Címkézett bejegyzés

Műfüves pálya a külvárosban!

XXI. századi gyerekfoci Csabán

A békéscsabai élvonalbeli labdarúgás utolsó hat esztendeje, akárhogyan is nézzük, egyenletes fejlődést mutatott. Az Előre egy évnyi NB3-as (2007/2008-as szezon) kitérő után került vissza a honi labdarúgás második vonalába. Kétesztendőnyi bizonytalankodás következett (2008/2009 szezonban 12., 2009/2010-es szezonban 13. helyen végzett a csapat) de attól kezdve az Előre gyakorlatilag minden évben a feljutás egyik esélyeseként kezdte a bajnokságokat.

dr_kovacs_mihaly

Két hatodik (2010/2011 és 2013/2014) és két harmadik helyezés (2011/2012 és 2012/2013) után tavaly, a 2014/2015-ös szezon vége a feljutást jelentő második helyen találta a lila-fehéreket. Pontosan tíz hosszú év után térhetett vissza a csapat a legmagasabb osztályba. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy az eredmények egyenletes fejlődést mutattak. Ha ugyanezen a szemüvegen keresztül vizsgáljuk meg a békéscsabai labdarúgás infrastrukturális, tárgyi és pénzügyi változását, akkor nyugodtan megállapíthatjuk, hogy ezen a területen minimum exponenciális volt a fejlődés. Dr. Kovács Mihály hat és fél évvel ezelőtt, 2009 nyarán került az NB2-ben éppen hogy bennmaradt egyesület élére.

– A polgármester úr kérésére, a labdarúgás iránti rajongásom, és természetesen az a tény, hogy kedvenc csapatomnak segíthetek a saját eszközeimmel, egyértelművé tették számomra, hogy a felkérést el kellett fogadnom – emlékezett vissza kórházi irodájában a kezdetekre.

– Tavaly viszont lemondott az NB1-be felkerült profi csapat vezetői tisztségéről. Miért? A labdarúgó világ általános gyakorlata azt mutatja, hogy a vezetők a kudarcok és nem pedig a sikerek mérföldköveinél szoktak távozni a posztjukról. Az Ön élete másképpen alakult…

– Igen, másképpen alakult, de teljesen tudatos és jól megfontolt döntést hoztam, amikor az Előre Zrt. vezető pozíciójáról lemondtam. Három oka volt, ahogyan ezt akkor is elmondtam. Az volt az első célunk, hogy hozzuk vissza a csabai focit a magyar labdarúgás térképére, amit az első osztályba való feljutással, úgy gondolom, sikerült elérni. A másik, és ez a legfontosabb, hogy a munkahelyemmel (Dr. Kovács Mihály a Réthy Pál Kórház gazdasági igazgatója – a szerző) nem tudtam volna összeegyeztetni az élvonal követelményeinek megfelelően a két pozíciót, olyan színvonalon, ahogyan azt elvárom magamtól.

– Mi volt a harmadik ok?

– A távozásommal nem kerültem ki a csabai labdarúgás közvetlen vérkeringéséből, hiszen továbbra is az Előre 1912 SE elnöke maradtam, azaz lehetőségem maradt az utánpótlás területén is megvalósítani az eredeti célkitűzéseket.

– Itt kevesebb a munka?

– Más jellegű, mint a felnőtt csapatnál, nem igényel állandó jelenlétet, de ugyanakkor ez a terület is komoly odafigyelést, szakmai kihívást jelent. Itt is szeretném befejezni azt a munkát, amit öt évvel ezelőtt szisztematikusan elkezdtünk.

– Mire gondol?

– A kinevezésem utáni első másfél év a meglévő állapot feltérképezésével és a fejlesztési lehetőségek számbavételével telt el. 2010-ben azonban már pontosan meg tudtam fogalmazni a klub előtt álló stratégiát és taktikát. Akkor már rendelkeztem kellő információval ahhoz, hogy kitűzhessem a csabai labdarúgás előtt álló rövid-, közép- és hosszútávú terveket.

– Tényleg csak dióhéjban, de foglaljuk össze!

– A békéscsabai futballvállalkozás három, egymással párhuzamosan fejlesztendő lábon kell, hogy álljon. A felnőtt csapat eredményessége, az utánpótlás bázis teljes kiépítése és a labdarúgást kiszolgáló infrastruktúra teljes korszerűsítése. Ez az a három terület, amelyre 2010-zel kezdődően kiemelten figyeltem.

– Segítek, mondjuk abban, hogy elmondom, hogy mi látszik kívülről. A felnőtt csapat feljutott az NB1-be…

– Így van, ez volt a legfontosabb cél, hiszen egy élvonalbeli csapat lényeges több forráshoz tud jutni, mint egy másodosztályú csapat. Az utánpótlás vonatkozásában pedig megalakult a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia. Az akadémia szervezeti felépítése, meglévő XXI. századi feltételeknek is megfelelő infrastruktúrája alkalmas a felnőtt csapat utánpótlásában pallérozódó játékosok számának növelésére, illetve a legjobbak felkészítésére a magasabb szintű felnőttkori versenyzésre.

– Ez az akadémia a Békéscsaba 1912 Előre Zrt. utánpótlásbázisa? Azért kérdezem, mert az UFC-vel két évvel ezelőtt történt fúzió után, még mindig nem világos mindenki előtt, hogy ki irányítja a békéscsabai labdarúgás utánpótlását.

– Ezt akkor tisztázzuk egyszer és mindenkorra. Az Előre Zrt. utánpótlás szervezete a Békéscsaba 1912 Előre SE. Ennek vagyok én az elnöke, csakúgy, mint az akadémiának. Az akadémiát az Előre SE és az UFC közösen hozta létre. Az akadémia egy fantázianév, de minden előrés utánpótlás játékos Békéscsaba Labdarúgó Akadémia néven szerepel a különböző bajnokságokban.

– Tehát az előrés és az UFC-s gyerekek is?

– Így van.

– A fúzió előtt az UFC jelentős és értékes edzőközpontot épített magának a 4-es honvéd utcában. Ha egy kézbe került az utánpótlás nevelés, hogyan alakul például ennek a bázisnak a sorsa?

– Minden létesítmény, minden pálya az Előre SE tulajdonába kerül. Ez még nem lezárt ügy, de folyamatban van. Az utánpótlás nevelés területén is megfogalmaztuk stratégiánkat. A 4-es honvéd utcai bázis a 14 év alatti gyermekek képzésének a helyszíne. Itt elsődleges célunk, hogy minél több gyerek jöjjön futballozni, azt akarjuk elérni, hogy korosztályonként 30-40 gyerek mindenképpen futballozzon 7 éves kortól kezdődően, 14 éves koráig.

– Azt tudom, hogy a pályák megvannak, de megvannak-e az edzők is?

– Igen, hiszen az elmúlt években kiépített infrastruktúra, a felnőtt csapat élvonalbeli tagsága és a Békéscsabán évtizedek óta zajló jó szakmai színvonalú utánpótlást nevelő munka hozadéka lett, hogy a mi akadémiánk bekerülhetett a kiemelt, labdarúgókat nevelő bázisok közé.

– Mi történik azokkal a gyerekekkel, akik kiöregszenek ebből a korosztályból?

– Közülük a legjobbakból kerülnek ki az Előre közvetlen utánpótlásában futballozó gyerekek. Koncepciónk szerint 14 éves korig a tömegesítés, 15 éves kortól a minőségi képzés az utánpótlás egyesület feladata. Magyarul, a korosztályában legjobb 20-25 játékos teheti át a székhelyét a Kórház utcába. Ugyanis a 15 évnél öregebbeknek ott van a bázisuk.

– Értem. Tehát a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia a felnőtt csapat háttérországa, melynek elsődleges feladata a csabai élvonalbeli labdarúgás részére játékosok nevelése.

– Pontosan. Ennek a munkának vagyok a felelőse. És örömmel számolok be arról, hogy sikerült itt is tovább javítanunk a munka feltételein. Ugyanis összejött a pénz – több mint két éves erőfeszítést követően – a 4-es honvéd utcai villanyfényes, műfüves nagypálya megépítésére. Hamarosan kiírjuk a közbeszerzést, az építkezés a nyáron már el is kezdődhet. Ezen kívül sikerült forrást találnunk ahhoz is, hogy a fenntartó VAK Zrt-vel közösen fel tudjuk újítani a teljes kerítést a Kórház utcában, így a vagyonvédelem is adott lesz.

– Hogyan sikerült összeszedni a rávalót?

– Ezek TAO-pénzek. A lényeg az, hogy amíg létezik ez a forrás, mindent el kell követni a sportfeltételek javításáért, és így Békéscsaba Város Önkormányzatának vagyonfejlesztéséért. Az elmúlt 3 évben több mint 500 millió forintot sikerült összegyűjteni és a város vagyonát gyarapítani. Hiszen mindannyian azt akarjuk, hogy gyermekeink sportoljanak, mozogjanak jó és korszerű körülmények között. Ma az a gyerek, aki Békéscsabán a focit választja, az biztos lehet abban, hogy pontosan olyan körülmények között készülhet, mint a legnagyobbak. Tökéletes pályáink és öltözőink vannak, egységes szerelést kap minden gyermek.

– Ha jól emlékszem, az egységes szerelés hiányáról már elég sok cikk megjelent az utóbbi években…

– Tavaly Barkász Sándor, a felnőtt csapat tulajdonosának segítségével sikerült megoldanunk ezt a problémát is, amikor is Adidas szerelést vásároltunk a gyereknek, a legkisebbeknek is. Pontosan olyan szerelése van a gyerekeknek, mint a felnőtt csapatnak. Ez is nagyon fontos.

– Mi lesz, ha elkészül az új műfüves pályánk is? Mi lesz a következő lépés?

– Már arra az időszakra is készítjük a terveket. Ha minden feltétel adott lesz, akkor a napi szervező és szakmai munka kerül előtérbe. Minél több gyereket a pályáinkra! Hiszem, ha ténylegesen kiszélesítjük az alapokat, ha a legkisebb korosztályokba nagy tömegeket tudunk bevonni, annak akár már rövidtávon is haszonélvezői leszünk. Ha pedig valakiből nem lesz jó focista, de szép emlékeket őriz a nálunk töltött gyermekkorából, abból felnőttkorában szimpatizánsunk, támogatónk lehet.

– Muszáj a napi ügyek megoldását ilyen széles perspektívában is vizsgálni?

– A sportvállalkozásokat szerintem csak így szabad felépíteni. Hiszen ezeknek a legfontosabb ismérvei az állandó és viszonylag gyorsan bekövetkező személyi változások. Tehát csak azon sportvállalkozások lehetnek hosszú távon sikeresek, akik már ma ismerik azokat, akikre esetleg majd tíz-tizenöt év múlva számítani akarnak.

– Az Előre ebbe az irányba tart?

– Igen, nyugodtan kijelenthetjük. A csabai fociprojekt megvalósításába belefér a Kórház utcai műfüves pálya temető felőli kerítésének a teljes felújítása, de például az a kisbusz is, melyet az utánpótlás egyesület kap meg. A kisbusz a gyerekek edzésre járását, illetve a hétvégi mérkőzésekre való eljutását fogja segíteni. A stadion felújításának befejezése után pedig 50 évre biztosan adva lesz a minden szurkolói, hatósági és sportolói igényt kielégítő versenylétesítmény. A székház felújítása, a három villanyfényes edzőpálya, melyek már elkészültek, valamint az új tribün alatt megépülő profi csapatot kiszolgáló egységek a ma még meg sem született csabai gyerekeknek versenyképes környezetet fognak biztosítani. A körülményeken biztosan nem fog múlni, hogy kiből mi lesz, ha felnő. Békéscsabáról is be lehet kerülni a világ legnagyobb sportüzletének vérkeringésébe.

– Tehát úgy látja, hogy az öt évvel ezelőtt megfogalmazott taktika és stratégia lassan megvalósul?

– Igen, ez már biztos, hogy a legfontosabb beruházásokat sikerült az elmúlt években megvalósítanunk. Munkánk nagyon pozitív visszaigazolásának tekintem azt a tényt is, hogy a három évvel ezelőtt végrehajtott MLSZ (egy belga cég közreműködésével – a szerző) audit tavalyi ellenőrzése során gyakorlatilag csak pozitív véleményeket kaptunk. A három évvel korábban megfogalmazott ajánlások és a mai csabai valóság teljesen fedi egymást. Az első audit eredménye volt az utolsó feltétele annak, hogy a Békéscsabán támogatott utánpótlásbázis jöhetett létre. Akkor a 12. helyre soroltak bennünket. Következő célunk az, hogy az MLSZ-audit mérőszámai alapján bekerüljünk a legjobb nyolc-tíz utánpótlás akadémia közé.

Dr. Kovács Mihály vezetési stílusa nem a napi ügyekhez igazítja a klubvezetés cselekvési programját. A napi ügyeket természetesen meg kell oldani, de attól fejlődés nem várható. Az ő módszere a tervezés. A labdarúgás, mint sportvállalkozás általános és Békéscsaba specifikus ismérveinek felmérése, megismerése után, az információk birtokában a stratégia és a taktika megfogalmazása. Hiszen miután a feladatok kijelölődnek, látszólag magától, de megváltozik a munkarend is. Akkor már nem a napi ügyek irányítják a klubnál dolgozó embereket, hanem ők befolyásolják a napi ügyeket. Ez a módszer Békéscsabán meglátszik például a környezet megváltozásán is… És, ha egy sportvállalkozás dolgozói következetesen, eszerint a módszer szerint dolgoznak majd folyamatosan évről évre, akkor előbb vagy utóbb, de a pályán is jönni fognak az eredmények!

line_purple

Kapcsolódó hivatkozás:

http://hir6.hu/cikk/118824/mufuves_palya_a_kulvarosban_xxi_szazadi_gyerekfoci_csaban

Véget ért egy fejezet

Szeptember végén véget ért egy fejezet az Előre életében

Dr. Kovács Mihály – a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. igazgató tanácsának elnöke, a részvénytársaság szeptember 30-án megtartott közgyűlésén bejelentette, hogy lemond az igazgató tanácsban betöltött elnöki posztjáról. Bejelentését a Zrt. közgyűlése elfogadta.

– Miért mondott le? – ennél pontosabban és szakszerűbben nem tudtam feltenni a kérdést. – Éppen négy nappal ezelőtt győztük le a Videotont, az aktuális bajnokot.
– Lemondásom és csapat eredményei között nincs közvetlen összefüggés – válaszolta Dr. Kovács Mihály.
– Régóta érleltem magamban ezt a döntést, most láttam elérkezettnek az idejét. Akkor is lemondtam volna, ha kikapunk a Videotontól – így nekem is könnyebb lett egy kicsit.

– Miért lett könnyebb? Egyáltalán nem logikus, hogy pont akkor fordít hátat a szervezetnek, amikor a csapat is betett egy valódi sikerkockát az építménybe.
– Azért, mert ez a győzelem tökéletesen illeszkedik ahhoz, amit én a csapatról gondolok, ahogyan én az elmúlt hat évben a csapatért dolgoztam. Egy nagyon komoly szakaszt zártunk le idén tavasszal azzal, hogy feljutottunk az első osztályba. Mivel a pályán elért siker a mércéje minden sportvállalkozásnak, ezért örültem nagyon a Videoton legyőzésének.

Éppen ez az, hogy sikeres pályán vagyunk továbbra is. Nem logikus a döntése.
– Ez volt a mondat egyik fele. A másik fele pedig az, hogy az irányításommal eltelt hat esztendőben gyakorlatilag minden megváltozott az Előrénél. Az NB II-ben 2010-ben alattunk húzták meg a vonalat, a 13. helyen végeztünk 15 csapat közül. Mérkőzéseinkre átlagban 274 néző volt kíváncsi. Az egyesületnek nem volt utánpótlása – gyakorlatilag nem volt jövőképe. Amikor elfogadtam a felkérést és megismerkedtem a feladattal, ezt tapasztaltam. Elvakult futballrajongó vagyok, gyermekkorom óta imádom az Előrét. Elhatároztam, mindent megteszek azért, hogy elérjük céljainkat.

– Milyen célokat fogalmaztak meg 2010-ben?
– Nagyon fontos, hogy hat évvel ezelőtt kizárólag Békéscsaba önkormányzata volt az egyesület tulajdonosa. Vantara Gyula polgármester azt kérte tőlem, hogy teremtsek tiszta, egyértelmű gazdasági viszonyokat, készítsem fel az egyesületet arra, hogyha eljön az ideje, alkalmas legyen tőkeerős tulajdonos fogadására. Ide kellett eljutnunk.

– Hogyan látott munkához? Mert egészen más a fociért rajongani és a focit „csinálni”.
– Szigorúan közgazdasági alapon. Azt pontosan tudom, hogy bármilyen szervezet, bármilyen vállalkozás csak akkor működik fenntarthatóan és fejleszthetően, ha stabil gazdasági alapokon nyugszik. A legelső feladatom az volt, hogy a költségeket és a forrásokat összeegyeztettem. Tűzzel-vassal ragaszkodtam ahhoz, hogy csak annyit költsünk, amennyi pénzünk van. Ez a gondolkodás teljesen idegen volt ebben a közegben, sok konfliktust szült – de nem engedtem ebből jottányit sem.

– Mikorra sikerült ezt megvalósítania?
– Nagyon hamar. Mert csak azok maradhattak a csapatnál, akik elfogadták ezt az elvet. Így is tudtunk játékosokat szerezni, mert mindig voltak olyanok, akiknek a biztosan megkapott kevesebb pénz többet ért, mint a soha nem látott csillagászati összegek. Hamar híre ment a foci világában, hogy Békéscsabán pont annyit fizetnek, amennyit mondanak és pont akkor, amikorra megígérik.

– De kevés pénzből akkor sem lehetett volna eljutni az NB I-be…
– Természetesen nem, de miután leraktuk az alapokat, kialakítottunk egy a régitől mindenben különböző egyesületi kultúrát, rátértünk az egyesület másik két lábának a felépítésére.

– Milyen másik két lábról beszél?
– Vezetői stratégiám három pilléren nyugodott. Átlátható gazdálkodás és egyesületi struktúra kialakítása, hogy a felnőtt csapat szakmai stábjának és a játékosoknak csak a játékra kelljen koncentrálniuk. Az egyesületnek semmilyen jövőképe nem lehetett utánpótlás csapatok nélkül. Tehát nulláról indulva kellett felépíteni egy komplett utánpótlás rendszert. A harmadik pillér a futball-infrastruktúra folyamatos fejlesztése. Az elmúlt hat évben arra koncentráltam, hogy ez a három pillér folyamatosan épüljön, fejlődjön, erősödjön.

20150930_dr_kovacs_istvan

– A felnőtt csapat ma az NB I-ben játszik. Ez a pillér szépen kinőtt a földből. De pénz nélkül nem sikerülhetett volna. Honnan lett pénz?
– Természetesen mindenki tudja, hogy a Békés Drén Kft. és tulajdonosa Barkász Sándor tulajdonossá válása nélkül nem tudtuk volna megvalósítani stratégiai céljainkat. Három évvel ezelőtt csatlakozott hozzánk Barkász Sándor és most itt vagyunk az NB I-ben – köszönettel tartozom neki, hogy lehetőséget adott céljaim megvalósításához.

– Felnőtt csapatot pénzből, előbb vagy utóbb lehet csinálni. De utánpótlás csapatot a semmiből létrehozni?! Ez igazi varázslat volt.
– Ebben a munkában mindenki részt vett, akinek egy picit is szívügye az Előre. Pásztor Józsi a nevét adta a foci sulihoz, az edzővé lett régi játékosok elvállalták a gyerekcsapatok edzéseit és egy sereg szimpatizáns pedig segített a gyerekeket az Előréhez irányítani. Nulláról a százas létszámot hamar elértük, öt edzővel láttunk hozzá a bázis kiépítéséhez. Három évig működtünk ebben a rendszerben, két évvel ezelőtt kezdeményeztük az egyesülést a Békéscsaba UFC-vel.

– Ismerve a két klub korábbi rossz viszonyát, hogyan sikerült egyezségre jutniuk?
– Közössé váltak az érdekeink. Az MLSZ ugyanis nagyon jelentős összegű támogatást hirdetett meg a régióközpontok számára. A támogatáshoz nagyon szigorú szempontrendszert rendelt hozzá. Akik megfeleltek az elvárásoknak, azok anyagilag is nagyon jól jártak – csak a sportmunkára kell koncentrálniuk.

– Hogy lett így közös az érdek?
– Úgy, hogy sem az UFC, sem az Előre önállóan nem felelt meg a kritériumoknak. Együtt viszont minden feltételnek eleget tudtunk tenni. A közös érdek mentén tudtuk megegyezni úgy, hogy az Előre lett a közös szervezet irányítója. Az elmúlt hat év egyik legfontosabb sikerének azt tartom, hogy amit a két szervezet az elmúlt években Békéscsabán egymástól függetlenül felépített, azt nem hagytuk elveszni személyes okok miatt. Most nagyon sok pénz áramlik a csabai utánpótlás nevelésbe, rengeteget nyertünk – rajtunk múlik mire, hogyan használjuk fel ezt a pénzt. Ma Békéscsabán minden feltétel adott ahhoz, hogy utánpótlás régióközpont legyen. Ez pedig hosszú távon pénzt, sok gyermeket és remélhetőleg sok felnőtt játékost jelent.

– A harmadik pillérnek a futball-infrastruktúrát nevezte meg. Elégedett a bekövetkezett változásokkal?
– Teljes mértékben. Azt egy kicsit sajnálom, hogy a lelátókat nem tudtuk teljesen befejezni, de ez most már nem a klubon múlik. Az elfogadott tervek megvannak, remélhetőleg a lelátó is hamarosan meglesz. Egyébként nagyon elégedett vagyok az elért eredményekkel. Eddig közel 750 millió forintot fordítottunk a pályák és a székház rendbetételére. A centerpálya a múlt héten szombaton, az esős időben is kitűnőre vizsgázott – meg sem látszott rajta, hogy egész nap esett az eső. Tökéletes a Fű3, új műfű van a Fű2-őn és műfüves, villanyfényes lett a Tünde utcai salakpályánk is. A fúzió miatt az UFC 4-es Honvéd utcai bázisa is a mi kezelésünkbe kerül – tényleg minden feltétel adott a minőségi munkához. A székház tetőterében az edzőknek minden kényelemmel ellátott irodát biztosítottunk, ahol az összes adminisztrációs munkájukat el tudják végezni.

– Akkor elmondhatjuk, hogy hat évvel ezelőtti vállalásait maradék nélkül teljesítette?
– Igen, egyértelműen jó volt a célmeghatározás és jól sikerült a megvalósítás is. NB I-ben játszunk, ötszáznál is több gyerek tartozik utánpótlásunkhoz és majdnem teljesen elkészültek a létesítményeink is.

– Akkor miért mond le mégis?
– Azért, mert elértük az eredeti célt. Azért, mert pontosan teljesítettem, amit elvártak tőlem, amit elvártam magamtól. Azért most és nem tavasszal a feljutás után jelentettem be lemondásomat, mert akkor még rengeteg elvégezni való munka volt a stadionban az NB I-es indulással kapcsolatban és abban még segítettem. Most jött el az ideje. Egyébként pedig szeretném megköszönni minden munkatársamnak a segítő hozzáállást, mindez csak együtt sikerülhetett.

– Végleg hátat fordít az Előrének?
– Szó sincs róla. Az egyesület (SE) elnökeként továbbra is a város labdarúgásáért dolgozom, de szigorúan csak az utánpótlás területén.

– Akkor most szomorú vagy megkönnyebbült?
– Az elvégzett munka miatt örömet érzek, lelkiismeretem tiszta – hiszen stabil, egyensúlyban lévő, átlátható gazdálkodású és működésű szervezetet hagyok az utódomra. Minden háttérfeltétel adva van az eredményes szakmai munkához. Emiatt nyugodt és elégedett vagyok. Ugyanakkor örülök annak, hogy az utánpótlás egyesület elnökeként tovább dolgozhatok a csabai labdarúgásért.

Dr. Kovács Mihály nem tipikus vezetője volt az Előre labdarúgó csapatának. Nem járt be edzések, mérkőzések után az öltözőbe. Nem üldögélt órákat az elnöki szobában és nem járt el még a meccsek utáni sörözésekre sem. A futballközeg fejlődése, a pályán és a tárgyalóasztaloknál elért eredmények azonban őt igazolják. NB I-es csapatunk van, a stadionunk – ha elkészül – igazi ékszerdoboz lesz (a felezővonalnál fognak kivonulni a csapatok a megemelt tribün alól), valamint különlegesen előnyös pozícióba kerültünk ahhoz, hogy utánpótlás régióközpontjává váljunk. Ennél többet egy közgazdász nemigen tehet hozzá egy város labdarúgásához. A többi már kizárólag a labdától függ!

Zoran Spisljak folytatja

Dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. igazgatóságának elnöke arról tájékoztatta weboldalunkat, hogy hosszú távú szerződést kötöttek a Zoran Spisljak vezette szakmai stábbal, így egyértelműen közösen képzelik el a jövőt az NB I-ben is.

20150610

A klubvezető az OTP Bank Liga küzdelmeinek nekivágó játékoskeretről elmondta, a békéscsabai klubnál az angol típusú menedzserszemléletet követik. “Ez egyfajta keretgazdálkodásnak feleltethető meg, a szezon elején meghatározott pénzügyi kerettel a vezetőedző szabadon rendelkezik az igazolások vonatkozásában”. Ez egyben azt is jelenti, hogy a keret kialakítása kizárólag a szakmai stáb feladata és felelőssége.

Az igazgatósági elnök tájékoztatása szerint a csapat stadionja is teljes mértékben alkalmas lesz NB I-es mérkőzések rendezésére. A rekonstrukció első üteme már megvalósult, a második rész pedig a tervek szerint ősszel kezdődik majd. Ígéretek szerint a munkálatok ideje alatt is lehet élvonalbeli meccset rendezni a létesítményben, bár ehhez még sok megoldandó feladatot kell tető alá hozni.

Elnöki kártya

A Kórház utcai székház ügyfélszolgálati irodájának második munkanapján Dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. igazgatóságának elnöke is kiváltotta Előre Klubkártyáját.

20150609_01

Amíg a szakmai stáb és labdarúgóink megérdemelt pihenőjüket töltik, a vezetőség és a háttérben dolgozók feszített tempóban folytatják tevékenységüket, hogy az idénykezdésre minden szükséges körülményt megpróbáljuk előteremteni. Az ebédszünetet kihasználva – a napi megbeszélni valók után – természetesen én is elkészíttettem klubkártyámat – hiszen amellett, hogy ezentúl bármilyen labdarúgó mérkőzést látogathatunk, nemsokára többféle kedvezményt is igénybe vehetünk, melyet partnereink biztosítanak a kártyák tulajdonosainak. Jó hír ezzel kapcsolatban, hogy szóban már több békéscsabai céggel megegyeztünk és a szükséges dokumentáció után, az általuk biztosított engedmények már konkrétan érvényesíthetők is lesznek.

20150609_02

Dr. Kovács Mihály – a körülbelül ötperces művelet után – a Csaba Televíziónak is interjút adott, melyet 2015. június 10-én (szerdán) este tekinthetnek meg.

Ezüstérem a célkeresztben

Már csak az utolsó mérkőzés van hátra a Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015-ös szezonjából és csapatunknak a 2004/2005. évi Nemzeti Bajnokság után, jó esélye van arra, hogy 2015-ben ismét az első osztályban szerepelhessen. Tíz év hosszú idő és sok minden történt azóta. A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. igazgatóságának elnökét időről-időre megkérdezzük a klubbal kapcsolatos fejleményekről és Dr. Kovács Mihály ebben az izgalmas időszakban is szívesen állt a rendelkezésünkre.

20150525

Gratulálunk az NB I-es licenc megszerzéséhez! Kérlek, értékeld a tavaszi szezonban eddig történteket a klubvezetés szempontjából!

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. még az első körben megszerezte a legmagasabb osztályban való játékra feljogosító licencet, melyet több hónapon át tartó kemény munka előzött meg, amit jórészt Belanka Csaba kollégánk fogott össze. A licenc megszerzése is jól mutatja, hogy az Előre egy jól szervezett céghez hasonlóan működik, ahol mindenki teszi a dolgát a saját maga területén, a legjobb tudása szerint. Ennek megfelelően megvannak azok a rendszerszintű alapok, melyek szükségesek a jó szerepléshez – ez egy nagyon fontos célom volt már a kezdetektől.

Tudjuk, hogy rengeteg munkátok, intézni valótok volt eddig is. Ha minden jól megy, akkor a tennivalók csak szaporodnak. Mik a tervek az első osztályra vonatkozólag? Mi szükséges ahhoz, hogy NB I-es mérkőzéseket rendezhessünk a Kórház utcában?

Mint a licenc is mutatja, ezek már nemcsak tervek, hiszen ha hétvégén feljutunk, akkor nagyjából hat hét marad az első NB I-es meccsig, ami – figyelemmel a rengeteg feladatra – nem lenne elég, ezért már korábban megkezdtük a szükséges feltételek biztosítását, ezen ne múljon a dolog…

Három évvel ezelőtt a korábbi állóhelyi lelátó ülőszékekkel való felszerelése is már ennek a folyamatnak a része volt, így most már a szükséges ülőhelyi kapacitással rendelkezünk, szintén jól működik a hangosítási rendszerünk és ne feledkezzünk meg a vadonatúj, alácsövezett pályánkról, melyet emlékezetes mérkőzésen avattunk tavasszal. Ezen kívül nagyon szigorú előírások vonatkoznak a beléptetésre, kamerarendszerre, ezeket mobil megoldásokkal biztosítanánk egyelőre. Fontos változás a legmagasabb osztályban a klubkártya intézménye, melynek bevezetésére megvan a stáb és a marketingstratégiánk, feljutás esetén már másnap “nyomjuk a zöld gombot” és kezdjük az ezzel kapcsolatos munkát is.

Függetlenül az utolsó mérkőzés végkimenetelétől, a vezetőség, a szakmai stáb és a csapat már bizonyított. Mikor folytatódhat a stadionrekonstrukció?

A fejlesztések folyamatosak, éppen a napokban kezdjük a korábbi Fű4-es (most már műfüves) pálya villanyfénnyel való felszerelését, valamint fű és műfű karbantartó gépeket szerzünk be, hogy a korszerű pályáink állagát minél tovább megőrizzük. Ezzel mind a négy pályánk felújítása befejeződne, így 2 füves, 2 műfüves, villanyfénnyel ellátott pályánk lesz a Kórház utcában, ahogy annak idején elterveztük. Ezen kívül gőzerővel próbáljuk a szükséges TAO-forrást begyűjteni, annak érdekében, hogy a 4-es Honvéd utcai utánpótlásbázisban is megcsináljuk a még hiányzó műfüves pályát, amely a már meglévő két új, korszerű, modern füves pályával szintén kompakt rendszer lenne.

A Kórház utcában a stadionrekonstrukció 2. üteme van hátra, amely során a régi ülőhelyi lelátó helyett egy újat építenénk, a beruházást az állami tulajdonú BMSK ZRt. Békéscsaba MJV Önkormányzatával közösen bonyolítja, a legutóbbi információink szerint az engedélyes tervek megvannak és várhatóan hamarosan ki fogják írni a közbeszerzési eljárást. Annak érdekében, hogy a felújítás alatt is rendezhessünk bajnoki meccset, többször tárgyaltunk az MLSZ illetékes szerveivel és bár sok munkával, feladattal fog járni, de az ígéretek szerint megoldható. Mi azon leszünk, hogy valamennyi mérkőzésünket a Kórház utcában rendezhessük.

Úgy érezzük, hogy az utóbbi időben ismét igazi foci-hangulat van a hazai mérkőzéseken. Mit üzensz szurkolóinknak az utolsó forduló előtt?

Igen, magam is tapasztalom, hogy a városban egyre többen integetnek: hajrá, szurkolunk, Veletek vagyunk, ami nagyon jó érzés, hiszen annak idején éppen ezért kezdtük el ez a munkát. Én azt gondolom, hogy a csapat az egyik ígéretét már teljesítette – nevezetesen, hogy végig harcban leszünk a feljutásért. Egy olyan szerethető csapat alakult ki, melyért egyre többen látogatnak a Kórház utcába, így a tavaszi átlagos nézőszámunk 1.800 körül alakult, ami jelentős előrelépés a korábbi évekhez képest. Én azt remélem, hogy az utolsó fordulóban a Vasas elleni mérkőzéshez hasonló nézőszám, hangulat lesz és persze csabai győzelem…

Ha minden a tervek szerint alakul, terveztek nyilvános ünneplést?

Nem, először győzzünk az utolsó fordulóban – most ez a legfontosabb. Ha ez megvan, akkor lehet ünnepelni és biztos, hogy meg fogjuk oldani…

Köszönjük szépen, hogy újra válaszoltál kérdéseinkre. További sok sikert és természetesen egy szépen csillogó ezüstérmet kívánunk!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Kapcsolódó cikk:

http://hir6.hu/cikk/110653/bekescsaba_1912_elore_ezusterem_a_celkeresztben

http://www.beol.hu/bekes/sport/celkeresztben-az-nb-i-612934