Osztályozó-történelem

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 121 másodperc.

Csapatunk története során viszonylag ritkán került olyan helyzetbe, hogy osztályozókkal volt szükséges eldönteni a feljutást vagy éppen a bennmaradást.

Ennek ellenére rögtön az első bajnoki évét (1920/21) osztályozóval zárta, mely arról döntött, hogy ki jut a Déli Kerület csabai alosztályából a közös szegedi-csabai I. osztályba. Ehhez először az Orosházi MTK csapatát kellett legyőzni (5-0), majd a következő körben a Szentesi TE együttese elleni 2-0-val sikeresen teljesítették az osztályozót.

Legközelebb háromnegyed évszázad elteltével kerültünk ilyen helyzetbe: 1996 nyarán a bennmaradásról döntöttünk ily módon. Az NB I 14. helyezettjeként az NB II Nyugati csoportjának 3. helyezettjével, a Kaposvári Rákóczival találkoztunk, a győztes került a megemelt létszámú első osztályba. Kaposvárott 0-0 volt az eredmény, a hazai visszavágón (8.000 néző előtt) magabiztosan, 5-0 arányban biztosítottuk a bennmaradásunkat. A hazai mérkőzés egyik érdekessége: ezen a mérkőzésen lépett pályára utoljára lila-fehérben jelenlegi vezetőedzőnk, Csató Sándor.

Nyolc év szünet után, 2004 nyarán szintén a bennmaradás volt a tét, a létszámemeléssel bővített NB I-ért a az NB I/B 6. helyezettje, a Bognár György edző vezette REAC volt az ellenfél. Az első mérkőzésen Budapesten 1-0 arányú győzelem, a visszavágón itthon 2-1 (a vendégek a 92. percben szépítettek, ez az egyetlen gól, melyet első csapatunk valaha kapott osztályozó mérkőzésen), kettős győzelemmel hosszabbítottuk meg első osztályú tagságunkat.

Még egy emlék a közelmúltból: 2021 nyarán második csapatunk is vívott egy sikeres osztályozót. A harmadosztályba jutásért a szabolcsi bajnokkal, a Tarpa SC-vel lejátszott páros mérkőzésen kettős győzelemmel (idegenben 3-0, itthon 2-1) sikerült magasabb osztályba lépni.

Hajrá Lilák!

Köszönjük a hasznos összeállítást Juhász Zoltánnak!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.