Címkézett bejegyzés

Heti program

Az utolsó idegenbeli meccsünk következik a 2014/2015-ös bajnoki szezonban, már csak Siófokon játszunk idegenben, aztán egymás után öt hazai mérkőzésen szurkolhatunk a Kórház utcában. Kaposváron tovább folytatódott az Előre veretlenségi sorozata – bár mindenki jobban örült volna a három pontnak. A sorrend az élbolyban nem változott, de a Gyirmót és a Vasas is növelni tudta előnyét. Vegyük figyelembe, hogy még hat forduló van hátra – ez még mindig sok bajnoki pontot jelenthet bármely csapatnak, így a sorrend is igen képlékeny. Láttuk már korábban is, hogy ez az a bajnokság, ahol bármi megtörténhet. Nincs idő búslakodni és számolgatni is felesleges még. Nézzünk előre és bízzunk a fiúkban!

Hétfőn pihenőnapot kapott a csapat – tekintettel arra – hogy vasárnap hajnalban négy óra körül értek haza a Somogy megyei turnéról. Kedden aztán teljes erőbedobással indul a felkészítés és Zoran Spisljak napi két edzést is vezényel a Fű3 pályán. A tréningek délelőtt 10:00, délután 17:00 óra körül kezdődnek. Természetesen változás lehetséges a programban, de minden szurkolónkat szeretettel látjuk – amennyiben kíváncsiak a lilákra, amikor nem mérkőzés szerelésben lépnek pályára.

Pénteken délelőtt – szokás szerint – elutazik együttesünk, hogy a szombat délutáni mérkőzésen frissen és kipihenten tudjanak fellépni.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Heti program

Hétvégén a 24. fordulóval folytatódnak a Merkantil Bank NB II Liga küzdelmei, így 2015. április 18-án (szombat) 19:00 órától a Somogy megyei Kaposvárott lép pályára együttesünk.

A hétfői regeneráció után, háromszor két edzéssel készül a csapat. Kedden, szerdán és csütörtökön délelőttönként 10:00 órától, délutánonként pedig 17:00 órától vezényel tréninget Spisljak mester. A felkészülés ezúttal a 4-es Honvéd utcai pályán zajlik, mivel a FŰ3-as pályán karbantartási munkálatok folynak. Pénteken délelőtt aztán útra kel az alakulat és aznap délután még egy átmozgató foglalkozást hajtanak végre már a Rákóczi Stadionban. Kertész Tamás vállsérülését műteni kell, így Ő ebben a szezonban valószínűleg már nem tud a csapat segítségére lenni. Mursits kapus térde sérült a múlt heti egyik edzésen, így pályára lépése még kérdéses. Mindenki más egészséges és rendelkezésre áll.

Időközben programváltozás történt, mivel a FŰ3-as pálya karbantartási munkálatai csúsznak, így a szakmai stáb úgy döntött, hogy a kedd délelőtti edzés itt kerül megrendezésre.

Újabb változás, hogy a csütörtök délutáni edzés a Kórház utcában kerül megrendezésre. Kezdési időpont: 16:00 óra.

20150414

Az edzések minden szurkolónk és érdeklődő számára megtekinthetők.

Meccsre hangolva

Bár az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk – tisztességes eső mosta el a bemutató edzést a center pályán. A csapadék miatt sajnos még nem lehetett tréningre használni az új gyepet – fontosabb, hogy a holnapi mérkőzésre százszázalékos maradjon a grund. Szurkolóink erőteljesen hangoltak a holnapi összecsapásra és némi történéssel is meglepték a fiúkat – így a kedvükért, kizárólag a pálya szélét használva – Purguly Árpád és Bücs Zsolt átmozgató, könnyed bemelegítést vezényelt. Mielőtt a hátsó pályán folytatta volna Spisljak mester a szabad játékokkal tarkított gyakorlást, – elsősorban a helyezkedésre és a gyorsabb reagálásra ösztönözve a játékosokat – a lilák tapsolva köszönték meg a cudar időben is kilátogató B-közép drukkereknek a meglepetést!

Sajnos a meteorológia szerint a keddi előrejelzés is elég képlékeny – így a nem megfelelő körülmények miatt lehet, hogy nem tud majd az égből érkezni az első labda…

Holnap 18:00 órától viszont már nem “kegyelmezhetünk” az új pályának – meccs lesz és nem is akármilyen! Jöhetnek az angyalföldiek! Várunk mindenkit, aki csabai! Esernyő, meleg ruha ajánlott!

Az alábbiakban a ma délután-este készült fotókat tekinthetik meg.

Bemutató edzés

A Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata 2015. március 30-án (hétfőn)  az eredetileg 17:00 órára kiírt időponttól eltérően 18:00 órától nyílt, mindenki által megtekinthető, bemutató edzéssel várja szurkolóit és a sajtó képviselőit a centerpályán.

Az eső miatt az edzés a FŰ 3-as pályán kerül megrendezésre!

Amennyiben esni fog, úgy a tréning nem a centerpályán kerül lebonyolításra, mivel a keddi mérkőzés miatt óvni kell a pálya épségét.

1912_elore_bemutato_edzes_uj

Mindenkit szeretettel várunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Pörgős tréning!

Jó néhány szurkolónk is kíváncsi volt a tegnap délutáni edzésre, ahol a fiúk 16:00 órától 2 x 45 percben – először egymás, majd az U-21-es csapat ellen – mérkőztek meg. A tréning rendes mérkőzés-körülmények között és szabályok szerint zajlott – játékvezetővel, asszisztensekkel. Igen intenzív és tapasztalatokban gazdag meccs kerekedett, gólokkal, helyzetekkel, védésekkel és persze hibákkal egyaránt. Vezetőedzőnk videóra rögzíttette a tréninget, melyet részletes elemzésnek vet alá. A csapat egyébként komolyan teljesített, mindenkin látszik az elszántság és az akarat. A lilák továbbra is napi két foglalkozással készülnek a hétfői rangadóra, ahol a Mezőkövesd együttesét fogadjuk majd.

Fényképes beszámolónkat az alábbiakban tekinthetik meg.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!