Óraátállítás

Óraátállítás – 2020-ban ekkor kezdődik a téli időszámítás

Hamarosan visszakapjuk azt egy órát, ami márciusban “elveszett”.

Az óraátállítás időpontja minden évben más dátumra esik, de az átállítás napja mindig vasárnap. A nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart. Így az idén: 2020. október 25-én, vasárnap kapjuk vissza az „elveszett” 1 órát, ekkor kell majd visszaállítani az órákat, hajnali 3 óráról 2 órára. Ez a téli (normál) időszámítás 2021. március 28., vasárnapig tart.

Magyarországon 1954 és 1957 közt az elektromos kapacitási nehézségek miatt alkalmazták, majd 1958 és 1979 között szünetelt a nyári időszámítás. 1980-ban vezették be újra, energiamegtakarítási céllal.

Az óraátállítás sokakat megvisel, de bizonyos káros hatásait ki lehet küszöbölni, ha időben elkezdjük magunkat hozzászoktatni az “új időszámításhoz”.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.met.hu/ismeret-tar/naphold/

Beharangozó: DVSC-TEVA – Békéscsaba 1912 Előre

Hét közben folytatódnak a Ligakupa küzdelmei, a B csoport 2. fordulójában a Loki a Békéscsabát látja vendégül.

A tavalyi bajnok csapathoz látogatni nagy kihívás.

Számunkra nem teher a liga kupa mérkőzéseinek lejátszása – ezeket egy olyan alkalmaknak tekintjük, ahol a játékosokat más poszton is ki lehet próbálni éles helyzetekben. Szeretnénk ismét lehetőséget adni fiatal játékosainknak, ugyanakkor a következő mérkőzésen új taktikai elemeket is ki akarunk próbálni.

Soós sérült, a többiek viszont a rendelkezésemre állnak.

Zoran Spisljak

line_purple

– Számomra mindig nagyon jó érzés visszamenni a városba, sok szép élmény és eredmény köt a Hajdúságba – mondta a Naplónak az NB II-es gárda szakvezetője. – Nagyon sok emlék visszaköszön ha ott járok, azonban félre kell tenni az érzelmeket, mert megoldandó feladatunk lesz kedden az Oláh Gábor utcán. Ilyen a profi világ, számomra most a Békéscsaba sikere a legfontosabb. Tisztában vagyunk vele, hogy egy elsőosztályú csapat ellen nem mi vagyunk az esélyesek, bármilyen összeállításban kezd is a DVSC, nehéz mérkőzés vár ránk. Nálunk is bizonyíthatnak majd azok a játékosok, akik kevesebb lehetőséghez jutottak az utóbbi időben, izgalmas találkozót várok és igyekszünk pontot vagy pontokat elvinni Debrecenből.

Zoran Spisljak

line_purple

Az első fordulóban a DVSC hazai pályán a szintén NB II-es Szegeddel találkozott, a végeredmény pedig 1-1 lett, hazai részről Ludánszki Bence volt eredményes. Azon a találkozón főként fiatalok, vagy olyan játékosok kaptak szerepet, akik az első csapatban kevesebbszer lépnek pályára. Hasonló stratégiát követett a Békéscsaba a Kecskemét elleni Ligakupa találkozóján, hiszen a lila-fehérek is számtalan fiatal játékosnak szavaztak bizalmat a hazai pályán 3-2-re elveszített összecsapáson. Azon a mérkőzésen a viharsarkiak góljait Vólent Roland és Birtalan Botond szerezték. A két csapat szurkolótábora között egyébként komoly rivalizálás áll fent, azonban a Békéscsabával egészen a 2005-ös első osztályból való kiesése óta nem találkoztunk. Az utolsó két egymás elleni mérkőzésen a Loki az NB I 2004-2005-ös szezonjában Békéscsabán 2-0-ás, Debrecenben 5-1-es sikert aratott, ez utóbbi eredménnyel akkor karnyújtásnyira került a Loki története első bajnoki címétől, amit egy héttel később be is biztosított.

Kondás Elemér a Szeged elleni mérkőzés után elmondta, hogy idén többnyire a fiataloknak szeretne bizalmat szavazni a Ligakupában, hiszen eddig is jobbára erre használta a csapat ezt a sorozatot. Így a keddi mérkőzésen is hasonló kezdőcsapat futhat a pályára, mint két hete. A felnőtt keretből Verpecz István, Lázár Pál, Ludánszki Bence és Dalibor Volas kezdhetnek, a többiek mind a DEAC keretét alkotják. Így ismét bizalmat kaphat Bereczki Dániel, Balogh Norbert, Sós Bence, vagy épp Varga Kevin, Berdó Péter, Barna Szabolcs és Kovács Gergő.

Az ellenfél is hasonló szisztémában gondolkodik, Zoran Spisljak is vélhetően olyan játékosokat vet majd be, akik az NB II-es bajnokikon kevesebb lehetőséget kapnak, illetve több fiatalnak is bizonyítási lehetőséget biztosít. Egyébként a Békéscsabában több egykori vagy jelenlegi labdarúgónk is szerepel. Az edző, Zoran Spisljak évekig volt Herczeg András segítője, részese volt a 2009-es Bajnokok Ligája csoportkörbe jutásnak is. Rajta kívül Póser Dániel, Balog Zsolt, Szilágyi Péter, Birtalan Botond és Bényei Balázs alkották egykoron a Loki keretét. Megemlítendő még Kertész Tamás, aki jelenleg is a DVSC játékosának tekinthető, kölcsönben szerepel Békéscsabán, és tavaly az NB III-as bajnokság gólkirálya volt

Forrás: dvsc.hu

Ünnepeltjeink

Természetesen októberben sem feledkeztünk meg ünnepeltjeinkről és ezúton is köszöntjük őket.

Október 3-án Knyihár János – masszőr és fizioterapeuta nyitotta az ünnepeltek sorát – akit 60. születésnapja alkalmából külön is üdvözöltünk -, október 8-án pedig Láza János – asszisztens edzőnk és Szigeti Zoltán – masszőrünk, október 20-án pedig Brlázs István Gábor – második csapatunk vezetőedzője vághatja meg ünnepi tortáját. Szabó Pétert, a Lilák 11-es számú mezét viselő középpályását október 21-én, míg Nagy Szabolcsotmásodik csapatunk egyik hálóőrét október 27-én köszönthetjük, aki egyébként ezen a napon tölti be 18. életévét.

A Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. minden dolgozója nevében boldog születésnapot, jó egészséget és további sikereket kívánunk!

Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

gyirmot_fc_gyor_150

Merkantil Bank NB II Liga 2014/2015. 5. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Gyirmót FC Győr

0-2 (0-1)

Időpont: 2014. szeptember 13. (szombat) 16:30 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Játékvezető: Szilasi Szabolcs

Asszisztensek: Márton Zsolt, Mohos Milán

Tartalék játékvezető: Kovács J. Zoltán

Belépőjegy árak: felnőtt 700 HUF, diák/nyugdíjas 500 HUF

Békéscsaba: Póser Dániel, Bényei Balázs, Balog Zsolt, Balogh Miklós, Juhász György, Bagi István, Tölgyesi Viktor, Birtalan Botond, Berki Péter, Viczián Ádám, Szilágyi Péter. Cserék: Czuczi Márton, Prasler Thomas Michel, Lőrinczy Attila, Borbély Bálint, Vólent Roland, Kertész Tamás, Király Patrik.
Vezető edző: Zoran Spisljak.

Gyirmót: Somogyi Csaba, Madarász Márk, Présinger Ádám, Oross Márton, Kákonyi Dániel, Papp Kristóf, Cseri Tamás, Hajba Tamás, Magasföldi József, Balog Zoltán, Lázár Patrik. Cserék: Deli Zoltán, Nagy Sándor, Beliczky Gergő, Tóth Norbert, Illés Gyula, Graszl Károly, Paku Roland.
Vezető edző: Sisa Tibor.

line_purple

Zoran Spisljak értékelése

Először is szeretnék a stáb nevében jobbulást kívánni annak a hölgynek, akit a labda véletlenül eltalált és ennek következtében kórházba került. Tudjuk, hogy azóta már otthon van és reméljük hogy ez az eset nem riasztja el attól, hogy legközelebb is kilátogasson a mérkőzéseinkre ahol szeretettel várjuk!

Számunkra nem volt meglepő a Gyirmót játéka – azt játszották, amit vártunk tőlük.

Mezőnyben sokkal többet birtokoltuk a labdát, ami a taktikánk része is volt, de a közel 400 passzból csak kevés igazán veszélyes gólszerzési lehetőséget sikerült kialakítanunk. A jövőben arra kell törekednünk, hogy ebből a magas labdabirtoklási arányból sokkal több veszélyes szituációt tudjunk kialakítani, amit később gólra is válthatunk.

El kell ismernünk, hogy ismét nagyon könnyen hátrányba kerültünk, de a játék képéhez tartozik az is hogy a játékvezetés színvonala még a mi játékunkat is alul múlta. Gondolok itt arra, hogy a játékvezetőnek a 30. percben meg kellett volna ítélni számunkra egy jogos 11-est, amit egy kiállításnak kellett volna követnie.

Ezután 60 percet emberelőnyben játszhattunk volna… biztos vagyok benne, hogy akkor nem ez az eredmény születik.

Nagyon örülök annak, hogy a szurkolóink az eredménytől függetlenül kiállnak a csapat mellett. A rengeteg biztatásból, amit a stáb és a csapat kap kitűnik, hogy van egy mag, aki szereti az egyesületet és mindig kiáll a csapata mögött az eredménytől függetlenül. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy milyen sokat jelent a játékosoknak, ha érzik a bizalmat és kapják a támogatást. Reméljük, hogy a hasonlóan lelkes szurkolóink létszáma tovább gyarapodik!

line_purple

A többnapos esőzés ellenére meglepően jó talajú pálya várta a csapatokat a Kórház utcában. A mérkőzés előtt néma gyász keretében emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt négy sportemberről: Sándor „Csikar” Károlyról, a hetvenötszörös válogatott labdarúgó az MTK-ban érte el legnagyobb sikereit, Batke Lászlóról, aki középcsatára volt az 1968-ban az NB II-be jutott Előrének, Medovarszki Jánosról, aki magasugró bajnokként képviselte megyénket, ráadásul ő volt többek között Baji Balázs gátfutó nevelőedzője, valamint Sebők Vilmosról, az Előre egyik főszurkolójáról, a csapat buszsofőréről, aki poénjaival futballisták nemzedékeit nevettette meg.

A hazaiak ennek a visszafogott hangulatnak megfelelően kezdték a mérkőzést. A nyolcadik percben a vendégek veszélyes szabadrúgását tolta szögletre Póser kapus, majd ezt követően egy bal oldali beadást a tizennegyedik percben az öt és felesen egyedül ólálkodó Oross váltott gólra (0-1).

A hátrány tudatában próbálkozott az Előre, de igazán nagy helyzetre a huszonhetedik percig várni kellett. Ekkor egy bal oldali támadás végén a kapu előtti kavarodásból Birtalan lövését blokkolta a gyirmóti védő, ám a kezezésgyanús szituáció végén Szilasi játékvezető tovább intette a jázékot mindaddig, míg a – büntető elmaradásáért – reklamáló Szilágyinak ki nem osztott egy sárga lapot. A legnagyobb egyenlítési lehetőség Balogh nevéhez fűződik, aki öt méterről, a már minden-mindegy alapon kivetődő Somogyi kapusba fejelt.

Kanyári Zoltán, az Előre korábbi középcsatára: – Hazai pályán erőltetni kellene a támadásokat, valamint jobban kihasználni a szélsők játékát.

Fordulást követően lüktető játék folyt a pályán, jobbára kemény küzdelem folyt a két tizenhatos között. A két kapu nemigen forgott veszélyben, egészen a hetvenharmadik percig, amikor egy gyirmóti kontra végén a megint üresen álló vendégjátékos, jelen esetben Hajba tizenöt méterről a kapu jobb oldalába lőtt (0-2).

Ezt követően is ment előre a hazai egylet – próbálkozott, de számottevő eredménnyel nem járt, így elkönyvelték idénybeli első itthoni vereségüket.

A mérkőzés végén a Gyirmót csapatkapitánya, az Előre korábbi focistája, Balog Zoltán így nyilatkozott: – Azt már csabai éveimből, is tudtam, hogy a Kórház utcában nem egyszerű vendégként győztesen elhagyni a pályát. Most sem volt ez másképpen, nagyon meg kellett küzdeni a három pontért.

Sisa Tibor, a Gyirmót vezetőedzője: – A Viharsarokban mindig nehéz pontot vagy pontokat szerezni, ez most is beigazolódott. Szerintem nem sok csapat fog innen győztesen távozni. Egyébként a helyzeteink alapján megérdemelt a győzelmünk, további sok sikert kívánok a Békéscsabának.

line_purple

line_purple

Jegyzőkönyv

További eredmények

line_purple

Békéscsaba 1912 Előre II. – Jamina SE

Megyei I. osztály kvalifikáció A-csoport 11. forduló

Békéscsaba 1912 Előre II. – Jamina SE

5-0 (3-0)

Időpont: 2020. október 22. (csütörtök) 18:30 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Játékvezető: Telek András

Asszisztensek: Sándor Imre, Belanka Zsolt Péter

Békéscsaba: Czinanó Antal Áron, Kasik Ákos, Nyéki Boldizsár, Styecz Bence, Farkas János, Balog Zsolt, Oláh Ákos, Csicsely János, Fehér Zsolt, Lászik Milán, Szabó Zsombor. Cserék: Nagy Szabolcs, Czvalinga Áron, Bukor Zoltán Márk, Körömi Zoltán, Pap Szabolcs, Bónus Marcell, Czvalinga Márk.
Vezetőedző: Brlázs István Gábor

Jamina: Zelenyánszki András Márk, Horváth Milán, Kardos Tamás, Murvai Dávid, Okos István, Ulrich Norbert, Miklya Miklós Mihály, Kovács Imre Richárd, Ekker Attila, Süli András, Németh Tamás. Cserék: Borszéki Csaba, Kardos Levente Gábor, Pozsár Gábor, Zelenyánszki Kristóf, Ángyán Milán, Burkus Norbert.
Edző: Pozsár Gábor

 Gólszerzők: Oláh Ákos (4. és 16. perc), Szabó Zsombor (6. perc), Csicsely János (50. perc), Nyéki Boldizsár (53. perc).

 Sárga lapok: Fehér Zsolt (72. perc), Kardos Tamás (90. perc).

A belépőjegyek egységesen 500,- forintba kerülnek. A megváltott szezonbérletek érvényesek.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/846101102793838

Jegyzőkönyv Tabella