, de ezúttal sajnos ez nem sikerült. A héten azokat a hiányosságokat próbáltuk kijavítani és gyakorolni, melyeket a Kazincbarcika elleni mérkőzésen tapasztalt a stáb. Az elmúlt dolgokon ezek után már nem szeretnénk gondolkodni, csak a következő, előttünk álló mérkőzésre koncentrálunk. A júniusi eredménnyel kiegyeznék, ezt mindenkinek jobban kell akarnia, mint az ellenfél és akkor nem lesz gond.

Dlusztus András: – Nem úgy sikerült az első forduló ahogy terveztük, így a hibák kijavításával telt az egész hét. Úgy gondolom, hogy a Szeged elleni mérkőzésnek a Békéscsaba tekintetében van egy kis plusz töltete is, de nem szabad, hogy emiatt görcs legyen a csapaton. Ugyanúgy csinálni kell a dolgunkat, ahogy eddig és kijavítva a hibákat meg lehet nyerni a mérkőzést. A nagy meleg miatt a délelőtti edzések korábban, a délutániak kicsit később kezdődtek, ezért jobban széthúzódtak a napjaink. Ettől függetlenül ideális volt a heti felkészülés: megpróbáltuk azokat a játékhelyzeteket elemezni, melyek a Kazincbarcika ellen nem működtek. Ugyanazt a felállást és játékrendszert követjük, nem ebben volt a hiba – meg kell ezt tölteni tartalommal és aggresszíven, célratörően kell játszani – ezzel lehet megnyerni a meccset.

Ribánszki László: – Volt néhány meleg helyzet a Barcika ellen, de ettől függetlenül inkább nálunk volt a labda, így túl sok munkám nem akadt. A legfőbb gond az volt, hogy nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket – ebben igencsak javulnunk kell még. A következő mérkőzésen megpróbálunk ezen javítani és gólokat rúgni. Egy kapusnak hátul mindig biztosan, stabilan kell állnia – tavaly volt már néhány, igen jó mérkőzésünk, jó lenne ehhez hasonlóan focizni vasárnap is. Nincs a csapattal semmi probléma, szerintem győzünk a Szeged ellen, igyekszem majd hátulról irányítani, támogatni a társakat és biztatni őket. A júniusi eredménnyel kiegyeznék, de a 4-0 akkor is jobb lett volna – egyáltalán nem szeretek gólt kapni!

Bemutató edzés

A Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata 2017. július 26-án (szerdán) 17:00 órától nyílt, mindenki által megtekinthető, bemutató edzéssel várja szurkolóit és a sajtó képviselőit a centerpályán.

Mindenkit szeretettel várunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/137873783464581

Felkészülési program 2023/2024. tél

Az alábbiakban felnőtt csapataink folyamatosan frissített felkészülési programját tekinthetik meg. Változások természetesen előfordulhatnak, de igyekszünk naprakész információkkal szolgálni.

A felkészülési mérkőzések kezdési időpontjainak meghatározása nem kizárólag rajtunk múlik, hiszen ellenfeleink kéréseit is figyelembe kell vennünk.


Dátum
Időpont
Esemény
Helyszín
Eredmény, megjegyzés
2023.12.01.12:00DVSC II. - Békéscsaba 1912 ElőreDebrecen1-5 (1-2)
2023.12.06. (!)11:00Békéscsaba 1912 Előre - Szolnoki MÁV FCBékéscsaba, Kórház utcai Stadion (Műfű)7-3 (5-2)
2024.01.05.10:00Felkészülés kezdete - Vármegyei I. osztály
Békéscsaba, Kórház utcai Stadion (Műfű)
2024.01.08.14:00Felkészülés kezdete - NB3Békéscsaba, Kórház utcai Stadion
2024.01.20.18:00Békéscsaba 1912 Előre II. - Tiszaföldvári VSE
Békéscsaba Labdarúgó Akadémia0-3 (0-1)
2024.01.26.15:00Füzesgyarmati SK - Békéscsaba 1912 Előre II.
Füzesgyarmat3-2 (2-1)
2024.01.27. (!)12:00Békéscsaba 1912 Előre - Debreceni EACBékéscsaba, Kórház utcai Stadion (Műfű)2-2 (2-0)
2024.02.01.18:30Szeged-Csanád GA U19 - Békéscsaba 1912 Előre II.Gyula2-4 (1-2)
2024.02.03. (!)11:00Békéscsaba 1912 Előre - CS SocodorBékéscsaba, Kórház utcai Stadion (Műfű)8-1 (4-0)
2024.02.07. (!)18:00Békéscsaba 1912 Előre - Hódmezővásárhelyi FCGyulai Termál FC Sporttelep – műfüves pálya1-1 (0-1)
2024.02.07.18:00Békéscsaba 1912 Előre II. - Körösladányi MSKBékéscsaba Labdarúgó Akadémia2-2 (1-2)
2024.02.10. (!)11:00Békéscsaba 1912 Előre - SCM ZalăuBékéscsaba, Kórház utcai Stadion (Műfű)4-0 (3-0)
2024.02.10.13:00Békéscsaba 1912 Előre II. – Nagyváradi AC (45 perces mérkőzés)Békéscsaba Labdarúgó Akadémia0-2
2024.02.10.14:30Békéscsaba 1912 Előre II. - Nagyszénás SE (45 perces mérkőzésBékéscsaba Labdarúgó Akadémia5-1
2024.02.14.17:30Békéscsaba 1912 Előre II. - Szarvasi FCBékéscsaba Labdarúgó Akadémia3-2 (2-0)
2024.02.17. (!)11:00Békéscsaba 1912 Előre - Karcagi SEBékéscsaba, Kórház utcai Stadion (Műfű)2-1 (1-0)
2024.02.17.14:00Gyomaendrődi FC - Békéscsaba 1912 Előre II.Gyomaendrőd4-2 (1-2)
2024.02.24. (!)12:00FTC II. - Békéscsaba 1912 ElőreBudapest0-2 (0-2)

Változások előfordulhatnak.


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.

FK TSC Bačka Topola – Békéscsaba 1912 Előre

 

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

FK TSC Bačka Topola – Békéscsaba 1912 Előre

1-1 (1-0)

Időpont: 2017. július 22. (szombat) 17:30 óra

Helyszín: Gradski Stadion

Cím: Maršala Tita 63, 24300 Bačka Topola (Szerbia)

Játékvezető: ?

Asszisztensek: ?

Bačka Topola: Jorgić N., Bečelić S., Mezei N., Skopljak N., Lalić S., Tomanović S., Erak A., Sinković D., Jovanić L., Davidov A., Sziladi V.. Cserék: Damjanović V., Bortnik S., Juhik D., Majoros P., Branković V., Grujić N., Zivina V., Branković V., Cordasić L., Svitić D., Milićević D., Krivokapić J..
Vezetőedző:  Petar Kurćubić

Békéscsaba: Ribánszki László, Szélpál Norbert, Fehér Zsolt, Mészáros Márk, Pilán Márkó, Király Patrik, Viczián Ádám, Szatmári István, Eszlátyi István, Birtalan Botond, Gyurján Bence. Cserék: Baráth Bence, Szalai Dániel, Tóth Dániel, Kiss László, Urbin Péter, Nagy Sándor, Dlusztus András, Gránicz Patrik, Zahorán Balázs.
Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerző: Erak A. (12. perc), Nagy Sándor (77. perc).

Sárgalapok: Kiss László (28. perc), Gránicz Patrik (86. perc).

Nyolc nappal az NB II-es labdarúgó-bajnokság rajtja előtt utolsó tesztmeccsét vívta a Békéscsaba 1912 Előre csapata. A lila-fehérek a vajdasági Topolyán léptek pályára, a szerb III. ligában szereplő FK TSC otthonában, ahol hátrányból egyenlítve zártak döntetlenre.

A nagy terveket szövő hazaiak a nyáron tizenkét új játékost igazoltak, és tapasztalt edző vette át a szakmai munka irányítását. A lila-fehéreknél próbajátékon szerepelt az MTK-ból a 20 esztendős középpályás, Szatmári István, aki az NB I-ben is rendszeresen játszott a fővárosiaknál, és megfelel a fiatal szabálynak. A találkozó legelején Eszlátyi előtt adódott hatalmas lehetőség, de a hazaiak hálóőre a helyén volt. Tíz perccel később – gyakorlatilag a hazaiak egyetlen félidei lehetőségét kihasználva – Erak megszerezte a topolyai együttes vezető gólját. Az első félidő változatos, kiegyenlített játékot hozott, az eredmény nem változott.

A szünetben Boér Gábor négy helyen is változtatott, majd a folytatásban további cseréket küldött pályára. Nagy csata folyt a pályán, a vendégek próbálták ledolgozni a hátrányukat. A 75. percben mégis a vajdasági gárda jutott büntetőhöz, a kapufa azonban kisegítette a csabaiakat, akik két perccel később ledolgozták a hátrányukat. Egy szabadrúgás után kipattanó labdát Nagy Sándor lőtt a kapuba, beállítva ezzel a végeredményt is.

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/1170410989772379

Ferencvárosi TC II. – Békéscsaba 1912 Előre

Ferencvárosi TCBékéscsaba 1912 Előre

Felkészülési mérkőzés

Ferencvárosi TC II. – Békéscsaba 1912 Előre

0-2 (0-2)


Időpont: 2024. február 24. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Budapest, Népligeti Sporttelep

Cím: 1101 Budapest, Kismartoni út 4.

Játékvezető: ?????

Asszisztensek: ?????

FTC: Radnóti Dániel, Ladányi Gergő, Almássy Levente, Horváth Bence, Molnár Márton, Manner Balázs, Keita Djamadi, Berényi Erik, Szabó Szilárd, Bagi Ádám, Gágyor Domán. Cserék: Tóth Zalán, Nemes Márton, Birkás Gergely.
Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Békéscsaba: Póser Dániel, Kovács Gergő, Albert István, Bora György, Mihály Bálint, Hodonicki Márk, Farkas Márk, Tóth Máté, Pusztai András, Zádori Krisztián, Sármány Kristóf. Cserék: Krnács Richárd, Komáromi Csongor, Pintér Norbert, Zvara Levente, Szabó Csaba, Kuzma Hunor, Hulicsár Máté, Himics László.
Vezetőedző: Csató Sándor

 Gólszerzők: Zádori Krisztián (10. perc), Pusztai András (45. perc).


Az ősszel megszokott nyitott hadrend már a 9. percben meghozta a vezetést és ezt követően is irányítottuk a játékot. Ekkor még a ferencvárosiak jól fedték le a védő harmadukat, csak a végjátékban kapituláltak újból, amikor Pusztai talált be egy szépen kidolgozott akció végén.

A második félidőt a hazaiak kezdték jobban, ez azonban kevésnek bizonyult az eredmény módosításához. Cseréink ismét jól szálltak be és abszolút hozzá tudtak tenni a mérkőzéshez. Érkeztek a helyzetek is, de vagy a kapus vagy a kapufa megvédte a fővárosiakat az újabb góloktól.

Csató Sándor: – Jó iramú mérkőzést játszottunk, az első negyvenöt perc során sok szép támadásunk volt. A második félidő első harmadában kicsit kapkodtunk, a cserék hatására azonban visszatért játékunk a régi mederbe. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtunk nagyobb arányban nyerni.


Az FTC-MVM Népligeti Sportközpont a Ferencvárosi Torna Club központi sporttelepe.

https://www.fradi.hu/ftc-mvm-sportkozpont


Esemény:


Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.