Elnöki kártya

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 72 másodperc.

A Kórház utcai székház ügyfélszolgálati irodájának második munkanapján Dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. igazgatóságának elnöke is kiváltotta Előre Klubkártyáját.

20150609_01

Amíg a szakmai stáb és labdarúgóink megérdemelt pihenőjüket töltik, a vezetőség és a háttérben dolgozók feszített tempóban folytatják tevékenységüket, hogy az idénykezdésre minden szükséges körülményt megpróbáljuk előteremteni. Az ebédszünetet kihasználva – a napi megbeszélni valók után – természetesen én is elkészíttettem klubkártyámat – hiszen amellett, hogy ezentúl bármilyen labdarúgó mérkőzést látogathatunk, nemsokára többféle kedvezményt is igénybe vehetünk, melyet partnereink biztosítanak a kártyák tulajdonosainak. Jó hír ezzel kapcsolatban, hogy szóban már több békéscsabai céggel megegyeztünk és a szükséges dokumentáció után, az általuk biztosított engedmények már konkrétan érvényesíthetők is lesznek.

20150609_02

Dr. Kovács Mihály – a körülbelül ötperces művelet után – a Csaba Televíziónak is interjút adott, melyet 2015. június 10-én (szerdán) este tekinthetnek meg.