Címkézett bejegyzés

Ünnepeljünk együtt!

Korábban már hírt adtunk arról, hogy 2018. május 20-án (vasárnap), a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC bajnoki mérkőzés után méltóképpen megünnepeljük a 30 évvel ezelőtti (1988. június 13.) Magyar Népköztársasági Kupa-győzelmet.

Minden követ megmozgattunk és megmozgatunk azért, hogy lehetőség szerint a legtöbb érdekeltet elhozzunk a békéscsabai publikumnak. Akik már biztosan elfogadták meghívásunkat és megérkeznek a rendezvényre (ABC-rendben): Annus Vince, Bánfi János, Baukó András, Belvon Attila, Csanálosi Miklós, Csank János, Csató Sándor, Csernus István, dr. Dányi József, Gulyás István, Kanál Zoltán, Kurucz Ádám, Miklya János, Mracskó Mihály, Ottlakán Mihály, Szenti Zoltán, Vígh Tibor.

Műsorvezető: Gulyás László

Akik sajnos már nem lehetnek velünk, de emléküket természetesen tisztelettel megőrizzük: Adorján Árpád, Botyánszki Pál, Fodor András, Horváth László, Such Sándor, Vígh Tibor.

Az érkezők listája természetesen még bővülhet – reméljük fog is – hiszen folyamatosan érkeznek a visszajelzések és van, akit még keresünk.

A rendezvény helyszíne (jó időjárás esetén) a Kórház utcai Stadion B-közép (tribün) lelátó mögötti területe lesz, amelyet a vendég bejáraton keresztül lehet majd megközelíteni. A helyszínt a mérkőzés vége után nyitjuk meg, ahova szeretettel várunk minden drukkert, érdeklődőt és vendéget! Természetesen a belépés ingyenes.

A rendezvény tervezett programja:

– a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzés félidei szünetében a centerpályára vonulnak a kupagyőztesek,

– a mérkőzés után, körülbelül 19:30 órakor kezdődik az ünnepség, műsorvezető – Gulyás László,

– Szarvas Péter – Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőt mond és emlékplaketteket ad át,

– közös videózás, együtt nézzük a kupadöntő összefoglalóját,

– a Békéscsaba 1912 Előre vezetői egyedi, névre szóló mezeket adnak át a kupagyőzteseknek,

– nyereménysorsolás,

– fotózás, dedikálás, interjúk és kötetlen beszélgetés,

– kapuzárás körülbelül 21:00 órakor.

Az i-re természetesen az tehetné fel a pontot, ha jelenlegi csapatunk ezen a jelentős napon szépen csillogó bronzéremmel ünnepelhetne szurkolóival és a kupagyőztesekkel együtt.

A helyszínen több büfé étellel-itallal várja majd vendégeinket. Az eseményre kihajtható programfüzetet bocsátunk ki, melyben megtalálható lesz a kupagyőztes csapat fotója is. A kiadványt az Előre Székházban, együttműködő partnereinknél, valamint a mérkőzés előtt a pénztárakban szerezhetnek majd maguknak. Mindenképpen érdemes lesz zsákmányolni egyet és aláíratni a legendákkal, hiszen ez egy örök emlék, egy valódi Előre-relikvia lehet a jövőben.

A Hetes Kft. felajánlása két darab kupagyőztes mez (reprodukció), ISV-felirattal (Iparszerű Sertéstenyésztő Vállalat). A mezeket nemsokára induló játékunkon bárki megnyerheti, így érdemes lesz továbbra is minket követni!

Amennyiben az időjárás nem kedvez majd a szabadtéri programnak, akkor a Csabagyöngye Kulturális Központban kerül megrendezésre az esemény.

Köszönetünket fejezzük ki Békéscsaba Megyei Jogú Város és a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. nélkülözhetetlen támogatásáért!

Ne maradj ki a buliból, nem érdemes! Mindenkit szeretettel várunk, hogy együtt ünnepelhessünk!

Ünnepi készülődés

Emlékeztek? Magyar Népköztársasági Kupa-döntő 1988. június 13-án Békéscsaba Előre Spartacus SC – Budapesti Honvéd 3-2.

Mi nem felejtettük el, mivel ezt a földöntúli sikert nem is lehet! A múltidézés ünnepi készülődéssel párosul az Előrénél, hiszen Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzatával szorosan együttműködve nagyszabású rendezvénnyel ünnepeljük meg a kupagyőzelem közeledő harmincadik évfordulóját.

Készüljetek, mert hatalmas buli lesz, amire a legjobb időpont nem is lehetne más, mint a 2018. május 20-án (vasárnap) 17:00 órától megrendezésre kerülő Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzés! Szeretnénk méltóképpen tisztelegni az 1988-as csapat előtt, ezért élőben is elhozzuk nektek azokat a még élő futballistákat és az együttes mellett dolgozókat, akik bármilyen módon hozzájárultak a történelmi sikerhez.

Ne csináljatok más programot! Mindenki írja be a naptárába: 2018. május 20. (vasárnap) 17:00 óra! Itt az alkalom, hogy a legendáinkat telt ház előtt fogadjuk és ha minden jól alakul, akkor egy vadonatúj bajnoki bronzéremmel a zsebünkben ünnepelhessünk!

Figyeljétek felületeinket, hiszen nemsokára még több részletet tudhattok meg a jubileumi parádéról!

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Ünnepeltjeink

A 2017-es év utolsó hónapjában sem feledkeztünk meg ünnepeltjeinkről és a klub életének egyik jelentős eseményéről.

Az egyik meghatározó dátum 1970. december 28-a volt a békéscsabai labdarúgás történetében, ezen a napon több kis sportegyesület összeolvadását követően megalakult a Békéscsabai Előre Spartacus Sport Club.

December 14-én ünnepelte születésnapját Elekes Sándor masszőrünk, és december 19-én gratulálhatunk Boér Gábor vezetőedzőnknek is.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Kapcsolódó hivatkozások:

http://1912elore.hu/site/staff/boer-gabor/

http://1912elore.hu/site/staff/elekes-sandor/

Elhunyt az Előre korábbi kapusa

A kétszeres magyar bajnok, válogatott Kovács László 1985-ben védte a békéscsabai kaput. Hatvanhat éves korában, rövid, gyógyíthatatlan betegség következtében pénteken a győri kórházban hunyt el.

Kovács László Tatabányán született, 1951. április 24-én. Szülővárosában kezdett el futballozni, majd a Videotonban vált NB I-es labdarúgóvá. Pályafutása első éveire így emlékezett vissza:
„Tősgyökeres tatabányai vagyok. A Tatabányai Bányász úttörőcsapatában kezdtem. A legtöbb, amit Tatabányán elértem, hogy időnként védtem a tartalékban. Mindezek ellenére titkos vágyam az volt, hogy NB I-es kapus legyek. 1971-ben bevonultam katonának, s akkor a tatai Rákóczi SE csapatához kerültem. Szerencsére, csapatunk nem egyszer volt edzőtársa a tatai edzőtáborban tanyázó NB I-es együtteseknek. Jól ment a védés, felfigyeltek rám. A Videoton és a Ferencváros hívott. Mindkét csapatnak rangja volt az NB I-ben. Gondolkoztam a lehetőségeimen. A Ferencvárosban Géczi válogatott kapus volt akkor. Mellette csak tartalék lehettem volna. A Videoton pedig – ahogy a lapokban olvastam – kapusgondokkal küzdött. A Vidit választottam. Emlékezetes dátum életemben 1972. június 23., akkor igazoltak át a fehérváriakhoz. Az NB I-es bemutatkozásomra még az év december 3-án, a Rába ETO ellen sor került” – emlékezett később a pályakezdésre a Labdarúgás hasábjain.

Hamar állandósította a helyét a Videotonban, sőt 1973 tavaszán már meghívtak az utánpótlás-válogatottba. Mi több, abban az évben a nagyválogatott kispadjára is leülhetett a jugoszlávok ellen. 1974-ben a bolgárok elleni 2-0-s győztes mérkőzésen debütált a nemzeti csapatban.

A Videotonban 208 bajnoki meccsen védett 1980-ig, legnagyobb sikere az 1976-os bajnoki ezüstérem volt. 1981-ben Győrbe került, ahol szinte újjászületett. Két bajnoki arany és két bajnoki ezüst, illetve egy elveszített Magyar Népköztársasági Kupa-döntő lett a hozadéka számára a Rába-parti Verebes-korszaknak. 1984-ben távozott Győrből, később a Békéscsabai Előre Spartacus SC (1985), a Siófoki Bányász (1985–1987), majd rövid ideig újra a Rába ETO (1988), végül az osztrák SV Forchtenstein (1988–1995) kapusa volt.

A visszavonulása után, 1999-től edzőként és kapusedzőként kötődött a pápai Lombard FC-hez, három rövid periódusban vezetőedzőként is segítette a csapatot. Miután az egyesület csődbe ment, a hajdani válogatott kapus 2016 nyarán a Budaörs szakmai stábjához csatlakozott és itt dolgozott egészen haláláig.

A Békéscsaba 1912 Előre megrendülten értesült Kovács László haláláról, tisztelettel adózik a nagyszerű sportember emléke előtt és osztozik családja gyászában.