Címkézett bejegyzés

Átigazolási hírek – 2015. 01. 30. #1

Tekintettel arra, hogy a törökországi edzőtábor utazó keretének meghatározásához, a Békéscsaba 1912 Előre Futball ZRt. szakmai stábjának megfelelő időben döntenie kell, így az igazolásokat is igyekeznek ennek fényében lebonyolítani.

Az már biztos, hogy Vozár Dávidot kölcsön adjuk az Orosháza FC-nek és Pataki Zsolt, valamint Soós János státusza is szabadon igazolhatóvá vált. A klub nagy hangsúlyt fektet a fiatal játékosok csapatba építésére, ezért a megkezdett helyesnek bizonyult út folytatása érdekében előrehaladott tárgyalásokat folytat Pilán Márkó és Zámbori Dániel saját nevelésű játékosaival, valamint várható még egy kapus érkezése és kedvező körülmények esetén egy további támadót is igazol a klub.

A véglegesnek mondható keretről várhatóan 24-48 órán belül dönt a vezetőség és amint konkrét szerződés aláírásokra kerül sor, természetesen azonnal tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Átigazolási hírek – 2015. 01. 30. #2

A mai nap híre, hogy új kapust köszönthetünk a békéscsabai klubnál Mursits Roland személyében, aki másfél éves szerződéssel igazolt a szombathelyi Haladás FC-től a viharsarokba! A 23 éves hálóőr 187 cm magas és 80 kg. Gólmentes szezont és sok sikert kívánunk! A hétvégén hosszabb bemutatkozással is szolgálunk majd új szerzeményünkről.

Mursits Roland

Mursits Roland

Fotó: http://haladasfc.nyugat.hu

Szintén beszámolhatunk Pilán Márkó és Zámbori Dániel szerződéskötéséről, akikkel az elutazás előtt még közelebbről is megismertetjük szurkolóinkat!

Időközben a szakmai stáb véglegesítette a Törökországba utazó keret névsorát, mely névsorrendben a következő:
Bagi István, Balázs Richárd, Balog Zsolt, Balogh Miklós, Balogh Milán, Bényei Balázs, Berki Péter, Birtalan Botond, Borbély Bálint, Fehér Zsolt, Juhász György, Kertész Tamás, Király Patrik, Koszó Balázs, Mursits Roland, Pilán Márkó, Póser Dániel, Spitzmüller István, Szilágyi Péter, Thomas-Michel Prasler, Tölgyesi Viktor, Viczián Ádám, Vólent Roland, Zámbori Dániel.

Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)

Kecskeméti TE – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (0-0)

Időpont: 2015. január 31. 13:00 óra
Helyszín: Kecskemét, Széktót műfüves pálya
Játékvezető: Burger J.

Gólszerző: Király Patrik (55. perc).

KTE: Tujvel (Verebélyi 46.) – Lovrics, Gyagya, Karan, Skopljak, Laczkó (Farkas A. 46.) – Eninful, Radoja, Kitl (Szivacski 46.) – Bebeto, Gréczi (Selyem 60.)

Békéscsaba: Mursits – Bényei, Koszó, Balog Zs., Juhász – Berki, Bagi, Tölgyesi, Király – Szilágyi, Kertész.

Csere (mind a 60. percben): Balogh Miklós, Balogh Milán, Birtalan, Borbély, Pilán, Fehér, Zámbori, Spitzmüller, Viczián, Vólent.

line_purple

A heti munkát egy felkészülési meccsel zárja csapatunk, szombaton Kecskeméten vendégeskedünk.

Zoran Spisljak az alábbiak szerint határozta meg a kezdő tizenegyet: Mursits Roland, Bényei Balázs, Koszó Balázs Tibor, Balog Zsolt, Juhász György, Berki Péter, Tölgyesi Viktor, Bagi István, Király Patrik, Szilágyi Péter, Kertész Tamás.
Készenlétben: Fehér Zsolt, Zámbori Dániel, Pilán Márkó, Borbély Bálint, Spitzmüller István, Birtalan Botond, Viczián Ádám, Vólent Roland.
Csere: Czinanó Áron.

A csapat ma reggel 09:00 órakor, időben útra kelt.

Hajrá Lilák! Együtt erősebbek vagyunk!

Bemutatkozik: Mursits Roland

Ahogy arról már tegnap beszámoltunk, a Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábja véglegesítette a törökországi edzőtábor utazó keretét. A téli átigazolási időszak alatt, céljaink elérése érdekében, a csapat vezetése igyekezett – a rendelkezésre álló eszközeink figyelembe vételével – megerősíteni a csapatot minden szükséges poszton. Továbbra is az egyik fő szempont volt a saját nevelésű, fiatal és tehetséges játékosok integrálása, valamint olyan, tapasztalt játékosok szerződtetése, akik rutinjukkal és munkabírásukkal segíthetik a lilák NB I-be jutását. Utoljára a 2001/2002-es szezonban jutott fel csapatunk az első osztályba és ennyire közel talán még nem álltunk ahhoz, hogy ezt ismét elérhessük. Nap, mint nap a csapat “nyakára járva” látható az elszántság, a csapat egység és az akarat. Az edzők napi 25 órában, hihetetlen eszközökkel azon dolgoznak, hogy mindez megvalósulhasson – valódi 21. századi felkészítést produkálnak, részletekbe menő elemzésekkel, kimutatásokkal és labdarúgókra lebontott edzéstervekkel. A “számok nem hazudnak” – szokta mondani vezetőedzőnk – és igaza lehet, hiszen a gárda fizikai-, technikai állapota és gyorsasága is folyamatos fejlődést mutat – felvehetjük a versenyt szinte bármelyik NB I-es csapattal. A rutin, a magabiztosság és a határozottság terén talán segíthetnek az új igazolások, de a mért értékek és az eddig lejátszott felkészülési mérkőzések eredményei alapján nyugodtan bizakodhatunk.

Az utolsóként érkező új hálóőrt, a 23 éves Mursits Rolandot (1991. 03. 14.) köszöntjük a keretben – aki Szombathelyről érkezett – és a mai Kecskemét elleni felkészülési mérkőzés előtt kértük meg, hogy mutatkozzon be szurkolóinknak.

20150131

Köszöntünk Békéscsabán! Kérlek meséld el, hogyan kerültél hozzánk és hogyan képzeled a csapattal való munkát, célokat!

Elsősorban szeretném üdvözölni a békéscsabai drukkereket és arra kérném őket, hogy a tavaszi szezonban minél többen és hangosabban biztassák a csapatot – ennek is hatalmas jelentősége lehet! Amikor Szombathelyen hivatalossá vált, hogy szabadon igazolható lettem, több klub is megkeresett. A Békéscsaba szándékait éreztem a legkomolyabbnak és végig kitartottak az igazolásom mellett. Úgy gondolom, hogy a liláknál kitűzött célok is egybe vágnak elképzeléseimmel és azért is jöttem, hogy segíteni tudjam ebben a csapatot.

Úgy tudom, hogy korábban volt egy komolyabb sérülésed?! Ezzel kapcsolatban mit tudsz elmondani?

Igen, volt egy keresztszalag szakadásom 2013-ban, de tavaly augusztus óta teljes értékű munkát végzek és eddig még egy edzést sem kellett kihagynom – tehát százszázalékosnak érzem a lábam.

Hogy érzed magad nálunk, milyenek a körülmények? Sikerült már mindenkivel megismerkedni?

A körülmények abszolút első osztályúak. Látszanak a folyamatos fejlesztések és majdnem kész az új centerpálya, amit már nagyon szeretnénk birtokba venni. Törökországba megyünk edzőtáborba, ami szintén nem elhanyagolható tényező a megfelelő felkészülés szempontjából. Mindenkivel megismerkedtem már, bár a beilleszkedés természetesen nem annyira könnyű – igyekszem a teljesítményemmel elfogadtatni magam. Szállásom még nincs, egyelőre egy panzióban kaptam helyet. Amikor visszajöttünk a táborból, nekiállok megfelelő lakást keresni.

Mekkora esélyt látsz az élvonalba jutásra és hogy értékeled a másodosztályú bajnokságot?

A meccseket nem nagyon láttam az NB II-ből, de az eredményeket figyelemmel kísértem. Úgy gondolom, hogy igen komoly esélyünk van a feljutásra – hiszen a második helyen telelünk és majdnem minden körülmény adott ahhoz, hogy feljutó pozícióban zárjon a csapat. Természetesen ez nem lesz egyszerű, hiszen az ellenfelek is tisztességesen erősítettek – szerintem 3-4 nagyjából azonos képességű csapat közül bármelyik odaérhet az első két helyre. Fejben fog eldőlni a dolog…

A mai napon Kecskeméten gurigáztok. Vigyázol majd a kapunkra?

Minden erőmmel azon leszek, hogy kapott gól nélkül hozzuk a mérkőzést – őrzöm majd a kaput! 🙂

Kedden útra keltek és irány Törökország. Légy szíves, mondj néhány szót a programról!

Komolyan megszervezett programunk lesz: 3 vagy 4 mérkőzéssel, technikai- és kondicionális felkészítésekkel, taktikai értekezletekkel és regenerálódással is. Az elutazás előtt játszunk még a Honvéddal, majd Győrben alszunk és Bécsből repülünk Törökországba.

Köszönjük szépen, hogy a rendelkezésünkre álltál és sérülésmentes, sikeres tavaszi szezont kívánunk!

Bemutató edzés és előadás

A felkészülési időszakot kiemelten fontosnak tartja a Békéscsaba 1912 Előre szakmai stábja, ezért 2014. január 16-án (pénteken) délután Zoran Spisljak és Purguly Árpád bemutató edzést tartottak, melyen a megyében és Békéscsabán dolgozó, utánpótlásért felelős szakemberek vettek részt. A szakmai stáb szeretné elérni, hogy már ebben az időszakban, előre egyeztetett formában és szinkronban a NB II-es csapat módszereivel folytatódjanak a fiatalok foglalkozásai. Tekintettel arra, hogy Békéscsabán minden ifjú labdarúgó számára adott a lehetőség, hogy bemutatkozhassanak az első csapatban, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen módon és formában zajlanak a számukra szervezett tréningek. A találkozóra a partner egyesületektől érkeztek kollégák: Gyula, Orosháza, Szarvas, Mezőberény, Körösladány városokból. Az eseményt Belvon Attila – az U17-es válogatott edzője – is megtisztelte jelenlétével. A székház vadonatúj társalkodójában szakmai előadással folytatódott a program – ahol a vezetőedző hangsúlyozta a periodizáció fontosságát és jelentőségét -, majd a résztvevők feltehették kérdéseiket, felvetéseiket is. Az esemény kötetlen beszélgetéssel zárult, ahol az összegyűltek meglepetésszerűen és közösen köszöntötték Zoran Spisljak vezetőedzőt 50. születésnapja alkalmából.

A pénteki történésekkel kapcsolatban, a témában talán legilletékesebb Marik László – a Békéscsaba 1912 Előre utánpótlás szakmai vezetője nyilatkozott.

Nagyon örültünk az utánpótlás részéről a lehetőségnek, hogy a vezetőedzőnk egy ilyen szakmai programmal segítette munkánkat és szeretnénk, ha a jövőben több ilyen közös rendezvényünk is lenne. Nagyon fontosnak tartjuk a belső edzőképzést, így ezeket a szakmai tréningeket próbáljuk nyitottá tenni a környező partner klubok számára is, hogy számukra is első kézből juthassanak el az információk, ezáltal folyamatosan meg tudják újítani edzésterveiket. Lényeges, hogy a felnőtt és utánpótlás csapatok filozófiája szinkronban, egy irányba, azonos felfogással haladjon előre. Szintén pozitív dolognak tartjuk, hogy a klub vezetőedzője ilyen közel kerül az utánpótlás csapatok trénereihez, akik első kézből juthatnak megfelelő instrukciókhoz és azt is láthatják, hogy az edzések nem ötletszerűen zajlanak. Minden egyes foglalkozást igen komolyan meg kell tervezni, valamint fokozatosan egymásra építeni – erről láthattak vendégeink egy hasznos prezentációt, előtte pedig egy bemutató edzést. A tervek elkészítése és gyakorlati kivitelezése aprólékos munka, a legfőbb alapja, hogy a játékosok teljesítményét számszerűen mérni kell és ezeket az adatokat megfelelő, strukturált, lekérdezhető formában rögzíteni. Ebből a szempontból könnyebb a helyzetünk, mivel Polar és fotocellás rendszerrel is rendelkezünk, ezt szeretnénk tovább fejleszteni közösen, a felnőtt csapattal. A partner klubjainknak is igyekszünk majd segíteni: egyrészt adatszolgáltatással, másrészt akár megfelelő szervezés esetén “kitelepülhetünk” egy-egy felmérés erejéig. A rögzített adatokból pedig egyértelműen látható, hogy az adott focista milyen állapotban van, mennyit és hogyan szükséges fejleszteni ahhoz, hogy a kitűzött célt elérhesse kondicionális-, technikai- vagy taktikai képzésben is. A felnőtt csapatban nagyon tudatos munka folyik és ezt szeretnénk teljes mértékben applikálni az utánpótlás csapatainkra is.

Úgy érzékelem, hogy a megfelelő információk igen fontosak. Egy komplett adatbázist szeretnétek felépíteni?

Lényegében, igen. Hihetetlenül fontos, hogy megfelelő adatokkal rendelkezzünk – látnunk kell, hogy egy-egy játékos akár szezonon belül, akár idényről-idényre milyen mértékben fejlődik. Amennyiben 10-12 éves kortól rendelkezésre állnak a számok, akkor kiválóan látható, hogy milyen munkát végeztünk – illetve az is, hogy a labdarúgó hova juthat majd felnőtt szinten. Terveink között szerepel, hogy megfelelő minőségű videó kamerákat is “szolgálatba állítsunk” – ez tovább segíthetné a munkánkat, mert a rögzített edzések, mérkőzések segítségével vizuálisan is rámutathatnánk az esetleges hiányosságokra és akár referencia anyagokat is készíthetnénk.

Láttatok már hasonló bemutató edzést, előadást? Mennyire tudjátok majd a gyakorlatban is hasznosítani az itt szerzett információkat?

Nagyon kevés ilyen jellegű foglalkozásról hallottam eddig – ahol egy klub vezetőedzője konkrétan az utánpótlás szakembereknek tartott volna előadást, gyakorlati útmutatást. Természetesen tudunk NB I-es klubokról, ahol rendszeresek a hasonló rendezvények – de nagyon-nagyon jó dolognak tartom, hogy Zoran hajlandó segíteni és együtt dolgozni velünk. Úgy gondolom, hogy lehet jövője a dolognak és amennyiben megfelelő időközönként meg tudjuk ezt ismételni, akkor a gyakorlati hasznát is meg fogjuk érezni. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy az utánpótlás edzők, rajtuk keresztül pedig a játékosok is érezhetik, hogy a felnőtt csapat és a klub az övék is – ezt az összetartozást kell erősítenie ezeknek az összejöveteleknek!

Légy szíves számolj be az utánpótlás helyzetéről, céljairól és eredményeiről!

Jelenleg 28 alkalmazott (edzők, kapusedzők, erőnléti edzők, felmérésekért felelős szakemberek, gyúró, orvos, fizioterapeuta) dolgozik az utánpótlásban és 450 játékosunk van a rendszerben. Óriási munka az egész folyamatot koordinálni és szervezni. Tavasztól-őszig könnyebb a helyzetünk, mert a pálya ellátottságunk ebben az időszakban sokkal jobb, mint télen a terem lehetőség, amely elsősorban a kisebbeknél lényeges kérdés – a nagyobb gyerekeknél már nem okoz ez gondot. Több tornatermet is használunk ilyenkor, így ilyenkor egy kicsit szétszórtabban boldogulunk. A munka megfelelően folyik: január elejétől megkezdték a csapatok a felkészülést, illetve a kisebbeknél folytatódnak az edzések, hiszen ők egészen december 19-ig tevékenykedtek – náluk a teremtornák és a futsal időszaka van. Elindult a HLSZ Ligakupa sorozata is a 16 és 18 éves korosztály számára. Itt az első mérkőzésen már túl vagyunk – Nyíregyházán a 18 éveseink 3-0, a 16 éveseink pedig 7-4 arányban győzedelmeskedtek. Az U-21 is elkezdi a héten a felkészülést, ezerrel készülünk a tavaszi folytatásra és bízunk benne, hogy ki tudjuk harcolni a feljutást az NB I-be.

Egyébként komoly átszervezés alatt van a magyar utánpótlás versenyrendszer – bár pontosan még nem tudjuk milyen módon. Az szinte biztosra vehető, hogy az U14 és 15-ös bajnokságban egycsoportos NB I lesz. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi keleti- és nyugati csoport 8-8 helyezettje alkotja majd a következő szezon résztvevőit, tehát nem lesz feljutás az idén az NB II-ből. Jelen pillanatban összesítésben a keleti csoport 5-6. helyén állunk – szerencsére sok pontunk van, mert mindkét csapatunk jól szerepel – a 4. és 8. pozíciót foglaljuk el. Úgy gondolom, hogy a jó szereplés tavasszal is elvárható és teljesíthető – így egy komoly bajnokságban kezdhetjük majd a következő szezont. Jelen állás szerint átszervezik az U16 és U18-as bajnokságokat is – bár ezek még nem százszázalékos információk – de valószínűleg a jelenlegi 15 akadémia és egy újabb csapat alkotja majd a következő bajnokságot. Ha ez így alakul, akkor mindenféleképpen itt is két NB I-es csapatunk lesz, valamint az U-21-es csapat kiharcolhatja a bajnokságban két további felső korosztálynak is a jogot. A legjobb esetben még az is előfordulhat, hogy minden 14 év feletti korosztályunk az NB I-ben szerepelhet majd.

Hát ez tényleg jól hangzik! Hogy érzed a felnőtt csapat esélyeit az első osztályba jutással kapcsolatban?

Biztos, hogy nagyon nehéz lesz – de bízom a csapatban és abban a munkában, amit a szakmai stáb végez. Eddig két új igazolás volt, szerintem mindkét érkező focista segíthet céljaink elérésében. Bízom a feljutásban, hiszen kilenc mérkőzést itthon játszunk majd és ez valamilyen szinten egy kis előnyt jelenthet. Már ősszel is látszott, hogy a szisztematikus munkának köszönhetően, mérkőzésről-mérkőzésre lépett előre a társaság és szerintem, a már magasabb szintről elkezdett felkészülés, valamint a megfelelő körülmények (pl. törökországi edzőtábor) is segíteni fognak ebben. Figyelembe véve az ellenfelek erősítéseit, véleményem szerint négy csapat kerülhet az első két hely közelébe: Mezőkövesd, Vasas, Gyirmót és Békéscsaba.

 line_purple

Belvon Attilát – az U17-es válogatott edzőjét telefonon értük el, aki az alábbiak szerint nyilatkozott a békéscsabai programról.

Úgy érzem, hogy egy igen hasznos és színvonalas délutánt töltöttünk el Békéscsabán. Az a fajta periodizáció, amelyet Zoran is alkalmaz, nem volt ugyan ismeretlen számunkra, – hiszen a válogatottaknál is megjelent már ez a fajta módszer -, azonban egy alapos, precíz, mindenre kiterjedő előadást hallhattunk. Az elhangzottakból teljes mértékben kiderült, hogyan kell egy felkészült edzőnek a játékosokkal bánni és foglalkozni a mindennapi felkészítésükkel. Úgy gondolom, egy igen értékes, hasznos nap volt és az előadás után arra gondoltam: nem véletlen, hogy a Békéscsaba jelen pillanatban a második helyen áll az NB II-es bajnokságban és esélyes a feljutásra is. A szisztematikus munka előbb-utóbb meghozza a várt eredményt és feljutás esetén szerintem stabil NB I-es csapattá válhat a lila-fehér alakulat.

Az utánpótlás szempontjából – úgy gondolom -, hogy az auditálásnál a Békéscsaba is kap olyan impulzusokat, amelyekkel felzárkózhat a nagyobb akadémiákhoz és kidolgozhat egy olyan programot, amellyel meg tudja tartani a tehetséges fiatal játékosokat – hiszen, valljuk be őszintén – az akadémiák ilyen szempontból még előrébb tartanak és bizony elcsábítgatják a gyerekeket azokból a kisebb műhelyekből, ahol 14-15 éves korig képezték őket. Nyilván ennek több összetevője is van, de bízom benne, hogy a Békéscsaba is hasonlóan jól fog dolgozni és megvalósítják, hogyan lehet a játékosokat a felnőtt csapat felé áramoltatni. Amennyiben ezt sikerül elérni, akkor nem lehet probléma és reményeink szerint a viharsarki klub olyan fényében fog tündökölni, mint ahogy tette azt régebben.

A válogatott stábja jövő hét hétfőn vagy kedden Békéscsabára utazik és meglátogatjuk az akadémiát. Beszélünk az edzőkkel és próbáljuk a személyes kapcsolatot tovább építeni, információt szerzünk a tehetséges játékosokról, valamint megfigyeljük a munkamódszereket is. Próbálunk kölcsönös kommunikációt folytatni, amely mindkét fél részére előnyökkel járhat.

Köszönjük szépen, hogy a rendelkezésünkre álltál és további sok sikert kívánunk a munkádban is!