Címkézett bejegyzés

Évzárás

Hagyományos módon az év utolsó mérkőzése után közös vacsorával zártuk a naptári évet.

Az eseményen természetesen többségi tulajdonosunk és vezetőink is rész vettek. Barkász Sándor elmondta, hogy több bátorságot, elszántságot és alázatot vár el a jövőben mindenkitől. Kifejtette, hogy a félelem a pályán nem vezethet sikerhez és csak megfelelő felkészültséggel, munkával és fegyelemmel lehet eredményt elérni a továbbiakban is, mert aki nem próbálja meg a lehetetlent, nem fogja elérni a lehetségest. Azt is kijelentette, ha a helyzet úgy adódik, akkor a vezetőség mindenben támogatni fogja a felfelé történő osztályváltást, de csak abban az esetben, ha a csapat legalább nyolcvan százalékát sikerül egyben tartani. Továbbra is a már korábban megkezdett út, azaz a saját nevelésű, fiatal és tehetséges labdarúgók beépítését és szerepeltetését tartja lehetségesnek a folytatásban is. A tavaszi célként az első hat hely valamelyikének megszerzését tűzte ki és ezzel kapcsolatban elmondta, hogy bár a realitásnak megfelelő elvárásokat támaszt a vezetőség a csapattal szemben, de ennél szerényebb cél meghatározása elkényelmesedéshez vagy ideje korán megelégedettséghez vezethet.

Kozma János igazgatósági elnök elmondta, hogy amennyiben nem lett volna az idényben a vártnál is nagyobb rövidzárlat, akár sokkal szebben is végezhettünk volna féltávnál – hiszen a képességek és az elvégzett munka alapján ez abszolút reális lehetett volna. Az ilyen hullámvölgyeket minimalizálni kell a jövőben, csakúgy mint a sérülések számát, amihez további sikeres szakmai munkát kívánt a stábnak és a klub dolgozóinak.

Schindler Szabolcs vezetőedzőnk mindenkinek köszönetét fejezte az első félév munkájához nyújtott támogatásért és segítségért. Elmondta, hogy kizárólag a fanatikus, elszánt és megalkuvás nélküli munkavégzésben hisz és aki nem tudja ezeket az elveket magáévá tenni, azzal nem fog tudni együtt dolgozni a jövőben. A keretben lesznek változtatások, ezekről viszont egyelőre nem kívánt szót ejteni. Igen fontosnak tartja, hogy a higgadtság és nyugalom mindenkiben legyen jelen, hiszen csak így lehet olyan feladatokat is megoldani, amelyek első látásra meghaladják képességeinket. Szereti, sőt kihívásnak tartja a lehetetlen küldetéseket, amelyekben korábban is volt már része, éppen ezért nem fog megijedni semmitől és senkitől.

Az estén hagyományainkhoz híven kihirdetésre került a közönség által – online szavazás útján – megválasztott legjobb játékos is, aki az őszi szezonban 680 vokssal Kovács Ádám Tibor lett. Az idény házi gólkirályának Nikola Pantovicnak (6 gól), míg a legtöbb játékperccel (1.800 bajnoki perc) rendelkező labdarúgónknak Farkas Márknak is emléklapot adományoztunk. Gratulálunk srácok a nagyszerű teljesítményhez!

Találkozunk 2020. január 6-án! Hajrá Lilák!

Hamarosan óraátállítás

Hamarosan visszakapjuk az egy órát, ami márciusban “elveszett”.

 

Európában mindig március utolsó vasárnapján kezdődik a nyári időszámítás. Ami azt jelenti, hogy ekkor kell hajnali két órakor három órára állítani az óráinkat. Vagyis a téli időszámításhoz képest (ami a normál időszámítás) egy órával kevesebbet aludhattunk, egészen október végéig.

2019-ben a téli (normál) időszámítás kezdete: október 27. (vasárnap).

Hajnalban 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órát.

Ez a téli (normál) időszámítás 2020. március 29. (vasárnapig) tart.

Magyarországon 1954 és 1957 közt az elektromos kapacitási nehézségek miatt alkalmazták, majd 1958 és 1979 között szünetelt a nyári időszámítás. 1980-ban vezették be újra, energiamegtakarítási céllal.

Az óraátállítás sokakat megvisel, de bizonyos káros hatásait ki lehet küszöbölni, ha időben elkezdjük magunkat hozzászoktatni az “új időszámításhoz”.

A Futball Éjszakája – 2019

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/418835505404370/’ width=’680′]

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/2761923773826462/’ width=’680′]

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/721906478272236/’ width=’680′]

A Futball Éjszakája információk

A Futball Éjszakája 2019. szeptember 6-án a békéscsabai Kórház utcai Stadionban kerül megrendezésre.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/511078046341647/’ width=’680′]

A programok a műfüves pályán és a mellette található területen kerülnek lebonyolításra, kivéve a tizenegyesrúgó versenyt, melyet a centerpályán rendezünk meg. A pénztárak és a büfé 16:00 órától nyitnak, tehát a helyszínre ezelőtt nem érdemes megérkezni.

Kérünk minden résztvevőt (regisztrálót), hogy az információs sátornál jelentkezzen be, hogy tudjuk számíthatunk-e a jelenlétére!

A program 16:00 órakor az első csapat nyílt edzésével indul, melyet az új lelátó ligeti oldaláról tekinthetnek meg. A program szerint meghirdetett Dekázó verseny és Célbarúgó bajnokság nem kerül megrendezésre a csekély létszámú jelentkező miatt.

A kispályás csapatok a helyszínen (pénztár) tudják a nevezési díjat befizetni és mivel a bajnokság az első csapat edzése után 18:00 órától veszi kezdetét, érdemes az átöltözés miatt legkésőbb 17:30 óráig a helyszínre érkezni. Átöltözési lehetőség a konténer öltözőkben, illetve az Előre Székházban lesz. A sorsolást a helyszínen tesszük közzé, mivel még egy csapat részvétele bizonytalan. Az biztos, hogy a körmérkőzéses rendszer miatt minden csapat legalább három alkalommal pályára lép. A mérkőzéseket profi sporik vezetik és szabványos méretű pályán, valamint tartozékokkal kerül lebonyolításra. Szurkolni természetesen mindenkinek kötelező és érdemes is, hiszen óriási csata várható – több csapat is fogadkozik és vissza szeretne vágni a tavaly elszenvedett vereségekért.

A főzőcsapatok 16:00 órától érkezhetnek a helyszínre, bepakolhatnak és készülődhetnek, valamint a helyszínen kapják meg csapatonként a 4 kg pörköltnek való sertéshúst. Figyelem! A főzőcsapatoknak is karszalagot szükséges vásárolniuk.

A programok időpontjaiban rugalmasan lehet módosulás, hiszen nyilván nem lehet kiszámítani pontosan, hogy egy-egy adott esemény mennyi időt vesz igénybe. Érdemes a helyszínen érdeklődni a programok pontos kezdési időpontjáról.

A rendezvényre való belépés kizárólag a karszalagok megvásárlásával lehetséges – kivéve a kispályás bajnokságra nevezett csapatok tagjait – ők a nevezési díj befizetésével megváltják ezt a jogot. Minden karszalagot vásárolt vendégünket meghívjuk egy-egy tányér babgulyásra, valamint a Hotel Munkácsy által felajánlott finom süteményeket is megkóstolhatják.

Este 19:000 órától Szilágyi Attila élő koncertjét nézhetik, illetve hallgathatják meg – aki természetesen kötődéssel bír a klubunk felé. Fellépése alkalmával ismertebb slágerek mellett, saját szerzeményeit is előadja.

A díjak kiosztására és az eredményhirdetésre az összes verseny lebonyolítása után, közösen kerül sor.

Mindenkit szeretettel várunk!

Hajrá Lilák!

Csányi Sándor köszöntője, Nemcsák Károly tolmácsolásában

 

A Futball Éjszakája – 2019 program

Az alábbiakban közzétett program módosulhat és a változtatás jogát fenntartjuk.

Kezdési időpont
Esemény
Megjegyzés
Helyszín
15:00 órátólGyülekezőMűfüves pálya
16:00 órátólNyílt edzésNB II-es csapatCenterpálya
16:15 órátólStadion túraÚj épület
17:00 órátólFőzőcsapatok gyülekezése
17:00 órátólArcfestés
18:00 órátólFőzés
18:00 órátólKispályás bajnokságMegfelelő számú jelentkező eseténMűfüves pálya
19:00 órátólAgility tesztMegfelelő számú jelentkező eseténMűfüves pálya
19:00 órátólSzilágyi Attila élő koncertjeAktuális slágerek és saját szerzeményekMűfüves pálya
19:00 órátólTizenegyes párbajMegfelelő számú jelentkező eseténCenterpálya
21:00 órakorEredményhirdetésMűfüves pálya
22:00 órakorZárás