A két csapatnak egyszerűen ugyanúgy nincs közös története, mint ahogyan a Duna és Körös sem találkozik egymással Magyarországon, mert eddigi élete során pontosan úgy kerülte el egymást a két csapat, mint a két folyó. Hiszen az alacsonyabb osztályokban egy Duna-parti dunántúli település és egy Körös-parti tiszántúli település együttesének gyakorlatilag nincsenek kapcsolódási pontjaik. Legfeljebb kupamérkőzések során találkozhattak volna egymással, de fiatalabb korában a paksi csapat egyszer sem hagyta el Tolna megye területét, általában idejében – ahogyan az egy megyei I. osztályú csapattól igazából elvárható –, még a legelején fejezték be kupa küzdelmeiket, nem jutottak el abba a pozícióba, hogy magasabb osztályú, vagy más megyékből kijutó kiscsapatokkal megmérkőzhessenek. A magyar bajnokság élvonalába pedig csak a XXI. században, a 2005/06-os NBII-es bajnokság megnyerése után jutottak fel. Éppen egy évvel a Békéscsaba élvonalbeli búcsúja után, tehát abban a szezonban, amikor sem a Békéscsaba, sem a Paks nem volt az élvonal tagja. Mi abban az évben kezdtük meg „tíz szűk esztendőnket”, míg a paksiak ekkor lettek életükben először tagjai a magyar bajnokság élvonalának. Azóta viszont stabilizálták helyüket a legmagasabb osztályban az idei a tízedik élvonalbeli szezonjuk.
Egyébként az Előre éppen negyven évvel korábban (1912) alakult meg, mint a Paksi Kinizsi SK (1952). A Tolna megyei település valószínűleg soha nem került volna fel Magyarország labdarúgó térképére, ha 1982. december 28-án nem kezdi meg működését a Paksi Atomerőmű! De megkezdte és ezzel Paks az ország villamos energia ellátásának legnagyobb központja lett (2014-ben az ország áramellátásának 56,3%-t adta az erőmű). Az erőmű építését 1966-ban határozták el, 1969-ben kezdtek hozzá, mai állapotát 1987-ben nyerte el. Az a tény pedig, hogy egy mezőgazdaságra koncentráló kistelepülésére települt az ország legnagyobb ipari létesítménye, természetesen gyökeresen megváltoztatta az ottaniak életét is. A település 1979-ben városi rangot kapott, lakosainak száma az erőmű építése és teljes beindítása idején körülbelül hatezer fővel gyarapodott, a ma 20 ezer lakosú várost az ország legdinamikusabban fejlődő településének tartják. Ez a dinamikus fejlődés nem kerülhette el a város sportéletét, így labdarúgását sem. A biztos anyagi hátteret adó erőmű támogatását élvezve, lépésről-lépésre építette fel önmagát a város focicsapata, amelyik ma már stabil tagja az élvonalnak és például náluk pallérozódott az ország Böde Danija (Fradi) is.
Az élvonalban végigjárták az újoncok szamárlétráját. Első három (2006-2009) NBI-es évükben egyaránt 11-ek voltak, a következő évben (2009/10) éppen alattuk húzták meg a vonalat (14.), aztán egy huszárvágással következő, ötödik NBI-es szezonjukat a dobogó második helyén zárták. Bajnoki ezüstérem, Liga Kupa győzelem és nemzetközi kupaszereplés lett az év hozadéka, egyértelműen az év legnagyobb meglepetését szolgáltatták eredményeikkel. Ettől az esztendőtől számítanak olyan középcsapatnak, amelyik az élvonal bármelyik csapatára veszélyes lehet, bárkit képes lehet legyőzni, egyszóval számolni kell velük. Az második helyezés után még volt egy ötödik (2013/14), egy hatodik (2011/12), egy tizenegyedik (2013/14) és egy tizenharmadik (2012/13) helyezésük is. A jelenlegi bajnokságban a harmadik helyen állnak.
A magyar bajnokság élvonalában eddig mindössze egy mérkőzést játszott egymással a két a csapat, az idei bajnokság második fordulójában Pakson 4-0 volt az eredmény, a hazaiak magabiztosan nyerték meg a találkozót.
Arra a mérkőzésre a DVSC-TEVA ellen balszerencsésen elveszett mérkőzés emlékével utazott el az Előre. Azon a meccsen kétszer is vezettünk, mégis a Debrecen győzött egy, a rendes játékidőn túl esett szerencsétlen öngól pecsételte meg sorsunkat (a kapufáról Bényei hátára, onnan pedig a saját kapunkba pattant be Korhut szabadrúgása után a labda 2-3). A Paks akkor egy önbizalom erősítő, Újpesten elért döntetlennel (0-0) várta az Előrét. A mérkőzésen bár a 9. percben előnyhöz jutottak a paksiak, győzelmük a meccs utolsó húsz percében szerzett gólokkal vált magabiztossá (73., 80 és a 90. percben találtak be kapunkba).
A mostani mérkőzés előtt a mi szempontunkból mintha baljósabbak lennének az előjelek, mint a második fordulóban voltak. Az előző fordulóban a Paks hazai pályán legyőzte az Újpest csapatát (1-0), míg mi komoly verést kaptunk a debreceni Nagyerdei Stadionban (7-0). Pedig a félidő Debrecenben is csak 1-0 volt. Aztán a második félidőben jött a fekete leves, az 52. és a 81. percben összesen hatszor kapituláltunk az ellenfél támadói előtt. Ez az eredmény nem csak szürreális, de irreális is. Azt gondolom, hogy egy ilyen nagy verés sokkját lényegesen könnyebb kiheverni, mint egy balszerencsésen elvesztett mérkőzését. Hiszen egy peches vereség után az egyébként jól játszó játékosok elbizonytalanodhatnak, mert csak nehezen tudják megfejteni, miért is kaptak ki, amikor tulajdonképpen mindent megtettek a győzelemért és megfelelően teljesítettek is!? Egy szűk, meg nem érdemelt vereség sokkal több, teljesítőképességet csökkentő kétséget szülhet a játékosok fejében, lelkében. Abból az állapotból felállni lényegesen nehezebb feladat lehet.
Annál már tényleg jobb egy alapos verést elszenvedni (ha már egyszer ki kell kapni), hiszen például hét gól különbség biztosan nincs köztünk és a Debrecen között. Emiatt ezt a tényt a játékosok is sokkal könnyebben fel tudják dolgozni, ennek a vereségnek a teljesítményt csökkentő kétségek helyett, sokkal inkább lehet hozadéka egy jobbításra törekvő dac, hiszen a főszereplők be akarják bizonyítani, hogy sokkal jobb játékosok ők annál, hogy bárkitől hét gólt kapjanak. Ez pedig megnöveli koncentrációjukat, megacélozza izmaikat, olyan érzelmi energiákat szabadíthat fel bennünk, mellyel következő ellenfelüket – legyen az bárki – mindenképpen le akarják győzni, és ehhez legjobb énjüket igyekeznek hozzárendelni. Ha ez most kiegészülne a szurkolók biztatásával és tekintélyes létszámával, akkor a Paks vereségre, mi pedig győzelemre lennénk ítélve, mert együtt erősebbek vagyunk!
Közösségi média