Címkézett bejegyzés

Köszönetnyilvánítás

A gyászoló család nevében szeretnénk megköszönni Baukó András második családjának: a Békéscsaba 1912 Előre szurkolóinak, egykori és jelenlegi vezetőinek, munkatársainak, játékosainak és külön Barkász Sándor többségi tulajdonosnak az együttérző szavakat és hogy osztoznak gyászunkban.

Baukó András családja

Tájékozatás

Baukó András búcsúztatásával és temetésével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.

A nyilvános búcsúztatás 2020. február 21-én (pénteken) 13:00 órakor kezdődik Békéscsabán, a Körösök Völgye Látogatóközpontban (5600 Békéscsaba, Széchenyi Liget). A Látogatóközpontban azonban 12:00 órától kezdve bárki leróhatja kegyeletét. A család kérése, hogy lehetőség szerint egy-egy szál virággal köszönjünk el Tusi bácsitól. Természetesen aki koszorút hoz, azt is el tudja majd helyezni. A temetés a búcsúztatás után, szűk családi körben zajlik, így mindenkitől kérjük, hogy tartsák ezt tiszteletben!

Köszönjük!

A búcsúztatás a 286 négyzetméter alapterületű úgynevezett Pavilon teremben lesz megtartva. Itt vegyesen ülőhelyek és állóhelyek lesznek kialakítva. Aki esetleg mégis koszorúkat hoz, a bejárati nagykapu mellett elhelyezett asztalokon tudja majd elhelyezni.

Parkolás: a Vagyonkezelő Zrt-vel egyeztetve a Széchenyi liget környékén található parkolók – a KRESZ szabályait betartva -, a búcsúztatás ideje alatt ingyenesen használhatók. Ebben az időszakban nem fognak bírságolni a közterület-ellenőrök, tehát nyugodtan leállíthatják gépjárműveiket a szabad helyeken. Az esetleges torlódások elkerülése végett kérjük, hogy amennyiben tehetik és módjukban áll, érkezzenek gyalogosan!

Isten veled, Tusi bácsi!

Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után 2020. február 6-án (csütörtök), hetvenkilencedik életévében elhunyt Baukó András (Tusi bácsi), a Békéscsaba 1912 Előre nyugalmazott masszőrje.

A Lilák gyúrója 52 éven keresztül szolgálta az Előrét és számtalan feledhetetlen siker részese, közreműködője volt. A 2015/2016-os szezon után nyugdíjba vonult, de amíg egészségi állapota engedte, továbbra is rendszeresen látogatta szeretett klubját. A 2017-es évben életműdíjjal is kitüntetett legenda legalább 1.500 alkalommal ült a kispadon és csak elvétve akadt olyan esemény, ahol ne tűnt volna fel jellegzetes alakja. Munkája elismeréseként egy időben a magyar ifjúsági válogatott mellett tevékenykedett, és több esetben más csabai klub sportolóinak is a segítségére volt, sporteseményeken vállalt segítő szerepet. Baukó András a lila-fehér egyesülettel átélte az aranykort, a ’80-as és ’90-es évek kiemelkedő eredményeit, de akkor is ott volt, amikor a sikerek elkerülték a viharsarki csapatot. Legalább 50 edzővel dolgozott együtt és több száz labdarúgó izmait dolgozta meg, segítette őket a mielőbbi felgyógyulásban. Klubhűsége, munkabírása és élete mindenki előtt példaértékű lehet.

Tusi bácsit a Békéscsaba 1912 Előre saját halottjának tekinti. Osztozunk a család gyászában, emlékét tisztelettel megőrizzük.

Baukó András búcsúztatására 2020. február 21-én (péntek) 13:00 órától kerül sor a Körösök Völgye Látogatóközpontban (Békéscsaba, Széchenyi Liget). A gyászoló család azt kéri a részvétnyilvánítóktól, hogy egy-egy szál virággal róják le kegyeletüket az elhunyt emléke előtt.

Kapcsolódó hivatkozás:

http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Bauk%C3%B3_Andr%C3%A1s_(1941%E2%80%932020)

Békéscsabai Életműdíjat kapott Baukó András

Március 15-én, a városi ünnepségen Békéscsabai Életműdíj kitüntetést vehetett át Baukó András.

20170315

Baukó András neve összeforrt a labdarúgással, a Békéscsabai Előrével. A Tusi becenévre hallgató sportember fiatalon a Békéscsabai Építők ifi csapatában futballozott. 52 esztendőn keresztül – nyugdíjba vonulásáig – tevékenykedett az egyesületnél.

Baukó András a lila-fehér egyesülettel átélte az aranykort, a ’80-as és ’90-es évek kiemelkedő eredményeit, de akkor is ott volt, amikor a sikerek elkerülték a viharsarki csapatot. Legalább 50 edzővel dolgozott együtt és több száz labdarúgó izmait dolgozta meg, segítette őket a mielőbbi felgyógyulásban. Legendás játékosok sora feküdt a kezei alatt a gyúrópadon: Láza János, Németh Lajos, Kerekes Attila, Paróczay Sándor, Pásztor József, Vágási Sándor, Szekeres József, Mracskó Mihály, Csató Sándor.

Nem készült pontos számítás, de legalább 1.500 mérkőzésen ült a kispadon. Csak elvétve akadt olyan Előre-találkozó, amelyen ne tűnt volna fel jellegzetes alakja.

Legemlékezetesebbek mindig a Fradi elleni meccsek voltak, de különösen kedves számára az 1989-es MNK-győzelem is.

Munkája elismeréseként egy időben a magyar ifjúsági válogatott mellett tevékenykedett, és több esetben más csabai klub sportolóinak is a segítségére volt, sporteseményeken vállalt segítő szerepet.

A Békéscsabai Előre örökifjú masszőre 2016 tavaszán, az Előre utolsó élvonalbeli mérkőzésén búcsúzott el a kispadtól, a csapattól, de ha teheti most is ott van második otthonában, a Kórház utcai stadionban.

Szarvas Péter is köszöntötte Tusi bácsit

A Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. 2016. április 30-án, a DVSC-TEVA elleni mérkőzés előtt búcsúztatta Baukó András – legendás gyúrónkat, szertárosunkat, aki a vezetőség felé korábban bejelentette visszavonulását.

Természetesen Békéscsaba Megyei Jogú Város sem feledkezett meg Tusi bácsiról, akit Szarvas Péter polgármester 2016. május 11-én (szerdán) köszöntött a Városházán.

20160511_01

“1964 óta, több mint 5 évtizeden át volt gyúró az Előrénél Baukó András, ahogy mi, csabaiak ismerjük, Tusi. Megköszönve sok évtizedes, áldozatkész tevékenységét, nyugdíjba vonulásának alkalmából köszöntöttem Tusi bácsit ma délután, az irodámban. A köszöntés bensőséges hangulatban telt, szóba került az aranykor, az egykori sikerek és kudarcok, a meghatározó edzők és játékosok. Gratulálok Baukó Úrnak példaértékű kitartásáért és elkötelezettségéért. Hosszú, boldog és tartalmas nyugdíjas éveket kívánok a városlakók nevében, akik tisztelik és szeretik Tusi bácsit.” – adta hírül polgármesterünk Facebook oldalán.

20160511_02

Fotók: https://www.facebook.com/szarvas.peter.bcs