Munkára készen

A bejegyzés kalkulált olvasási ideje 248 másodperc.

Interjú Csató Sándorral

Korábban játékosként, most viszont vezetőedzői szerepkörben találkozhatunk Csató Sándorral a Békéscsaba 1912 Előre kötelékében.

Csató Sándor

Nincs egyszerű helyzetben a klub, de jól érezzük, hogy Te sem. Emberpróbáló feladatot kaptál azzal, hogy vissza kell juttatnod a csapatot a másodosztályba. Hogy lehet ennek nekikezdeni?

– Először is megpróbáljuk feltérképezni a játékosokat. Az elmondások alapján – bár tudjuk, hogy kiesett a csapat – néhány labdarúgó teljesítménye összességében rendben volt. Minden esetre megnézünk és figyelünk majd mindenkire az edzések folyamán és akkor kiderül melyek azok a posztok, amelyekben hiányt szenvedünk. Természetesen a harmadosztályban szeretnénk majd sok gólt szerezni, ehhez pedig igyekszünk megkeresni a megfelelő embereket. Azt is láttam, hogy az NB2-ben elég sok gólt kapott az együttes, így nyilván a védelmünket is rendbe szeretnénk tenni.

Kik lesznek a segítőid, mennyiben változik a szakmai stáb összetétele?

– Amit biztosan lehet már tudni, hogy Ozoróczi Gabi asszisztens edzőként segíti majd a munkát, ő csatlakozik hozzánk Győrből. Molnár Levente is biztosan marad kapusedzőként, a többiek sorsa pedig még képlékeny.

Ozoróczi Gábor

Lehet, hogy még korai a kérdés, de a játékosokkal kapcsolatban mi az elképzelésed, történhet-e esetleg a szokásosnál nagyobb átszervezés?

– Ahogy már mondtam, először meg kell ismernem és látnom kell mindenkit, ez lesz a legfontosabb az elkövetkező egy-két hétben és igyekszem kideríteni, hogy ki-mire képes. Aztán ha nagyon-nagyon kell, akkor még mindig bele tudunk nyúlni a keretbe, hiszen az átigazolási piac nyitva van egészen szeptemberig, így tudunk még alakítani rajta. Bízom benne, hogy minél több embert meg tudunk tartani és találunk nekik olyan pozíciót, ahol esetleg ki tudnak teljesedni.

Az előző idény eléggé hektikusra sikerült, melynek vége kiesés lett, hiszen nem sikerült olyan szinten stabilizálni az együttest, hogy kiharcolja a bennmaradást. Milyen felfogásban fogod pályára küldeni a csapatot, egyáltalán mi az elképzelés a játékunkkal kapcsolatban?

– Ehhez is ismernem kell majd a keret pontos összetételét, de ettől függetlenül hazai pályán nyilván – de akár idegenben is -, szeretnék támadó futballt játszatni. Ennek alapja viszont egy stabil védekezés és ha ezt sikerül összerakni, akkor tudjuk majd a számomra kedves offenzív focit játszani. Meg kell találnunk minden posztra a megfelelő embert és meg kell tanulnunk győzni is, mert az elmúlt egy-két évben erről sajnos “leszokott” a csapat!

Mikor kezdődnek az edzések, mit tudsz elmondani a felkészülésről?

– A felkészülésünk június 26-án kezdődik és az első két hetet hazai környezetben töltjük. A harmadik héten elmegyünk Mátraházára edzőtáborba, addigra nagyon szeretnék már egy viszonylag végleges kerettel dolgozni, hogy azzal már gyakorlatilag neki tudjunk menni a bajnokságnak. Hat felkészülési mérkőzést is beterveztünk, így a meccsterhelést is megfelelőképpen megkapja majd mindenki.

Békéscsabán erős a szurkolótábor. Mit üzennél nekik?

– Az elején nehéz még bármit is kérni tőlük, hiszen előbb tegyünk le valamit az asztalra. Ettől függetlenül igen sokan segítene a klubon, a csapaton, ha mellénk állnának és támogatásukkal segítenék az együttest! Próbálják meg elhinni, hogy szeretnénk egy olyan csapatot kialakítani, amely nem csak a feljutásra érdemes, hanem hosszabb távon is stabil tud maradni. A klub továbbra is szeretné a saját nevelésű és megyei kötődésű játékosait beépíteni, tehát ez a törekvés is megmarad. Szeretnénk elérni, hogy a folytatásban ne legyen nagy játékosmozgás, hogy ki tudjon alakulni egy olyan stabil mag, amelyre lehet építeni a másodosztályban is, így szurkolóink esetleg még szívesebben és nagyobb létszámban is kíváncsiak lehetnének a mérkőzéseinkre, ezáltal nyilvánvalóan segítségünkre lennének a feljutásban is!

Köszönjük a válaszokat és sok sikert kívánunk újra Békéscsabán!


Értékelj!

Kattints egy csillagra az értékeléshez!

Értékelések átlaga: / 5. Értékelések száma:

Még nincs értékelés.